A gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekről szóló kétrészes cikkünk második részében a felderítés és vizsgálat nehézségeit járjuk körül.
A sorozat első részét ITT olvashatják.
A gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmény tárgyában folyó eljárás sok nehézséggel terhelt. Alapvetően már az jelentőségteljes dolog, hogy egy-egy eset eljut az eljárásig, ugyanis ezen bűncselekmények esetében az egyik legmagasabb a látencia aránya. Ennek több oka is van. A család a legzártabb, legintimebb közösség a társadalomban. Tagjai között normális esetben szoros a kapcsolat, amely a gyermekek részéről általában szeretetteljes bizalmi viszony. Ez az egyik legnehezebben feloldható probléma. A gyerekek ugyanis az esetek nagy részében nem idegenek támadásainak esnek áldozatul, sokkal inkább a családon belülről jön a fenyegetés, ártalom, vagy a családhoz közel álló személyektől. Ide tartoznak a szomszédok, a nevelőszülők, nevelőapák, nagyapák, és akár apák.[1]
Szomorú statisztika
Ahogy a felsorolás is mutatja, az esetek nagy többségében az elkövető férfi, és csupán nagyon kicsi százalékban nő. Szabó Judit aktakutatása ezt számszerűen is kifejezi: 169 e témájú ügyet vizsgált 183 elkövetővel, ebből 95 százalék volt férfi és 4,7 százalék, azaz 8 nő. Átlagéletkoruk 35,1 év. Ugyanezen tanulmány vizsgálta a sértetti oldalt is: 169 bűncselekmény 206 sértettet eredményezett. Az ő életkoruk 11 hónap és 12 év között oszlott meg, átlagosan 7,8 éves volt az áldozat. A gyerekek nagy része, háromnegyede lány, 24 százalék volt fiú. Az elkövetők 29 százaléka a nevelőapa, 27 százaléka az édesapa, a többi százalék pedig a többi családtag, valamint távolabbi rokon között oszlott meg. Mindössze 4 gyermek ellen követett el bűncselekményt ismeretlen személy.[2] Egy 15 éven át tartó, 14 éven aluliak ellen elkövetett bűncselekményeket kutató tanulmány [3] is alátámasztja: 154 vizsgált eset között 60%-ban merült föl erőszakos nemi bűncselekmény. Szintén ugyanezen tanulmányban található adat: 85 vizsgált esetben 46 alkalommal a szűk családon belülről került ki az elkövető (apa, nagyapa, testvér, mostohatestvér, nevelőapa, élettárs). 154 esetben 95 alkalommal az áldozat 12 éves, vagy attól fiatalabb volt. Páricsi-Farkas Anna tanulmányában Korinek László, valamint Virág
Hallgatnak
György és Kó József tanulmányát említi: az előbbi esetében az erőszakos közösülés elszenvedése után az áldozatoknak csupán 10 százaléka tett feljelentést, az utóbbiak által vizsgált esetekben a lányok 56, a fiúk 15 százaléka fordult egyáltalán bármilyen ismerőséhez, nem feltétlenül a hatósághoz. Az ugyanis még alacsonyabb szám: a fenti számokat vizsgálva a lányok 8 százaléka tett feljelentést, a fiúk közül senki[4].
Ezen gyerekek közül sokan, főként a fiatalabbak, azt is nehezen értik meg, hogy mi történik velük. Gyakran azért is marad felderítetlenül az eset, mert az áldozatok azt természetesnek fogadják el, ami velük legfiatalabb éveikben történt[5]. Ezen kívül azonban még számtalan oka lehet, hogy a fiatalok nem fordulnak a hatóságokhoz, melyek között elsődleges helyeken szerepel a félelem, a bűntudat és a szégyen. Vitkovics-Rédei Adrienn ezen indokokat az áldozathibáztatás súlyos problémájával is kiegészíti: A gyermek akár attól is tarthat, hogy a család elveszíti egyetlen kenyérkeresőjét és „éhen marad”, ami az ő hibájából történik, más felnőttek, másik gondviselője rá lesz majd mérges. Valamint említi, hogy a gyermekre az elmaradó büntetés esetén az elkövető retorziója vár, amely akár a korábbi bántalmazásnál is súlyosabb lehet, valamint nem feltétlenül ellene fog irányulni, hanem a család más tagjai ellen. Ezek mellett a gyermek fejlődését, életkori sajátosságait is szükséges lenne figyelembe venni, nem csak a kíméletesség miatt, hanem mert ők bizonyos dolgokat másként fognak fel, és a pszichológusi vizsgálatnál óriási jelentőségű, mennyi tapasztalata van gyermekekkel az adott szakembernek.
Kételkedés
A személyi tényezők mellett a másik nagy problémakör maga az eljárás. Egy OKRI kutatásban[6] további két súlyos okot jelöltek meg a válaszolók: 65% jelölte meg a büntetőeljárás sikerében való kételkedést, 58% pedig az attól való félelmet, hogy az áldozatot a büntetőeljárás során további sérelmek érhetik, mint indokot arra vonatkozóan, hogy miért nem indította meg az eljárást[7]. Nagyon gyakran maga a bizonyítékok beszerzése is hibásan történik a hatóság által, valamint a kihallgatások és a tanúk meghallgatása is problémás. A tanúk akkor jelentenek igazán kihívást, ha maguk is fiatalkorúak, akár 12 éven aluliak, ami egyébként nem ritka, hiszen a gyerekek a barátaikkal, testvéreikkel vannak a legszorosabb viszonyban. Valamint általában a szexuális cselekmény az áldozat és az elkövető között történik meg, ritkább az olyan eset, amikor egy tanú is jelen van annak megtörténtekor[8].
Problémát jelent továbbá a bűncselekmény elkövetése és a büntetőeljárás megindítása között eltelt idő. Szabó Judit kutatása esetében 108 esetben 0 és 144 hónap között mozgott ez az időtartam, átlagosan 18 hónap elteltével indult eljárás. Nagyon fontos, hogy ez az intervallum minél rövidebb legyen, hiszen az idő múlásával az emlékek természetes módon fakulnak, ködössé válnak, valamint bizonyítékokat is gyakorlatilag lehetetlenné válik beszerezni, valamint akár enyhítő körülményként is értékelheti a bíróság az eltelt időt[9].
[1] Simonne Petik Viktória: Családon belül gyermekek sérelmére elkövetett szexuális erőszak a büntetőeljárásban Jogi Fórum Publikáció 2. o
[2] dr. Szabó Judit: A TIZENKÉT ÉVEN ALULIAK SÉRELMÉRE ELKÖVETETT SZEXUÁLIS ERŐSZAK EGY AKTAKUTATÁS EREDMÉNYEI TÜKRÉBEN 52. o
[3] Kósa Ferenc – Antal Albert – Lászik András: Gyermekkorúak sérelmére elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekményekről Belügyi Szemle 28. évf. 10. sz. / 1990 65-67. old
[4] Páricsi-Farkas Anna: A családon belüli szexuális bűncselekmények bizonyításának nehézségei a nyomozás során és a bírósági tárgyaláson 18. old
[5] Vitkovics-Rédei Adrienn: A 12 éven aluliak sérelmére elkövetett szexuális erőszak vizsgálatának főbb pontjai 15. old
[6] Csaba Viktória Nikolett – Németh Zoltán György: A szexuális erőszak bizonyításának tapasztalatai, reflexiók a bizonyítás nehézségeiről In.: Jogelméleti Szemle 2018/2. 54.o. http://jesz.ajk.elte.hu/2018_2.pdf Megtekintés időpontja: 2024.10.15.
[7] dr. Páricsi-Farkas Anna
[8] dr. Vitkovics-Rédei Adrienn
[9] Simonne-Petik Viktória
