A terrorizmus nem csupán erőszakos cselekményekben mérhető, hanem egy kifinomult, szinte művészi „félelemtechnében”, amely egyszerre támadja a testet, a lelket és a szellemet, így hosszú időre foglyul ejti a társadalmakat. Kemény Bertalan r. őrnagy, az NKE Rendészettudományi Kar Idegenrendészeti Tanszékének tanársegédje Dienes Valéria filozófiájából kiindulva mutatta be, hogyan válik a rettegés tudatos fegyverré.
Kemény Bertalan a Biztonsági és migrációs kihívások a Balkánon című szakmai és tudományos konferencián elhangzott előadásában Dienes Valéria filozófiájából és kiadatlan naplóiból merítve mutatta be azt a megközelítést, amely szerint a terrorizmus nem csupán erőszakos cselekmények következménye, hanem egy tudatosan szervezett mesterség, a „félelemtechné”. Az előadó, aki saját kutatását és disszertációját Dienes Valéria test–lélek–szellem kapcsolatáról szóló filozófiájára alapozta, azt vizsgálta, hogy a politika és a terrorizmus miként használja fel a félelmet, és ez milyen hatással van az egyéni és a kollektív tudatállapotra. A félelem, hangsúlyozta Kemény Bertalan, nem pusztán érzelem, hanem egyben eszköz és eredmény, mely megalapoz egy szervezettséget.
A félelem három dimenziója: a test–lélek–szellem egysége
A filozófiai kiindulópont az európai dualizmussal szemben álló nézet, miszerint a test, a lélek és a szellem nem különálló részek, hanem komplex egységként kezelendők. A félelem ennek megfelelően nemcsak érzelmi szinten jelentkezik, hanem a test, lélek és szellem vonalát is egy időben, szervezett módon ragadja meg a testi reakciókkal, az érzelmi oldallal és a szellemi következményekkel együtt. A félelemtechné éppen erre a háromszintű rendszerre hat: a test reflexeire, a lélek érzelmi állapotaira és a szellem jelentésadási képességére – mutatott rá Kemény Bertalan.
Az eszmélet torzulása és a mozdulat brutalitása
Dienes Valéria a tudatot eszméletnek fordítja, amely a hétköznapi észlelésekből (felszínes tudat), a berögzült mintákból és érzelmekből (mélyeszmélet), valamint a transzcendentális nyitottságot adó metafizikai oldalból (szupereszmélet) áll.
A terrorista cselekmények Kemény Bertalan értelmezése szerint rendkívül brutálisan kihegyezett „mozdulatok”, ahol a mozdulat tudatos mozgást jelöl. Ez a mozdulat lehet egy pokolgép robbanása, lövöldözés, de ide tartoznak a koreografált videófelvételek (pl. lefejezés zászlóval és maszkkal) is. A szándékosság hangsúlyozása kritikus: nem a civil szenvedés a mellékhatás, hanem maga az válik eszközzé – a cél a sérülés okozása és annak következményei. A félelemtechné hatására a lélekben felbukkanó tehetetlenségérzés beszűkíti az időérzékelést. A múlt traumái és a jövő felé alkalmazott félelmek előtörnek, és a jelen idő olyan szinten kitágul, hogy úgymond „agyonnyom”. Az evologika (Dienes Valéria által fejlesztett módszertan, amelynek alkalmazásával vizsgálhatók a jelenségek – a szerk.) nyelvén ez az időszintézis torz formája, ahol a jövőt lezártnak és visszavonhatatlannak látjuk. Az egyén úgy érzi, hogy a világ veszélyes hely, és ebből a helyzetből már nem tud kihátrálni.
A média szerepe
A média döntő szerepet játszik abban, hogy a terrorcselekmények hatása sokszorosan felerősödjön. Nem maga az információközlés a baj, hanem az, ahogyan az információt tálalják: sokkoló képsorok végtelen ismétlése, órákig tartó kommentárzuhatag és az érzelmek szándékos felkorbácsolása. Ez a megállás nélküli háttérzaj hozza létre az úgynevezett „félelemmocsarat” – egy ragadós, mocsaras állapotot, amelyből az egyén szinte képtelen kiszakadni, mert minden hírcsatorna, közösségi platform és beszélgetés újra meg újra visszahúzza a rettegésbe.
Erre a közhangulatra épít rá a politika: háborút hirdet a terrorizmus ellen, az állampolgárok védelmét helyezi a középpontba, a konfliktust gyakran már civilizációk összecsapásaként keretezi. Két példa jól mutatja, hogyan működik ez a mechanizmus a gyakorlatban – fogalmazott Kemény Bertalan. 2004-ben Madridban, három nappal a parlamenti választások előtt, a reggeli ingázó vonatok robbantak fel. A támadás a legközönségesebb hétköznapi tevékenységet, a munkába járást változtatta egyik pillanatról a másikra életveszélyessé, ezzel megtörve a társadalom normális ritmusát. Bár a félelemtechné tökéletesen elérte célját – a kormány megbukott –, a spanyolok válasza mégis az volt, hogy százezrével vonultak az utcára, és még több szabadságot követeltek.
2015-ben Párizsban az összehangolt merényletek (Stade de France, kávéházi teraszok, Bataclan) 136 emberéletet követeltek. A francia elnök azonnal háborús cselekménynek minősítette a történteket, országos szükségállapotot hirdetett, gyülekezési tilalommal és engedély nélküli házkutatásokkal. Ezek az intézkedések idővel beépültek a mindennapi jogrendbe. Dienes Valéria fogalmaival élve Párizs eszmélete „kivételi ritmusra” váltott: a rendkívüli állapotból lassan új norma lett, a kivétel pedig normalizálódott.
A kibővített terror kockázata és a szabadság védelme
Párizs esetében a félelemtechné kettős módon jelent meg: a terrorcsoportok a félelemre építve akarták átrendezni az ország bel- és külpolitikáját, miközben az állam válasza egy tartós kivétel (speciális jogrend) bevezetésében nyilvánult meg, ami szintén a félelemre hivatkozott.
Kemény Bertalan szerint itt merül fel a „kibővített terror” fogalma. Ez azt a helyzetet rajzolja ki, amikor a félelem szisztematikus fenntartása összekapcsolódik a civilek védelmének fokozatos gyengítésével. Ez a mutáció több ponton is emlékeztet a terrorfélelem technikájára. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy hol van az a határ, amit az állam még megtehet anélkül, hogy korlátozná az emberek szabadságát. A félelemtechné tágabb értelemben is alkalmazható, például a klímaváltozással, gazdasági krízisekkel vagy járványokkal (mint a Covid) kapcsolatos veszélyek totalizálására, amelyek ugyanúgy érintik az emberi szabadságot.
Kiút a félelemből
A válasz a félelemtechnikára nem lehet pusztán technikai ellenstratégia, hanem szükség van eszmélődésre és rezilienciára. Az egyénnek meg kell vizsgálnia az alapvető történést, külön kell választania a realitást és magát a cselekményt, és nem szabad dramaturgiai túlzásokba esnie. Ezáltal az egyén kilép a félelem szűkített jelenéből, és hosszabb távon képes gondolkodni. Közösségi szinten a médiának tudatosan kell szabályoznia a ritmust, kontextust kell adnia, és szét kell választania a tényeket az értékeléstől. A politikának bevezetett rendkívüli döntéseknél időkorlátot és visszavonási mechanizmust kell alkalmaznia, hogy elkerülje az új struktúrák formálódását.
Kemény Bertalan hangsúlyozta, hogy a félelem az eszmélet sajátos konfigurációja, a terrorizmus pedig tudatosan komponált mozdulat, amely az eszmélet nyitott terét igyekszik beszűkíteni. A reziliencia és az önvizsgálat tartásával azonban az egyén újra megnyithatja az eszméleti tér kapuit, védve a szabadságot még rendkívüli körülmények között is.
Nyitóképen Dienes Valéria, a kép forrása: OSZK / wikimedia.org
