Az Anatóliai-félszigeten a korai civilizációktól kezdve különböző népek és kultúrák hagyták ott lenyomatukat az antik építészettől kezdve az ókeresztény és bizánci kultúrán keresztül a Szeldzsuk- és az Oszmán Birodalomig és azon is túl – hangsúlyozta Kovács Máté Gergő a Ludovika Szabadegyetem legutóbbi, a Magyar–török építészeti kapcsolatok a 20. században című előadásban. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) oktatója a török építészet történetéről, építészeti korszakairól beszélt.
Az első török nép Anatóliában a szeldzsuk volt. A Szeldzsuk Birodalom a 10–13. században élte virágkorát, építészetére a belső-ázsiai elemek dominanciája jellemző. Az Oszmán Birodalom hódító törekvéseinek az 1300-as évektől lehetünk tanúi, a 14–17. század között meghódították az Arab-félsziget és Észak-Afrika egy részét, a Földközi-tenger partvidékét, Kis-Ázsiát, a Balkánt és Magyarország középső részét is. A meghódított területekkel való kulturális kölcsönhatás az építészetben is megfigyelhető.
Az oszmán építészet alapjait megőrizve beszippantotta és befogadta az új hatásokat, az idegen kultúrák építészeti sajátságait felhasználva egyfajta ötvözet hozott létre. Ennek az időszaknak három, egymástól markánsan elkülönülő építészeti időszaka van. Az első a korai oszmán kor, amely Konstantinápoly 1453-as elfoglalásáig tartott. Ezt követte 1453 után a klasszikus oszmán kor a 17. századig, majd a későoszmán kor a 18–19. századig. Ez utóbbit a nyugati hatások és új, funkcionális igények megjelenése jellemzi vegyítve az előző korok építészeti jegyeivel. A kor épületei szimmetrikusak, terjengősök, burjánzók, hangsúlyos kapuzatok jellemzik, ugyanakkor természetesen a stíluskeveredés is megfigyelhető. A korszak az első világháború lezárásával ér véget.
A köztársaság kora
Az ezt követő kora-köztársaság kori török építészet az 1950-es évekig tartott, amely során Mustafa Kemal Atatürk vezetésével reformfolyamatok indultak nemcsak a nyelv, az írás vagy az oktatás, hanem az építészet területén is. A korszakot hatalmas építkezések, városfejlesztések, infrastruktúrafejlesztések jellemezték, nagyon sok magyar építőmunkás dolgozott ez idő tájt Törökországban. Az épület- és városépítészet mellett szükségessé vált a tájépítészek, kertépítészek munkája is, e tevékenységben is számos magyar mérnök vett részt. Ekkortájt vált világossá az az érdekes tény is, hogy az Alföld klímája hasonló a török fővároséhoz, ezért a Cegléd környéki dísznövények jól érzik magukat Ankarában, érdemes Törökországba „exportálni” őket.
A korszakot két, jelentősen eltérő időszak jellemzi, az első és a második nemzeti mozgalom időszaka.
Az Első Nemzeti Építészeti Mozgalom (1923–30) leghíresebb építészei Kemaleddin (Kemalettin), Vedat Tek és Giulio Mongeri. A húszas évek során erőteljes infrastruktúrafejlesztés indult, az új épületek állami ideológiai vezérelvek alapján épültek. A korszakot építészetileg az identitáskeresés jellemzi, amely szakít az oszmán stílusjegyekkel, helyette megjelenésében az azt megelőző szeldzsuk korszak elemeit vonultatja fel, miközben kortárs motívumok és anyagok jellemzik, új funkciókkal bővül, valamint kortárs igényeket elégít ki.
Az Első Nemzeti Építészeti Mozgalom után (1927–40) számos építész érkezett az országba nyugatról, többek közt Bruno Taut vagy Ernst Egli nevét emelhetjük ki.
A Második Nemzeti Építészeti Mozgalom (1930-40) az Atatürki korszak vége felé teljesedett ki. A szultáni székhelyet új főváros váltotta, Ankara. A kor legjelentősebb építészei Seyfi Arkan és Clemens Holzmeister, valamint Emin Onat, az ankarai Atatürk Mauzóleum megálmodója, és Herman Jansen, Ankara várostervének készítője.
Magyarok Törökországban, törökök Magyarországon
A 19–20. században több neves magyar építész is dolgozott Törökországban.
Alpár Ignác (1855–1928) a Törökországban járt magyar építészek közül is kiemelkedő, legendás alak, aki egyik tervében turanista gondolatoktól vezérelve, keleti motívumokkal igyekezett megalkotni a magyaros stílust. “A történelmi kiállítást különböző koroknak megfelelően egy román, egy gót, egy reneszánsz és egy keleti formájú épületcsoportba kellene foglalni, annak a törekvésnek az igazolására, hogy a jövő ezredév működését azzal kezdjük meg, hogy egy speciális magyar stíl megalkotását megkiséreljük. A Keletre kell törnünk, ha magyar stílt akarunk alkotni. Én kötelességet akarok teljesíteni, amikor ezredéves fennállásunk megünneplése alkalmával ezen eszméhez szerény tehetségemmel hozzájárulok” – vallotta Alpár Ignác a millenniumi kiállítás Történelmi Csarnokának pályaterve kapcsán.
Henszlmann Imre (1813–1888) a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából eljutott nemcsak Isztambulba, hanem Rodostóba is, híres rajza az egyik legrégebbi építészeti ábrázolás II. Rákóczi Ferenc lakóházáról, de részt vett egy isztambuli templom tervpályázatán is.
Kós Károly két évet töltött Isztambulban, könyvet is írt: Sztambul, Várostörténet és architektúra címmel 1917-ben.
Török építészek 1911 és 1976 között (illetve egészen napjainkig) alkottak hazánkban. A török–magyar építészeti kapcsolatok kiemelkedő alakja Semih Rüstem volt, aki nem csak beszélte a magyar nyelvet, de magyar feleséget választott magának. A budapesti Gül Baba türbéjének helyreállításának kérdésével is foglalkozott a már említett neves török építész, Kemaleddin Bey.
A Ludovika Szabadegyetem előadása az alábbi videóban megtekinthető:
Videó: Halápi Katinka
