A mesterséges intelligencia (MI) 2025-re a globális gazdasági és technológiai verseny egyik legfontosabb terepévé vált. Mára egyértelmű, hogy a világ három nagy pólusa – az Egyesült Államok, Kína és az Európai Unió – teljesen eltérő stratégiát követ. Az USA a gyors piacvezérelt innovációra, Kína az állami-vezérelt ökoszisztémára, Európa pedig a szabályozott és biztonságos modellre építi az MI-fejlődést. E három út nem csupán háromféle szabályozási filozófiát jelent: három különböző gazdasági és társadalmi logikát is. Különösen érdekes ezt most megvizsgálni, hiszen 2025. december 1-jétől hatályosul Magyarország mesterséges intelligencia törvénye.
Az Egyesült Államok az elmúlt évben látványosan új szakaszba lépett, amikor elindította az „AI in Science” programot, amely összekapcsolja a szövetségi laborokat, nemzeti adatbázisokat és szuperszámítógépeket annak érdekében, hogy az MI felgyorsítsa a gyógyszerkutatást, az energiatechnológiát és más stratégiai területeket. Ez a megközelítés továbbra is az „innováció először, szabályozás később” logikára épül, ahol a gyorsaság a fő versenyelőny, és ebbe az irányba igyekszik az EU AI in Science stratégiája is. Valóban ebben az ökoszisztémában születnek meg elsőként a legfejlettebb nagy nyelvi modellek. A nagy tudományos infrastruktúrákat vizsgáló elemzések szerint, ahol az állam összehangolja a laborokat, az adatvagyont és a számítási kapacitásokat, ott mérhetően gyorsul a tudományos áttörések üteme. Ugyanakkor ennek ára is van, hiszen a társadalmi, adatvédelmi és biztonsági aggályok gyakran csak a piaci bevezetés után kerülnek napirendre, ami növeli a vállalati kockázatvállalást, és a felelősségi lánc sokszor nehezen követhető.
A kínai mesterséges intelligencia stratégia ennél összetettebb, és nem csupán állami infrastruktúra fejlesztésből áll. A 2017-es Nemzeti MI-terv óta Peking hibrid modellt működtet: a kormány határozza meg a stratégiai irányokat, de a nagy technológiai vállalatok – Baidu, Alibaba, Tencent, Huawei – szorosan együttműködve hajtják végre azokat. Ezek a cégek fejlesztik a nyelvi modelleket, szállítanak MI-alapú autóipari, e-kereskedelmi és pénzügyi-technológiai innovációkat, miközben részt vesznek államilag támogatott projektekben. A városi irányítórendszerek, az autonóm járművek tesztpályái és az ipari automatizáció mind-mind olyan területek, ahol az állami koordináció és a magánszféra erőforrásai együttesen jelennek meg. Kína előnye a méret és a koordináció: óriási adatmennyiséget, nagy számítási kapacitást és központosított beruházásokat tud mozgósítani. A modell azonban kevésbé átlátható a külső megfigyelők számára, mivel az állami irányítás és a magánvállalatok közötti együttműködés részletei, valamint az adatforrások jelentős része nem nyilvános. A kínai MI-fejlesztés társadalmi beágyazottsága is más mintát követ: az egyéni adatok felhasználásának korlátai jóval gyengébbek, ami etikai és politikai okokból az európai modellel összeegyeztethetetlen. Ezért a kínai megközelítés Európában nemcsak nehezen adaptálható, hanem gyakorlatilag sem megvalósítható.
Ebben a globális környezetben pozicionálja magát Európa, amely felismerte: ha sebességben és kockázatvállalásban próbálna versenyezni az USA-val vagy Kínával, szinte biztosan veszítene. Ezt nem kritikaként, hanem adottságként kell értékelni. Az európai tőkepiac mérete kisebb, az MI-infrastruktúrák lassabban fejlődnek és nincsenek olyan nagy technológiai szereplők, amelyekkel gyorsan lehetne skálázni. Épp ezért az Európai Unió tudatosan választotta a „harmadik utat”: nem a leggyorsabb, hanem a legmegbízhatóbb szeretne lenni. Az AI Act célja, hogy a kontinensen olyan ökoszisztéma alakuljon ki, amely egyszerre védi az alapvető jogokat, támogatja az innovációt és minőségi keretet ad a vállalatok számára. Ezt a szemléletet egészíti ki az EU által elindított bejelentési rendszer, amely lehetővé teszi a rendelet megsértésének biztonságos, anonim jelzését. A francia–német vélemények – köztük Macron párizsi beszéde a „28. rezsimről”, az európai preferenciáról és az új AI IPCEI-ről – azt mutatják, hogy az EU a szabályozott modell mellé most már egyre erősebben építi a versenyképességi pillért is. Ez pontosan az a hiányzó láncszem, amely nélkül a harmadik út nem tud valódi alternatívává válni az amerikai gyorsasággal vagy a kínai koordinációval szemben.
Ugyanakkor a stratégia legnagyobb ereje egyben a legnagyobb kockázata is. A szabályozás csak addig ér valamit, ameddig érvényesíteni tudjuk. A nagy technológiai vállalatok esetében nagyon nehéz feladat alaposan ellenőrizni, hogy egy modell hogyan működik, hogyan tanult, milyen adatokon, milyen kockázatokat hordoz. Az alapmodellek komplexitása miatt a hagyományos megfelelőségi vizsgálatok korlátokba ütköznek. Az EU ezen a területen a GDPR tapasztalataira támaszkodik: a több milliárd eurós adatvédelmi bírságok azt mutatták, hogy az unió képes érvényt szerezni a szabályainak. De a mesterséges intelligencia más terep, sokkal gyorsabban változik. Az AI Office létszáma és erőforrásai egyelőre szerények ahhoz képest, hogy a világ legnagyobb technológiai vállalatainak rendszereit kellene vizsgálnia. Ráadásul a tagállamok eltérő tempóban és kapacitással állítják fel saját felügyeleti struktúráikat, ami a végrehajtás egyenetlenségéhez vezethet. Éppen ezért az AI Office vizsgálati jogosítványai, a kötelező kockázatkezelési dokumentáció és a beépített ellenőrzési mechanizmusok mind azt a célt szolgálják, hogy a szabályozás a gyakorlatban is működjék. A kérdés továbbra is fennáll, hogy az európai és nemzeti hatóságok képesek lesznek-e lépést tartani a technológia fejlődésével – és hogy mi történik, ha a szabályozási előny mégsem kompenzálja a technológiai lemaradást.
Magyarország a 2025. december 1-jével hatályos mesterséges intelligencia törvénnyel ebbe a rendszerbe illeszkedik. A 2025. évi LXXV. törvény kijelöli a hazai megfelelőségi és ellenőrzési struktúrát, amelynek keretében két típusú hatóság működik majd: a bejelentő hatóság, amely az MI-rendszerek megfelelőségét tanúsító szervezeteket jelöli ki, valamint a piacfelügyeleti hatóság, amely az MI-rendszerek jogszerű használatát ellenőrzi. A konkrét hatóságokat a kormány végrehajtási rendeletben nevezi meg, az adatvédelmi vonatkozásokban pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) meglévő jogkörei érvényesülnek. A jogszabály az EU AI Act szerkezetét követi: a magas kockázatú rendszerek üzemeltetőit regisztrációs, dokumentációs és kockázatkezelési kötelezettség terheli, míg a tiltott alkalmazások listája megegyezik az uniós előírásokkal. A magyar vállalatok számára ez kiszámíthatóbb jogi környezetet jelent, de egyúttal adminisztratív terhet is. A törvény nem gyorsítja fel a technológiai fejlődést, sőt bizonyos esetekben lassíthatja is azt, de csökkenti a jogi és reputációs kockázatokat, ezzel adva hosszabb távú versenyelőnyt.
Ez azonban nem válaszolja meg teljesen azt a kérdést, amely a legtöbb magyar cégben ma felmerül: ha Amerikában mindenki előre szalad, mi hogyan versenyezhetünk velük? A valóság az, hogy a magyar vállalatok amúgy sem tudják ugyanazt a pályát futni. Az amerikai startupok és nagy technológiai cégek modellfejlesztési sebességét, tőkepiaci dinamizmusát és infrastrukturális kapacitását nem lehet másolni. A hazai és európai megközelítés logikája más: a kockázatminimalizálásra, a stabil működésre és a kiszámítható környezetre épít. Egy magyar cég számára a valódi versenyelőny nem abban rejlik, hogy lépést tart-e az amerikai modellek fejlesztési sebességével, hanem abban, hogy az általa kínált megoldások eleve megfelelnek az európai előírásoknak. Az AI Act szigorú követelményei olyan piacot hoznak létre, ahol a szabályokat betartó hazai vállalatok előnybe kerülhetnek azokkal a külföldi szereplőkkel szemben, amelyek nem fordítanak kellő figyelmet az európai megfelelésre.
Ugyanakkor e stratégia kockázatait is világosan kell látni. Ha a magyar vállalatok döntő többsége csupán felhasználója marad a külföldön fejlesztett MI-rendszereknek, és nem épít saját fejlesztési kapacitásokat, akkor a megfelelőségi előny hosszú távon kiüresedhet. A szabályok betartása ugyanis önmagában nem teremt technológiai tudást, és nem biztosít helyet az értéklánc magasabb szintjein. A kérdés tehát nem pusztán az, hogy a magyar cégek megfelelnek-e az előírásoknak, hanem az is, hogy képesek lesznek-e olyan hazai kompetenciákat kiépíteni, amelyek révén az MI-gazdaságban nem csupán alkalmazók, hanem fejlesztők is lehetnek. A szabályozottság versenyelőny lehet – de csak akkor, ha mögötte valódi innováció és tudás is áll. Az európai harmadik út sikeressége végső soron azon múlik, hogy ez az egyensúly megvalósul-e.
Nyitókép forrása: jypix / depositphotos.com
