A nemzetközi kapcsolatok elsősorban azokat a kihívásokat hozzák felszínre, amelyek mindenkit érintenek a világon – a többi között ez is elhangzott a Kontinenseket összekötve: magyar és amerikai felsőoktatási párbeszéd című előadáson a Ludovika Fesztivál második napján. A beszélgetést Christián László dandártábornok, az NKE és a Metropolitan State University Denver (MSU Denver) egyetemi tanára moderálta, vendégei Akbarali Thobhani, az MSU Denver Nemzetközi Tanulmányok Irodájának igazgatója, Robert Preuhs, az egyetem Politológiai Tanszékének vezetője, valamint Matthew Mackley történészprofesszor, az intézmény oktatási ügyekért felelős ügyvezető alelnöke voltak.
A résztvevők felidézték, hogy a két egyetem együttműködése mindössze három évre tekint vissza, mégis dinamikusan fejlődik: már több hallgatói és oktatói delegáció látogatott el Denverbe. A partnerség egyik legfontosabb értéke, hogy valós tapasztalatokat kínál a hallgatóknak.
Az amerikai felsőoktatás sajátosságait bemutatva a vendégek hangsúlyozták: az Egyesült Államokban rendkívül sokszínű rendszer működik, ahol az intézmények között jelentős különbségek vannak presztízs, ár és hozzáférhetőség tekintetében. Miközben a világhírű elit egyetemek szigorúan válogatnak, számos olyan intézmény – köztük az MSU Denver – kínál lehetőséget szélesebb társadalmi rétegek számára is, beleértve a munka mellett tanuló vagy nem hagyományos hallgatókat.
A beszélgetésben kiemelt szerepet kapott az inkluzivitás és a hallgatóközpontú szemlélet. Az MSU Denver oktatói abban hisznek, hogy nemcsak a legkiemelkedőbb hallgatók képzése fontos, hanem az is, hogy különböző háttérrel, képességekkel érkező diákokat is sikeresen integráljanak és fejlesszenek. Ehhez elengedhetetlen a gyakorlatorientált képzés, a kritikai gondolkodás fejlesztése és az aktív részvételre építő oktatás.
A nemzetközi tapasztalatszerzés jelentőségét mindannyian aláhúzták. Mint fogalmaztak, az utazás „a XXI. század osztálytermévé” vált: a külföldi tanulmányok, a kulturális találkozások és a személyes élmények olyan perspektívát adnak, amelyet tantermi keretek között nehéz lenne átadni. Ez különösen fontos azok számára, akik korábban nem lépték át saját régiójuk határait, hiszen a nemzetközi környezet alapjaiban formálhatja gondolkodásmódjukat és pályájukat.
A globális kihívások kezelésében a résztvevők szerint elengedhetetlen a nemzetközi együttműködés. Az egyetemek ebben kulcsszerepet játszanak, hiszen a tudás közvetítésén túl szakmai hálózatot is építenek.
A cikk eredetileg a Bonum Publicum 2026/5. számában jelent meg. Nyitókép forrása: sepavone / depositphotos.com


