Kiss Gy. Csaba kutatónemzedékeket inspirált. A nemrég elhunyt történészről a Közép-Európa: történelem, eszme, jövőkép. Tanítványok Kiss Gy. Csaba szellemi örökségéről című konferencián emlékeznek meg december 12-én. A rendezvény apropóján Zahorán Csabával és Demmel Józseffel, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Közép-Európa Kutatóintézetének tudományos munkatársaival beszélgettünk.
Miért éppen Kiss Gy. Csaba munkásságához kapcsolódik a konferencia? Hol az ő helye a hazai művelődéstörténetben?
Demmel József: Kiss Gy. Csaba néhány hónappal ezelőtt, július 23-án hunyt el, sokunk számára váratlanul. Hiszen rendkívül aktív volt: még kötete jelent meg idén áprilisban, épp a 80. születésnapján, május végén pedig kollégáink, Ordasi Ágnes és Bedők Péter köteteit mutatta be, doktori dolgozatok témavezetője volt. Életműve, iránymutatása, embersége sokunk számára jelentett nagyon sokat, és róla beszélgetve kiderült, hogy ezzel még számos kolléga volt így. Ezért amikor Bedők Péter felvetette egy konferencia ötletét, nem is volt kérdés, hogy ebben a formában is megemlékezzünk róla.
Zahorán Csaba: 2019-ben intézetünk is több egykori Kiss Gy. Csaba-tanítvánnyal alakult meg, például Szeghy-Gayer Veronikával és Mitrovits Miklóssal, de saját magamat is közéjük sorolom. Ennek megfelelően első nyilvános, 2019 szeptemberi rendezvényünkre is meghívtuk a tanár urat, hogy tartson előadást, és nagyon örültünk, amikor igent mondott. Abban az előadásában is Közép-Európa volt a fókuszban: regionális kontextusban értékelte az emlékezetpolitikát, összevetve Közép- és Nyugat-Európát. Munkásságából és élettapasztalataiból kifolyólag kétségkívül ő volt az egyik legszakavatottabb és leghitelesebb ismerője ezeknek a kérdéseknek.
Kiss Gy. Csaba a Ludovikán 2019 őszén (Forrás: NKE)
Mennyit tudnak róla a fiatal nemzedékek? Mennyire pontos a róla őrzött kép?
Z. Cs.: Mivel nemcsak, hogy rendszeresen publikált, továbbá konferenciákon, beszélgetéseken és workshopokon vett részt, hanem tanított is, ezért sokan ismerték – és szerintem nagyon sok embernek vannak róla jó emlékei, csakúgy, mint nekünk. És nem mellesleg ez érvényes szinte az egész közép-európai régióra, hiszen számos országban tanított, ahol tehát vannak tanítványai, akik személyesen is ismerték őt. Így a róla őrzött képek ugyan sokfélék lehetnek, de biztosan közös bennük egyrészt Kiss Gy. Csaba eleganciája és kedvessége, másrészt az az őszinte érdeklődés, amit Közép-Európa kultúrája iránt érzett és – saját példájával is – terjesztett, illetve az itteni nemzetek közötti párbeszéd és együttműködés gondolata.
D. J.: Több emlékezésben is olvasható az a történet, hogy a tanár úr sokaknak feltette a kérdést, hogy beszélnek-e közép-európai nyelveket, tudnak-e lengyelül, szlovákul, horvátul? És amikor a legtöbben nemmel feleltek, biztató, kedves mosollyal egészítette ki a választ: „még nem”. Ez történt velem is elsőéves történelemszakos hallgatóként. E beszélgetés hatására elkezdtem szlovákul tanulni, és a tanár úrnak köszönhetem azt is, hogy végül a kutatói pályára kerültem.
Hogyan lehetne őt néhány szóval, gondolattal jellemezni?
D. J.: Kiss Gy. Csaba a Közép-Európa-eszme híve vagy inkább képviselője volt. Közép-Európát a lehető legtágabb értelemben fogta fel, az érdeklődési köre Észtországtól Bulgáriáig, Ukrajnától Csehországig terjedt, sőt, német és francia nyelvtudása mellett e közép-európai nyelvek jelentős részét kiválóan beszélte is. Ismerte és értette a különböző népek történelmét, kultúráját, irodalmát. Ez már önmagában is hatalmas teljesítmény, hiszen ugye több, mint egy tucat nemzetről beszélünk. De nem csak elfogadó és nyitott volt más nemzetek múltja iránt, de gyakran kiemelte azt is, hogy meggyőződése szerint „nemzet nélkül nem megy”. Vagyis hogy a közép-európai népek egymás megismerésével, megértésével és elfogadásával, nem pedig nemzeti önfeladással közeledhetnek egymáshoz. És talán a legfontosabb, hogy igazi tanáregyéniség volt, a szónak nemcsak a klasszikus, hanem a legideálisabb értelmében. Inspirált és bizalmat adott, és úgy tanított, hogy közben soha nem érezte az ember, hogy a katedra magaslatából beszél – szinte mindenkit felemelt maga mellé és egyenrangú szellemi partnerként kezelt, ezt pedig anekdotázó kedve, szeretetteljes humora és derűje egészítette ki.
Z. Cs.: Pontosan, szemináriumainak légköre egyszerre volt közvetlen, barátságos és szakmailag inspiráló. Jól emlékszem, hogy egyik óráján el kellett „játszanunk” az egyik csoporttársammal a dualista Magyarország nemzetiségi kérdésének egyik epizódját, az ún. „Grünwald–Mudroň-vitát” – amely valójában csak röpiratok formájában valósult meg. Ezzel nemcsak az egyes álláspontokat kellett alaposan megismernünk, azonosulva a szereplőkkel – akár azokkal is, akikkel nem igazán értettünk egyet –, hanem a logikus érvelést, a következetességet és a kettős mérce felismerését is tanultuk. De megpróbáltuk elsajátítani a vitapartner megértését, az eltérő vélemény tiszteletét is. Azokban a szerencsésebb országokban, ahol hagyománya van a vitakultúrának, és ennek az oktatásban is megvan a helye, ez talán nem számít különlegesnek, számunkra viszont új és nagyon tanulságos feladat volt.
Ugyanakkor Kiss Gy. Csaba folyamatosan Közép- és Kelet-Európa egyfajta „emancipációján” is dolgozott. Nem tudom, hogy ez mennyire volt tudatos – szerintem az volt –, mert ezt finoman tette, nem erőszakosan, de az biztos, hogy tanítványai egy része megértette, hogy minden hátránya és szerencsétlensége ellenére – legalábbis a „boldog” Nyugat-Európához mérve – régiónk is rendkívül értékes és izgalmas, és bizony érdemes vele foglalkozni, kutatni, tanulmányozni. Az itt élő nemzetek pedig nemcsak egymás riválisai, hanem szövetségesek és sorstársak is. Mindez nem mellesleg azzal a gyakorlati haszonnal is jár, hogy így jobban megérthetjük a Közép- és Kelet-Európán belüli törésvonalakat, az egyes nemzetek és államok közötti feszültségek okait. Miközben ő maga általában nem is az utóbbiakra, vagyis a konfliktusokra koncentrált, hanem elsősorban arra, ami közös bennünk, azaz ami valóban egy régióvá teszi ezt a térséget. Talán az egyik legfontosabb munkája, a régió nemzeti himnuszait összehasonlító könyve is jól szemlélteti ezt.
Mi a közös a tanítványaiban? Mit igyekezett átadni?
D. J.: Rengeteg embert inspirált, a kifejezetten a közép-európai népekkel foglalkozó kutatók fiatal és középgenerációja mellett irodalomtörténészeket vagy épp eszmetörténészeket, társadalomtörténészeket is. De tanítványai köre ennél jóval szélesebb, hiszen például a régióval foglalkozó újságírók, diplomaták vagy akár politikusok közül is sokan tartották őt tanáruknak, mesterüknek.
Z. Cs.: Tanítványai mindig fordulhattak hozzá ajánlásért, tanácsért, segítségért, publikációs vagy egyéb tippért, lehetett rá számítani. Számos tanulmányi kiránduláson vett részt a hallgatóival – én például Kassán és Eperjesen voltam vele –, de ő volt a „közös nevezője” a Terra Recognita Alapítványnak is, amelyet tanítványai hoztak létre a 2000-es évek közepén. Ez a civil szervezet épp a régión belüli párbeszédhez és egymás jobb megismeréséhez kíván hozzájárulni – vagyis ahhoz, amit Kiss Gy. Csaba óráin szívtunk magunkba, vagy erősödött meg bennünk.
Milyen Kiss Gy. Csaba megítélése, ismertsége a régió országaiban?
D. J.: A Tanár úr a konferenciákon, beszélgetéseken, könyvbemutatókon kívül számos szomszédos országban tanított is vendégprofesszorként. Az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszéke mellett először a Zágrábi Egyetem magyar tanszékén, majd Szlovákiában, Nyitrán, a Konstantin Filozófus Egyetemen, később Prágában a Károly egyetemen, végül a Varsói Egyetemen. Lengyelül és horvátul is jelentek meg munkái, a közép-európai himnuszokról szóló könyve pedig a Routledge kiadónál angol nyelven jött ki. Szlovák nyelvű kötetét, amelyen az utolsó éveiben dolgozott, jövőre tervezzük kiadni, de úgy tudom, csehül is fog megjelenni tőle könyv.
Eperjes, Csehszlovákia, 1956. Fortepan / Csaba László örökösei
Z. Cs.: Kiss Gy. Csaba a „népszerűsítést”, illetve a szűken vett szakmai diskurzuson túli kommunikációt is nagyon komolyan vette és lelkiismeretesen művelte: például egy időben rendszeresen publikált tárcákat egy szlovák hetilapban, és szorosan együttműködött az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózatával (ENRS). Valóságos hálózattal rendelkezett Közép-Európában, kapcsolatait pedig önzetlenül terjesztette és adta tovább. Ezek aztán nélküle is működőképesek voltak. Ha szabad megint személyes példával élnem: így ismertem meg olyan szlovák újságírókat, akikkel máig tartom a kapcsolatot. Egyikőjük nemrég úgy emlékezett meg Kiss Gy. Csabáról, mint a szlovákok igaz barátjáról, aki rengeteg energiát fektetett a kapcsolattartásba, képes volt mindenkire időt szakítani, és foglalkozni vele, illetve a szövegeivel.
Hogyan értékelhető politikai munkássága?
D. J.: Kiss Gy. Csaba a rendszerváltás korszakának egyik kiemelkedően fontos szereplője volt. Az 1980-as években álnéven és szamizdat kiadványokban is publikált, rendszeres előadója volt féllegális honismereti egyetemi-főiskolai kluboknak. 1987-ben ő volt a Lakitelki Találkozó egyik kezdeményezője, majd az MDF szervezője. Érdekesség, hogy a Magyar Demokrata Fórum nevet is ő találta ki, egy római útja nyomán. Ez nagyon is jellemző volt, hogy nem pártot, mozgalmat, szervezetet javasolt, hanem „fórumot”, ahol megjelenhetnek a különböző vélemények. A párt szimbólumát, a tulipánt szintén ő javasolta, azzal érvelve, hogy a nemzeti szimbolika szerint ez a magyarok virága. Később az MDF szóvivője, majd alelnöke lett, később külügyminiszterként is felmerült a neve, ő azonban még az 1990-es évek legelején úgy döntött, hogy a politika helyett az egyetemi katedrát választja.
Z. Cs.: Bár minderről lehetett hallani, ezt egyáltalán nem éreztette a hallgatókkal, a politika nem jelent meg az óráin. Legalábbis amikor hozzá jártam az ELTE-n – a kilencvenes évek végén, a 2000-es évek elején – ezt tapasztaltam. A polgári, nemzeti értékek melletti elkötelezettsége ugyan egyértelmű volt, de ezzel nem traktált senkit, nem keveredett világnézeti vitákba a tanítványaival. Bár – ahogy Jóska is érintette – Kiss Gy. Csaba fontos szerepet játszott a rendszerváltásban, az ő igazi világa szemlátomást az oktatás és a kultúra volt, a pártpolitikát szerintem boldogan hanyagolta, és csak a közügyek, közélet iránti érdeklődés értelmében „politizált”.
Mi alapján állt össze a konferencia tematikája?
D. J.: Kiss Gy. Csaba emlékére párhuzamosan több konferencia is szerveződik. A Közép-Európa Kutatóintézet munkatársaival ezért, hogy elkerüljük az ismétlődéseket, azt találtuk ki, hogy legyen ez egy tanítványi konferencia. Az egykori tanítványok így nem csak saját kutatásukat prezentálják, de egyúttal a szándékaink szerint arra is rámutathatunk, hogy milyen komoly hatása volt a tanár úrnak az utána következő generációk tudományos pályájára, témaválasztására, kutatói érdeklődésére és érzékenységére. Ebből, reményeink szerint egy komplex kép rajzolódhat ki.
Melyek a legérdekesebb, legfrissebb kutatási eredmények, amelyekről szó lesz?
D. J.: Közép-Európa épp az adottságai miatt egy soha ki nem merülő vizsgálati terep. A tucatnyi különböző nemzeti kultúra sajátossága, egyedisége éppúgy meg fog jelenni a konferencián, mint a köztük lévő bonyolult, nemhogy egy kívülálló, de sokszor még egy közép-európai számára is nehezen kibogozható viszonyrendszer. De talán szóba kerül az is, hogy ennek az átláthatatlan tarkaságnak ellenére, az egymásra hatások és rivalizálások, a konfliktusok és együttműködések kibogozhatatlan hálózatai közepette mégis csak van a régiónak egy kívülről jól beazonosítható, sajátos, egyedi jellege.
Z. Cs.: A reményeink szerint ez az egyes előadásokból és a kerekasztal-beszélgetésből egyaránt ki fog majd tűnni.
Kinek ajánlják a konferenciát?
D. J.: Természetesen elsősorban Kiss Gy. Csaba ismerőinek, egykori barátainak, kollégáinak, tanítványainak, hiszen ez lesz az első alkalom arra, hogy az a tudományos közösség, amelyet inspirált, találkozzon, beszélgessen, emlékezzen rá, legalábbis szervezett keretek között, hiszen egyébként is gyakran szóba kerül. Rajtuk kívül pedig azoknak, akiket érdekel Közép-Európa múltja, jelene és jövője.
Z. Cs.: Kissé patetikusan fogalmazva ezzel a rendezvénnyel nemcsak a tanár úr emléke előtt szeretnénk tisztelegni, hanem azt is meg szeretnénk mutatni, hogy azért igyekszünk folytatni a munkáját.
Kiss Gy. Csaba „Hol vagy hazám” című könyvének borítója
