Milyen fenyegetéseket tartunk kiemelkedőnek és ez egyezik-e ez a hazai védelempolitika prioritásaival? Az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tanulmánya, második rész.
Dr. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője és Etl Alex, az Intézet munkatársa 2019 őszi kutatási projektjük keretében három azonos kérdésekkel elvégzett reprezentatív közvélemény kutatás (1999, 2008, 2019) eredményeit hasonlították össze. Emellett, az Intézet munkatársai félig-strukturált interjúk lefolytatásán keresztül vizsgálták meg, hogy hogyan vélekednek az ország biztonság- és védelempolitikájáról azok a szakemberek, akik aktívan részt vesznek annak formálásában a Honvédelmi Minisztériumban. A kutatás eredményeit kétrészes sorozatban mutatjuk be.
Mint arról az első részben beszámoltunk,a biztonság fogalmát a magyarok elsősorban személyes szinten értelmezik és az anyagi jóléttel azonosítják, országunkat azonban mégsem a gazdasági csődtől féltjük legjobban, hanem a klímaváltozás és az ellenőrizetlen migráció hatásaitól. Legalábbis a társadalom 37-37 százaléka így vélekedik. Ez pedig nem meglepő, hiszen a politikai diskurzusban is kurrens témák ezek. Sorrendben következőként ugyanakkor némiképp váratlanul a földgázfüggőség szerepelt – ez a megkérdezettek harmada szerint jelent biztonsági kockázatot. Ez azért is meghökkentő, mivel az adatokat ismerve Magyarország korántsem a leginkább kiszolgáltatott uniós tagállam e tekintetben. A szakértői szint álláspontja nem is tükrözi a fentebbi aggodalmat, ők a tömeges irreguláris migrációt nevezték meg fő fenyegetettségként, illetve többen az új típusú kihívásokra hívták fel a figyelmet, mint amilyenek az összetett (hibrid) fenyegetések vagy a kibertámadások.
Az európai védelmi integráció jövőjét illetően sincs egyetértés a magyar társadalom egésze és a szakemberek között. A magyarok 66 százaléka elkötelezett az európai katonai struktúrák megerősítése vagy akár egy közös Európai Haderő létrehozása iránt, 54 százalékuk még akkor is, ha ehhez korlátozni kellene saját szuverenitásukat bizonyos területeken. A szakértők azonban jóval szkeptikusabbak: sokkal inkább az együttműködésre, a harmonizációra, az interoperabilitásra vagy esetenként a közös képességek beszerzésére, fejlesztésére helyeznék a hangsúlyt.
Ugyanoda érkezünk
Számos egyéb területen viszont a magyar társadalom és a védelempolitikai közösség véleménye azonos. Elkötelezettek például az ország jelenlegi szövetségi rendszere irányába, amely egyaránt támaszkodik a NATO-s és az Európai Uniós tagságra. A társadalom mintegy kétharmada szerint a szövetséget érő bármilyen külső támadás esetén a Magyar Honvédségnek kötelessége lenne segítséget nyújtani, igaz, százból huszonöten megtagadnák azt.
Egyezik a két szegmens meglátása abban is, hogy az egyik legfontosabb katonai szövetséges a Visegrádi országok csoportja. Ez persze nem azt jelenti, hogy a többi szövetségessel ne mutatna szolidaritást a magyar társadalom, de a V4 mint márkanév és együttműködési keret meghatározza a társadalmi gondolkodást.
Mindez egyébként nem feltétlenül áll összhangban a V4 biztonság- és védelempolitikai együttműködésének gyakorlati eredményeivel, amelyek azért összességében mérsékeltnek nevezhetők – jegyezte meg Etl Alex.
Megéri a pénzét
A fentiek mellett egyre inkább úgy tűnik, hogy társadalmi szinten elfogadottá vált a védelmi kiadások szükségessége, a magyarok nem ellenzik annak az elmúlt években végbement növelését. Sőt, a társadalom 35 százaléka, és a szakértői szint egésze további növekedést is támogatna az elkövetkező öt év során, míg 45 százalék a jelenlegi szinten tartaná a kiadásokat. A tanulmány szerzője szerint mindez azt jelenti, hogy a magyarok elkötelezettek egy modern és hatékony katonai erő megteremtése iránt, amely képes válaszokat adni a 21. század kihívásaira.
Etl Alex a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa. Elsődleges kutatási területei a német és az európai védelempolitika, a doktori értekezését pedig a magyar biztonságpercepció elemzéséről írja.
Mennyiben más?
Etl Alex arra a kérdésünkre, hogy a magyarok megítélése mennyiben tér el más országokétól, azt válaszolta, nem vonna le túl messzemenő következtetéseket, hiszen arra vonatkozóan nem végeztek kutatást. Annyi azért elmondható, hogy míg a magyar társadalom biztonságpercepcióját elsősorban inkább a NATO által „Déli stratégiai iránynak” nevezett térségből érkező kihívások (pl.: migráció) dominálják, addig például Lengyelország és a lengyel társadalom sokkal nagyobb figyelmet fordít a „Keleti stratégiai irányra” és az Oroszország jelentette fenyegetésre. Ezzel együtt úgy látja, hogy óriási eltérések azért nincsenek a magyar és más európai társadalmak percepciói között. Így például a klímaváltozás kérdése feltehetőleg nemcsak a magyar biztonságpercepcióban jelenik meg ilyen markánsan, hanem általában véve egész Európában egyre jelentősebb fenyegetésként tekintenek rá.
