Vajon miért kérte egy sienai olasz katona, hogy amikor majd meghal, koporsóját a magyar tisztiiskolások zászlója borítsa? Ez is kiderül egy magyar nyelven nemrégiben megjelent kötetből, Guido Romanelli emlékiratából.
Guido Romanelli, az 1876. március 15-én Siena városában született olasz alezredes a Tanácsköztársaság idején érkezett a magyar fővárosba. Bár Romanelli elsősorban a háborús győztesek közös békecéljainak képviseletére törekedett, közben azt is fölismerte, hogy folytatnia kell azt a politikát, amelyet a bécsi olasz missziót vezető Roberto Segre tábornok kezdett el, és amely a humanitárius és a gazdasági kapcsolatépítéssel a speciális olasz külpolitikai célok érvényesülését erősítette Közép-Európában. Gyorsan ki is építette kapcsolatait a már gyengülő tanácshatalom képviselőivel, Kun Bélával is tárgyalt több alkalommal, de jó viszonyt ápolt a kommün ellenzékével is. Segítette, szervezte a Magyarországon élő olaszok vagyonukkal együtt történő hazatérését, a hadifoglyok és menekültek utazását, mindemellett rendszeres élelmiszer-segélyezést is szervezett. Legjelentősebb politikai és egyben emberi jogi akciója az volt, amikor sikeresen tiltakozott a Tanácsköztársaság vezető politikusánál, Kun Bélánál az 1919. június 24-ei ellenforradalmi lázadásban részt vevő több mint kétszáz ludovikás tisztjelölt kivégzése ellen, és így megmentette az életüket. Romanelli 1929-ben emléktáblát kapott a Ludovika oldalfalán, ezt a pártállami időkben leverték, ám mai tisztelői újraállították azt.
Romanelli most magyarul is megjelenő visszaemlékezése – amelynek formálásához saját naplófeljegyzései mellett jó néhány eredeti iratot, dokumentumot is felhasznált – a spontán és öntudatlan elfogultságokon túl jól harmonizál azokkal az információkkal, amelyeket a hivatali levéltárak és a kortársak levelezései őriznek. Egy olyan korszakból pedig, amelynek a mindennapjairól kevés a hiteles beszámoló, kifejezetten üdítő az olyan olvasmány, amely kellően nyitott és tárgyszerű, egyik irányban sem egyszerűsíti le a dolgokat, nincsenek különösebb előítéletei, értékeli, de nem becsüli túl a „történelmi” osztályok képviselőit, ugyanakkor szociális érzékenysége és józan demokratizmusa révén nyitott a társadalom alsóbb csoportjainak gondjaira is.
A Ludovika Egyetemi Kiadó gondozásában megjelent emlékiratot Mátyás Dénes, Pálmai Nóra és Róth Márton fordította magyarra; az előszót és a jegyzeteket Csorba László írta.
Guido Romanelli: Küldetésem Magyarországon a Tanácsköztársaság és a román megszállás idején, Ludovika Egyetemi Kiadó, 2022.
Nyitókép: Rákóczi út, 1919. május 1-i felvonulás. Háttérben a 4. számú épület, Szálloda és Hotel a Fehér Hattyúhoz. Forrás: Fortepan/Péchy László
