Warring for the Nation címmel kezdődött nemzetközi konferencia október 10-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A szakmai fórum az államok közötti és államokon belüli fegyveres összecsapások, a modern nacionalizmus, valamint a nemzetépítési folyamatok sokrétű összefüggéseit és kölcsönhatásait vizsgálja a kelet-közép-európai térségben az 1789 és 1922 közötti időszakban.
A konferencia megnyitójában Deli Gergely, az NKE rektora a témáról szólva rámutatott arra, hogy milyen sokféle módon kapcsolódtak egymáshoz és hatottak egymásra a konferencia témáját adó jelenségek a XIX. században, legyen szó akár a hazafias érzelmek mozgósító erejéről, akár a homogén nemzetállamok létrehozására irányuló erőfeszítések térnyeréséről. Kiemelte továbbá, hogy a század soknemzetiségű birodalmainak a felbomlásával párhuzamba állítható a XX. században a Szovjetunió vagy Jugoszlávia széthullása. Mint elmondta, habár ez az utóbbi esemény egy háború során következett be, erre hajlamosak voltunk a közelmúltig valamiféle kivételként tekinteni. A szomszédunkban zajló jelenlegi konfliktus azonban ennek a szemléletnek az átértékelésére késztet, és élesen emlékeztet minket arra, hogy a történelem nem ért véget.
A szervezők részéről Hőnich Henrik, az MTKI tudományos munkatársa megjegyezte, mennyire időszerűvé vált a téma azóta, hogy egy évvel ezelőtt felmerült a konferencia ötlete. Komoróczy Gézát idézve kifejtette, hogy bár a régi mondás szerint a történelem az élet tanítómestere, ugyanakkor fordítva is igaz: az élet a történelem tanítómestere, amennyiben a világban mindenkor zajló folyamatok is hatással vannak a történelemmel kapcsolatos szemléletünkre. Hozzátette, hogy éppen emiatt a két világháború talán túlságosan is befolyásolta azt, ahogy a XIX. század említett jelenségeit értékeljük.
A konferencia vendégei közül Ilya Berkovich, az Osztrák Tudományos Akadémia munkatársa bemutatta a Monarchia sorozási rendszereinek a fejlődését a tárgyalt időszakban, részletes statisztikákkal támasztva alá azt, hogy a sem felekezetileg, sem etnikailag nem homogén Habsburg Birodalom is sikeresen tudott hadseregeket felállítani és az állomány létszámát fenntartani, ami megkérdőjelezi azt a közkeletű elképzelést, hogy a homogén nemzetállamoknak a jellegükből adódó előnyük lett volna ezen a téren.
Az MTKI részéről Nagy Ágoston tudományos munkatárs a korszak hazai haderejének három pillérét mutatta be a hallgatóságnak. Mivel Magyarországon a rendek több okból is ellenálltak a sorozásnak, ezért a szegmentált hazai társadalomban többféle párhuzamos megoldásra volt szükség, így egymás mellett létezett a nemesi felkelés (insurrectio) intézménye a sorozott katonákkal feltöltött, monarchiabeli „magyar ezredekkel”, valamint a felfegyverzett városi polgárok alakulataival. Ezek megítélése, katonai értéke, hangsúlyos értékei és kötődései egyaránt eltérőek voltak.
Lázár Balázs, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti Kutató Osztályának vezetője előadásában a velites néven hivatkozott, 1813-tól kezdődően, József nádor javaslatára felállított magyar önkéntes könnyűlovasságról adott áttekintést. Rámutatott többek között arra, hogy mivel néhány évvel korábban a nemesi felkelés keretében kiállított magyar lovasság jól szerepelt a harctéren, a Habsburgok célja egy olyan megoldás kialakítása volt – és ezt sikeresen meg is valósították –, amely a nemesi felkelés intézményét mellőzve, a vármegyék és városok önkénteseire támaszkodva hasznosíthatta a magyar könnyűlovasság előnyeit.
Ezt követően a Max Planck Szociálantropológiai Intézet és a Wittenbergi Egyetem munkatársa, Frank Rochow, Krakkó 1849 utáni katonai erődítési munkálatain keresztül szemléltette a Monarchia államépítési erőfeszítéseit, bemutatva az erődépítések folyamatának a helyi gazdaságra és társadalomra gyakorolt hatásait.
A hétfői konferenciai nap utolsó előadója Azar Gat, a Tel-avivi Egyetem professzora, számos hadtörténeti témájú könyv szerzője az előadása bevezetőjében kiemelte, hogy a XIX. és XX. század kifejezetten békés szakasz Európa történelmében. Bár a világháborúk ennek ellentmondani látszanak, azokat egyre hosszabb békés időszakok követik, ahogy 1815 után is egy ilyen időszak következett. Kétségbe vonta azt az elterjedt elgondolást, hogy azért lenne kevesebb a háború, mert a modern háború költségesebb lett. Amint azt történelmi példákkal szemléltette, a háborúk a premodern korokban sem voltak „olcsóbbak”, legyen szó akár államok összeomlásához vezető kiadásokról, százezreket érintő éhínségekről, vagy éppen a katonai veszteségekről. Ez utóbbiról szólva megemlítette, hogy a peloponnészoszi háborúban az athéni katonák mintegy negyede veszett oda, ez az arány pedig megfeleltethető a második világháborús szovjet katonai veszteségeknek.
Gat professzor kifejtette, hogy a háborúk az ipari forradalom nyomán ritkultak meg, ahogy egyre nagyobb mértékben álltak rendelkezésre fogyasztási javak, növekedett a nemzetközi kereskedelem, az egyes államok gazdaságai pedig szorosabban kezdtek egymáshoz kapcsolódni, ezáltal a „malthusi modell” hatályát vesztette. Mint fogalmazott, „nem a háborúk váltak költségesebbé, hanem a béke lett kifizetődőbb”. Ez a folyamat ugyanakkor megakadt a XIX. században erősödő nacionalizmus nyomán, amely a kereskedelem visszaszorulását, protekcionizmust, magas vámokat, majd szükségszerűen az imperializmus visszatérését eredményezte. Ezek a feszültségek azután elkerülhetetlenül vezettek az első világháború kirobbanásához.
