Az online szócikkek és digitális bejegyzések között cikázó elemzőnek egyre nagyobb öröm valódi könyvet kézbe vennie. Csiki Varga Tamás szubjektív könyvajánlója.
„Biztonságpolitikai elemzőként az olvasás – minden írás szigorúan vett előzményeként – az elmúlt tizenöt évben életformámmá vált” – kezdi Csiki Varga Tamás, az NKE Eötvös József Kutatóintézet Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos munkatársa, amikor arról kérdezzük, miért fontos számára a különféle szakirodalmak megismerése. – „Bármily bölcsnek is gondolná magát az ember és osztaná az észt kérve vagy kéretlenül, tájékozottsága, informáltsága, sőt bölcsessége életkortól függetlenül is korlátozott” – teszi hozzá. Tulajdonképpen minél többet tud (és ehhez minél többet olvas) az ember, annál inkább tisztában van vele, milyen korlátozott a tudása, de még információbefogadó képessége is. Bár olykor előfordul, hogy az egyetemi oktatásban is erős nyomást kell gyakorolnia a hallgatókra, hogy olvassanak (legalább a kötelező) szakirodalmi forrásokat, tapasztalata szerint mindezt jól megírt, a hallgatók kíváncsiságát felkeltő és figyelmüket fenntartó, az adott témát magyarázva és gyakorlati példákkal szemléltetve megírt forrásművekkel mégis el lehet érni.
Amikor a kezdetekről kérdezzük, egy érdekes megfigyelésére hívja fel a figyelmünket: azt követően, hogy gyermekként megtanult olvasni, még nem jött automatikusan az is, hogy szeresse is az olvasást és falja a betűket. Később, hétévesen jött el az „aha!–élmény”. Talán ma már meglepő módon ez épp egy általános iskolai nyári kötelező olvasmányhoz, Fekete István: A koppányi aga testamentuma című regényéhez kapcsolódik. Míg kezdetben kelletlenül és kedvtelenül, napi kötelező „porciókat” olvasva vergődött keresztül a könyv oldalain, egyszer csak a fordulatos cselekmény és a színes leírások elkezdték megmozgatni az ifjú olvasó fantáziáját és a kíváncsiságát. Amióta pedig így élménnyé vált az olvasás, nincs megállás, az olvasás napi szinten folyamatos, sőt olyan szerencsés helyzetben van, hogy a szakmájából eredően is „kötelező” olvasnia.
Az viszont minden bizonnyal szakmai ártalom, hogy egyre kevésbé jellemző, hogy teljes könyveket olvasson végig – kivéve természetesen a szépirodalmat –, mert munkája során elsősorban csak fejezeteket, részleteket használ a szakkönyvekből, illetve szakértői forrást, elemzést, hír- és háttéranyagokat – jellemzően idegen nyelven és digitális formában. A tájékozódás nagy része így a virtuális térben történik. Igaz ez a könyvtári szolgáltatásokra is, elsősorban azok kerülnek elő a legtöbbet, amelyek szakirodalmi adatbázisokhoz kapcsolódnak és elektronikus formátumban teszik elérhetővé a forrásokat.
Ehhez a napi rutinhoz képest valóban élményszámba megy Csiki Varga Tamás számára, amikor kikapcsolódást keresve egy-egy könyvet valóban kézbe tud venni. Hogy ekkor mi ragadja meg a figyelmét: talán éppen az elemzői mentalitás miatt legutóbb Barabási Albert-László „A képlet – A siker egyetemes törvényei” című könyve, amelyben a világszerte elismert és Magyarországra visszatért hálózatkutató olyan összefüggésekre mutat rá, amelyekre korántsem gondolnánk akkor, amikor azon törjük a fejünket, mi tesz valakit sikeressé, egy ötletet kiugró lehetőséggé.
Elég a kiemelkedő teljesítmény a sportban? Az egyén vagy a csapat válik sikeressé? Az ismertség megegyezik a sikerrel? Megéri-e gyermekeinket drága magániskolába járatni? A jobb teljesítmény juttat majd feljebb a hivatali ranglétrán? Ahogy telnek az évek, egyre kreatívabbak leszünk, vagy éppen ellenkezőleg? Ehhez hasonló kérdésekre keresi matematikai modellezéssel, a hálózatok kutatásán keresztül a választ Barabási Albert-László meglepően szórakoztató művében.
Csiki Varga Tamás egészen őszinte volt hozzánk e könyv kapcsán: Albert-László Barabási könyvének olvasása olyan hatást gyakorolt rá, mint egy TED X-videó egyik oktató kollégájára, aki a magával ragadó stílusú, rafináltan érvelő és kiválóan szemléltetett, ugyanakkor mégis vicces-szórakoztató felvétel kapcsán azt mondta: „Én is így szeretnék előadni!” Csiki Varga Tamás elemzőként pedig épp így szeretne rámutatni a felismerésekre, összefüggésekre és így szeretne puzzle-darabokat teljes képpé formálni. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez köthető szerző könyve bőven szolgál erre példákkal: minél meglepőbb egy felismerés, annál nagyobb a katarzis élménye.
Azt is érdemes hozzátenni, hogy Magyarországon, ahol a lakosság láthatóan kifejezetten vonzódik az összefüggések megmagyarázásához – sokszor azonban sajnos az összeesküvés-elméletekhez is –, a „posztigazság korszakában” sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelnünk az adatokra és tényekre alapozott kutatásoknak és az azokra támaszkodó értékeléseknek. Mert bár a „valóság” értelmezés kérdése is lehet, a legnagyobb csalódás – akár az egyén, akár a társadalom szintjén – az, amikor vágyálmokba ringatjuk magunkat, majd egyszer csak „szembe jön a valóság.” Nagy erénye a könyvnek, hogy az egyébként sztorizgatós hangvételű, műfajában a tudománynépszerűsítés és a motivációs irodalom határvonalán mozgó szöveg 30 oldalnyi Forrásjegyzékkel zárul.
És mi a siker öt törvényének eszenciája? Ennek részleteit Barabási Albert-László könyvéből érdemes kideríteni. Ha mindezzel sikerült felkelteni akár egy olvasó kíváncsiságát is – na, az már félsiker…
