A valótlan valóságról, a jó és rossz hazugságokról, illetve arról is szó esett a Ludovika Szabadegyetem Vizuális manipuláció és deepfake című előadásában október 24-én, hogy mi módon manipulálnak bennünket a képek. Az előadó Aczél Petra nyelvész, kommunikációkutató, retorikus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) egyetemi tanára volt.
Mennyire hihetünk a saját szemünknek? Mennyire segít bennünket, a hiszem, ha látom-szemlélet? Ha valamit látok, akkor az valóban létezik? – tette fel a gondolatébresztő kérdéseket Aczél Petra. A MOME egyetemi tanára szemünk optikai csalódásainak széles spektrumát elénk tárva bizonyította, az bizony gyakran téved.
Miért téved az emberi látás?
Az emberi érzékelés legpontosabb formája az ízlelés, a legtévedhetőbb formája a látás. A látás folyamatában a valóság mellé sok mindent odaképzelünk, hiszen a látásunk kreatív, szelektív, kontextuális, téri, nem nyelvhez, beszédhez kapcsolódik, holott életünk döntő többségben valamilyen nyelvi logikán alapszik.
Az emberi agy a képet tizenháromezerszer gyorsabban fogadja be, mint a szöveget, mindig az újat a régi ellenében. Az agyunkban a történet győz az adat felett, a mozgó az álló felett, és az érzés pedig az értelem előtt jár.
Vizuális művelet és hatásuk
Hogyan, milyen műveletek során hatnak ránk a képek? Minél élénkebb egy információ, annál inkább hatással van. A sorrend a legkevésbé élénk információtól a legélénkebbig a következő: statisztika; (össze)hasonlítás; absztrakt állítások; tárgyilagos szövegek (pl. használati utasítás); elmesélés, történetmondás; metafora; rajz; élethű festészet; fénykép; mozgókép; tényleges megtapasztalás.
A MOME professzora a vizuális műveletek kapcsán egyebek mellett beszélt a filterek szerepéről, jelentőségéről és lehetőségeiről, egészen az őszintének tűnő nofilter filterig. Elmondta, a filterek pontszerkezeteket jelölnek ki, amelynek segítségével hozzáadhatunk, elvehetünk, kicserélhetünk, módosíthatunk valamit.
A leggyakoribb vizuális műveletek során egy állóképen vagy elveszünk (detrakció) vagy hozzáadunk valamit (fényt, hátteret), illetve többlettartalmat hozunk létre (kontraszt, fúzió, csere, reklámszlogen). A figyelemfelkelő képek természetesen elősegíthetik egy-egy termék eladását, de akár a családon belüli erőszakra való figyelemfelhívás eszköze is lehet a meglepő, az újdonság erejével ható kép.
Mozgóképeknél a vizuális műveletek elsősorban a kameraszöghöz kapcsolódnak, illetve a különböző nézőpontokból, különböző távolságból készített felvételekkel való játékhoz.
Mélycsalás, azaz a deepfake
A valótlan valóság jó vagy a rossz hazugság? Bár a deepfake 2017-óta van jelen az életünkben, a képekkel való csalás, valótlanság állítása nem újdonság a történelemben. Valószínűleg a múzeumok is tele vannak hamisított festményekkel.
Ennek fényében vajon minek tekinthető a paródia vagy a színjátszás? Mikortól tekinthető mindez csalásnak? Ha valamit a mesterséges intelligencia (AI) állít elő, akkor az biztosan rossz? Andy Warhol naplóját hallgathatjuk, amelyben a művész általa soha le nem írt mondatokat mond, az csalás? Ha James Dean, a fiatalon elhunyt amerikai színész az AI segítségével (és a családja engedélyével) „játszik” egy 21. századi filmben, az csalás? Ha a múzeumlátogatókat Salvador Dali „személyesen” köszönti, az csalás? Ha történelemórán megelevenedik az antik világ és láthatjuk Mezopotámia lakóinak életét, az csalás?
Az AI-csalás a mai kor jelensége
A deepfake digitálismédia-manipuláció. Ultrarealisztikus, gépi tanulással létrehozott hamis(ított) videó, amelynek szereplői olyan dolgokat tehetnek vagy mondhatnak, amit nagy valószínűséggel nem tennének vagy mondanának.
A deepfake olyasmit ábrázol, ami nincs. A deepfake-nek nincs valósága, nincs saját realitása, nem hiteles. Képi világa viszont akkor is hat, akkor is hihető, ha pontosan tudjuk, hogy hazugság.
Minek tekinthető a deepfake? Csodálatos intuíciónak, művészetnek? Egy alkotási formának, rekonstrukciónak? Vagy a személy plágiumának, a hazugság és rágalom kegyetlen eszközének (politikai szereplők, bosszúpornó stb.)?
A deepfake előzményei a hamisított festményektől a politikában használt képi módosító eszközökig nyúlnak vissza. A 21. században azonban már mozgó, multimédiás, interaktív, cselekvő és tanuló jelenségről van szó, amely kihívásokat jelent az üzleti technológia, a jog, az erkölcs, a pszichológiai és a kommunikáció területén.
Ha személyes hívást is kaphatunk hanghamisítással csalóktól a pénzügyi vagy az egészségügyi szektorból, illetőleg ha, ne adj isten, egy családtagunk hangját hamisítják, akkor hol a határ?
A hadászat, azon belül pedig a kiberhadviselés az a tudományterület, ahol talán a legveszélyesebb a deepfake. A politikában pedig akár a közbizalom megingását is maga után vonhatja, tehát mindenkit, a teljes lakosságot érinti.
Mit tehetünk?
„Minden, ami mediatizált, az hazudhat! Először kételkedjenek! A legjobb védekezés a tudatosság és visszafogottság!” – tanácsolta a MOME professzora. Ha manipulált mozgóképre gyanakszunk, figyeljük a glitch-eket: a pislogást, bőr felszínét, a hang apró rezdüléseit, a világítást, az apróságokat, az apró részleteket, a félresiklásokat!
„Ami nincs, azt nem lehet ellenünk fordítani. Csak az a kép nem okoz gondot, ami nem készül el. Csak abból a videóból nem lesz baj, amit nem veszünk fel!” Ha már megtörtént a baj, a platformok üzemeltetőjét, felügyeleti szervét, tulajdonosát érdemes megkeresnünk.
„Tegyük fel magunknak a kérdést: Kell-e nekünk az élethűség? Vagy elfogadjuk: minden, ami valóságos, az tökéletlen…” – gondolkodtatta el előadása lezárásaként a hallgatóságot Aczél Petra professzor asszony.
Az előadás itt tekinthető meg:
Videó: Pálfalvi Zoltán
