Az NKE Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Európa Stratégia Kutatóintézet (ESKI) szervezésében Kinek a békéje? – Dayton 30 év távlatából címmel kerekasztal beszélgetésre került sor december 3-án. A rendezvény három évtized távlatából értékelte a daytoni békemegállapodás történelmi és politikai jelentőségét, valamint annak máig tartó hatásait a Nyugat-Balkán stabilitására és a nemzetközi közösség szerepvállalására.
A szakmai fórumot Padányi József ny. vezérőrnagy, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke nyitotta meg. „Szívem csücske a Balkán” – ismerte el, majd visszaidézte 1995-öt, amikor a Magyar Honvédség Szárazföldi Főcsoportfőnökség Műszaki Főnökségén szolgálva érte a hír: megy az alakulat Boszniába. A NATO ugyanis, amely szervezet tagságára aspiráltunk, műszaki kontinenst kért. Nem volt könnyű ezt megszervezni, de végül sikerült, és Okučaniban mintegy 350 ezer katona hat éven át teljesített szolgálatot – s e misszió kitűnő belépőt jelentett hazánk számára a NATO-ba. A magyar kontingens története könyvben is megjelent – emlékeztetett a vezérőrnagy.
Ezt követően Tárnok Balázs, az EJKK John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója köszöntötte e résztvevőket. A Daytoni békeszerződést kettősség jellemzi: a fegyverek elhallgattak ugyan, de a várva várt stabilitást nem tudta elhozni – szögezte le. Magyarország számára is fontos e régió, és az, hogy az európai integráció ígérete miképpen hat Boszniára, tette hozzá.
Csendes együttélésből konfliktusok
A folytatásban kerekasztal-beszélgetésre került sor Hajós Dezső ny. ezredes, a Magyar Hadtudományi Társaság kommunikációs elnökhelyettese; Juhász József DSc., az ELTE BTK, Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszék egyetemi tanára; Lázár Zsolt, az Újvidéki Egyetem, Szociológia Tanszék oktatója, Márkusz László nagykövet, az OHR Banja Luka-i Regionális Irodájának korábbi vezetője, Ördögh Tibor, az NKE Európa-tanulmányok Tanszék egyetemi docense, valamint Tálas Péter CSc. egyetemi docens, az NKE EJKK John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa részvételéve. Az eszmecserét Zsivity Tímea, az ESKI kutatója moderálta, aki a beszélgetés interdiszciplináris jellegére hívta fel a figyelmet, hiszen egy rendkívül komplex kérdéskörről van szó.
Juhász József arra hívta fel a figyelmet, hogy Boszniában volt az együttélésnek tradíciója. A történelem során a szerb, horvát és muszlim konglomerátum idején az Oszmán Birodalomhoz való viszonyulás jelentette a törésvonalat, az 1870-es években a szerbek és a horvátok például együtt vettek részt az oszmánok elleni háborúban. Később egy csendes együttélés jelent meg a háromféle vallásúak között egészen a második világháborúig, amikor elmélyültek a konfliktusok. A későbbiekben aztán azt, hogy a szembenállás vagy a kompromisszumkeresés volt a jellemzőbb, a körülöttük lévő világ eseményei, és az azokhoz való viszonyuk határozta meg. A Dayton óta eltelt időszak 2006-ig nyugalmas és eredményes volt, ám ez fokozatosan elhalványult, s immár annyira messze került a közös cél – az európai integráció -, hogy nincs meg a békeszerződés működtetéséhez szükséges politikai akarat.
Nemzettársak vagy ellenségek
Márkusz László emlékeztetett: az etnikumok közti viszony a második világégés kapcsán mérgeződött meg. Korábban, a 30-as években a legtöbb muzulmán lakos vagy a szerbek vagy a horvátok oldalára állt, aztán Tito alatt pártdöntés hatására kezdtek bosnyák nemzetiségről beszélni – ám sokan ma is iszlám vallású szerbekként hivatkoznak rájuk. Kettősség jellemezte a hozzájuk fűződő viszonyt: nemzettársak vagy ellenségek.
Tálas Péter szerint a bipoláris világrend bukása utáni geopolitikai vákuumban ismét napirendre került a nemzetállam létrehozásának gondolata, ám a helyzetet feszültté tette, hogy túl sok szereplő volt, és nem volt domináns nemzet, ami e folyamatot levezényelte volna. A Daytoni béke érdeme, hogy lezárta háborút, ám az alkotmányt mindenki átmenetinek tekintette. Időközben azonban megtetszett az etnikai eliteknek, mert egyrészt biztosította azt, hogy nem lesznek nagy konfliktusok, másrészt az elit úgy érezte, hogy a nemzeti érzelem felcsigázása biztosítja a vagyonát. A Daytoni béke problémája, hogy lehetővé teszi az elitek számára, hogy a vagyont lenyúlják és ezt elfogadtassák a tömeggel. Eközben nincs fejlődés, bénult az ország, az USA is elengedte.
Hajós Dezső ugyanakkor úgy látja, hogy Amerika a fegyverellátásban és a kiképzési rendszerben is dominál, próbálják a jelenlegi helyzetet életben tartani, beszállítóként a törökök is jelen vannak még.
Ördögh Tibor arról szólt, hogy a jelenlegi rendszer egyik félnek sem enged kitörést, miközben eredetileg átmeneti időszaknak gondolták a helyzetet. Belgium vagy Svájc volt a példa, csak időközben a szereplők rájöttek, hogy hasznost is húzhatnak belőle. Az eredetileg hasznos vétójog pedig foglyul ejtette a szerepköröket. A helyzet rendezését az EU-tól várják, ám az éppen az integráció előfeltétele volna. Segítséget várnak, és érkezik is a pénz, ha nem is annyi, amennyit kérnek, s így nincsenek rákényszerítve a rendezésre.
Lázár Zsolt arról szólt, hogy van egy olyan állítás, amellyel a jelenlegi politikusok mindegyike egyetért: a daytoni szerződés pontot tett a háborúra, de vesszőt a békére. Ahhoz, hogy Bosznia nem működőképes, nagyban hozzájárult egy tisztázatlan kérdés, alapelv: az, hogy népek alkotják, vagy alkotórészekből áll. Tény, hogy 1990 előtt a bosnyák nép „nem létezett”, részben törökök, de inkább iszlamizált szerbek, horvátok alkották e csoportot. A Jugoszláv Királyságban a népszámláláskor még nem a nemzeti, csak a vallási hovatartozásról kellett nyilatkozni. A szocialista Jugoszláviában aztán a boszniai muzulmánokat sikerült népként elfogadtatni, s ettől kezdve a muzulmán is az államot alkotó néppé vált – utalt vissza a nem tisztázott alapelvre Lázár Zsolt.
Nyitókép: Szarajevó. Forrás: depositphotos.com/bloodua
