Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik az Európai Unió HORIZON programja által finanszírozott MINCOOP projekt. Elemzés.
Miről is van szó? A kisebbségek jogairól szóló nemzetközi szerződések és soft law típusú (nem kötelező erejű) dokumentumok jelentős száma és a különféle nemzetközi bíróságok, szakértői bizottságok évtizedes erőfeszítései ellenére a mai napig nem született olyan általánosan elfogadott kisebbségfogalom, amely jogilag is kötelező erejű lenne. Hasonló bizonytalanság övezi az identitáshoz kapcsolódó egyéb fogalmakat is, mint amilyen az etnicitás, a faj vagy a nemzetiség. Ennek ellenére a nemzetközi jog rutinszerűen alkalmazza ezeket a kifejezéseket, amikor csoportspecifikus jogokat ismer el, vagy amikor védelmet nyújt a diszkriminációval szemben – anélkül tehát, hogy ténylegesen meghatározná a védett csoportok fogalmát (konceptualizálás), illetve az azokban való tagság feltételrendszerét (operacionalizálás). Hogy konkrétumokat említsünk, például az Európa Tanács égisze alatt született, a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény nem határozza meg, mi az a nemzeti kisebbség, A faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény pedig hallgat a faj fogalmáról.
Jogot, de kinek?
Tény, hogy a kisebbség fogalmának általános érvényű meghatározása számtalan elméleti és gyakorlati kérdést vet fel, valamint elkerülhetetlenül ahhoz vezet, hogy bizonyos személyek egyéni identitását, kisebbséghez tartozását (vagy nem tartozását) önkényesen behatárolják. Ugyanakkor a jogvédelem szükséges előfeltétele a jogalanyiság meghatározása – közérthetőbben fogalmazva: hogyan lehet jogot biztosítani, ha nem tudjuk, kinek?
Nem csupán elméleti szempontból fontos ez a probléma. A kisebbségi jogok jogosultjainak meghatározása (azaz a „Ki a kisebbségi?” kérdés megválaszolása) nélkül nagyobb tér nyílik a kisebbségi jogokkal való visszaélésre is. Ezt nevezzük etnobiznisznek, etnokorrupciónak, avagy „kakukktojás” jelenségnek. Több visszaélés történt például a 2002–2003-as magyarországi kisebbségi önkormányzati választások során, amikor is hivatalos azonosítás vagy regisztráció hiányában bárki részt vehetett: nemcsak az adott kisebbséghez ténylegesen tartozó személyek, hanem gyakorlatilag bárki szavazhatott és megválasztható volt. A kisebbségi hovatartozásra vonatkozó hamis nyilatkozattétel lehetősége nemcsak a kisebbségi önkormányzatok létrehozásának jogát sérti, hanem más kisebbségi jogok gyakorlására is negatív hatást gyakorol. A kisebbségi jogokkal való visszaélés sajnos széles körben elterjedt a kelet-közép-európai régióban.
Gyakorlati kérdés
A nemzetközi szabályozás hiánya azért is aggályos, mert túl nagy mérlegelési jogkört hagy az államoknak, ami eltérő értelmezésekhez, és a gyakorlatban legtöbbször alacsonyabb szintű jogvédelemhez vezet. Az államok eltérő felfogása jól tükröződik az nemzeti-etnikai kisebbségi közösségek jogállására vonatkozó nemzeti jogi szabályozásokban. Egyes államok egyszerűen megtagadják a kisebbségek létezésének elismerését a területükön (például Franciaország); mások csak bizonyos csoportokat ismernek el (például Szlovénia); megint mások leszűkített fogalmat alkalmaznak: a jogvédelmet csak nyelvi (például Olaszország) vagy nemzeti kisebbségeikre (például Ukrajna) korlátozzák. A legtöbb állam továbbá különbséget tesz a hagyományos és az új (bevándorló) kisebbségek jogai és státusa között, így bizonyos közösségek jogvédelem nélkül maradnak. Nem öncélú akadémiai intellektualizálásról, hanem nagyon is húsbavágó gyakorlati kérdésről van tehát szó.
Súlyos kérdések
A kisebbségek körüli definíciós viták paradigmák összeütközéseként is felfoghatók, ahol egyik oldalon a nemzeti identitásra építő csoportmeghatározások (autochton, őshonos, történelmi, nemzeti-etnikai kisebbségek, nemzetiségek stb.), másik oldalon pedig a dekonstrukcionista ihletettségű, hiperindividualizált identitáspolitika áll. A vita olyan kérdéseket érint, mint például: Magasabb szintű védelemre érdemesek-e az őshonos kisebbségek, szemben a bevándorlókkal (az ún. új kisebbségekkel)? Foglalkoznia kell-e a kisebbségek nemzetközi védelmének a szexuális kisebbségekkel? Mi a viszonya az őslakos népeknek a kisebbségi problematikához? Hogyan lehet eldönteni, hogy ki tartozik egy adott kisebbséghez? Elegendő pusztán az illető önbevallására hagyatkozni az identitás szabadságához való emberi jog alapján? Avagy figyelembe vehető a csoport más tagjai, illetve választott/kinevezett képviselői általi azonosítás, esetleg a többségi felfogásra támaszkodó, a csoporton kívül állók által végzett besorolás? Esetleg „objektív” kritériumokat kellene figyelembe venni, mint amilyen a név vagy a saját nyelv? Mindezek a kérdések egy gyors és mélyreható átalakulásban lévő fogalmi térben jelennek meg, ami a nemzeti, etnikai, faji, kisebbségi stb. identitások adott esetben radikális újraértelmezésével járhat.
Csökkenő érdeklődés
A nemzeti/etnikai/nyelvi és egyéb társadalmi kisebbségek nemzeti és nemzetközi védelme számos olyan kihívással néz szembe, amelyek egyre szaporodnak szerteágazó és globalizált világunkban, amelyben a populizmus és a nacionalizmus egyre erősödik. Ennek ellenére azt látjuk, hogy a kisebbségvédelem egyre periférikusabbá válik mind a nemzetközi jogban, mind a társadalomtudományokban. A kisebbségi jogok 1990-es évekbeli “boom”-ja (ami többek között máig hatályos/működő nemzetközi dokumentumok elfogadásában és intézmények felállításában öltött testet), illetve a kisebbségvédelmet korábban övező “hurrá-optimizmus” már a múlté. Kimutatható, hogy az elmúlt években mind a jogalkotók és a döntéshozók, mind a tudományos élet szereplőinek érdeklődése folyamatosan csökken a kisebbségi kérdések iránt. Az emberi jogokon és a sokszínűségen alapuló megközelítést Kelet- és Közép-Európában felváltotta a régi időkből jól ismert biztonságpolitikai megközelítés, ahol a választási autokráciák és a hibrid rezsimek „államosítják” a kisebbségi kérdést és a képviseleti mechanizmusokat, miközben a problémákat a szőnyeg alá söprik. Márpedig a társadalom hátrányos helyzetű, marginalizált, sérülékeny csoportjainak védelmére napjainkban ugyanannyira szükség van, mint korábban – ezt a célt szolgálja a MINCOOP projekt is.
Nyitókép: depositphotos.com
