1865. november 29-én, egy csípős késő őszi reggelen hatalmas tömeg gyülekezett Privigye városában. Az akkor egyébként alig 2500 lakosú városka utcáit mintegy másfél ezer férfi lepte el, sokan kabátjuk alatt fegyvereket, főleg botokat, husángokat rejtegetve. Ma már talán meglepően hangzik, de a demokrácia ünnepére, egy országgyűlési képviselőválasztásra készülődtek így. S ahogy az lenni szokott ilyenkor, nem is maradtak sokáig rejtve a husángok, s Privigye nemsokára megtelt vérző fejű, vagy épp reszkető, a pandúrok mögé bújó emberekkel, istállóba rejtőzött választóbizottsági tagokkal és véres verekedésbe bocsátkozó papokkal. De nem csak ezért érdekes a választás története, hanem azért is, mert itt a szlovák és a magyar nemzeti gondolat képviselői csaptak össze a döntő többségében szlovák választók szavazataiért.
1848-ban a márciusi törvények hatalmas változásokat hoztak az ország szinte minden lakosának az életébe. Ezek között az egyik legjelentősebb a választójog kiterjesztése volt. Hiszen korábban a politika szinte kizárólag nemesi monopólium volt, a szavazások pedig gyakran úgy zajlottak, ahogyan azt a szépirodalomból ismerhetjük – sok-sok borral, verekedéssel, míg a szavazáson az a jelölt győzedelmeskedett, akinek a nevét hangosabban kiabálták. 1848-ban azonban sok százezer ember kapott választójogot: anyanyelvtől, származástól függetlenül gyakorlatilag minden olyan felnőtt férfi választó és választható lett, aki munkájából, hivatásából vagy birtokaiból el tudta tartani magát.
A mai Szlovákia területén több tucatnyi olyan választókerület jött létre ekkor, amelynek szavazójoggal bíró polgárai nagy többségben szlovák anyanyelvűek voltak. Bár 1848-ban a szlovák nemzeti mozgalomnak még csak egyetlen tagja jelöltette magát országgyűlési képviselőnek (Eugen Gerometta katolikus pap a nagybiccsei körzetben), az 1860-as években már tucatnyian próbáltak bejutni a magyar parlament képviselői közé, hogy az országgyűlésben reprezentálhassák a szlovákok érdekeit.
Ráadásul ez a korszak, az 1860-as évek volt a szlovák-magyar megbékélés időszaka is, amikor a szlovák és a magyar politikusok, politikai gondolkodók, publicisták többnyire törekedtek a kölcsönös megegyezésre, de legalábbis a másik fél érveinek elfogadására. Ennek a szépen hangzó, kétirányú, kölcsönös megbékélésnek a gyakorlati próbája volt a szlovák választókörzetekben a Magyarország alkotmányát, integritását tiszteletben tartó, de szlovák nemzeti érdekeket képviselő jelöltek fellépése. Privigyén például 1865-ben Juraj Slota katolikus pap, a szlovák mozgalom egyik elkötelezett tagja indult.
Könnyű győzelem?
Juraj Slota (1819 – 1882) a Štúr által vezetett szlovák nemzeti mozgalom katolikus szárnyának az egyik fontos alakja, 1852 óta a besztercebányai katolikus gimnázium tanára, szlovák tannyelvűvé alakításának egyik kezdeményezője, a Matica slovenská alapítója, a Cyrill a Method (Cirill és Metód) című lap szerkesztője volt. A szinte csak szlovák anyanyelvű katolikusok által lakott Privigye és környéke, ahol egy piarista rendház és egy katolikus gimnázium is volt, ideális helynek tűnhetett egy elkötelezett szlovák katolikus pap számára ahhoz, hogy megkíséreljen mandátumot szerezni. Ezzel szemben az 1495 szavazóból mindössze 88-an szavaztak Slotára, míg 1407-en a nemesi ellenjelöltet, Zsámbokréthy Józsefet támogatták. Egy sima választási vereségnél azonban sokkal több minden történt Privigyén aznap.
Betört fejek, félelemtől reszkető papok
A nyitraivánkai levéltárban olvashatók a vármegye által küldött választási bizottság elnökének jelentései. Az első dokumentumbann a választást még teljesen szabályszerűnek írja le, legfeljebb egy apró megjegyzése szúrhat szemet, miszerint a bizottságban Slotát képviselő Bizay Sándor plébános 5 percre távozott. Elsőre arra gondolnánk, hogy az árnyékszéket kereste csak fel, bár ezt nem szokás a jegyzőkönyvbe bejegyezni. Hamarosan ki is derült: valójában azért távozott, mert halálos fenyegető levelet kapott, amely után kis időre ugyan visszatért, de végül nem mert tovább a bizottságban maradni, s nem sokkal később elmenekült.
Mivel Bizay hivatalos panaszt is beadott erről, a választási elnök, Simonyi János kénytelen volt részletesebben is magyarázkodni az események miatt. Ebből az újabb jelentésből világosan kiderül, hogy Bizay félelme jogos volt, a szavazók közt aznap délutánra teljesen elszabadult az erőszak. Viszont az is jól látható, hogy az elnök emiatt egyértelműen Slotáékat tette felelőssé. Szerinte elsősorban náluk voltak husángok, de hiába vették el tőlük a pandúrok és csendőrök a választás előtt, a köpönyegek alól újabb karók és botok kerültek elő. Délután Slota emberei Zsámbokréthy szavazóit már „főbetöréssel üdvözölték,” és bár „emberhalál bé nem következett, azonban nagyon sok ember megsebesült.” Az elfogult jelentés szerint Zsámbokréthy József követjelölt rohant, hogy lemossa és ellássa a vérző sebesülteket, saját költségén a gyógyszertárból szerzett be kötszereket. míg Slota kapcsán annyit említ az elnök: „közben megjelent a gyógyszertárba Jóka József választó is azon panasszal, hogy a feje maga Szlota György plébános és követjelölt által betöretett.”
Azonban a jól láthatóan részrehajló elnök kénytelen volt Bizay esetével is foglalkozni. Bizay ugyanis elmenekült, egyenesen a csendőrök tanyájára. De olyan volt a városban a közhangulat, hogy még ott sem érezte magát biztonságban, s egy ismerőse istállójában rejtőzött el, ahonnan a választási elnök szavára is alig mert előjönni, és arról hallani sem akart, hogy visszatérjen a bizottságba. Egy másik Slota-párti pap hasonló panasszal jelent meg az elnök előtt. Jozef Tmak káplánt két csendőr őrizetbe vette, de nem azért, mert bűnt követtet volna el, hanem azért hogy megvédjék, „nehogy a nép dühének áldozatjává váljék”. Azonban hiába védelmezték őt csendőrök, az elnök hiába gyűjtötte össze a rendelkezésére álló összes karhatalmi erőt, és lépett fel – állítása szerint – kellő határozottsággal, „az összesereglett nép olly annyira dühös volt”, hogy az elnök szavai szerint „az oldalam mellé vett fegyveres erők és a kifejtett legnagyobb erélyem daczára is alig menthettem meg őt a haláltól.” Tmakot a tömeg csaknem meglincselte, és csak a szolgabíró tekintélye mentette meg, aki a városházára vitte magával. De miután félő volt, hogy még a városházára is betörnek, hogy megöljék, Tmak átmenekült a helyi plébániára.
Jól láthatóan sántít valahol ez a történet. A szlovák katolikus papnak a szlovák katolikus választók közt valóban csak 5%-nyi támogatója volt? És valóban azzal foglalkozott volna a választás napján, hogy ellenjelöltjének szavazóit agyonüsse? Valóban addig provokálta volna és tartotta volna félelemben 88 ember az egyébként békés, de tizenhatszoros túlerőben lévő, másfél ezres ellentábort, amíg el nem érték, hogy meg akarják őket lincselni?
Persze ne legyenek kétségeink az 1848 előtti nemesi demokrácia (a kortársak szavajárása szerint: bunkókrácia) hagyományai még ekkoriban is tovább éltek. A választási rendszer ráadásul meg is ágyazott ezeknek a konfliktusoknak: fejenkénti, név szerinti nyílt szavazás volt a választókerület központjában, ami azt jelentette, hogy akár egy teljes napig is várakozhattak egymástól pár lépés távolságba a pártok sokszor alkoholtól is feltüzelt választóinak akár több ezres tömegei.
Azonban Slota egy leveléből tudjuk, hogy Privigyén nem csak a demokratikus hagyományok hiánya miatt fajultak el az események. Már egy héttel a választás előtt ugyanis arról panaszkodott, hogy a választókerület központját adó város akkori vezetése nem csak hogy Zsámbokréthy Józsefet támogatta, de a népet kifejezetten Slota ellen hergelte, mondván, hogy hazaáruló. Bár ez nyilvánvaló visszaélés volt, a megyei választási bizottság, arra hivatkozva, hogy ez nem az ő hatásköre, nem foglalkozott az üggyel. Ezzel a választások előtt már felfokozott hangulattal magyarázható a választás eredménye, vagyis, hogy Slota egyetlen szavazatot sem kapott Privigyén, hogy embereit csaknem meglincselték, és hogy egyáltalán néhányan szavaztak rá, az csak annak volt köszönhető, hogy a környékbeli falvak szavazói is bejöttek a városba. Hogy a kirendelt erőszakszervezet képviselői csak Slota pártját vizsgálták, hogy az elvileg szintén pártatlan választási elnök, bár folyamatosan intézkednie kellett, hogy ne lincseljék meg Slota embereit, mégis leírta, hogy a választás a legnagyobb rendben zajlott, azt mutatja, hogy Slotának erős ellenszélben kellett volna választást nyernie.
Szlovák képviselők Magyarországon: mission impossible?
Slota esete nem volt egyedi. Az évtizedek alatt több tucatnyi, szlovák programmal fellépő képviselőjelölt közül a népképviseleti rendszer 1848-as bevezetése után több, mint fél évszázaddal, 1901-ben nyert először valaki Felső-Magyarország valamely szlováklakta választókörzetében választást. Ennek egyik oka persze az volt, hogy a szlovák jelöltek, szemben a megyei közigazgatásban, a korábbi választásokon résztvevő magyar ellenfeleikkel, kevésbé voltak tapasztaltak. De ennél is fontosabb volt, hogy a választási rendszer lehetőséget is adott a helyi, provinciális eliteknek arra, hogy különböző visszaélésekkel ellehetetlenítsék a szlovák jelöltek mandátumszerzését. Hogy ezzel a lehetőséggel a helyi magyar elitek gyakorlatilag minden esetben éltek, könnyen magyarázható: az orosz hódítástól a pánszlávizmustól való aggodalom átitatta a kor magyar közéletét, így pedig alighanem egy főispán sem vállalta annak kockázatát, hogy egy „pánszlávnak” bélyegezhető szlovák jelöltet engedjen az országgyűlésbe a vármegyéjéből. Mindez azonban inkább elfedte, semmint megoldotta a meglévő társadalmi és politikai feszültségeket.
Demmel József történész (1982), az NKE EJK Közép-Európa Intézetének ösztöndíjasa, a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének és a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetének tudományos munkatársa. Kutatási területe a történelmi Magyarország szlovák politika- és társadalomtörténete.
Az írás először a Dennik N című lapban jelent meg, szlovákul: https://dennikn.sk/2497413/zaciatky-demokracie-v-prievidzi-ako-chcelo-88-volicov-lyncovat-farara-slotu/?ref=list
Címlapkép: Privigye (Forrás: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége)
