„Az államigazgatásban is mindig látni kell a távlatokat”

Kíváncsiság, sokoldalú tájékozottság és türelem kell a közszolgálathoz, de a humor is gyakran hasznos – vallja Prőhle Gergely, az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója, az Igazságügyi Minisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös Nemzetek Európája Karrierprogramjának programigazgatója. Róla készült portrénkban annak járunk utána, hogy a fordulatokban bővelkedő élete során miként jutott erre a következtetésre.

Az NKE intézetigazgatója

Prőhle Gergelyt a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói posztjáról való távozását követően Koltay András rektor kereste meg azzal, hogy programjának része egy intézeti hálózat kiépítése az egyetemen, és ebben akadna számára feladat. Kettejük ismeretsége még azokból az időkből eredt, amikor a médiatörvénnyel kapcsolatos nemzetközi visszhang csillapítása érdekében együttműködtek. Prőhle Gergely már az első találkozáson világossá tette, hogy bár az egyetemi világban nagyon jól érzi magát, élete során – noha számos publikációja jelent meg – a tudományos előmenetel mindig áldozatul esett a különböző gyakorlati feladatoknak. Ugyanakkor abban is megegyeztek a rektorral, hogy a közszolgálati egyetem előnyét látja majd annak, hogy köz- és kormánytisztviselői munkája során mindig arra törekedett, hogy az államigazgatás ne pusztán egy mindennapi ügyintézésben kimerülő feladat legyen, hanem rendelkezzen valamiféle távlatossággal, így kapcsolattal a tudományos szférához is. Ahogy fogalmaz: „akár már alacsony államigazgatási szinten mindenki legyen tisztában azzal, hogy egy nagyobb rendszer részeként végzi a munkáját, s nem pusztán a falanszterben széklábakat farag.”

Meggyőződése, hogy bármilyen államigazgatási embernek – akár nagykövet, akár minisztériumi, vagy önkormányzati ügyintéző, aki a külvilággal érintkezik –, meg kell találnia munkájában azt a kreativitást, rugalmasságot, ami a feladathoz és a politikai körülményekhez szükséges lojalitás és fegyelem mellett a közszolgálatnak képes egy magasabb dimenziót adni. Emellett az is lényeges, hogy az ember ne veszítse el a kulturális iránytűjét, és őrizze meg az ismeretlen iránti kíváncsiságát. Hiszen az állami feladatteljesítéshez hozzátartozik az is, hogy befogadunk és értékelünk az adott rendszer elvárásaival akár ellentétes álláspontokat, kívülről jövő információkat is. Ahogy fogalmaz: „mindig meg kell próbálni együtt gondolkodni azokkal, akikkel a Jóisten egy időben helyezett el a világra.”

Milyen egy közszolga?

A minőségi közszolgálati munkához Prőhle Gergely szerint kíváncsiság, széles látókör, illetve felelősségérzet és türelem szükséges, de a humorérzék is hasznos. A Nemzetek Európája Karrierprogram az európai intézményekben munkát vállalni szándékozó fiatalok felkészítését tűzte ki célul. A program felvételijén, amikor több mint 150 jelentkezővel találkozott, igyekeztek ennek megfelelően kiválasztani a hallgatókat. Az érdeklődés, a kíváncsiság kulcsfontosságú: nemcsak az egyes ügyek, hanem a másik ember iránt is. A diplomácia, a nemzeti érdekérvényesítés a nemzetközi parketten interakciók, találkozások sorozata, amikor a legkülönbözőbb helyzetekben, változatos szereplőkkel kell célt érni. Tehát a közszféra munkatársaiban tudatosítani kell, hogy ők nem pusztán egy gépezet részei, hanem olyan ügyekkel foglalkoznak, amelynek távlatos hatása van. Ehhez persze az is kell, hogy az államigazgatás lehetővé tegye az életpálya-tervezést – világossá téve, hogy nem pusztán szervilis munkavállalókra van szüksége.

Mihez ért a közszolga?

Prőhle Gergelyt pályafutása során többször került olyan helyzetbe, amikor teljesen váratlan, eredeti képzettségétől távol eső feladatok megoldásáért volt felelős. Erről azt mondja, hogy egy intézmény, de akár egy kisebb szervezeti egység irányításánál az, hogy az embernek megfelelő kitekintése és kapcsolatrendszere legyen egyes szakterületekkel vagy a tudományos világgal, jóval fontosabb lehet annál, mint hogy saját maga egyetlen szakterületen látványos kiválóságot mutasson. Az ilyen generalista megközelítés persze nem veszélytelen, nagy alázat kell hozzá mások szakértelme iránt. Érdemes felidézni persze a népi bölcsességet is: „ad az Isten hivatalt, ad eszet is hozzá” – vannak persze kivételek…

Külszolgálati tapasztalatok

Prőhle Gergelyt, miután két éven át a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának közigazgatási államtitkára volt, az első Orbán-kormány küldte ki nagykövetnek Berlinbe, de a Medgyessy–Gyurcsány-kormány is megtartotta nagykövetként 2005-ig – igaz, a politikailag kevésbé frekventált Bernben. A német politikával való napi kapcsolatában vált meggyőződésévé, hogy számos, ha nem a legtöbb brüsszeli ajtóhoz Berlinben kell megkeresni a kulcsot. A német–magyar együttműködés mélységének – számos más, történelmi, politikai, kulturális összetevő mellett – szerinte markáns szimbóluma, hogy az amúgy is hatalmas árucsereforgalomban a magyar állam német harckocsikat vásárol, a német hadiipar pedig gyártóegységeket telepít hazánkba. A Ludovikán talán nem kell hosszan fejtegetni, hogy ez mindkét oldalról nagyon nagy bizalmat feltételez.

Nagykövetként Svájcban tapasztalta meg a hazaszeretet földközeli öntudatosságát, amely gazdasági patriotizmusban is megnyilvánul. Bernben azt látta, hogy az élelmiszerboltokban a kétszer olyan drága svájci tojások sokkal előbb fogynak el, mint az uniós – így magyarországi – importból származó, jóval kedvezőbb árú termékek. Nem volt nehéz megértenie, hogy az anyagi áldozatokra is képes, nem árvalányhajas, hanem két lábbal a földön álló hazaszeretet valójában mit is jelent. Svájc azért is nagy tanulság volt számára, mert megismerhette Európa egyik legrégibb demokráciáját, ahol a nyelvi, kulturális sokszínűség egy sikeres integrációs modellben jelenik meg, ami évszázadok óta bizonyítja fenntarthatóságát. Az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézetének vezetőjeként Prőhle Gergely igyekszik hasznosítani ezeket a tapasztalatokat. Az intézet eddigi tevékenységéből is jól látszik az a törekvés, hogy Magyarországot, és benne a ludovikás hagyományokat fontosnak tartó NKE-t mennyire fontos nemzetközi, elsősorban európai összefüggésekben látni, láttatni. A visegrádi együttműködés és az Európai Unió fontos szervezeti keretei e mozgástérnek, újra és újra meg kell határozni – a körülmények és szuverenitási törekvéseink ismeretében. 

Közszolgálat és hit

Prőhle Gergely lutheránus családból származik, ami számára is meghatározó. Ő maga már a harmadik hatéves ciklusban országos felügyelője, vagyis világi vezetője a Magyarországi Evangélikus Egyháznak. Ez egy választott, társadalmi megbízatás az egyház vezetésében, aminek legfőbb feladata, hogy az egyház és a világi szféra között minél szorosabb legyen a kapcsolat. E szolgálatot saját hitén túl az evangélikus lelkész felmenői iránti elkötelezettséggel is végzi.

Nagyon sokrétűnek érzi azt a kérdést, hogy hogyan befolyásolhatja a hit a vezetői, államigazgatási munkát. A keresztény ember szabadsága című lutheri iratot idézi, mely arról szól, hogy az ember mivel – hite szerint – közvetlen kapcsolatban van a Jóistennel, ezért nem szolgája senkinek ebben a földi világban, ugyanakkor szolgája mindenkinek. Ez a megközelítés a földi hierarchiában egy olyan pozícióba helyezi a hívő embert, ami az autonóm mozgást természetessé teszi.

Ez természetesen nem valami túlzott magabiztosság, nem is az alá-fölérendeltségi viszonyok teljes semmibe vételét jelenti. Inkább egy olyan látásmód, ami azt mondja, hogy van egy azon túli szempont is, mint amit az én elöljáróim gondolnak a világról. A dolog lényege, hogy az ember tisztában legyen a távlati céllal és a kötelezettségekkel a Luther által leírt keresztény szabadság jegyében.

Gyermekkor Budán

Most, amikor gyermekei pályaválasztás előtt, alatt állnak, komoly fejtörést okoz Prőhle Gergelynek, hogy saját választásainak tanulságát levonva mit tud nekik erről mondani. Nagyon hálás a szüleinek, mert számtalan lehetőséget villantottak fel számára. Gyerekkorában a családdal rengeteget utaztak, sátoroztak Európa-szerte, a szocialista országokban, de ritkábban Nyugat-Európában is. Ezek az élmények tudatosították benne az európai kultúra gazdagságát.

Ehhez jött a család zenei háttere. Édesapja fuvolaművész, operaházi tag, a Zeneakadémia fúvós tanszékének vezetője, édesanyja csellótanár volt. Ő maga hatéves korától zongorázik. Egy olyan család sarjaként, amiben a felmenők miatt nagyon erős volt a német nyelvi hagyomány, mégis a francia szakot választotta a gimnáziumban. Kisebb családi ellenállást kiváltva ekkor tért át a könnyű műfajra, érettségijének évében, 1983-ban jazz kategóriában a Stúdium Dixieland Banddal Ki mit tud?-ot nyert. Mind a mai napig nagy örömet jelent neki nemcsak a zenehallgatás, hanem az aktív zenélés is, mint ahogy az olvasás, és ugyanígy az utazás is – már amikor lehet. Emellett asztalosmunkával kapcsolódik ki, amit még édesapjával közösen kezdtek el gyerekkorában.

Mégsem zenész

Hogy miért nem lett hivatásos zenész? Egyetemi tanulmányainak befejeztével, fiatal egyetemi oktatóként jött egy pillanat, amikor egyszerre kopogott be két lehetőség. Egyfelől megvolt a Friedrich Naumann Stiftung felkérése, hogy legyen a liberális német pártalapítvány budapesti irodájának vezetője. Másfelől ekkor váltott zongoristát a Budapest Ragtime Band, az új zenésznek pedig fél évre egy Földközi-tengeri hajóútra kellett volna szerződnie. Elsősorban nem a ráció, hanem szívügyek miatt döntött úgy, hogy végül Budapesten marad. Ma már azt gondolja erről, hogy ha az ember nem olyan zseniális zongorista, mint mondjuk Kocsis Zoltán, akkor ezt műkedvelőként jobb csinálni. Mindamellett ma is nagyon sok hivatásos zenész él a környezetében, húga például a Nemzeti Filharmonikusok első hegedűszólamát erősíti.

Visszatérve a német pártalapítvány felkéréséhez: az egyetemi évei végén, a rendszerváltás előestéjén sokadik nekifutásra sikerült elnyernie a Német Akadémiai Csereszolgálat (DAAD) ösztöndíját. Egy barátja közvetítésével különféle fordítási, tolmácsolási feladatok révén kapcsolatba került a német politikai élettel, leginkább az FDP, a német liberálisok képviselőivel. Különösen nagy hatással volt rá Otto Graf Lambsdorff, korábbi gazdasági miniszter, akitől rengeteg mindent tanult a politika és a gazdaság összefüggéséről, a történelem ismeretének fontosságáról. 26 éves fiatal bölcsészként az alapítvány felkérése rendkívül érdekes kihívásnak bizonyult – könyvkiadás, konferenciák szervezése, különféle egyetemi programok támogatása volt a feladata.

A német liberális alapítvány két magyarországi párttal volt kapcsolatban, a Fidesszel és az SZDSZ-szel. Az idő előre haladtával a két magyar párt útjai elváltak, az SZDSZ akkor kormánypárt lett, a Fidesz pedig ellenzéki. Az 1998-as kormányváltásig ilyen körülmények között kellett megtalálnia az alapítvány működésének megfelelő módját, ami számos politikai tanulsággal járt. A német állami pénzzel való munka – mint mondja – magasiskola volt: itt tanulta meg az ügyintézésnek, a problémák kezelésének európai módszertanát, az elszámolások, a beszámolók, pénzügyi teljesítések rendjét – a túlzott bürokrácia elkerülésével.

Prőhle Gergely örül annak, hogy bő két évtizedes aktív államigazgatási munkáját követően tapasztalatai hasznosulhatnak, s igyekszik az ifjú generációval elhitetni, hogy érdemes fantáziát látni az állami szolgálatban.