A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 2024 novemberében elfogatóparancsot adott ki több, a gázai konfliktusban érintett személy ellen, köztük a jelenleg regnáló izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjáhú ellen is. Az ICC parancsának alapját jelentő vádak igen súlyosak, alapjukat emberiesség elleni és háborús bűncselekmények állítólagos elkövetése képezi. Az elfogatóparancs (elméleti) jogkövetkezménye az, hogy a Bíróság joghatóságát elfogadó, mindösszesen 124 állam köteles az érintett személyeket letartóztatni, és Hágába szállítani, amennyiben azok a területükre lépnek. A Netanjáhú elleni elfogatóparancs nemzetközi megítélése azonban igencsak vegyes.
A jelenlegi ügy háttere, hogy a Palesztin Állam 2015-ben a Római Statútum részes állama lett, és elfogadta az ICC joghatóságát. Öt évvel később Palesztina a Bíróság elé utalta a konfliktusokkal terhelt palesztin helyzetet, és kérte, hogy vizsgálja azt meg a tárgyi joghatósága alá tartozó bűncselekmények szempontjából. Mivel az ICC nem képes egymaga érvényt szerezni a döntéseinek (hiszen nincsen saját végrehajtó hatalma, például rendőri szervezete), így a Római Statútum részes államaira hárul az a feladat, hogy az elfogatóparancs alapján a bírósági eljárás céljából őrizetbe vegyék az érintett személyt. Ez pedig természetesen hátrányba helyezi a Bíróságot, hiszen, ha az érintettet a tartózkodása szerinti állama nem hajlandó kiadni, az esetleges későbbi ítéletet (ami jellemzően szabadságvesztés) de facto nem lehet végrehajtani.
Az elfogatóparancs vegyes megítélése
Az ICC elfogatóparancsa nem váltott ki egységes támogatást sem a nemzetközi közösségen belül, sem az Európai Unió tagállamai között. A vegyes megítélés skálájának egyik véglete, hogy amerikai meghívásra az izraeli miniszterelnök volt az első külföldi állami vezető, aki a beiktatás után meglátogatta az amerikai elnököt, a másik pedig többek között az iráni álláspont, ami a politikai cionizmus végeként üdvözölte az ICC döntését. Ez a kérdés Európával kapcsolatban alapvetően azonban csak azért is érdekes, mert szemben például az USA-val és Iránnal, az EU minden tagállama részes fele az ICC-t létrehozó Római Statútumnak, és a Nemzetközi Büntetőbíróság több mint 20 éves munkássága alatt ezek az európai országok következetesen és nagyban hozzájárultak annak működéséhez, nemzetközi legitimitásához.
A tagállamok döntő többsége alapvetően a döntés tiszteletben tartása és végrehajtása mellett foglalt állást. A legegyértelműbben támogatóan fogalmazó országok között Belgium, Hollandia, Írország, Litvánia, Szlovénia és Spanyolország található. Észtország, Csehország, Litvánia, Finnország, Luxembourg, Málta, Hollandia, Portugália, Szlovénia, Spanyolország és Dánia pedig szintén jelezték a támogatásukat mind a nemzetközi büntetőjog, mind az ICC felé.
Mellettük azonban egy másik nagy tömb alakult ki az Unióban, melyet a semleges álláspontot képviselő, illetve inkább elutasító tagállamok alkotnak. Ebbe a körbe tartozik Franciaország, Lettország, Svédország, Ausztria, Olaszország is. Ezen a ponton nagyon fontos kiemelni, hogy ezek az országok nem az ICC-t mint a nemzetközi jog egy sarkalatosan fontos intézményét és a nemzetközi jog vonatkozó szabályait támadják, hanem „csupán” különböző okok miatt vitatják, hogy az ICC személyi joghatósága valóban fennáll a regnáló izraeli miniszterelnök, Netanjáhú esetében. Említést érdemel, hogy bár például az osztrák külügyminiszter hivatalosan abszurdnak nevezte a Bíróság döntését, de elismerte, hogy az osztrák hatóságok kénytelenek lennének őrizetbe venni Netanjáhút. Ez a fajta kettősség, vagyis a politikai elutasítás, de mellette a jogi elismerés (vagyis a végrehajtás elvégzésére tett utalás) jellemző Franciaországra, Észtországra és Olaszországra is.
A harmadik csoportba pedig a harciasabb külpolitikai retorikát megütő országok tartoznak, melyek nem csak kifejezetten ellenzik a parancs végrehajtását, de esetlegesen kemény kritikát is megfogalmaznak az ICC irányában. Ide tartozik Magyarország is, amely nem csak kijelentette, hogy nem hajtja végre az elfogatóparancsot, de még meg is hívja hivatalos látogatásra az izraeli elnököt. A magyar álláspontot az Európai Bizottság sem hagyta szó nélkül, ugyanis igen hamar felhívta a magyar kormány figyelmét arra, hogy az elfogatóparancs végre nem hajtása a nemzetközi jogi kötelezettségek egyértelmű megsértését jelentené. Ez azért is lehet különösen érzékeny kérdés az Unión belül, mert az Európai Unió Bírósága határozottan elfogadja a nemzetközi szokásjogot és közjogot. Így, ha esetlegesen az elfogatóparancs hatálya alatt a jelenlegi izraeli miniszterelnök Budapestre látogatna, annak nemcsak nemzetközi, hanem komoly uniós jogi következményei is lehetnének.
A helyzetet azonban még tovább bonyolítja, hogy bár Magyarország a Római Statútumot még 2001-ben ratifikálta (a parlament megerősítette), azonban annak transzformációja (magyar hazai jogba való átültetése) elmaradt. Ennek pedig az a kellemetlen következménye, hogy hiányzik a hazai jogalap ahhoz, hogy Magyarország eleget tegyen a nemzetközi jogból fakadó kiadatási kötelezettségének. Éppen ezért szemben az osztrák hatóságokkal, idehaza a rendőrség nem járna el az elfogatás kapcsán.
Külön említésre érdemes, egyedi esetet jelent Németország, amely az Izraellel fennálló különleges (vagy inkább terhelt) közös történelmére tekintettel nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy őrizetbe vegye a zsidó állam miniszterelnökét. Egészen új fejleményként, a korábbi semlegesebb álláspontja után, a hétvégi német választásokat követően Friedrich Merz, leendő német kancellár egyenesen hivatalos látogatásra hívta Netanjahút, botrányosnak minősítve az ICC miniszterelnökre vonatkozó döntését. Azt, hogy a nemzetközi jog tiszteletben tartásával mindezt hogyan gondolja a leendő kancellár megvalósítani, pontosan nem tudni, mindenesetre arra célzott, hogy a kormányalakítás után igyekszik „módot és eszközöket találni annak biztosítására, hogy Netanjáhú Németországba látogathasson (…) anélkül, hogy letartóztatnák Németországban”.
Az ügy kapcsán tehát két fontos következtetést lehet levonni. Egyrészt politikailag az EU tagállamai megosztottak abban a kérdésben, hogy helyeslik-e az izraeli miniszterelnökre vonatkozó elfogatóparancsot. Ez természetesen érthető, hiszen sokan nem helyeslik, hogy egy kalap alá vegyék a Közel-Kelet egyetlen demokráciájának a miniszterelnökét a leírhatatlan terrortámadást megtervező Hamász vezérrel, Mohammed Deiffel. Mindemellett azonban a tagállamok túlnyomó többsége eleget tenne a nemzetközi jogból fakadó kötelezettségének és jogilag nem gördítene akadályt Netanjáhú őrizetbe vétele elé. Másrészt pedig az ügy nekünk, magyaroknak kiemelten fontos, hiszen rávilágít egy súlyos jogalkotási mulasztásra a részünkről. A Római Statútum transzformációjának a hiánya ugyanis nemcsak a nemzetközi kötelezettségeinkkel, de Alaptörvényünkkel is (különösen annak B) és Q) cikkeivel) ellentétes helyzetet teremt.
Források
Racke GmbH & Co. v Hauptzollamt Mainz.Case C-162/96
