Az Európai Bizottság Vincze Loránt RMDSZ-es európai parlamenti képviselő írásbeli kérdésére válaszolva kifejtette, hogy a Beneš-dekrétumoknak nincs olyan határokon átnyúló hatása, amely az uniós jog hatálya alá tartozna. A Bizottság az elmúlt évtizedekben használt érvelését vette elő, vagyis a hatásköri korlátokra hivatkozva zárkózott el a felelősségvállalástól. A testület válasza azonban jogi és politikai szempontból is súlyos problémákat vet fel – nem csupán az uniós alapvető szabadságok szempontjából nem helytálló, de az uniós értékek érvényesülését is aláássa, újabb jelét adva, hogy a Bizottság politikai szerepvállalása miatt képtelen teljesíteni azon feladatát, hogy a Szerződések őre legyen.
Vincze Loránt még március elején intézett írásbeli választ igénylő kérdést az Európai Bizottsághoz. A képviselő arról kérdezte a testületet, hogy összeegyeztethető-e az uniós joggal és elvekkel a Beneš-dekrétumok részét képező Szlovák Nemzeti Tanácsa 104/1945 számú határozatának mai napig történő alkalmazása, amely jogszabályra máig bírósági ítéletek épülnek, és amely faji és etnikai alapon valósít meg diszkriminációt, illetve, hogy a tagállamok hatóságai – az uniós elvek sérelme nélkül – kobozhatnak-e el ingatlanvagyont etnikai alapon és megfelelő kártalanítás biztosítása nélkül?
Didier Reynders igazságügyi biztos válaszában közölte: az említett jogszabály az EU csatlakozást megelőzően hozott történelmi jogi aktus, amelynek „nincs olyan határokon átnyúló hatása, amely az uniós jog hatálya alá tartozna”. A biztos szerint a kérdés ekképpen nem tartozik a Bizottság és az uniós jog hatálya alá, azt a tagállamoknak kell megfelelően rendezniük, az ő feladatuk az alapvető jogok tiszteletben tartásának és védelmének biztosítása.
A Bizottság válasza jogi szempontból nem helytálló, ami elsődlegesen arra vezethető vissza – ahogy ezt Vincze is kifejti –, hogy a testület láthatóan arra sem vette a fáradtságot, hogy pontosan utánanézzen a felvetett problémának, hanem „egyszerűen kivette a fiókból a már másfél évtizede berögzült válaszszövegét, és tovább küldte azt.” A Bizottság ugyanis nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2020. május 19-én, a Bosits k. Szlovákia-ügyben hozott ítéletben tett megállapításait. A döntés mérföldkő a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos jogi- és politikai vitában, mivel először mondták ki nemzetközi szinten, hogy a Beneš-dekrétumok alapján ma is kerül sor vagyonelkobzásokra Szlovákiában, ekképpen a kollektív bűnösség elve továbbra is a szlovák jogrend részét képezi – vagyis nem állja meg a helyét az az érvelés, miszerint a dekrétumok olyan történelmi jogi aktusok, amelyeknek nincs hatása a mai jogviszonyokra. Az ilyen jogalkalmazás ráadásul nem a Bosits-ügyhöz kötődő egyedi eset: 2020 júniusában a Szlovák Földalap a Beneš-dekrétumokra hivatkozva akart elkobozni több millió euró értékű telket, szintén azon az alapon, hogy a tulajdonosok felmenői magyarok voltak.
Ahogy erre Vincze képviselő úr is utal az írásbeli kérdésében, a Beneš-dekrétumok mai napig történő alkalmazása a polgári jogviszonyokban veszélyezteti a jogbiztonságot, valamint kérdéseket vet fel a tőke szabad áramlására vonatkozó követelmények teljesülésével kapcsolatban. A szlovák hatóságok ugyanis arra hivatkozva koboznak el földterületeket a jelenlegi, telekkönyvben bejegyzett tulajdonosoktól, hogy felmenőiktől már 1948 előtt el kellett volna venni a földet – méghozzá az egykori tulajdonosok magyar vagy német nemzetisége miatt. Ez a gyakorlat nem csupán nyílt, etnikai alapú diszkriminációt valósít meg, de a jogbiztonság elvét is súlyosan sérti. A mai földtulajdonosok nem lehetnek biztosak abban, hogy másnap az állam képviselői nem kopogtatnak be hozzá azzal, hogy az ingatlanvagyonát elkobozzák, mert a magyar/német nemzetiségű felmenőitől a szóban forgó földet a kollektív bűnösség elve alapján már 73 éve el kellett volna venni.
A földtulajdon, illetve az ingatlanpiaci jogügyletek (és az ezeket érintő kárpótlások!) az uniós tőke szabad mozgásának témájához tartoznak, így egyértelműen azonosítható a kérdés uniós relevanciája a piaci szabadságok mentén is. A magyarokat érintő lakosságcsere és kitelepítések miatt az esetlegesen érintettek – ahogy azt Bosits Mihály esete is jól mutatja – ma már jellemzően nem a földkobzást végrehajtó állam, hanem a más uniós tagállamok (tipikusan Magyarország) állampolgárai, így a nemzetközi elem is adott ezekben a kérdésekben. Érthetetlen tehát, hogy a Bizottság milyen alapon helyezkedik arra az álláspontra, hogy a dekrétumoknak nincs határon átnyúló hatása, és nem tartoznak az uniós jog hatálya alá.
A kérdés azonban nem kizárólag a piaci szabadságok mentén, hanem az uniós értékek szintjén is súlyos kérdéseket vet fel. A Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés 2021 januári teljes elutasítása nem hagyott kétséget afelől, hogy az Európai Bizottság számára a nemzeti kisebbségek védelme nem hogy nem prioritás, de a testület a legkisebb erőfeszítést sem kívánja megtenni az ügy érdekében. A Beneš-dekrétumok mai napig történő alkalmazása azonban nem csupán kisebbségi kérdés, hanem több – EUSz 2. cikk szerinti – uniós alapértéket is érint, így különösen az emberi méltóság tiszteletben tartását, a jogállamiságot, vagy az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartását. Bár az etnikai alapú nyílt diszkrimináció, a jogbiztonság elvének teljes figyelmen kívül hagyása és a kollektív bűnösség elvének alkalmazása legkevésbé sem egyeztethető össze ezekkel az értékekkel, a Bizottság látszólag nem érzi úgy, hogy fel kellene lépni ezen értékek védelmében.
Lehetősége márpedig lenne rá. A testület az eddigiekben is az uniós értékek védelmére hivatkozott, amikor olyan tagállami jogszabályt kifogásolt, amely kérdésekben az Uniónak egyébként nincs hatásköre – ld. az új magyar pedofilellenes törvény esetét. Ezzel kapcsolatban Vincze Loránt is éles kritikát fogalmazott meg a Bizottsággal szemeben: „míg más diszkriminációt és kisebbségi kérdéseket érintő ügyekben a Bizottságnak akár egy sajtóhír is elegendő arra, hogy az uniós jog sértését feltételezze, ha évtizedes, őshonos kisebbségi közösségek egészét megbélyegző európai szégyenfoltról van szó, csak annyit tud mondani, hogy a rendelkezésére álló információk alapján az ügy nem kapcsolódik az uniós joghoz.”
A Bizottság válasza tehát rendkívül káros az Európai Unió egységének megőrzésére nézve, nem csupán a válasz jogi megalapozatlansága, és a Bizottság kézzelfogható nemtörődömsége és arroganciája miatt, hanem az uniós közös értékekbe vetett hit szempontjából is. A Beneš-dekrétumok mai továbbélését szolgáló szlovák gyakorlat figyelmen kívül hagyása – és ezáltal a kollektív bűnösség elvének a legitimálása – ugyanis olyan alapértékeket és olyan alapvető, egyetemes emberi jogokat érint (emberi méltóság védelme, magántulajdonhoz való jog védelme), amelyre nem csupán az európai integráció, de a teljes mai világrendünk épül.
