Az orosz–ukrán háború és a Nemzetközi Büntetőbíróság újabb letartóztatási parancsai
Közel egy évvel a 2023 márciusában az Oroszországi Föderáció elnökével és az orosz elnök hivatalának gyermekjogi biztosával szemben megfogalmazott elfogatóparancsok után, 2024. március 5-én a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC, International Criminal Court) ismét két orosz állampolgár letartóztatására hívott fel, ugyancsak az orosz–ukrán háborúval összefüggésben. Vlagyimir Putyin és Maria Lvova-Belova után immár – magas rangú – katonák kerültek a bíróság „célkeresztjébe”: Szergej Ivanovics Kobilas, az orosz fegyveres erők altábornagya és Viktor Kinolajevics Szokolov, az orosz haditengerészet admirálisa.
Mely bűncselekményekért kellene felelnie a gyanúsítottaknak majdan a bíróság előtt?
Az orosz elnök és az ország gyermekjogi ombudsmanja esetében – egyelőre – háborús bűncselekmény a vád tárgya (talán a későbbiekben ez még változni fog, egyrészt, mert eséllyel gyermekek jogtalan deportálásának háborús bűncselekményén túl újabb cselekmények is Putyin terhére lesznek róva, másrészt, mert „valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport […] gyermekeinek más csoporthoz való erőszakos átvitele” népirtásnak is minősülhet). Az új letartóztatási parancsok azonban immár a háborús bűncselekmények mellett emberiesség elleni bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúját is felvetik.
Az ICC ügyésze a hivatala által összegyűjtött és kiértékelt bizonyítékok alapján arra jutott, és ezt a bíróság tárgyaláselőkészítő kamarája is megerősítette, miszerint okkal feltételezhető, hogy az orosz tábornokot (aki a kérdéses időszakban az orosz légierő nagy hatótávolságú légierejének parancsnoka volt) és az orosz tengernagyot (aki a releváns időben a Fekete-tengeri Flotta parancsnokaként szolgált) egyéni büntetőjogi felelősség terheli három bűncselekmény vonatkozásában.
- Háborús bűncselekményt követtek el – az ICC alapítószerződésének, azaz a Római Statútumnak a 8(2)(b)(ii) cikke szerint – azzal, hogy támadásokat szándékosan polgári létesítmények, azaz nem katonai célpontok ellen irányítottak.
- Háborús bűncselekményt követtek el – a Római Statútum 8(2)(b)(iv) cikke szerint – azzal is, hogy támadást szándékosan annak tudatában indítottak, hogy az adott támadás a polgári lakosság körében emberi életeket követelhet, polgári személyek sérülését okozhatja, illetve polgári létesítményekben olyan kárt idézhet elő, amely civil veszteségek összességükben nyilvánvalóan túlzott mértékűek a várható tényleges és közvetlen katonai előnyökhöz képest. Vagyis figyelmen kívül hagyva a hadijog alapelveit, köztük kiemelten az arányosság elvét (és a hozzá szorosan kapcsolódó megkülönböztetés követelményét), szándékosan aránytalan mérvű járulékos károkat okoztak.
- Végül emberiesség elleni bűncselekményt követtek el – a Római Statútum 7(1)(k) cikke szerint – szándékosan jelentős szenvedést, vagy a testi épség, vagy a testi vagy a lelki egészség elleni súlyos sérelmet okozó embertelen cselekményekkel. Utóbbi bűncselekményt, a vád szerint, a polgári lakosság elleni átfogó és módszeres támadás részeként hajtották végre. (A fenti három bűncselekmény esetében a fordítás alapjául a T/10722. számú törvényjavaslat szolgált.)
Milyen alapon terhelné felelősség a gyanúsítottakat fenti bűncselekményekért? A bíróság ügyésze szerint büntetőjogi felelősséggel tartoznak egyrészt, mert mással együtt és / vagy másik személy útján e bűncselekményeket elkövették, másrészt, mert e bűncselekmények elkövetésére utasítottak, harmadrészt pedig – a parancsnoki felelősség alapján –, mert elmulasztottak megfelelő ellenőrzést gyakorolni a parancsnokságuk alá tartozó, a bűncselekményeket elkövető erők felett (a Római Statútum 25(3)(a), 25(3)(b) és 28(a) cikkeinek értelmében).
Mely konkrét cselekmények minősülhetnek fenti bűncselekményeknek a letartóztatási parancs szerint? A vádhatóság szerint ekként értékelendők az ukrajnai elektronikus infrastruktúra ellen (erőművek, alállomások ellen szerte az országban) – legalább 2022 októbere és legalább 2023 márciusa között – végrehajtott rakétatámadások. A bíróság tárgyaláselőkészítő kamarája szerint is megalapozott az ügyész azon feltételezése, miszerint e támadások egyrészt polgári infrastruktúra ellen irányultak, másrészt, ha adott objektumok felhasználásuk okán minősülhettek is legitim katonai célpontnak, az ellenük végrehajtott támadás során figyelmen kívül hagyták, hogy nyilvánvalóan nagyobbak lesznek a polgári javakban és civil életekben okozott károk, mint az objektumok megsemmisítésétől, megrongálásától várható katonai előny. Márpedig az aránytalan mérvű járulékos károk okozásának tilalma a humanitárius nemzetközi jog egyik alaposzlopa. Ráadásul az eljárás jelen szakaszában alappal feltételezhető, hogy nem „csupán” háborús bűncselekmény róható az orosz tábornok és az orosz admirális terhére, de mivel a parancsnokságuk alatt végrehajtott rakétatámadások, az állami politika részeként, sorozatosan a polgári lakosság ellen irányultak, emberiesség elleni bűntett alapos gyanúja is felmerül.
Irány Hága?
A letartóztatási parancsok 2024 márciusi kibocsátása közel sem jelenti azt, hogy a két orosz katonai vezető és (jogászi) védelmi csapatuk hamarosan Hágában fog farkasszemet nézni az ICC ügyészével, s rövid időn belül egymásnak feszülnek a nemzetközi bírák előtt.
Habár annak semmi akadálya, hogy a vádlottak igazukban mélyen híve önként megjelenjenek a testület előtt, ám egyrészt a folyó harcok sem e forgatókönyv esélyét vetítik előre, másrészt Putyinék sem rohantak az elmúlt egy évben a Nemzetközi Büntetőbíróságra, hogy tisztára mossák reputációjukat. (Van mindazonáltal ellenpélda is, miszerint egy nemzetközi törvényszék előtt önként jelenik meg a posztjáról épp a vádak miatt lemondó államelnök, lásd a koszovói Hashim Thaçi esetét.)
Mi értelme akkor a mostani letartóztatási parancsoknak? Egyrészt tán az idő múlása a nemzetközi büntető igazságszolgáltatásnak dolgozik. Hogy a „jön még kutyára dér” szólás teljesülésében bízhatunk-e, ezt jelenünkben még nem tudhatjuk, de a katonai helyzet változása, s vele együtt az orosz politika esetleges fordulása elvezethet a gyanúsítottak Hágába kerüléséhez (lásd az 1990-es években felállított Ex-Jugoszláv Nemzetközi Büntetőtörvényszék, az ICTY példáját).
Másrészt, bár erre innentől természetesen a gyanúsítottak is ügyelni fognak, az ICC Római Statútumának valamennyi részes állama, immár 124 ország – köztük hazánk is – köteles a területére tévedt gyanúsítottakat letartóztatni, és a Nemzetközi Büntetőbíróságnak átadni. S annak sincs jogi akadálya, hogy ha Ukrajna (Ukrajna egyelőre még nem részes fél az ICC rendszerében) kerítené kézre a tábornokot és az admirálist, őket Hágának kiadják. Ukrajnának lenne ugyan joga felelősségre vonni őket, de a nemzetközi közvéleményt jobban megnyugtatná, s az elfogultsággal kapcsolatban esetlegesen felmerülő aggályokkal sem kellene számolni, ha nemzetközi összetételű, s ebből adódóan biztosan pártatlan bírói fórum döntene az orosz katonák büntetőjogi felelősségéről.
Harmadrészt azért is láthatjuk ma is értelmét a letartóztatási parancsok kibocsátásának, mert tán a konkrét felelősségre vonáson túl bírhatnak preventív hatással is, azaz a jövőbeli bűncselekmények elkövetésétől a remények szerint elrettenthetnek.
Oroszokat támad a bíróság?
A 2014 óta zajló, 2022-ben eszkalálódott orosz–ukrán fegyveres konfliktus kapcsán az ICC eddig csak orosz állampolgárokkal szemben bocsátott ki letartóztatási parancsokat. A bíróság azonban ugyanúgy vizsgálhatja az ukrán katonák és politikai vezetők jogsértéseit is. Joghatósága szerint – mivel Ukrajna ad hoc nyilatkozattal elfogadta azt (s ekként irreleváns, hogy az Oroszországi Föderáció nem ratifikálta a bíróság statútumát) – eljárhat a bíróság minden olyan nemzetközi jogon alapuló bűncselekménnyel szemben, amit Ukrajnában követnek el (bármely állam polgára), illetve amely bűntettet ukrán állampolgár hajt végre.
A bíróság főügyésze az új letartóztatási parancsok nyilvánosságra hozatalát követő sajtónyilatkozatában sietett is hangsúlyozni, az érintett felek mindegyike bízhat a hágai fórum pártatlanságában. Ismételten felhívta az Oroszországi Föderációt, működjenek ők is együtt hivatalával a bűncselekmények kivizsgálásában, felderítésében, a felelősök számonkérésében. Megerősítette, hogy az ügyészi apparátus által végzett nyomozás során mind a terhelő és felmentő, mind a súlyosító és enyhítő körülmények feltárására egyaránt figyelmet fognak szentelni.
Hogy áll-e majd az ICC előtt ukrán állampolgár, ez a jövő kérdése. Mindazonáltal az biztos, hogy a ius ad bellum („jog a háborúhoz”) normái szerint egyértelműen az agressziót végrehajtó Oroszországot, s így az egyén szintjén orosz állampolgárokat terhel a felelősség, de a ius in bello („jog a háborúban”) szabályok egyaránt kötik az agresszort és az agresszió sértettjét, a fegyveres erőt önvédelemből kifejtő államot. Ha önvédelmi helyzetben jogszerűen is cselekszel a ius ad bellum szabályok szerint, jogsértést még elkövethetsz, ha fittyet hánysz a ius in bello előírásokra, azaz a humanitárius nemzetközi jogi szabályokra. A hadijogi normákat minden hadviselő félnek be kell tartani. Máskülönben háborús bűncselekményért, emberiesség elleni bűntettért vagy népirtásért kell felelni.
