A tudományban is érdemes kilépni a komfortzónából

Az Egyetem téri épületet már gyerekkorában kinézte magának, mai kutatási területét viszont egy blog köré szerveződő baráti társaságnak köszönheti. Portrénkban Bányász Pétert, az NKE ÁNTK adjunktusát, az egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének kutatóját mutatjuk be.

„Mikor lesz a székelyből román? Amikor átjön a magyar határon…” A Gyergyószentmiklóson született Bányász Péter számára e vicc megélt valóság volt, hiszen családja ötéves korában Erdélyből Magyarországra költözött. Ami praktikusan azt jelentette, hogy mindazt az egzisztenciát, helyismeretet, kapcsolati rendszert, ami kint már megvolt, a nulláról kellett szüleinek hazánkban újraépíteniük.

De nem csak ő látta így a rendszerváltáskori Magyarországot. Erre akkor jött rá, amikor több mint száz fős közönség előtt kerekasztal-beszélgetést vezetett határon túli magyar doktoranduszokkal. Amikor moderátorként elsütötte a fenti viccet, tapsolva tört ki a közönség: igen, mi is ezt éltük át. Kisgyerek korából még egy fontos emléket őriz: ekkor látta meg először az ELTE ÁJK Egyetem téri épületét, s határozta el, hogy mindenképpen ide akar majd járni. Tette ezt anélkül, hogy 6–7 éves gyerekként értette volna, mit is jelent mindez.

Távol a mintadiáktól

Az egyetemen nem volt a hallgatók gyöngye, akinek minden a tanulásról vagy a versenyekről szól. Éppen ellenkezőleg. Ezt mai eszével egyébként még most is bánja, a TDK-ból és egyéb hallgatói tevékenységekből való kimaradása – érzése szerint – rengeteg pozitív élménytől fosztotta meg. Ám levizsgázott minden félévben a politológia szakon, a diploma minősítése is summa cum laude lett végül, ez pedig elég motivációt adott arra, hogy elkezdje az NKE-n a doktorit.

Volt indoka a motiváció csökkenésére az egyetemen: nagyon hamar kiderült ugyanis, hogy nem a politika tudományos vizsgálatával szeretne foglalkozni. Bár a téma ma is érdekli, de rájött, hogy hallva, milyen szakra jár, szinte mindenki az aktuálpolitikai véleményét akarja tudni. Ebből pedig nem volt menekvés. Bármilyen szociális interakcióban – legyen szó akár egy koncertről –, ha megtudják valakiről, hogy az illető politológiát tanul, akkor azonnal aktuális politikai témákkal zaklatják. Ennek a kimenete pedig mindig demotiváló, hiszen a kérdező a saját véleményét akarja visszahallani megerősítve. Bezzeg, ha a politológus hallgató süttetne ekkor egy kiflit a pékként dolgozó kérdezőtől, akkor meg elitistának bélyegeznék.

A dilemmát végül az döntötte el, hogy megismerkedett néhány olyan egyéniséggel, akik biztonság- és védelempolitikával foglalkoztak. Egyikük szintén az NKE oktatói gárdáját gazdagítja, ő Csaba Zágon pénzügyőr alezredes adjunktus. A másik személy Csaba Zágon korábbi egyetemi évfolyamtársa, Tóth Tibor, már jó ideje nyugállományú rendőrnyomozó. Ő blogírással szerzett magának ismeretséget a netes közösségben. Maga a kapcsolat is egy ilyen blogon jött létre. Ők ketten, illetve a blog köré szerveződő társaság fordította Bányász Péter érdeklődését a biztonság- és védelempolitika irányába.

Akiknek sokat köszönhet

Ha már a meghatározó személyiségekről esik szó, korábbi egyetemi vezetőitől szintén sokat tanult, ideértve Horváth Attila ezredes vagy Padányi József vezérőrnagy urakat. Az pedig, hogy elkezdett tanítani, Krasznay Csaba hatására történt, ugyanis Nemeslaki Andrással együtt ő csábította Bányász Pétert a korábban megalakult kiberbiztonsági kutatócsoportba, a Ménesi útra.

A mai napig meghatározók számára Sasvári Péter útmutatásai, hiszen a fiatal kutatók tőle tudták meg, mennyire nem úgy zajlik a kutatás és általában a tudomány, mint amit erről a doktori iskolában gondoltak. Általa nyílt ki az a tudományos világ, ahol nemzetközi cikkeket próbálnak írni, amelyben valódi empirikus kutatásokat végeznek. Ez a csapat vett rá mindenkit arra, hogy kilépjen a komfortzónából. Bár ez nem könnyű mindig, ám úgy látja, ez a kutatói lét lényege, és ezzel a módszerrel lehet megszeretni a kutatást.

Amit pedig szeret kutatni, az a kiberbiztonság humán oldala. A politikával kapcsolatos érdeklődése ebben nagyrészt tovább él, hiszen a lélektani műveletek, a dezinformáció célja gyakran más országok belpolitikai döntéshozatalának a befolyásolására vonatkoznak. Szintén érdekli a social engineering, azaz az emberek kihasználása, befolyásolása a klasszikus emberi sérülékenységek alapján.

Lehet örökké kételkedni?

E kutatási területén egyre gyakrabban ugrik elé a generatív mesterséges intelligencia alapú platformok (MI) használata. A befolyásolás nagyon gyakran abból indul ki, hogy minden szervezetben van legalább egy „hülye”, így őt kell nagyon hamar megtalálni. Ha pedig védekezni akarunk, akkor őt kell erősebben felvértezni. A támadónak azonban a mesterséges intelligencia új lehetőségeket kínál.

Egyik kedvenc példája az a levél, amely így szól: „Helló, kapcsolatba lépünk veled, hogy értesítsük Önt az adóvisszatérítés lehetőségéről az Ön nevében.” Bármennyire is egyértelműnek látszik, hogy a NAV – hiába is megvalósítandó célkitűzés az emberközpontú a közigazgatás – nem fog hellóval köszönni, nem fog tegezve mondatot kezdeni, majd magázva befejezni: mégis nagyon sokan kattintanak. Hiszen könnyű pénzt ígérnek nekik. Amikor ugyanezt a levelet a mesterséges intelligencia tökéletes magyarsággal írja meg, akkor még nehezebb lesz védekezni ellene. A trendek azt mutatják, már meg is nőtt az adathalász kampányok sikerrátája a generatív MI megjelenése óta. Az egyetemi postafiókba rendszeresen érkező szofisztikált adathalász levelek is ezeknek a trendeknek az erősödését mutatják, ami gyakran hétvégén is rengeteg munkát jelent Németh Mártonnak, az egyetem információbiztonság felelősének és munkatársainak.

Még nehezebb lesz például az unokázós csalásokat kiszúrni, ha adott esetben az unoka hangján hívják föl a nagymamát vagy a nagypapát. Mindez erodálja a valóságba vetett hitünket, és azt a bizalmat, amit akár a tudományba, akár a demokratikus intézményrendszerbe vetünk. Megoldás lehet a folyamatos kételkedés és a folyamatos újragondolása mindennek. Ám ha mindenben megállás nélkül kételkedünk, akkor rossz és fárasztó lesz élni.

Bele kell szeretni a kutatásba

Bányász Péternek a kutatás mellett szívügye a tehetséggondozás, amivel azért kezdett el foglalkozni, mert saját tudományos karrierjének indulásakor nagyon nagy segítséget kapott a már említett Csaba Zágontól és Tóth Tibortól. Amikor a diplomamunkáját írta, szinte mindenben hozzájuk, a blogos közösséghez fordult, hiszen témája nem volt túlságosan hangsúlyos az ELTE-n. Konzulense, az idő közben elhunyt Bíró Gáspár csak annyit mondott az első konzultáción, ez a maga témája, maga ért hozzá, úgy csinálja meg, ahogyan akarja. Bányász Péter úgy érzi, az induláskor kapott segítséget viszonoznia kell.

A kiberbiztonsági kutatócsoport mostani sikereit a mentorprogramnak is köszönheti. Náluk már az alapszak első hetétől feladatokat kapnak az érdeklődő hallgatók. Pont idén kezdi el a doktori képzést két olyan hallgatója is, akik az alapszak első heteiben keresték meg a témájukkal.

A segítő, támogató szemlélet átjárja a csapatot, a doktoranduszok a mesterszakosokat, mesterszakosok az alapszakon hallgatókat mentorálják. Rengeteget írnak, kutatnak, a dolgozatokkal egymás közt és hivatalos megmérettetéseken is versenyeznek. Annak ellenére, hogy bár egymás vetélytársai ezeken az eseményeken, mégis egymást segítik, egymást támogatják, hogy a másik a lehető legjobb eredményt érje el. A megszerzett tudást, tapasztalatot, sikeres kutatási módszert közös helyre gyűjtik, megosztják egymással.

Bányász Péter a kutatásról, a kutatói életformáról azt vallja, hogy abba bele kell szeretni. Ha a diákok megtalálják azt, ami a leginkább érdekli őket, és amivel szeretettel, élvezettel foglalkoznak, akkor ez fog elvezetni oda, hogy a kutatói pályára jöjjenek.

Főzés, tyúkok, koncertek

Ha éppen nem dolgozik – bár ez nagyon ritkán fordul elő –, akkor podcasteket hallgat, koncertre jár, igyekszik kikapcsolódni akár egy könyv, akár egy sorozat mellett.

Hozzáteszi, azért kicsit irigykedve tekint a boncoló orvosokra, mert ha ők hazaviszik a munkát, annak büntetőjogi következménye van, az ő esetében pedig nincs. Ezért néha csak arra van ereje, hogy leüljön, és valami videójátékban lemészárolja az eléje kerülő NPC-ket (non-player character, azaz nem a játékos által irányított karakter). A COVID első hullámakor tyúkokat kezdett el tartani terápiás céllal, ami a mai napig rendkívül pihentető tud lenni.

A nyitóképet, valamint a cikkben szereplő fotókat interjúalanyunk bocsátotta rendelkezésünkre.