Megújulni készül az egyik legrégebbi uniós szakpolitika. Nem először teszi története során, ám talán még sohasem szembesült annyi, létével és eszköztárával kapcsolatos ellentétes elvárással, mint most. Előző hétvégén a Bizottság és a tagállamok kohézióért felelős miniszterei Prágában próbálták meghatározni a jövő útját a szakpolitikában.
Az európai integrációban részt vevő tagállamok régiói közötti területi és szociális különbségek csökkentése kezdetektől szerepelt célként az európai együttműködés dokumentumaiban. Nem is csoda, hiszen a kialakítandó egységes belső piac egyik alapkövetelménye, hogy a létező különbségek érzékelhetően csökkenjenek. Ennek megfelelően a múlt század ötvenes éveinek végétől kezdve a kohéziós politika, illetve elődje, a regionális politika központi szerepet foglalt el a belső piaccal foglalkozó politikák között.
Az elmúlt évtizedek változó körülményei természetesen jelentős változásokat idéztek elő a szakpolitika szerkezetében és szereplőiben. A kezdeti egyszeri beavatkozásokat 1975-ben váltja fel az Európai Regionális Fejlesztési Alap. A déli bővítés, Görögország, majd Portugália és Spanyolország csatlakozása pedig életre hívta az egységes szakpolitikai keretrendszert, a kohéziós politikát, amit aztán a maastrichti szerződés által létrehozott Kohéziós Alap – az Európai Regionális Fejlesztési Alappal, az Európai Szociális Alappal együtt – ma is a térségek felzárkóztatásának alapvető eszközrendszerét jelenti.
Ahogy a déli, majd a keleti bővítés, úgy az elmúlt évek kihívásai is válaszútra terelték a kohéziós politikát. Előbb a migránsválság, majd a koronavírusjárvány és az annak következtében kialakult gazdasági válság, végül pedig az orosz–ukrán háború elől menekülők milliói jelentettek olyan problémákat, amelyek ismét növelték az egyes régiók közötti különbségeket. A válsághelyzet mind az uniós intézmények, mind pedig a tagállamok számára szükségessé tette, hogy minden lehetséges pénzügyi forrást mozgósítsanak, akár az uniós költségvetésen belül, akár azon kívül is állnak azok rendelkezésre.
A kohéziós politika eszközrendszere is áldozatul esett a válságkezelésnek az elmúlt években, amelynek következtében a szisztematikus, több éves programokra szánt források egy részét az azonnali problémakezelésre csoportosították át. Mindez értelemszerűen vetette fel egy új többéves pénzügyig keretterv kezdetén a kérdést: változzon-e a kohéziós politika célja, időhorizontja és eszközrendszere a jövőben, illetve hogyan tudja a kohéziós politika a jövőben jobban szolgálni eredeti célkitűzését, az Európai Unió egyenlőtlenségeinek csökkentését?
Önmagában a kohéziós politika nem tekinthető sikertelen történetnek. Az elmúlt években is komoly felzárkózási folyamat figyelhető meg az Európai Unió régiói között, aminek következtében a fent említett válságok ellenére is, az Európai Unió az utóbbi évtizedekben egységesebb lett, mint korábban volt. Jól mutatja ezt a folyamatot az a tény, hogy miközben a keleti bővítés idején az újonnan csatlakozó országok egy főre eső GDP-je az uniós átlag 59 százaléka volt, addig ez 2019-re 77 százalékra nőtt. A Prágában, a kohéziós miniszterek informális tanácsülésén feltett kérdés éppen az volt, hogy a jelenlegi kihívások mellett is hogyan őrizhető meg a kohéziós politika sikertörténete, illetve melyek lesznek azok a kihívások, amelyek meghatározzák az elkövetkező évtizedeket.
A tanácskozáson meglehetős összhang alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a kohéziós politika alapvetően csak rendkívüli esetekben és kiegészítő jelleggel váljon gyorsreagálású válságkezelő politikává. Az ilyen jellegű tevékenységekre egyéb, ezeket a célokat jobban szolgáló szakpolitikákat kell használni, míg a kohéziónak továbbra is a hosszabb távú, komplex felzárkóztatási programokat kell szolgálnia. Növelni kell ugyanakkor a szakpolitika belső szerkezetének rugalmasságát, ami lehetővé teszi az eszközök könnyebb átcsoportosítását, valamint azt is, hogy az eltérő igényekre rugalmasabban reagálhasson a programok finanszírozása.
A jövő kihívásainak számbavétele során is széles körű konszenzus uralkodott. A legtöbb tagállam a demográfiai és a migrációs helyzetet, az egyes térségek elnéptelenedésének megakadályozását, a klímaválság kezelését, valamint az orosz–ukrán háború következtében előállt energiaválság kezelését, valamint az így leszakadó régiók hanyatlásának megakadályozását tartotta a jövő legfontosabb problémáinak.
A konszenzusnak köszönhetően az informális tanácsülés vitája viszonylag pontosan körülhatárolta a kohéziós politika jövőképének legfőbb elemeit. Most az Európai Bizottságon a sor, hogy a vita következtetései alapján megkezdje az előkészületeket a következő, 2028. január elsején életbe lépő új költségvetési időszak kohéziós politikájának megtervezésére. Ennek első lépése a 2025-ben a Bizottság részéről publikálandó kilencedik kohéziós jelentés, amely már konkrétan is beépítheti megállapításaiba a mostani vita lényegét.
Kép: Czech Presidency of the Council of the European Union
