A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemeskürty István Tanárképző Kar (NITK) Digitális Média és Kommunikáció Tanszékének (DMK) szervezésében megrendezett Tudcom 4.0 – Tudományos ismeretterjesztés: szórakoztatva oktatás című konferencia a tudománykommunikáció jelenlegi kihívásait, lehetőségeit és felelősségét állította középpontba.
Az esemény megnyitóján Veszelszki Ágnes, az NKE NITK dékánja arra hívta fel a figyelmet, hogy a tudományos tudás ma már nem terjed magától: a hiteles információnak ugyanabban a médiatérben kell versenyeznie a figyelemért, ahol a félrevezető állítások, összeesküvés-elméletek, mémek, rövid videók és szórakoztató tartalmak is jelen vannak. A százéves David Attenborough példája bizonyítja, hogy lehetséges a természettudományos ismereteken túl kíváncsivá tenni közösségeket, és megtanítani a világra való rácsodálkozást. A jó tudománykommunikáció tehát kapcsolatot teremt a tudás és a közönség között. A tudománykommunikáció ma már a tudomány társadalmi hatásának alapfeltétele. Egy kutatás sokszor nem akkor kezd igazán hatni, amikor megjelenik egy folyóiratban, hanem amikor valaki képes róla hitelesen és érdekesen beszélni. A tudományos ismeretterjesztés bizalomépítés és kapcsolatépítés.
A tudástársadalom válsága
Az első plenáris előadást Aczél Petra, a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának vezetője tartotta a jövőálló tudománykommunikációról. Előadását Csíkszentmihályi Mihály Flow – Az áramlat című könyvének ismertté válásával kezdte: egy sportedző nyilatkozata is hozzájárulhatott ahhoz, hogy egy tudományos gondolat széles társadalmi figyelmet kapjon, tehát a tudományos eredmények ismertsége sokszor a társadalmi és médiakörnyezettől is függ.
A tudástársadalom válsága kapcsán Aczél Petra rámutatott, hogy az adat és az információ elérhetősége önmagában nem jelent bölcsességet. A digitális környezet és a mesterséges intelligencia korában különösen fontos annak megértése, mit tekintünk valódi tudásnak, hogyan viszonyulunk a bizonytalansághoz, és milyen szerepe van a tapasztalatnak. A tudomány belső kommunikációja sem mentes a problémáktól: évente négymillió tudományos publikáció születik, ezek jelentős része alig jut el valódi olvasókhoz, a tudományos nyelv pedig sokszor globálissá, egységessé és nehezen befogadhatóvá vált. A tudomány belső sikerlogikája, az idézettség, a pályázati rendszer és az intézményi koncentráció mind befolyásolja, ki és milyen témával válhat láthatóvá.
Aczél Petra kilencféle formátumot különített el a kortárs ismeretterjesztésben: az újdonságot kínáló, a világot magyarázó, az előrejelző, a módszereket adó, az eszközszerűen használható, a felfedő, a figyelmeztető és az újságírói tudománykommunikáció különböző példáit. Közös bennük, hogy értelmet próbálnak adni a tudománynak a hétköznapi életben.
Aki nem beszél, nincs
A második plenáris előadást Kiss L. László, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója tartotta. A csillagászat iránti érdeklődést olyan adottságként írta le, amelyre sokféle tudománykommunikációs forma építhető. Tapasztalata szerint kétféle ember van: aki tudja magáról, hogy érdekli a csillagászat, és aki még nem tudja. Ezt Google Trends-adatok is mutatják, több országban is kiemelkedő az érdeklődés a fekete lyukak, bolygók, űrkutatás, napfogyatkozás vagy földközeli objektumok iránt.
Kiss L. László főigazgatóként azt az elvet követi, hogy aki nincs jelen a kommunikációs térben, az társadalmilag nehezen válik láthatóvá. A Svábhegyi Csillagvizsgáló példáján keresztül bemutatta, hogyan lehet egy kutatóintézethez kapcsolódó, mégis közönségbarát márkát és élményközpontot építeni.
A sikeres tudománykommunikáció mögött szervezett csapatmunka, képzés, minőségbiztosítás és tudatos médiakezelés áll. A tudományos ismeretterjesztés pedig komplex ökoszisztéma, amelyben a látogatóközpont, a közösségi média, a sajtókapcsolatok, az országos előadássorozat, könyvek, utazási programok és a személyes tudósi márka is szerepet kap. A smart influencer szerep nem öncélú láthatóságot jelent, hanem annak tudatos használatát, hogy a tudomány minél több emberhez jusson el hiteles, élményszerű és emlékezetes formában.
Áltudományok kora
Az első szekciót Veszelszki Ágnes előadása nyitott meg. Influencerek és Nobel-díjas tudósok szembeállításával mutatta be, hogy a közönség sokkal könnyebben ismeri fel a közszájon forgó személyeket, témákat. A tudomány ezért nem maradhat az akadémiai térben, a társadalmi legitimációhoz láthatóságra és tudatos kommunikációra van szükség. A tudománykommunikáció a kutatói felelősség része. Az áltudományok azért sikeresek online, mivel egyszerű, gyors és érzelmileg erős válaszokat kínálnak, miközben a tudomány lassú és bizonytalanságokat is vállaló állításokat fogalmaz meg. A tudománykommunikációval szemben gyakori kifogás, hogy hogy elveszi az időt a kutatástól, túl bonyolult a közönség számára, és nem lehet az adott témáról röviden beszélni. Veszelszki ezekre válaszul a történetmesélést, a szakzsargon helyett az egyszerű, de nem leegyszerűsítő nyelvet, a hasonlatokat, a vizualitást és az online jelenlét tudatos tervezését ajánlotta.
Miért fontos a történet?
A történetmesélés állt Farkas Anett, az EKKE tanársegédjének előadásának is a fókuszában. Az ember alapvetően történetmesélő lény, a narratívák már az írásbeliség előtti kultúrákban is a tudásátadás és az együttműködés eszközei voltak. A történetek érzelmileg bevonják a hallgatót, csökkentik a kognitív terhelést, így segítik az információk hosszabb távú rögzülését. Mindez a felsőoktatásban is használható, a természettudományos tananyagok történetbe ágyazhatók, hallgatók készíthetnek képregényeket, szerepjátékokat és kreatív feladatokat.
A digitális emlékezet
Balatoni Monika, az NKE ÁNTK mesteroktatója a nemzeti narratíva és az önreprezentáció kérdéséről beszélt. Azt vizsgálta, hogyan alakulnak át az emlékezeti terek a digitális platformok és az algoritmikus nyilvánosság korában. Az identitásformálásban a család, az iskola, az ünnepek, a szobrok, a rítusok és az intézményes emlékezetpolitika játszottak meghatározó szerepet, ma azonban a TikTok, a Facebook, az Instagram és más platformok is erőteljes közösségképző tényezővé váltak. Kutatási példákkal mutatta be, hogyan torzulhat a történelmi és kulturális tudás, ha az algoritmusok által kiemelt, emocionális és látványos tartalmak válnak elsődleges referenciaponttá. Így kereteződhetett át Ceaușescu emlékezete Romániában.
A Jókai csetbot
Rudisch Ferenc, az SZTE tanársegédje az életre kelt történelmi hősök és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról tartott beszélt, vázolva az alacsony belépési küszöbű generatív MI lehetőségeit és korlátait vizsgálta a történelmi ismeretterjesztésben. Példaként említette a Jókaihoz kapcsolódó chatbot- és képgenerálási projekteket, valamint a történelmi szereplőket megszólaltató videókat. Ezekben az eszközökben jelentős ismeretterjesztő potenciál rejlik, a befogadói ízlés és elvárás döntően befolyásolja hatásukat. A fiatalok sok esetben a korhű, realisztikus ábrázolásokat értékelik jobban, míg a túlzottan kísérletező vagy mesterségesnek ható tartalmak ellenállást válthatnak ki.
Másként megszólalni
Szabó Kincső és Taxner Tünde, az NKE NITK DMK tanársegédjei a tudománykommunikáció és a történetmesélés kapcsolatát vizsgálták. Ők is kitértek a történetek szerepére, amelyek értéket közvetítenek, érzelmi elköteleződést alakítanak ki, és közérthetőbbé teszik a tudományos tartalmakat. A történetmesélés a hagyományos előadáson túl podcastben, filmben, TED-előadásban, digitális platformokon vagy vizuális formákban is megjelenhet. Ma másként kell megszólítani a tudományos közönséget, a laikusokat, a hallgatókat és a támogatókat egyaránt. Olyan történetekkel, ahol van karakter, motiváció, feszültség, érzelmi ív és világos szerkezet is, miközben a sztori illeszkedik az üzenethez, a célközönséghez és a tudományos hitelességhez.
Az élmény szerepe
Az ebédszünet alatt poszterelődásokat lehetett megtekinteni. Így Blankó Miklós nyelvész, az NKE NITK Digitális Média és Kommunikáció Tanszék tanársegédjének előadását az Édes anyanyelvünk tudománykommunikációs látleletéről, Kristóf-Csáki Csilla, a BCE PhD-hallgatójának előadását az MI-orvosok Tiktokon való hitelességkonstruálásról, Sáfrán József, az NKE tudományos segédmunkatársának előadását az MI biztonsági kérdésekben való megbízhatóságáról és Kovács Lajos, az NKE NITK docensének előadását a történetek maradandóságáról. Schnell Zsuzsanna, a PTE docensének előadása az infotechnológiai eszközökről szólt az oktatásban, Selmeczi Anna Lilla, az NKE NITK tanársegédjének előadása a vizuális történetmeséséről a TikTokon, Török Balázs, az ELTE munkatársának előadása az MI-használat minőségéről, illetve Zentai István, a SpaceBuzz Hungary Alapítvány kuratóriumi elnökének előadása az élmény szerepéről a pedagógiai tervezésben mesélt.
Szórakozva oktatni
A délutáni szekcióban is a digitális média, a hitelesség kérdései, illetve az ezzel összefüggő bizonytalanság, a történetmesélés, az edutainment és az ismeretterjesztés nehézségeit járták körül az előadók. Unger Zsolt, az NKE NITK tanszékvezetője a tudományos igazság és a féligazságok különbségéről beszélt, Dornics Szilvia, a PPKE oktatója a tudományos influencerek és a szórakoztató oktatás dilemmáiról, Darvas Dóra (NKE NITK) pedig a tudománykommunikátorok gyakorlati interakcióiról. Nagy Réka (ELTE) a bizonytalanságot állította színpadra, Forgács Balázs Zoltán, az Utazó Planetárium társtulajdonosa ezt tette a látványos oktatással, Csordás Tamara, a BCE PhD-hallgatója pedig a zöld edutainmentet. Molnár Janka Sára, a Funtasztikus Tudomány alapítója az MI oktatási segítségéről mesélt, Kuttner Ádám, az ELTE kutatója a kiterjesztett és a virtuális valóságról az oktatásban, végül Molnár Bálint, a BME kommunikációs igazgatója a hídról a tudomány és a nyilvánosság között.
A megnyitó és a két előadás közös gondolata az volt, hogy a tudománykommunikáció a XXI. században nem választható melléktevékenység, hanem a tudomány társadalmi jelenlétének feltétele. A szórakoztatva oktatás nem a pontosság feladását jelenti, hanem annak felismerését, hogy a közönség figyelméért, bizalmáért és kíváncsiságáért tudatosan, felelősen és kreatívan kell dolgozni.
Nyitókép forrása: Milkos / depositphotos.com
