Fenntartható? Alkotmányos? Hatékony? Zöld! Az új klímatörvény alapkérdései címmel szervezett tudományos konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara (ÁNTK) január 21-én az Oktatási Központban. A szakmai eszmecserét Varga Réka egyetemi docens, az NKE ÁNTK dékánja nyitotta meg.
A természeti erőforrások megóvása elengedhetetlen
Az eszmecsere első panelbeszélgetésén Mitigáció – a nemzetközi és a hazai klímacélok kapcsolata, a klímavédelem nemzetközi standardjai címmel, Váradi Ágnes, az NKE ÁNTK közszolgálati egyetemi docense moderálásával cserélt eszmét Szabó Marcel alkotmánybíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára; Kecskés Gábor, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense, valamint Tallódi Zoltán, az Igazságügyi Minisztérium Emberi Jogi Főosztályának főosztályvezetője.
A nagy kérdés az, hogy a különböző hatalmi ágak közül melyik tudja a legtöbbet tenni a klímavédelem érdekében – fejtette ki hozzászólásában Szabó Marcel. Szerinte a hosszú távra determinált hatalmi ág a bírói, hiszen ők jelölhetik ki a jövő kereteit. Sarokkő lehet működésükben a jövő generációk védelme, amihez nélkülözhetetlen a természeti erőforrások megóvása. Nemzeti szinten is felfogható az a gondolat, hogy felelősek vagyunk a gyermekeinkért, unokáinkért. Szabó Marcel szerint lehet és kell is távlatokban gondolkodni, amit szokatlannak érzünk ma, noha például Mária Terézia erdőrendelete kétszáz éves ciklusokban gondolkodott. A klímavédelemben három lehetséges védekezési irány rajzolódik ki: a mitigáció (a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése vagy az azt elnyelő erdők telepítése), az adaptáció (helyi közegben megtalálni a lehetőségeket) és a reziliencia (felkészülni a kialakuló helyzetre). Természetesen más és más szerepe van e folyamatban a nemzeti és a nemzetközi bíróságoknak. Az államok felelősségére a nemzetközi bíróságok már felhívták a figyelmet. A klímaváltozás ignorálása akár emberi jogi sérelmeket is okozhat (ezt a német alkotmánybíróság is megerősítette), a szennyezésért pedig az államok tartoznak felelősséggel. A szükséges együttműködésre a nemzeti bíróságoknak is fel kell hívniuk figyelmet. A magyar alkotmánybíróság munkája során elsősorban a mitigációs kötelezettségre koncentrál, valamint odafigyel arra is, hogy hogyan érinti hazánkat a klímaváltozás – a Magyar Tudományos Akadémiával és más tanácsadó szervezetekkel együttműködve. Ebből az derült ki, hogy a táj, ahol őseink letelepedtek a Kárpát-medencében, azaz, ahogyan valamennyien jól ismerjük, a jövőben meg fog szűnni. Ezért döntött úgy a taláros testület, hogy a magyar klímacél nem eléggé ambiciózus, radikálisabb cselekvésre van szükség a változások kiegyensúlyozásához. Ehhez költségvetés, határidők, stratégiák és jogi eszközök szükségesek.
A klímaváltozás bizony létezik
Tallódi Zoltán a nemzetközi bíró fórumok kapcsán kifejtette, hogy ezen fórumok koherens döntéshozása, valamint döntéseik végrehajtásának realitása elengedhetetlen, hiszen szerepük ma kiemelten fontos. Az Európa Tanács például szeretne valamit tenni a klíma érdekében, azonban feladata nem egyszerű. Anélkül ugyanis, hogy a nemzetközi egyezményekben explicit megjelenne a klímavédelem ügye, a jogalkalmazás szinte lehetetlen. Kiegészítő jegyzőkönyvekre, esetleg új preambulumokra lenne szükség. Az Európa Tanács jelenleg azonban nem egységes a kérdésben, ami megnehezíti a hatékony jogalkotást. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ugyanakkor létező jelenségnek tartja a klímaváltozást, így cselekvést vár el a tagállamoktól. A strasbourgi bíróság szerint akár az egyén is lehet áldozata a klímaváltozásnak, azaz a jelenség érinthet emberi jogi kérdéseket is. A bíróság azt is lehetővé tette, hogy szakértő civil szervezetek támogassák az egyes kérelmezők ügyét.
Dinamikus vállalásokra van szükség
Kecskés Gábor elsőként a COP jelentőségéről beszélt, ami voltaképpen a részes felek konferenciáját jelenti. Az államok e fórumon képesek nemzetközi szerződést (például a párizsi klímaegyezmény) létrehozni. Mindez természetesen az államokon múlik. A COP-ok nyelvezete azonban megváltozott, az államokon túl a COP egy ideje már a mindennapi emberhez is szól. A konferencián a kormányokon túl megjelennek az olajipari vagy a közlekedéshez kapcsolódó nagyvállalatok, illetőleg az influenszerek is. A multilaterális nemzetközi kapcsolatok jelenleg átalakulóban vannak, főként az USA kivonulása kapcsán. A legnagyobb ernyő ugyanakkor az ENSZ fenntartható fejlődési programja, amelynek minden nemzet része. Lényeges ehhez hozzátenni, hogy főként a múlt században elfogadott emberi jogi egyezmények nem tartalmaznak olyan passzusokat, amelyek az egészséges környezethez való jogról szólnak, itt bírói kreativitásra is szükség lehet. További kérdés az, hogy gazdasági növekedés elsőbbsége összehangolható-e a klímavédelemmel. A nemzetközi bíróság véleménye szerint a klímavállalások nem maradhatnak statikusak, azaz az államokra nem vonatkozik az eredményfelelősség. Ugyanakkor folyamatosan követniük kell e célok megvalósulását, s a megfelelő gondossággal reagálni a fejlődő technológiákra. Szintén lényeges elem, amire a nemzetközi bíróság is felhívta a figyelmet, az őslakosok felhalmozott tudása, hazai esetben déd- és nagyanyáink bölcsessége, amivel a teremtett világot óvták.
Szélsőségek dialógusa
A konferencia második paneljában Adaptáció és reziliencia – fenntarthatóság és versenyképesség, a zöld átállás kihívásai címmel, Vargha Márk, az Energiastratégia Intézet közpolitikai csoportvezetője moderálásával beszélgetett Gondola Csaba, az Energiaügyi Minisztérium (EM) körforgásos gazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkára, valamint Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.
Nehéz manapság a klímapolitikáról beszélni – mondta el Gondola Csaba. Legtöbbször két szélsőség szokott párbeszédet folytatni, egyik oldalon a klímaváltozás tagadói vannak, a másikon pedig a vészharangot kongatók. E hangzavar miatt elvész az, amit meg kellene oldanunk, illetőleg nem látszanak jól a gyakran jogos igények. Az ügyet a konzervatív világ korábban nem tematizálta, ezért ma főként progresszív, baloldali szókészlettel rendelkezik. Háttérbe szorult emiatt a gazdasági és a társadalmi fenntarthatóság kérdése, ami nélkül a természeti fenntarthatóság sem létezik, illetőleg csak egy utópisztikus világot hajtunk. Az elvi szintnek mindenképpen találkoznia kell a realitásokkal. Ráadásul az EU ma elsősorban büntető logikával áll hozzá a klímakérdéshez, míg lehetne ezt akár támogató módon is kezelni, ami a versenyképességre is jó hatással lehetne. Az EU a teljes világ kibocsátásának hat százalékáért, Magyarország pedig egy százalék alatti értékkel felel, azaz kis szereplők vagyunk. A kérdés tehát főként morális jellegű a kontinensen, nem pedig gyakorlati. A klímapolitika ügyében hazánk az élen van, de ez is lehet a közbeszéd számára kevés. A fiatalok szoronganak a klíma miatt, ami azért nehéz helyzet, mert az eddigi generációk számára a jövő inkább volt biztató. A helyzet azonban korántsem annyira tragikus, mint amennyire be lehet állítani. Például 2024-ben 25 százaléknyi, a világon a legnagyobb volt a napelemből származó energiánk aránya. Üvegházhatású gázkibocsátásunk 48 százalékkal esett vissza, ami jobb, mint az uniós átlag (36 százalék). A gazdaság felvette a zöld átállás ritmusát. A mitigáció területén tehát jól állunk, azonban még uniós szinten sem erős az adaptáció és a reziliencia kezelése, így itt nekünk is fejlődnünk kell. Az emberi természetből azonban az fakad, hogy civilizációnknak szüksége van a „pofonra”, hogy végül megváltoztassuk viselkedésünket.
Nem több, hanem más klímapolitika kell
Éger Ákos elmondta, a szövetség már 2006-ban kampányt indított egy új klímatörvényért, amelyet akkor végül időhiány miatt nem fogadott el az Országgyűlés. Az időben való cselekvés több lehetőséget jelentett volna, azonban ezt már elvesztegettük. Az új klímatörvény alakulását 2020 óta követi a szövetség, így örömmel fogadta, hogy az alkotmánybíróság döntésével kvázi házi feladatot szabott ki ennek kapcsán tavaly, amit a szövetség magára vett. A folyamat ma egy 54 oldalas koncepciónál tart, amit a résztvevő partnerek véleményezhetnek, várhatóan februárban kerül a nyilvánosság elé. Nyilván e koncepciót nem lesz egyszerű törvénnyé konvertálni. Ma ugyanis nem több, inkább más klímapolitika kell. Nagyon hiányzik a rendszerszintű szemlélet, valamint az is látszik már, hogy a szektorokra vagy éppen államokra (kontra a felső egy százalék karbonlábnyomával) bontott intézkedések konfliktusokhoz, illetőleg zsákutcába vezetnek. A társadalmat fel kell arra készíteni, hogy közeledik az államtitkár által is említett civilizációs „pofon”. Az alkalmazkodás és az ellenálló-képesség pontosan két olyan kérdés, amit nekünk kell itthon elvégeznünk. A társadalomnak világos útmutatást szükséges nyújtani, a feladatokat évente érdemes ellenőrizni és finomítani, az eredményeket pedig számon is kell kérni. Gondola Csaba ehhez hozzátette, a szaktárca rossz időpontban és rövid határidővel kapta meg a maga házi feladatát. Jelenleg egy erős, határozott kerettörvényben gondolkodnak, melynek számos eleme az uniós kötelezettségeinkből fog érkezni. Fontos kérdés azonban, hogy maga a társadalom vállalja-e minden következményét a klímaváltozás elleni küzdelemnek.
Az emberiségért kell cselekedni
A konferencia utolsó panelbeszélgetésén Egyensúly – a jelen és a jövő generációk érdekei címmel, Benkő-Kovács Blanka, az EM politikai tanácsadójának moderálásával tanácskozott Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója; Lux Ágnes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának egyetemi docense; valamint Bíró Tibor, az NKE Környezeti Fenntarthatósági Intézetének intézetvezetője.
Hatalmunk ijesztően megnőtt, veszélyes lényekké váltunk – idézte Ferenc pápát Bándi Gyula. Szerinte több nagy kérdés merül fel: például lehet-e majd emberi méltóságról beszélni abban a környezetben, ami ránk vár. Vagy van-e értelme generációkról beszélni, ha egyetlen emberiség van? Vajon van felelősségünk azért a jövőért, amit mi, most formálunk? A jövő nemzedék úgysem tud bennünket számonkérni. Ami ma jól látszik: eddig sem tudtuk megoldani a környezetvédelmi kérdéseket, hiába hívjuk ma ezt klímapolitikának, akkor sem fogjuk. Nem erősségünk ugyanis a hosszú távú gondolkodás, pedig erre lenne szükségünk a klímavédelemben. Az igények felmérése és kiszolgálása helyett sokkal fontosabb lenne a kötelezettségek megfogalmazása Bándi Gyula szerint.
Felelősek vagyunk a gyermekeinkért
A gyerekkor egyszeri és megismételhetetlen – idézte az UNICEF alapvetését Lux Ágnes. A gyerekek ügyeiben elvárt sürgősség a klímaváltozás vonatkozásában is igaz, noha a nemzetközi jog ma még adós a gyerekjogok ilyetén szabályozásával. Ma a világ számos térségében jelent magas rizikót a gyerek számára az adott helyen lévő klíma. A meglévő gyerekjogok ugyanakkor univerzálisak, a gyerekjogi védelmet pedig komplex egészként lehet csak értelmezni. Fontos lenne tehát, hogy minden döntésünknél ott legyenek szempontként a gyerekek, illetőleg, hogy megteremtsük akár érdemi részvételi lehetőségüket a döntéshozatalban.
Miként kerülünk be a történelemkönyvbe?
Intézményi szinten nagyon nehéz maradandó és hatékony módon cselekedni a jövő generációért úgy, hogy csak rövid távú és lehetőleg olcsó intézkedésekben gondolkodhatunk – mondta el Bíró Tibor. Fontos azonban az edukáció és a példamutatás: semmiképpen nem tehetünk úgy, mintha minden mindegy lenne, s nincs már mit tenni. Például a mesterséges intelligencia nagyon sokat segíthet a vízgazdálkodás területén, ugyanakkor működtetése komoly energetikai kérdés. Bíró Tibor szerint joggal foghat el bennünket az aggodalom, hogy miként kerülünk majd be a történelemkönyvbe. Van például olyan hazai térség, ahonnan teljesen eltűnhetnek a mélyforrású ivóvízkészletek, azaz előfordulhat, hogy jegyre adják majd a vizet. Ami már ma is akkut veszély, az a biodiverzitás, azaz a genetikai készlet csökkenése, ami súlyos élelmiszerválságokhoz vezethet. A szükséges beavatkozások azonban nem hoznak azonnali gazdasági előnyt, hatásuk csak évek múlva érezhető, ezért nehéz ezekhez ma támogatást szerezni.
Nyitókép forrása: realinemedia / depositphotos.com
