Az űr még mindig a legellenségesebb környezet az ember számára, amit ismerünk – hangzott el a Ludovika Szabadegyetem 2025/2026-os őszi szemeszterének legutóbbi előadásán, november 18-án, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Oktatási Központjában, ahol az Űrállomások szükségessége, múltja, jelene és jövője címmel Óvári Gyula, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (HHK) professor emeritusa adott elő.
Felsorolni sem lehet a rengeteg beosztást, ami előadónkat a repülőmérnöki szakterülethez köti, és ahol kiváló munkásságát kifejtette – emelte ki köszöntőjében Berek Tamás ezredes, egyetemi tanár, az NKE HHK tudományos dékánhelyettese, a Harctámogató Tanszék tanszékvezetője. Hozzátette, Óvári Gyula 1995-ben szerezte meg MTA kandidátusi fokozatát, majd 1999-ben habilitált. Szakmai kitüntetései, elismerései szintén számosak, így például a Tanárki Sándor-díj, a Dr. Laki Kálmán-díj, a Honvédelemért Emlékérem III. fokozata, a Zrínyi Miklós Emlékgyűrű, a Bolyai-gyűrű, a Fáy András-díj és a Széchenyi Professzori Ösztöndíj.
Első feladat: pipa – kijutottunk az űrbe
Az űrkutatásra is rányomta a bélyegét a politika, a hidegháború két nagyhatalmának küzdelme – kezdte előadását Óvári Gyula. Az oroszok 1957-ben műholdat, 1961-ben pedig embert küldtek a világűrbe. Az amerikaiak e kihívásra úgy válaszoltak, hogy még abban az évtizedben, tehát a hatvanas évek végén elsőként küldtek embert a Holdra.
Így a „kijutni a világűrbe” feladatot mindkét tömb megoldotta. Ám idővel rájöttek arra is, hogy ha stabilan élni, kutatni szeretnének ott, akkor egészen más körülményekre van szükség, mint magához az utazáshoz. Az embernek az orbitális, illetve a 35 794 kilométer feletti geostacionárius Föld körüli pályán komoly védelemre van szüksége az olyan kozmikus hatásoktól, mint a meteoritok, a sugárzás vagy az űrszemét. Szintén kihívás a súlytalanság állapota: panaszkodnak is a fél évig fent élő űrhajósok, hogy hazamenvén otthon is beteszik a kávéscsészét a levegőbe, ám már egészen máshogy viselkedik. Természetesen más kedvezőtlen hatásokkal jár ez: ugyanis az űrben három–hét centit megnyúlik, visszatérve viszont helyreáll az eredeti testmagasság.
Sci-fiből valóság?
Első lépéseink az űrben voltaképpen ugrások voltak az ismeretlenbe. Nem tudtuk ugyanis pontosan, mi lehet a légkörön túl. A néhány lélegzetelállító siker ellenére az űr még mindig a legellenségesebb környezet az ember számára, amit ismerünk. Az is bizonyos, hogy bolygónk egyszer lakhatatlanná válik, így egy másik bolygó lehet az alternatíva. Fajunknak voltaképpen két választása van: kivárja itt, hogy kipusztul vagy valahol máshol menti meg a magát, amihez meg kell szelídítenünk a magunk számára a világűrt. Ez egyelőre science fictionnek hangzik, ám a NASA már dolgozik rajta, hogy valóság lehessen. A körülmények természetesen egyelőre messze állnak az ideálistól. A test korlátait ugyanakkor számos leleményességgel próbálják áthidalni a világűrben. Ma már számos ember számára elérhető vált akár az űrturizmus is, 400 ezer dollárért cserébe ugyanis 100 kilométer magasra viszik fel az arra vállalkozókat, 40–50 millió dollárért pedig elérhető a Nemzetközi Űrállomás is. Persze a leendő űrnászutasokat fel kell majd készíteni a világűrre, így az első néhány nap komoly hányingerekkel jár majd. Vagy épp nem csak ingerekkel.
Miért űrállomás?
A Hold-program kudarca után fordult a szovjetek figyelme a kezdetben 200–220 kilométer magasan repülő űrállomások iránt. Rájöttek, hogy a Föld légköre még 5–600 kilométer magasan is fékezi a járműveket, például a Nemzetközi Űrállomás havonta 3–5 kilométert süllyed. Mai tudásunk szerint ez úgy védhető ki, hogy ha valamilyen űreszköz rááll a saját rakétahajtóműveivel és megtolja, hiszen a sebességnövekedés egyben magasságnövekedést is jelent.
A szovjet Szaljut-program keretében katonai és polgári célú űrállomásokat állítottak pályára. A katonai célú változatot Almaz, azaz gyémánt névvel jelölték. Az űrállomás elsősorban felderítési célokat szolgált, de fegyverekkel is kísérleteztek rajta. A kutatók ekkor még nem tudták, hogy hogyan viseli el tartósan az emberi szervezet a szélsőséges körülményeket. A Szaljutnak három kozmonautából álló személyzete volt, akik három hetet töltöttek túlnyomásos kamrákban, ami irányítóközpont és szálláshely volt egyben. A már említett süllyedés miatt meg kellett oldani, hogy megtolják, de ne túlzottan az űrállomást, mert akkor meg kilökik a világűrbe. A verseny e téren is megindult, ám a két nagyhatalom rájött, egyedül kevés a pénze, az energiája az űrkutatáshoz, végül össze kellett állni. Ez volt a Szojuz–Apollo program, ami azért is volt furcsa, mert a legféltettebb titkokat kellett megosztani egymással.
Építkezni az űrben
A múlt első nagy és komoly űreszköze volt a 15 évig üzemelő MIR Űrállomás, amit a végén már az amerikaiak pénzén tudták az oroszok fenntartani. Az állomás üzembe helyezéséhez mesteri fokra kellett fejleszteniük az űrséták művészetét, hogy képesek legyen építkezni a világűrben. Szintén 15 évre tervezték a Nemzetközi Űrállomás élettartamát. Az állomás összesen 50 milliárd amerikai dollárba került, éves költségvetése 3 milliárd dollár, s a jelenlegi elképzelés szerint a SpaceX Dragon program fogja majd tolni, hogy fennmaradjon, illetve később céltudatosan leérkezzék a Nemo-ponton, amely arról nevezetes, hogy ez van a legtávolabb bármelyik szárazföldtől a Csendes-óceánban.
A kommunikációt kezdetben hajóflotta-lokátorokkal próbálták megteremteni, később ezt a gondot a műholdak megoldották. Ma kilenc műhold kering a bolygó körül, sok ezer kilométerrel magasabban, mint az űrállomás. Helyzetük állandó a Föld egyenlítőjének egy-egy adott pontja fölött. E műholdak együttese szinte megszakítás nélküli összeköttetést teremt az irányítóközpont és a fent keringő űrállomás között.
Mi tart életben?
A kommunikáción túl rendszeresen el kellett látni az űrállomást, például oxigénnel, energiával, étellel és vízzel, ehhez ma már ugyanazt az űrhajót használják, amivel megtolják az űrállomást. A levegőzéshez gondoskodni kell porcsapdáról, bűzelnyelőről, szén-dioxid elnyelő szűrőről, hőcserélőről, vízpára-elnyelőről. Egy kiló űrétel, mire elkészítik, speciálisan feljut és fogyasztható, 25–40 ezer dollárba kerül, és nem azért, mert túlfűszerezik. Fűszert ugyanis csak oldatban használhatnak, hiszen azok pora nem szállonghat az űrállomáson. Speciális megoldásokat igényel a természetes emberi anyagcsere megteremtése a súlytalanság körülményei között, s a tisztálkodást is újra kellett gondolni. A belső világítás a földi 24 órás ciklusnak megfelelően próbálja biztosítani a feltételeket az alváshoz. A technológia fejlődése lehetővé tette, hogy a személyzet számát három főről hatra emeljék idővel.
Munkavégzés a világűrben
Az űrállomáson a legegyszerűbbnek gondolt folyamatokat is újra kell gondolni a súlytalanság miatt. Ráadásul a védőruházat szintén megnehezíti a munkavégzést. Az első felszerelés, amiben ki lehetett lépni a világűrbe, 130 kiló tömegű volt – nyilván súlytalan, de a tehetetlensége megmarad. Ma már próbálják mindezt egyszerűsíteni úgy, hogy közben a felszerelés maga is egy mini kis űrhajó. Sok tevékenység van, melynek elvégzésére az ember nem alkalmas, hiszen bennünket nem arra találtak ki, hogy az űrben dolgozzunk. Így robotoknak kell átvállalniuk a munka egy részét.
Mit hoz a jövő?
A NASA tudósai úgy vélik, hogy az emberiség jövője érdekében más világokat is meg kell hódítanunk. Egy másik fejlesztési irány az űrhotel, amelyet privát cégek fognak felbocsátani. Azt ígérik, ezek a kutatásra is alkalmasak lesznek majd. A NASA is úgy próbálná a Nemzetközi Űrállomást pótolni, hogy férőhelyet meg időt vásárolna ezeken a privát űrállomásokon.
A kínaiak eközben saját fejlesztésekben gondolkodnak, illetve Tienkung (magyar fordításban: Mennyei palota) űrállomásuk mellé űrteleszkópot is állítottak, amelynek a felbontóképessége megegyezik a jelenlegi amerikaival, viszont látómezője háromszor nagyobb annál. Az oroszok a hírek szerint nagyon szeretnének saját fejlesztéseikkel csatlakozni a kínai projektekhez, amelynek végső célja, hogy nyersanyagokat lehessen bányászni a Holdon. Az amerikai Artemis program céljai között is szerepel a nyersanyagok ilyetén megszerzése. Szintén komoly fejlesztési irányt képvisel a felfújható űrállomás koncepciója, amely hasonló védelmet nyújt, mint a fémből készült eszközök, azonban annál jóval hordozhatóbb.
Nyitókép: A SpaceX Dragon űrhajója megközelíti a Nemzetközi Űrállomást, forrás: NASA Johnson / Flickr
