„Afrikának meg kell engedni, hogy a saját hangján szólaljon meg”

Afrikáról sokat beszélnek – Afrikával azonban jóval ritkábban. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vallás és Társadalom Kutatóintézetének új, többéves akadémiai kutatóprogramja éppen ezen kíván változtatni. A program egyik meghatározó résztvevője Richard Baafi atya, a ghánai származású katolikus pap és kutató, aki afrikai tapasztalatait közép-európai akadémiai képzettséggel ötvözi. Interjúnkban a kereszténység afrikai szerepéről, az egyház társadalmi felelősségéről, a kormányzás kihívásairól és Afrika jövőjéről kérdeztük.

Tisztelendő atya, Ön milyen szerepet tölt be az új kutatóprogramban?

Afrika sokféle kutatás tárgya volt az elmúlt évtizedekben, de ezek nagy része külső nézőpontból született. A kutatók óhatatlanul saját kulturális szemüvegükön keresztül értelmezik a valóságot. Az én szerepem az, hogy belső perspektívát hozzak: Afrikát olyannak mutassam meg, amilyen valójában, rejtett szándékok és előre meghatározott elvárások nélkül. A kutatás érinti az ökológiai fenntarthatóságot, a kormányzást, a békét és a konfliktuskezelést, a migrációt és az egyház társadalmi szerepét. Afrikában nevelkedtem, ugyanakkor doktori tanulmányaimat Magyarországon végeztem, így e tapasztalatokat próbálom integrálni. Ez azt is jelenti, hogy a kutatás nem előre meghatározott következtetések igazolását szolgálja. Afrikát nem elvárásokhoz igazítva kell bemutatni, hanem olyannak, amilyen valójában. Az én feladatom az, hogy a kontinens valóságát torzításoktól mentesen, rosszindulat és rejtett agenda nélkül közvetítsem az európai és a globális tudományos közeg felé.

Mennyire fontos a nyelv ebben a megközelítésben?

Rendkívül fontos. Afrika nyelvileg rendkívül sokszínű: több száz nyelv és több ezer dialektus létezik. A gyarmati nyelvek mellett az őshonos nyelvek kulcsfontosságúak a társadalmak megértéséhez. Több mint tíz afrikai nyelvet beszélek, emellett angolul és franciául is. A nyelv bizalmat teremt. Ha valaki a saját nyelvén szólalhat meg, számára mélyebb valóság tárul fel, mint tolmács közvetítésével. Fontos az is, hogy a kutató a kulturális rendszer része legyen. Ha valaki ebben a közegben nő fel, majd erre építi tudományos felkészültségét, az bizalmat és nyitottságot teremt. Így mélyebb megértés érhető el olyan érzékeny kérdésekben is, mint a kormányzás, a konfliktusok vagy a migráció.

Mennyiben más a katolikus papság Afrikában?

A Katolikus Egyház egyetemes, a papi képzés kánonjogi értelemben mindenhol hasonló. Ugyanakkor a képzés rendkívül szigorú és hosszú. Nem pusztán tanulásról van szó, hanem hosszan tartó hivatásmegkülönböztetésről. Az én képzésem tizenkét évig tartott, folyamatos értékelésekkel, spirituális, pszichológiai és akadémiai szempontból egyaránt. A hívek véleménye is számít abban, hogy valaki alkalmas-e a szolgálatra. 2007-ben szenteltek pappá Ghánában, az elmúlt tíz évben pedig a budapesti Szent István Bazilikában szolgálok az angol nyelvű közösségben. A papot konkrét egyházmegyére szentelik, ugyanakkor az egyetemes egyház szolgálatára is. Ez azt jelenti, hogy a papi küldetés nem kötött földrajzi határokhoz. Az, hogy Ghánában szenteltek fel, de Budapesten szolgálok, az egyház egyetemességének természetes megnyilvánulása.

Afrikában szélesebb az egyház társadalmi szerepe?

Igen. Az egyház nemcsak vallási, hanem társadalmi intézmény is. Iskolákat és kórházakat működtet, közvetít konfliktusokban és erkölcsi hangként lép fel a kormányzati felelősségvállalás érdekében. Az evangélium hirdetése magában foglalja a viselkedésformák átalakítását, a társadalmi kohézió és az állami intézmények megerősítését is. Az egyház tagjai egyben az állam polgárai is. Ha az egyház erkölcsi értékeket közvetít, akkor ezek az értékek megjelennek a közéletben is, amikor a hívek közfeladatokat látnak el. Ezzel az egyház közvetve hozzájárul a társadalmi fejlődéshez és az állami intézmények megerősítéséhez.

Milyen jövőt lát ma Afrika előtt?

Afrika egyedi. Nekem az a meggyőződésem, hogy az emberiség jövője szorosan kapcsolódik Afrikához. Számos mai korlát ugyanis külső struktúrákból fakad. Ha Afrika saját hangon szólalhat meg, más utakat is választhat. A jövő az oktatás megerősítésében, a gondolkodásmód megújításában és a kulturális értékek – integritás, szorgalom, innováció – újrafelfedezésében rejlik. A kereszténység sem idegen például Afrikában: mély történelmi gyökerei vannak.

Melyek ma ott a legsúlyosabb kihívások?

Három fő területet emelnék ki: a kormányzást és az elszámoltathatóságot; a környezetpusztítást, különösen az illegális bányászatot; valamint a vallási szélsőségességet, amely súlyos humanitárius válságokat okoz. Ezek kezelése alapvetően javítaná a békét és a fejlődést. Ezek a problémák konkrét térségekben már most is drámai következményekkel járnak. A Száhel-övezetben a szélsőséges erőszak országokon átívelően terjed, tömeges lakosságmozgást és gazdasági feszültségeket okozva. A biztonsági kiadások növekedése pedig elvonja az erőforrásokat a fejlesztéstől és a szociális beruházásoktól.

Van olyan üzenete, amely Európa számára is fontos lehet?

Szerintem az oktatás kulcsfontosságú, mert nemcsak tudást, hanem magatartást is formál. Ugyanilyen fontosak a családi értékek. A család az első „iskola”, ahol a társadalmi együttélés alapjai kialakulnak. Ebben Európának is van mit mérlegelnie. Az oktatás nem pusztán ismeretátadás, hanem jellemformálás. Alakítja a kognitív képességeket, az attitűdöket és a viselkedésmódokat, valamint felhatalmazza az egyéneket arra, hogy megoldást találjanak az ember által okozott válságokra, például a konfliktusokra. Ugyanígy alapvetők a családi értékek is. A családban tanulja meg a következő generáció a békét, a felelősségvállalást és az együttélést. Azok a társadalmak, amelyek védik és támogatják a családokat, jellemzően olyan polgárokat nevelnek, akik kevésbé hajlamosak az erőszakra, így jobban képesek együtt élni a sokszínűségben.

Nyitókép forrása: byzancephotos / depositphotos.com