Víz, jog és hélium-3
Amikor 2026 áprilisában az Artemis II legénysége fél évszázad után ismét elhagyta az alacsony Föld körüli pályákat és megkerülte a Holdat, új korszak köszöntött az emberiségre. A Holdhoz ugyanis tudományos laboratórium, stratégiai nyersanyagforrás és a jövő marsi expedícióinak ugródeszkája is lehet. Ám az Artemis csúszásai miatt még mindig sokakban felmerül a kérdés: valóban egy új űrkorszak küszöbén állunk?
A NASA Artemis-programja 2017-ben indult, bár több kulcseleme, köztük az Orion űrhajó, még korábbi amerikai fejlesztésekből nőtt ki. A nagy előd Apollo-programhoz hasonlóan számos olyan elképzelést hoz közelebb a valósághoz, amely korábban csak az irodalomban létezett. Arthur C. Clarke, Isaac Asimov, Stanisław Lem, Iain M. Banks és Liu Cixin már évtizedekkel korábban vetettek fel aktuális kérdéseket. Az amerikai kormányok mégis évtizedekig nem érezték fontosnak, hogy visszatérjenek a mélyűrbe.
Az Artemis I 2022-ben azonban végül megmutatta, hogy működőképes a program, az Artemis II pedig 2026 tavaszán ismét emberekkel kerülte meg a Holdat, ráadásul Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen asztronauták a valaha volt legmesszebb jutottak a Földtől. A következő években az Artemis IV és az esetleges további küldetések célja a tényleges holdraszállás, majd a holdi jelenlét megteremtése, hosszabb távon egy állandó bázis létrehozása.
Ehhez létszükséglet a víz. A korábbi mérések szerint a Hold déli pólusán vízjég rejtőzhet a kráterekben. Ez egyrészt ivóvízként funkcionálhat másrészt, mivel a víz oxigénre és hidrogénre bontható, életfenntartásra és rakéta-üzemanyag előállítására is alkalmas.
Hetesi Zsolt fizikus, az NKE VTK Környezetbiztonsági Tanszék oktatója szerint a víz „gyakorlatilag lehetővé tenné az emberi élet, sőt valójában egy kisebb közösség jelenlétét a Holdon.” Szerinte a XXI. század közepe-vége felé valószínű a tartósan működő holdbázis kialakulása, „ami már nem elsősorban kutatási, hanem ipari és gazdasági célokat szolgál.”
Erre azért van szükség, mivel egyre erősebbé válik az a felismerés, hogy a Föld erőforrásai végesek, a mesterséges intelligencia és a digitalizáció robbanásszerű fejlődése viszont új energiaigényeket teremt.
– Az adatközpontok energiafogyasztása már ma is egy közepes méretű európai állam teljes villamosenergia-igényével vetekszik. A technológiai robbanás nyomán pedig a mesterséges intelligencia miatt mind energia-, mind félvezető-technológia terén nyersanyaghiánnyal nézhetünk szembe. Ha nem tudunk új energiaforrásokra és nyersanyagokra szert tenni, akkor a fejlődés megakadhat – mondja el Hetesi Zsolt, hozzátéve, hogy a következő évtizedek nagy áttörése nem feltétlenül az űrhajókban, hanem az ember és a gép együttműködésében következhet be. Mert egyszer eljön az általános mesterséges intelligencia korszaka, amikor olyan szimbiotikus rendszert épül, ahol az MI „a lakásunk, a városunk vagy akár az űrhajónk működését is valós időben segíti”.
Ez az emberi képességek kiterjesztéséről fog szólni, és a hasonló technológiák nélkül aligha képzelhető el a mélyűr hosszú távú meghódítása. Mindez azonban energia nélkül nem megy.
Nem véletlen, hogy a geopolitikai színtéren is egyre jelentősebb az űr kérdése. Hetesi Zsolt szerint a három nagyhatalom most már az űrben gondolkodik. Elsősorban a Holdon túli kisbolygóöv érdekes, mert ott a földi lehetőségeket nagyságrendekkel meghaladó nyersanyagkészletek találhatók. A Hold pedig felszínében található hélium-3 miatt különösen fontos, mert ez lehet a jövő fúziós energiatermelésének egyik potenciális üzemanyaga, azzal együtt is, hogy a technológia még csak elvben áll rendelkezésre, gyakorlatban nem. Arthur C. Clarke A jövő körvonala című könyvében már az 1960-as években beszélt a Naprendszer nyersanyagforrásairól. Stanisław Lem pedig már a hetvenes években leírta A huszonegyedik század fegyverrendszerei, avagy a tótágas evolúció című művében, hogy a jövő háborúiban emberek helyett miniatürizált robotok fognak harcolni. Hetesi Zsolt szerint az orosz–ukrán vagy a közel-keleti konfliktusokban már láthatjuk ennek előjeleit.
Ám nemcsak technikai kihívások is nehezítik az űr meghódítását, de a jogi és a geopolitikai kérdések sem tisztázottak. Fontos például, hogy ki rendelkezhet majd a Hold erőforrásai felett. Bartóki-Gönczy Balázs űrjogász, az NKE Távközlési, Légi- és Világűrjogi Kutatóintézet vezetője szerint az emberi űrtevékenység alapelveit már 1967-ben rögzítették. Így a Holdat nem lehet kisajátítani, mindenki szabadon használhatja, demilitarizált övezet és tilos a környezetének károsítása, ugyanakkor „az állandó holdi jelenlét, a ciszlunáris pályán végzett műveletek, a nyersanyag-kitermelés olyan kérdések, amelyekre jelenleg nincs kimerítő nemzetközi szabályozás.”
A helyzetet bonyolítja, hogy az 1979-es Hold-megállapodást a nagy űrhatalmak nem ratifikálták. Eközben az Egyesült Államok által kezdeményezett Artemis-megállapodás már több mint hatvan államot tömörít, igaz, ez nem nemzetközi egyezmény, csupán egy jogi kötőerővel nem bíró nyilatkozat.
– Van, aki úgy értelmezi, hogy a nyersanyagok kitermelése szabad felhasználás. Mások szerint ez már a kisajátítás egy formája. Jelenleg jogi bizonytalanság van ezen a területen. A nagy jogi viták valószínűleg akkor kezdődnek majd, amikor ténylegesen elkezdődik az első kereskedelmi célú kitermelés, de erre legalább 15–20 évre van még szükség – magyarázza Bartóki-Gönczy Balázs.
Hogy ezalatt az idő alatt Európa, benne Magyarország mennyire rúghat labdába a nagyhatalmak űrrel kapcsolatos célkitűzései mellett, az meglehetősen kétséges. Igaz, hogy az Európai Űrügynökség fejleszti az Orion szervizmodulját, ám Bartóki-Gönczy Balázs szerint Európa szerepe továbbra is korlátozott, nincs autonóm európai emberes holdprogram, „Európa fontos technológiai partner, de relatíve kevés lapot osztanak neki a stratégiai döntésekben, autonóm képességek hiányában.”
Magyarország számára elsősorban a kisebb űripari fejlesztések, műholdas technológiák és speciális eszközök jelenthetnek lehetőséget. Ide sorolható a vízfelderítésre fejlesztett Puli Lunar Water Snooper projekt is, amely az Artemis egyik legfontosabb kérdéséhez, az elegendő holdi víz jelenlétéhez is kapcsolódik.
A szakértők egyetértenek, hogy könnyen lehet az Artemis úgy írja át a XXI. század második felének történetét, mint ahogy azt Apollo-program tette a XX. századdal. Most már nem az a kérdés, hogy visszatérünk-e a 384 ezer kilométerre keringő Holdra, hanem, hogy mit kezdünk vele, amikor megérkezünk.
Nyitókép forrása: Foxpictures / depositphotos.com
