Progresszió, kultúra, művelődés, szabadság, hit, közöny, kisebbségek, nemzet, föderáció, kiegyezés – talán e szavakat hallhatta a leggyakrabban az egyetemen megrendezett páros könyvbemutató közönsége.
Közösen szervezett páros könyvbemutatót és kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Közép-Európa (KEKI) és Politika- és Államelméleti Kutatóintézete (PÁK) december 7-én, a Ludovika Főépület Zrínyi Miklós termében. Az intézetek az eseményen elsőként a Ludovika Egyetemi Kiadó gondozásában megjelent Eötvös 150. Szabadság, művelődés, polgárság című, majd a Bloomsbury Publishing által kiadott 19th Century Hungarian Political Thought and Culture. Towards Settlement with Austria, 1790–1867 című, idén napvilágot látott könyveiket mutatták be.
A rendezvényen Török Bernát, az EJKK igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Mint elmondta, tudatos döntés és értékválasztás volt, hogy a több mint négy éve alapított egyetemi kutatóközpont Eötvös József nevét viseli. Személye, munkássága olyan értékeket, fogódzókat ad – bármely szakterületen is munkálkodjék a kutató –, amelyből a mindennapokban is sokat lehet meríteni. Azt is elárulta, hogy ő maga gyakran idézi Eötvös eme gondolatát: „Haladni csak úgy lehet, ha, míg egyik lábunkkal előre lépünk, a másikat helyén hagyjuk.” Éppen ezért számára a kutatóközpont számos rendezvénye közül mindig kedvesek azok, amelyeken Eötvös József munkásságát tárhatják a nyilvánosság elé.
Az intézetvezető advent kapcsán szintén Eötvöst idézte: „Átláthatjuk később, hogy az, miáltal fiatalságunkban boldogok valánk, mind hiábavaló, de vajon, ha a karácsonyfa gyertyái eloltattak, az édességek s játék, mely ágain függött, leszedetett, s a gyermek látja, hogy mi oly reményzöldnek látszott, csak tű, melynek mindenikén megszúrhatja magát, nem néz-e vissza újuló gyönyörrel az estvére, melyen oly boldog volt? S nem vagyunk-e hasonló gyermekek mi is? Minden, minek életünkben örültünk, múlékony, de az öröm maga nem tűnik el nyom nélkül.” Eötvös eme gondolata azt mutatja be nekünk, hogy akár a robotoló mindennapokban is érdemes odafigyelnünk embertársainkra, hiszen ez, az akár az adventnek is szóló figyelem, törődés nem hiábavaló – fejezte be köszöntőjét Török Bernát.
A kultuszminiszter az ország arca
Az Eötvös 150 című kötet köré szervezett eszmecserén Hatos Pál, a KEKI intézetvezetője, a könyv szerzője, szerkesztője moderátorként azt emelte ki, számára komoly megtiszteltetés, hogy az elmúlt 35 év két külügyminisztere is elfogadta az intézetek meghívását. Hozzátette, Eötvös nem csak kultuszminiszter, irodalmár vagy a magyar reformkor klasszikusa, hanem a magyar külpolitika egyik legjelentősebb cselekvő gondolkodója is.
A kötet bemutatását Martonyi János egyetemi tanár, korábbi külügyminiszter kezdte, kiemelve, hogy a könyv lenyűgöző és hiánypótló. Remélhetőleg sokak figyelmét kelti majd fel, mert bár sokat beszélnek egyetemeken, iskolákon Eötvösről, ám a közvélemény aligha ismeri a megfelelő mélységben.
Martonyi János szerint ugyanis „minden Eötvös Józseffel indult”, hiszen munkássága teremtette meg a nemzeti öntudatot, a műveltséget, a kultúrát, azaz a modern Magyarországot. Hazánk történelmében az ország arcát a kultuszminiszterek (Eötvös, Wlassics és Klebelsberg) határozták meg, nélkülük a magyar történelem máshogyan alakult volna. Egészen különös személyiségek voltak, akikben közös, hogy mindannyian humán érdeklődésű jogászok. Ez azért fontos, mert a jogász az eszméken túl szabályozni is akar, intézményeket alapítani és fenntartani. A kultuszminiszterek, miközben a gondolkodás nagyjai voltak, aktívan tudták világukat befolyásolni. Így találkoztak a magyar politika örök dilemmáival is, mint például a máig eldöntetlen kérdéssel, hogy a dualista vagy a föderatív kiegyezés lett volna jobb 1867-ben.
Kereszténység, szabadság, kisebbségek
Szintén Eötvösnél merül fel a máig ható kérdés, a kereszténység és a szabadság viszonya, amihez a könyv újfent csak fontos fogódzókat nyújt. Eötvös gondolata ebben is útmutató, hiszen szerinte a szabadság nem a szekularizáció, hanem voltaképpen a keresztény hagyomány öröksége. A kortárs francia politikai gondolkodóval, Alexis de Tocqueville-lel párhuzamosan üdvözli az emberi méltóság tiszteletével együtt értett, törvényes, rendezett szabadságot.
Szintén fontos kérdése Eötvösnek a nemzeti, nemzetiségi ügy. Számára ez alapvetőn érzelmi téma, ahogy Antall József is mondta később, a nemzet lelki közösség. Bár ez ellentmondást, dilemmát teremthet a politikában, az érzelem és a szabadság együtt járnak, az ember és a nemzet szabadsága elválaszthatatlan – zárta előadását Martonyi János.
Nemzet vagy föderáció?
A nyitó előadáshoz Kulin Ferenc egyetemi tanár, irodalomtörténész, kritikus, valamint a könyv szerzőiként, szerkesztőiként Hörcher Ferenc, a PÁK intézetvezetője, illetve Tóth Kálmán, a PÁK tudományos munkatársa szóltak hozzá. Hörcher Ferenc elmondta, Tocqueville tanítására nagy hatással volt katolikus mivolta. Ő és Eötvös is a szellem embereként léptek politikai pályára, amely végül sikertörténetté vált. Szerinte nincs külön protestáns, nincs katolikus, nincs külön politikai és művelődéstörténeti értelmezése Eötvösnek, hiszen ezek végül egybekapcsolódnak az életműben. Kulin Ferenc ezt megerősítve említette, hogy a XIX. századi magyar progresszió katolikus és protestáns ága nem állt erős ellentétben, s mire a nemzeti, keresztény progresszió gondolata elért Eötvöshöz, szinte meg is szűnt a konfliktus lehetősége. Nagyobb gondot érez Eötvös ott, hogy a vallási közömbösség kezdett eluralkodni a tömegekben. A közöny egyre növekvő problémája a nemzeteknek, hiszen ez a közügyek iránti közömbösséget is jelenti.
Kulin Ferenc hozzátette, a nemrégiben megjelent kötet tökéletes történészi munka, amelyet azonban érdemes folytatni, akár a föderáció kérdésével, például a magyarok helyével Európában. Ennek kapcsán Martonyi János elmondta, az alulról jövő föderáció és a kulturális nemzet együtt jelentheti Európa jövőjét. Hiszen az egyesülés nem lehet fentről irányított, központosított. Tóth Kálmán szintén az európai közösség alapértékeiről szólt. Elmondta, Eötvös kiinduló elve a vallásszabadság, a vallások egyenjogúsága, valamint az egyházak autonómiája volt, amelyet kortársai egy része elutasított. Az állam ugyanis nem képes önmaga biztosítani az országot, de akár az Európát fenntartó alapértékeket, ez az autonóm egyházak feladata. A transzcendenciára alapvető emberi igényünk van, amelyet, ha nem a keresztény vallás, akkor más, politikai vagy fogyasztói eszmék töltenek be.
Jó volt-e a kiegyezés?
Ezt követően, immár az angol nyelvű tanulmánykötet kapcsán Jeszenszky Géza egyetemi tanár, korábbi külügyminiszter és nagykövet tartott bemutató előadást. Azzal kezdte, hogy a magyar történelemről kevés megbízható munka található külföldön. A számtalan román, cseh és szlovák munka között elveszünk egy átlagos New York-i könyvesboltban. Ráadásul az itthon angolul kiadott könyvek minősége sem szokott tökéletes lenni. Azonban ezúttal a lektor kiváló munkát végzett. Jeszenszky Géza példaként említette, hogy a könyvben a kiegyezést nem a helytelen compromise szóval, hanem a settlement kifejezéssel fordítják. Szintén nagyon fontos az angolul olvasónak a hátteret is bemutatni, hiszen nem biztos, hogy (jól) ismeri a magyar történelmet. A kötet bevezető tanulmánya kiválóan megalapozza a következő fejezetek érthetőségét – dicsérte a volt külügyminiszter.
Az alapkérdés persze egyszerű: jó volt-e a kiegyezés vagy nem? Kinek volt igaza, Kossuthnak vagy Deáknak? Jó-e a közös állam vagy inkább az Ausztriát kihagyó, keleti föderáció lett volna-e a helyes választás? – folytatta előadását Jeszenszky Géza. A következő évtizedekben kiderült, fontos számunkra a más államokkal megkötött szövetség, mert önállóan nem tudjuk a nemzeti érdekeket megvédeni.
A kisebbségi kérdésről
A kötet azt is bemutatja, gondolkodóink hogyan küzdöttek meg a kor legjelentősebb problémáival. A legnagyobb kérdés a jobbágyfelszabadítás, azaz a civil társadalom és az egyenlőség megteremtése volt. Második a Habsburg-házzal való kapcsolat kérdése, így Széchenyi fontos gondolata, mely szerint nem lehet a dinasztia nélkül fejlődést megvalósítani. A harmadik problémaként a könyvben is fontos kérdéssé válik a nemzetiségek kérdése. Az akkori gondolkodók tartottak a román és a pánszláv mozgalmaktól, ám abban is bíztak, hogy az ország területén lezajló modernizációért hálából az itt élő más népek majd elmagyarosodnak. Példaként tekintettek a kortárs Franciaországra, ahol a sokféle nép gyermekei végül mind a francia nemzet tagjának vallották magukat. Az erőszakos vagy rendeletileg épített nemzeti egység ideája persze ma sem kivételes, több ország is ehhez az eszközhöz nyúl, amelynek kudarcát mi, magyarok már jól ismerjük. Hiszen talán még a kossuthi föderáció sem tudta volna elsimítani a nemzetek közötti, máig ható ellentéteket.
