Fiume (Rijeka) dualizmuskori története és emlékezete témájában rendeztek workshopot november 17-én, a Ludovika Orczy Úti Kollégiumában. A szervező Ordasi Ágnes, az Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Közép-Európa Kutatóintézetének (KEKI) tudományos munkatársa volt, az általa felvetett kérdésekre pedig öt további szakember – Fiume-szakértő vagy várostörténész – reflektált.
A KEKI intézetvezetője, Hatos Pál köszöntő szavaiban felidézte gyermekkori emlékeit a jugoszláviai Rijekáról, amely 1980 tavaszán – akárcsak a többi jugoszláviai település – Josip Broz Tito halálát gyászolta. A kikötőváros esete annyiban volt különleges, hogy lényegében Tito és az általa vezetett partizánmozgalom sikerének köszönhetően került Olaszországtól a délszláv államhoz, azon belül pedig a horvát tagköztársasághoz.
Hatos Pál intézetvezető (Szilágyi Dénes felvétele)
Hatos után Ordasi Ágnes előadása következett „Kis halászfaluból modern közép-európai kikötőváros. A dualizmus kori Fiume modernizációjának fény- és árnyoldalai” címmel. Az előadó rámutatott, hogy a workshop időpontja – több más évforduló mellett – a fiumei impériumváltások markáns fázisát idézi fel: az olasz csapatok 1918 őszén ezen a napon szálltak partra, és vonultak be az addig Magyarországhoz tartozó kikötővárosba. A mediterráneumot és Közép-Európát összekötő város – akárcsak Trieszt – a különböző nemzetiségi törekvések színtere volt, és az Osztrák–Magyar Monarchia fennállásának időszakában kísérleti laboratóriumnak volt tekinthető. Mégpedig nemcsak a különböző etnikumok szimbiózisát, hanem a hirtelen végbemenő modernizáció társadalmi hatásait illetően is. Ez utóbbi folyamatban kulcsszerepet játszott Egan Lajos, akinek sokrétű – mérnöki, építészeti felügyelői és kormányzóhelyettesi – tevékenységén keresztül mutatta be Ordasi Ágnes a kikötőváros modernizációját kísérő problémák sorozatát. Az előadó szerint azonban „Fiume nem vizsgálható önmagában, egy teljesen elszigetelt külön entitásként”, hiszen a város dualizmus kori történetét csak birodalmi keretek között lehet értelmezni. Éppen ezért a szisztematikus alapkutatások szükségessége mellett kiemelten fontosnak tartotta a léptékváltásból és a komparativitásból adódó dilemmák, valamint a modernizációs folyamatokkal kapcsolatos korabeli diskurzus bemutatását.
Ordasi Ágnes (Szilágyi Dénes felvétele)
A korszakban – a hirtelen felgyorsuló fejlődése miatt a Magyar Királyság második fővárosaként is emlegetett – Fiume magyar nemzetstratégiai, közgazdasági és külpolitikai szempontból kiemelkedő szereppel bírt. A gyarmatáruk meghatározó része az itteni kikötőn keresztül jutott Magyarországra, mint ahogy a kivándorlók jelentős hányada is innen indult Nyugatra. A magyar állam viszont legitimációs deficittel rendelkezett a helyi lakosság körében, hiszen sem Fiume jogi státusza, sem a határai nem voltak teljesen rendezettek az egész korszakban. Miközben a dualizmus időszakában a magyar–horvát közbeszédet a közjogi viták uralták, a magyar vezetésnek az olasz kultúrfölénnyel és az olasz irredentizmussal is szembe kellett néznie a városban. Ám a gyakran kizárólag etnikai szempontok alapján értékelt konfliktusok helyett Ordasi Ágnes a kurrens történetelméleti módszerekre támaszkodva a társadalmi-, gazdaságtörténeti aspektusokra, a városi térhasználat változásaira hívta fel a figyelmet. Példaként említette Fiume szabadkikötői státuszának felszámolását 1891-ben, ami az árak rohamos növekedését eredményezte az 1910-es évekre körülbelül 50 ezer fősre duzzadt városban. A lakhatási gondokat jól szemlélteti az a jelenség is, hogy a magyar tisztviselők a szomszédos – de már Horvátország részét képező – Sušakon voltak kénytelenek lakást bérelni, onnan járva be fiumei munkahelyükre. A kortársak ekkorra már érzékelték, hogy a földrajzi korlátok és a nem megvalósult vasútépítések miatt Fiume további gyarapodása kérdésessé vált, és az első világháború idején jelentkező válságjelenségek is hozzájárultak a korábbi intenzív fejlődés megtorpanásához. Éppen ezért nem meglepő, hogy Bécs katonai és összbirodalmi érdekeket hangoztató csoportjai mellett az 1910-es években már a magyar politikai elitek egy része is más dalmáciai kikötők fejlesztésétől remélte a „fényesebb jövőt”.
A workshop résztvevői, balról jobbra:
Szívós Erika, Sipos András, Fried Ilona, Eszik Veronika, Ordasi Ágnes, Egry Gábor.
(Zahorán Csaba felvétele)
Az előadást követően Eszik Veronika történész, az ELTE HTK TK tudományos munkatársa szólalt fel az Ordasi Ágnes által megnyitott kérdések kapcsán. Saját kutatásai összefüggésében többek közt arra mutatott rá, hogy Fiume modernizálódása nemcsak a városi tér radikális és gyors átalakulásához vezetett, hanem a környezetétől való távolodáshoz is. A kikötőváros növekedésével ugyanis a többi környező település – például a közeli Zengg (Senj) – nem tudta tartani a lépést.
Fried Ilona irodalomtörténész, az ELTE BTK egyetemi oktatója a Fiume kapcsán kialakult és sokáig megőrződött változatos, sokrétű emlékezetről beszélt, ami nagyrészt épp a város multietnicitásának és kozmopolitizmusának volt köszönhető – a nemzeti mozgalmak megosztó hatása ellenére.
Sipos András főlevéltáros (Budapest Főváros Levéltára) ugyancsak várostörténeti kontextusban értékelte a korszakot, behozva a „vad” és „szelíd probléma” elemzési párosát. Sipos szerint Fiuméban a magyar állam egyszerre két „vad” problémával is szembesült, amelyekre nehéz volt egyértelmű megoldásokat találni: a város- és kikötőfejlesztéssel, valamint a magyar nemzeti tér helyi kialakításával.
Szívós Erika történész, az ELTE BTK egyetemi docense hozzászólásában kiemelte azt az ellentmondást, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia városainak hierarchiájában Fiume jóval jelentősebb helyet foglalt el, mint ami méretéből és lakosságszámából következett volna. Ugyanakkor kissé rezignáltan jegyezte meg, hogy bár a város az egykori kulturális szimbiózis egyik fontos színterének számít, az a világ már nincs többé – és csak a múlt tanulmányozásával érthető meg.
Utolsóként Egry Gábor, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója szólalt fel. Az előadás és a többi megnyilvánulás kapcsán azt firtatta, hogy vajon hányféle narratívához kapcsolódik Ordasi Ágnes kutatása, és hogy lehetséges-e Egan Lajoson keresztül elbeszélni az egész fiumei modernizációt. Ezt követően azt a feszültséget érzékeltette, amely a lekerekített nemzeti narratívákban abszolutizált nemzeti szempont és a lokális világok valósága között húzódik.
Fiume és Sušak egykori határán (Zahorán Csaba felvétele)
A workshop – Ordasi Ágnes előadása és a hozzászólások – azt bizonyítja, hogy noha Fiume térben távol esett a magyar magterülettől, és csak viszonylag rövid ideig tartozott Magyarországhoz, mégis jelentős helyet foglal el a magyar történeti emlékezetben, sajátos múltja pedig egyre több kutatót ihlet meg idehaza is.
Nyitókép forrása: wikipedia
