Őslakos népek és nemzeti kisebbségek a nemzetközi jogban
Az Európán kívüli földrészek lakóinak a nemzeti kisebbségek fogalmát nagyon nehéz elmagyarázni, míg számunkra a határon túli magyarság és a hazai nemzetiségek miatt ez magától értetődő. Mi a különbség a két csoport között, és mi ennek a jelentősége nemzetközi jogi szempontból?
Jelen írást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kisebbségpolitikai Kutatóműhelye és finn partnerei által közösen szervezett, Őslakos számik Észak-Európában című nemzetközi konferencia ihlette, amelynek magam is résztvevője voltam. A programot megelőző beszélgetéseken és egyetemi oktatói gyakorlatomban is azt tapasztaltam, hogy Európában meglehetősen keveset tudunk az őslakos népekről, és ez a tudás többnyire kimerül a Pocahontas-történet és a westernfilmek tollas fejdíszeket viselő indiánjairól őrzött romantikus, sztereotipikus elképzelésekben. Ezzel szemben az Európán kívüli földrészek lakóinak a nemzeti kisebbségek fogalmát nagyon nehéz elmagyarázni, míg számunkra a határon túli magyarság és a hazai nemzetiségek miatt ez magától értetődő. Mi a különbség tehát a két csoport között, és mi ennek a jelentősége nemzetközi jogi szempontból?
Történelmi folytonosság
Az őslakos népekre (indigenous peoples) változatos kifejezéseket használunk: Ausztráliában leginkább elterjedt az aboriginal peoples (bennszülöttek), Kanadában az első nemzetek (first nations), de ismeretes a törzsi népek és a természeti népek elnevezés is. Közéjük tartoznak az afrikai busmanok, az Andok és Peru kecsuái, a hulik Pápua-Új-Guineában, az oroszországi nyenyecek, a krími tatárok, vagy éppen az észak-európai számik. A mintegy 5000 őslakos közösség a világ 90 országában él, létszámuk 476 millióra tehető. Szomorú tényadat, hogy noha a világ össznépességének alig 6%-át teszik ki, a szegénységben élők 15%-a őslakos.
José Martínez Cobo, a diszkrimináció megelőzésével és a kisebbségek védelmével foglalkozó ENSZ albizottság különleges előadója 1981-es tanulmányában a következő definíciót adta: „Az őslakos közösségek, népek és nemzetek azok, amelyek történelmi folytonossággal rendelkeznek a területükön létrejött, hódítás és gyarmatosítás előtti társadalmakkal, és különbözőnek tekintik magukat az ezeken a területeken vagy azok egyes részein jelenleg uralkodó társadalmak más részeitől. Napjainkban a társadalom nem domináns részét alkotják, és eltökélt szándékuk, hogy saját kulturális mintáiknak, társadalmi intézményeinek és jogrendszerüknek megfelelően megőrizzék, fejlesszék és továbbadják a jövő generációinak ősi területeiket és etnikai identitásukat mint népi létük alapját.”
Identitás, közösség
A definíció számos eleme megjelenik a nemzeti (hagyományos, történelmi, autochton) kisebbségek meghatározásaiban is, melyek leggyakrabban hivatkozott változata Francesco Capotortihoz, egy másik ENSZ rapportőrhöz köthető. Közös a két csoportban a kisebbségi mivolt (a számszerűségben is megragadható nem-domináns társadalmi pozíció), a többségtől eltérő etnikai, nyelvi, kulturális jegyek, valamint az identitás megőrzésére irányuló szándék, a közösségi szolidaritás. Különbség viszont, hogy az őslakosok olyan területen élnek, amelyen az oda történetileg később bevándorló (gyarmatosító) többség hozott létre államot.
Ugyanakkor a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet a 169. számú egyezmény (lásd alább) alkalmazásánál figyelembe veszi, hogy vannak törzsi népek, melyek a szó szoros értelmében nem őslakosok, mert nem egyértelmű, hogy hamarabb foglalták-e el jelenlegi lakóhelyüket, mint az egyéb ott élő csoportok (akár az államalapító többség). Ide tartoznak például az afrikai származású szaramakák Suriname-ban, és egyes afrikai törzsi népek, mint például a szanok Botswanában vagy a maszájok Kenyában és Tanzániában. Mégis, az őslakosokhoz egyértelműen hasonló körülmények között élnek, ezért alkalmazható rájuk a 169. számú egyezmény.
Meghaladva megőrizni
A tradicionális életvitel a másik tényező, amely megkülönbözteti az őslakos népeket a nemzeti kisebbségektől. A modern értelemben vett állam létrehozása előtt e népek törzsi kötelékekben éltek, és az európaiak megjelenése idején nem rendelkeztek magasabb technikai kultúrával. Kultúrájuk és megélhetésük a mai napig a természethez és a földhöz kötött: csoporttól függően vadászó-gyűjtögető életmódot folytatnak, pásztorkodásból, földművelésből, halászatból, stb. élnek.
Hitrendszerük az animizmuson alapul, mely szerint minden tárgy, állat, növény és természeti jelenség lélekkel, spirituális lényeggel bír. (Ennek az egyik vallási megnyilvánulási formája az ősmagyarok hitvilágát is jellemző sámánizmus.) Ha jól belegondolunk, a világ összes társadalma érintette e fejlődési állomást, csak azután továbblépett, és sajnos a „meghaladva megőrzés” helyett többnyire csak meghaladta, de nem őrizte meg ősi tudását. (Egy rövid, de lényeges kitérő: Arthur Koestler, magyar származású brit gondolkodó elméletét, mely szerint az evolúció a meghaladva megőrzés szakadatlan láncolata, Ken Wilber amerikai filozófus, az integrál szemlélet alapító atyja hozta vissza napjaink köztudatába. Mindenkinek ajánlom A működő Szellem rövid története című könyvét!)
Márpedig a klímaváltozással kapcsolatos kihívások korában különösen fontos, hogy építsünk az őslakos közösségek tudására. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint az őslakos népek gondoskodnak a Föld felszínének 22%-ról, és ők védik a bolygónk még megmaradt biodiverzitásának 80%-át.
Védelem és felelősség
Ami a jogi védelmet illeti, az őslakosok és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek esetében is irányadó az emberi jogokra általában vonatkozó tétel: védelmük elsődlegesen azon állam felelőssége, amelynek területén élnek. A nemzetközi védelem kiegészítő jellegű, de nem kevésbé fontos. A nemzeti kisebbségek esetében a két világháború között a Nemzetek Szövetségének égisze alatt működött, ma már egyre inkább feledésbe merülő kisebbségvédelmi rendszerrel kezdődött a nemzetközi szerepvállalás. A kisebbségek jogai bekerültek a legyőzöttekkel kötött békeszerződésekbe, többek között a trianoni békeszerződésbe is.
Ugyanebben az időben Deskaheh irokéz törzsfőnököt és T. W. Ratana maori vallási vezetőt nem engedték be a Nemzetek Szövetségének üléseire. Az ENSZ Alapokmányában és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában nem szerepel az őslakosok és a nemzeti kisebbségek védelme. Az őslakos népek jogaira vonatkozó első nemzetközi szerződést 1957-ben fogadták el a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet keretében (107. számú egyezmény), melynek felülvizsgált változata, a 169. számú egyezmény 1991-ben lépett hatályba. Mindkettő ma is hatályos, előbbinek 17, utóbbinak 24 részes állama van. A nemzeti kisebbségek vonatkozásában a mai napig nem született egyetemes nemzetközi szerződés (bár erre vonatkozóan nemrég látott napvilágot egy javaslat az ENSZ kisebbségi rapportőre, Fernand de Varennes tollából).
Regionális szinten csak Európában kötöttek az államok kisebbségi szerződéseket: az Európa Tanács égisze alatt elfogadott két szerződés, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája és a Nemzeti Kisebbségek védelméről szóló Keretegyezmény 1998-ban léptek hatályba. Épp e két egyezmény kapcsán látható viszont, hogy a nemzeti kisebbségek és az őslakosok közötti különbségtételnek nem mindig van jelentősége. Ugyan az őslakos népekről egyik sem ejt szót, mégis mindkettő vonatkozik a számikra és nyelveikre Finnországban, Svédországban és Norvégiában, valamint a krími tatárokra és nyelvükre Ukrajnában.
Egyenrangúan
A kapcsolódó nemzetközi soft law (nem kötelező erejű nemzetközi dokumentumok) köréből mindenképp meg kell említeni két ENSZ közgyűlési határozatot: az 1992-es nyilatkozatot a nemzeti vagy etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól, valamint a 2007-es nyilatkozatot az őslakos népek jogairól. Az ENSZ és más nemzetközi szervezetek keretében is számos szerv működik e közösségek védelme érdekében (pl. EBESZ Kisebbségi Főbiztos, ENSZ Kisebbségi Fórum, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által létrehozott különleges eljárások közül a kisebbségi ügyek különleges jelentéstevője és az őslakos népek különleges jelentéstevője, stb.). Ezek nagyon fontos munkát végeznek a kisebbségeket és őslakos közösségeket érintő ügyek tematizálásában, a vonatkozó joganyag fejlesztésében és gyakorlatba ültetésében, jó gyakorlatok gyűjtésében, az államok képességfejlesztésében, a közvélemény figyelmének felhívásában, de akár egyéni jogsérelmek orvoslásában is (bár kötelező erejű döntést egyikük sem hozhat).
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a nemzeti kisebbségekhez és az őslakos közösségekhez tartozó személyek mindenekelőtt emberek, tehát az általános emberijog-védelmi mechanizmusok az ő részükre is nyitva állnak. Így például az Emberi Jogok Európai Bíróságának tetemes kisebbségi vonatkozású esetjoga van, noha maga az Emberi Jogok Európai Egyezménye nem tartalmaz kisebbségi jogokat. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához panaszt lehet benyújtani a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában foglalt jogok megsértése esetén.
A kisebbségi tárgyú 27. cikkre nemzeti kisebbségekhez és őslakos közösségekhez tartozók is sikerrel hivatkoztak már. Az Emberi Jogok Amerikaközi Bizottsága és Bírósága, valamint az Emberek és Népek Jogainak Afrikai Bizottsága és Bírósága is kiterjedt esetjoggal rendelkezik az őslakos népek jogainak védelme kapcsán. Előbbiek az Emberi Jogok Amerikai Egyezménye, utóbbiak az Emberek és Népek Jogainak Afrikai Chartája alapján bírálnak el panaszokat. Kifejezetten kisebbségi vagy őslakosokat megillető jogokat egyik szerződés sem tartalmaz, de kiterjesztő értelmezéssel alkalmasak e közösségek védelmére is.
Az őslakos népek és a nemzeti kisebbségek védelme elengedhetetlen a világ kulturális és nyelvi sokféleségének fennmaradása, sőt, az általuk őrzött ökológiai tudás révén a biodiverzitás megóvása szempontjából is. Emiatt létfontosságú, hogy minél többet tudjunk meg róluk, és a magunk eszközeivel járuljunk hozzá, hogy a társadalom egyenrangú tagjai lehessenek.
