Hogyan válik egy kutató a múlt megszállottjává, és miként találja meg a helyét a tudományos diskurzus, valamint a szélesebb közönség elérése között? Bedők Pétert, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Közép-Európa Kutatóintézet tudományos munkatársát kérdeztük eddigi pályafutásáról, kutatói identitásáról, szakmai kíváncsiságról. Az interjú során nemcsak a tudományos terveibe nyerünk betekintést, hanem arra is fény derül, miért tartja fontosnak a történelmi blogolást, és hogyan képes a szakma legfrissebb eredményeit közérthető, mégis hiteles formában önteni a mindennapi diskurzusba.
Mesélne a szakmai hátteréről? Hogyan került a történelem, különösen a kelet-közép-európai kapcsolatok és a katolikus egyház története a fókuszába?
Már gyermekkoromban felkeltette az érdeklődésemet a történelem, nagyszüleim különböző történetei, különösen a hortobágyi kitelepítésekhez kapcsolódó események elbeszélése hatott rám, majd formálta a múltról alkotott képemet. Biztos, hogy a határhelyzet is nagy szerepet játszott, a felmenőim mindkét ágon a pákai plébánia területéről származnak, amely 1777-ig a zágrábi püspökséghez tartozott. Ezt a délnyugat-zalai vidéket szoros szálak fűzik az immár a szomszéd államokhoz került Mura menti térségekhez, ezek vizsgálata jelentette az egyik motivációt. Másrészről fiatalkoromban lehetőségem adódott részt venni két lengyelországi gyalogos zarándoklaton, az egyiken Fausztina nővér földi hamvaihoz és az Isteni Irgalmasság Bazilikához, míg a másikon a częstochowai Mária-kegyhelyhez zarándokoltunk. Utólag már azt mondom, hogy ez volt a nyitánya a történeti kutatásaim „lengyel ágának”. Ezt követte egy CEEPUS ösztöndíj Zadarban, majd egy Erasmus ösztöndíj a krakkói Jagelló Egyetemen, illetve egy intenzív nyelvi kurzus Toruńban. Mivel egykori tanáraimtól is kaptam motivációt, hogy részletesebben vizsgáljam meg a magyar–horvát, lengyel–litván kapcsolatok között fellelhető párhuzamokat, ebbe az irányba fordult az érdeklődésem. Az egykori államszövetségek egyik alappillére a nemesség mellett a katolikus egyház volt, így a doktori disszertációm keretében regionális példák útján mutattam be, hogy az egykori közös egyházszervezet miképpen „darabolódott” nemzetibb jellegű egységekbe.
Kutatási területei között szerepelnek a magyar–horvát és lengyel–litván kapcsolatok. Milyen aktuális projektekben vesz részt ezekkel kapcsolatban?
A disszertációm mellett már 2020–2021-ben lehetőségem volt az EJKK Közép-Európa Kutatóintézet ösztöndíja keretében ezen kapcsolatokra vonatkozó kutatásokat végezni. Idén március 16-án Párhuzamos narratívák. A magyar–horvát és a lengyel–litván államközösség emlékezet a 20. században címmel rendezünk egy workshopot, melynek keretében emlékezetpolitikai szempontból kerülnek bemutatásra a különböző nemzeti narratívák az egykoron megkötött uniókkal kapcsolatban. Az elhunyt Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész emlékkonferenciája, illetve emlékkötete kapcsán – nem kis részben még az ő korábbi elgondolásai alapján – állítottam párhuzamba az egykori keleti lengyel végeket a katonai határőrvidékkel, illetve a történelmi magyar déli végekkel.
Hogyan kapcsolódnak ezek a témák a katolikus egyház kelet-közép-európai történetéhez? Van-e olyan specifikus időszak vagy esemény, ami különösen érdekli?
Alapvetően a katolikus egyház univerzális jellegű, a 19. század végétől azonban megfigyelhető, hogy a helyi egyházszervezeti struktúrák (plébániák, esperességek) egyre inkább hangsúlyozzák nemzeti jellegüket a különböző határvidékeken. Az univerzalizmus versus nacionalizmus dichotómiával ugyanúgy meg kellett küzdeniük a vegyes lakosságú területeken a lengyeleknek–litvánoknak, magyaroknak–horvátoknak, vagy éppen a cseheknek és a németeknek. Ez teszi relevánssá az egyébként nagy földrajzi távolságok miatt nehezen összehasonlítható térségekben végbemenő jelenségek párhuzamba állítását. Engem kifejezetten az érdekel, hogy a katolikus egyház milyen szerepet játszott ezen országok nemzetfejlődésében, illetve, hogy a 20. században hogyan „nacionalizálódtak” ezek az egyházszervezeti struktúrák. Legismertebb példa, hogy a lengyelek esetében a katolikus egyháznak milyen nagy szerepe volt a függetlenségük elvesztése idején, de ugyanúgy igaz ez a 19. században a horvátokra is, hiszen a horvát bán joghatóságához képest a horvát katolikus egyház befolyása jóval távolabbi vidékekre is elért, például a szűkebben értelmezett Magyar Királysághoz tartozó Muraközbe is, hiszen ott a területileg illetékes egyházi személy a zágrábi érsek volt.
Pontosan mivel foglalkozik jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a Közép-Európa Kutatóintézetben?
Jelenleg két fő kutatási projekten dolgozom. Egyrészt – az MTA-ELTE HTK Lendület Munkaformák Kutatócsoporttal együttműködve – generációkutatást, illetve regionális összehasonló kutatást végzek a Mura menti térségekre vonatkozóan az államszocializmus időszakában. Másrészt a katolikus egyház és a nemzetiségi kérdés kapcsolatát vizsgálom az 1945 utáni időszakra vonatkozóan a kelet-közép-európai térségben. Regionális példákként elemzem a döntően magyar, de jelentős horvátajkú hívőket magába foglaló bácskai egyházmegyét, illetve a vegyes lakosságú vilniusi érsekséget.
Hogyan illeszkedik a munkája az NKE küldetésébe, például a közszolgálati fejlesztés vagy a határ menti régiók történetének szempontjából?
Úgy gondolom, hogy nagy szükség van a közép-európai együttműködésre tudományos szinten is. Munkásságommal növeli szeretném az észak–déli összehasonlító tanulmányok számát. Lengyelország esetében jól intézményesítettnek mondhatók a kelet-európai kutatások. Úgy gondolom, hogy lengyel mintára erősíteni kellene a velünk szorosabb kapcsolatban álló balkáni államok történeti kutatását. Egy-egy nyugat-európai vagy amerikai kutató sokszor lengyel szemüvegen keresztül (is) nézni a kelet-európai térséget, míg ez a Balkán kapcsán magyar szempontból egyáltalán nem mondható el. Ebből kifolyólag úgy gondolom, hogy jóval több erőfeszítést kell tenni a Balkán-kutatások hazai intézményesülése kapcsán, hiszen Magyarországnak Közép-Európa mellett a Balkánon is van tudományos érdekeltsége, a nyugat–keleti híd szerepének kiteljesedése kapcsán pedig sokat tanulhatunk a lengyel példából.
Milyen kihívásokkal találkozik a kutatásai során, például források elérhetősége vagy nemzetközi együttműködések terén?
Hála Istennek a kutatásaim során Vilniustól Zágrábig bezárólag nem ért semmifajta komolyabb kutatási korlátozás akár állami vagy egyházi levéltárról legyen szó. Számomra a fiatalabb horvát és litván történészekkel sikerült szorosabb szakmai kapcsolatot kialakítani, az idősebb, tapasztaltabb történészgenerációkkal való kapcsolatok terén érzek pótlandó hiányosságokat.
Oktat-e az NKE-n vagy más intézményekben? Ha igen, milyen tárgyakat, és hogyan építi be a kutatásait az oktatásba?
Ebben a félévben óraadó tanárként a PPKE-n a Magyarország története 1849–1914 című szemináriumot tartom, míg korábban több más kurzust is tanítottam. Úgy gondolom, hogy nem könnyű megtalálni az egyensúlyt a kötelező tananyag és a kevésbé kutatott, de gyakran izgalmasabb témakörök között. Mindenesetre a kutatási tapasztalat a különböző módszertanok, kérdésfeltevések kapcsán nagy segítséget nyújt az oktatásban is.
Publikációi között számos könyv és cikk szerepel, például a Kié marad az örökség? Egyházszervezet és nemzetépítés a vilniusi régióban és a Muraközben (1939–1945) című doktori értekezés vagy a Muraközről szóló tanulmányok. Hogyan választja ki a témákat, és milyen visszajelzéseket kap rájuk a szakmai közösségtől?
A nyelvtudásom is egyfajta kutatási keretet szab, míg a földrajzi közelség révén gyakran kutatok horvátországi levéltárakban. Nagyon sok ideig tart egy fiatal kutatónak szakmai elismertséget kivívnia a szakmán belül, de úgy gondolom, hogy a fiatal történészek lelkesedése inspiratívan hat a szakmára. Nem csak doktoranduszként, hanem azt követően is sok támogatást, de ugyanúgy építő jellegű kritikákat is kaptam tapasztaltabb hazai történészektől, amelyeket új kutatásaim kapcsán kívánok alkalmazni.
A ludovika.hu Horizontok Blogján több cikke jelent meg, például a szocialista modernizációról a Muraközben vagy a Festetics-örökségről Csáktornyán. Mi motiválja ezeket a blogbejegyzéseket, és hogyan különböznek a tudományos publikációktól?
Ezek elsősorban a tágabb közönségnek szólnak, főként ismeretterjesztő jellegűek, de egy kutató számára szintén kihívást tudnak jelenteni, amelyből sokat lehet építkezni. Nem csak a szakmának írunk, hanem mindenkinek, ezért érdemes a szakma szabályait figyelembe véve publikálnunk olvasmányosabb cikkeket is. A Muraköz kapcsán pedig olyan kevésbé ismert szempontokra is felhívhattam a figyelmet, amelyek szinte egyáltalán nem jelennek meg a magyar historiográfiában.
Tervez-e további blogolást vagy más ismeretterjesztő tevékenységet?
Igen, hiszen ezáltal olyan érdekesebb témakörök kibontására is van lehetőség, amelyre egy adott kutatási projekt során kevesebb idő vagy tér jut.
Mik a rövid- és hosszú távú tervei az NKE-n? Van-e új kutatási projekt, nemzetközi együttműködés vagy könyv a láthatáron?
A korábban említett két kutatási projektem kapcsán szeretnék két könyvet írni, egyúttal a kutatóintézet különböző szakmai programjaiban veszek részt, mint például a március 16-i workshop vagy a leendő külföldi vendégelőadók eseményeinek előkészítése.
Mit üzenne a ludovika.hu olvasóinak vagy a történelem iránt érdeklődő fiataloknak a kutatási területei kapcsán?
Jóval több közös vonásunk van a horvátokkal, lengyelekkel vagy éppen a litvánokkal, mint ahogy azt elsőre hinnénk. Az ő históriájuk, interetnikus konfliktusainak az ismerete minket is önreflexívebbé tesz, tehát nem csak a saját történetünket kell megismertetnünk velük, hanem azt az ő történelmükkel együtt érdemes értelmezni, hiszen sok esetben a feltételek hasonlók. A nyelvi különbségek általában kitakarják a kulturális hasonlóságokat, miközben az itteni térséget sújtó problémák gyökerei gyakran ugyanarra a tőre vezethetőek vissza (például a nacionalizmus megjelenése a 19. században). A felszín alatt megbúvó kulturális rétegek jelentős, de mára már jórészt eltűnt multikulturális kelet-közép-európai közegről árulkodnak, melynek a feszültségek és visszásságok ellenére lételeme volt a párbeszéd és a tolerancia is. Ezen utóbbiak a nyugati keresztény kultúrkörből nőttek ki, és idővel a kelet-közép-európai országok is ezen értékvilágok hordozóivá váltak.
Nyitókép: Miko Tripalo beszédet tart a dalmáciai Drnišben. (Forrás: Wikipédia)
