Tavaly nyáron az uniós intézmények vezetői és az állam- és kormányfők mind a zöld átállásról beszéltek és egyezkedtek. Ma már az alapvető ellátásbiztonság és árak kérdése van napirenden. Hogyan fog tudni együttműködni az energiabiztonság (és ár) kérdése a klímapolitikával? Mennyiben veszélyezteti vagy segíti elő az Oroszország által indított ukrajnai háború a kijelölt célokat?
Az EU 2015-ös Energia Unióról szóló stratégiájában kijelölte, hogy 2050-re „klímasemleges” lesz. Az elektromos hálózati interkonnektorok fejlesztése, a belső energiapiac megteremtése valamint a kutatás és innováció támogatása stratégiai prioritásként jelenik meg a dokumentumban. 2021 októberében a miniszterek már a 2030-as éghajlatvédelmi célokat vitatták meg, ahol 55%-os CO2 csökkentést kellene elérnie az Európai Unió tagállamainak, ezt a 2020. decemberi Európai Tanácsok az állam- és kormányfők formálisan is jóváhagyták, amely fenntartható gazdasági növekedést, új munkahelyeket, egészségesebb környezetet és versenyképességet teremtene. Amíg a klímacsomag elemei hosszas tárgyalások, majd kompromisszumos szövegjavaslatok mentén alakult, a szomszédban kitörő háború sok döntéshozót és az EU-t is váratlanul érte.
Már a 2014-es krími annexió során világos volt, hogy az orosz gáz- és olajfüggőség komoly egymásrautaltságot és ezzel együtt kiszolgáltatottságot is eredményez. 2019-ben a nyersolaj-import közel harmada, a gázimport 41%-a Oroszországból érkezett. A kelet-közép európai tagállamok, valamint Németország sokkal jobban kitett a keletről érkező energiahordozóknak, mint akár a többletenergiát termelő Dánia, vagy az atomhatalom Franciaország. A 2022. márciusi versailles-i nyilatkozat egyik fontos dimenziója volt az energiafüggőség csökkentésének kérdése. Az orosz kőolaj-, kőszén- és gázfüggőség folyamatos kivezetéséhez („phasing-out”) minden uniós állam- és kormányfő jóváhagyását adta. A klímacélok tekintetében ez akár egy felgyorsított mechanizmust – és kivezetést – eredményezhet az ellátási láncok diverzifikációja, az új energiahordozók (LNG, biogáz, megújulókba való befektetés pl. hidrogén) és a beszállítók (USA, Közel-Kelet) révén.
A folyamatokból látható, hogy míg a piaci ár sokat ingadozik, és már több Európai országban drágulás látható, addig az EU inkább kihívásként tekint a jelenlegi helyzetre, ami végett született meg a RePowerEU Bizottsági stratégiai javaslat. Ebben a fotovoltatikus rendszerek energiájának megtriplázása, a hidrogénenergia bevezetése és a gáz folyamatos kivezetése révén szeretnék gyorsabban elérni az orosz energiafüggetlenséget. A kérdés elsősorban nem politikai akaraton múlik, hanem a technológiák átvételében, az infrastruktúra teljes átállításán, a közös jogi környezet kialakításában, valamint, hogy mennyire lehet fedezni a megújulókból a kieső orosz energiamennyiséget. Komoly gazdasági kockázata lehet, ha nem sikerül időben plusz energiaforrásokat találni, amely kapacitáshiányhoz, akár energiaingadozásokhoz is vezethet. Az új források mellett sem mindegy az ár, amely drasztikus növekedése nagyobb terhet róhat a szegényebb társadalmi rétegekre, áttételesen pedig az összes élelmiszerben, szolgáltatásban is megjelenhet a többletköltség. Ennek elkerülése érdekében közös, kreatív megoldásokra, akár közös beszerzéseken, árkompenzáción vagy ársapka bevezetésén is gondolkodni lehet. Az átállás nem fog néhány hónap alatt végbemenni, s csak a háború lezárásának fázisában nyugodhat le a piac. Így egyfelől felgyorsulhat az átállás, viszont ezáltal sokkal költségesebbé is válik, amely rövid- és középtávon lelassíthatja a kontinens gazdasági kilátásait.
