Megkönnyítik a helyi közigazgatás működését a digitális platformok vagy olyan új dilemmák elé állítják a szervezeteket, amelyek szinte blokkolják a szabályszerű működést? A kérdést a közigazgatási jog hazai szakértői járták körül egy tudományos konferencián.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontjának Információs Társadalom Kutatóintézete – az Alkotmánybíróság, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság társszervezésével – május 27-én tartott konferenciát Internetes platformok kora címmel. A nap folyamán az online térben megszervezett plenáris ülés után tíz szekcióban több mint 40 hazai kutató fejtette ki álláspontját a digitális platformok az adatainkra, a demokratikus nyilvánosságra, a közigazgatásra, a szerzői jogokra, valamint a munka világára gyakorolt hatásáról. A konferencia Közigazgatás szekciójában Rab Árpádnak, az ITKI tudományos főmunkatársának segítségével három előadáson keresztül mélyülhettek el a szakértő és laikus érdeklődők azokban a kérdésekben, melyeket a közigazgatásban megjelenő platformok vetnek fel.
Töredezett önkormányzatok, centralizált szolgáltatások
Egyszerre kihívás és lehetőség a közigazgatásban a digitalizáció – emelte ki a szekció nyitó előadásában Hoffman István. Egyes hazai közigazgatási platformokat jól ismerünk már: elsőként a gazdasági, pénzügyi igazgatás (NAV) területén jelentek meg, majd használhattuk a Krétát, a Neptunt vagy most az EESZT platformját is. Az ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszékének egyetemi tanára azt is hangsúlyozta, bár a legtöbb önkormányzat hatékonyabb szolgáltatásokat tudna nyújtani digitális platformokon, az erőforrások szűkössége korlátozza a megvalósítást. Hoffman István emlékeztetett, a helyi platformok megjelenését nem segíti, hogy a magyar önkormányzatiság rendkívül töredezett. Ma hazánkban 3300 települési önkormányzat van, az önálló és a közösen működtetett önkormányzati hivatalok száma 1270. Mindössze kilenc olyan magyar önkormányzat van, ahol a lakosság száma meghaladja a százezer főt. Ebből az következik, hogy a 2010-es évekig az önkormányzati platformok fejlődése rendkívül töredezett volt. Szinte valamennyi nagyobb hivatal igyekezett saját, a többiekétől eltérő digitális megoldást fejleszteni. Jellemzően a helyi számvitel és az adózás területén jelentek meg az állampolgárok által is használható önkormányzati platformok. 2012 után e platformok fejlődése kormánydöntéseknek köszönhetően centralizálttá vált, megjelent ugyanis a kötelezően használandó önkormányzati ASP-rendszer, így központosított adatkezelés és centralizált közszolgáltatások alakulhattak ki. Hoffman István előadása amellett érvelt, hogy további szabályozást követően a közigazgatás még hasznosabb szolgáltatási eszközei lehetnének a platformok. Példaként említette, hogy a hagyományos centralizáción túl az is központosító hatással jár, ha az állam jogszabályban szabályozza a szolgáltatási standardokat és az adatokhoz való hozzáférés feltételeit a platformokon – nem sértve így az önkormányzatok hagyományos függetlenségét sem.
Cicás képek a hivatalos csatornán
Czékmann Zsolt előadásában a platformok segítségével megvalósított, atipikus önkormányzati kommunikációs formákat mutatta be. A Miskolci Egyetem Államtudományi Intézetének Közigazgatási Jogi Tanszékének intézeti tanszékvezetője más kutatókkal közösen azt vizsgálta, hogy a polgármester, a testületi tagok, valamint az önkormányzat hivatala hogyan és miért kommunikálnak a közösségi térben. A kutatók háromféle kommunikációs formát azonosítottak: a kötelezőt, a praktikusat és a nem indokolhatót. Kötelezően jellemzően helyi döntéseket tesznek közzé az önkormányzatok szereplői, főként a település honlapján. Ilyen felület létrehozásának ugyan a törvényi kötelezettsége kérdéses, a gyakorlatban mégis erősen ajánlott, így szinte az összes vizsgált település rendelkezik valamilyen digitális megjelenéssel. Főleg mert a praktikus közléseknek is döntően ez a fóruma: digitális platformokon közmeghallgatást, közösségi költségvetést szerveznek a települések. Platformokra terelődik a nyomtatott sajtó helyett a helyi közösséget érintő hírszolgáltatás, a településmarketing, egyes helyeken még a helyi szavazások, közvéleménykutatások is. A platformokon természetesen előfordulnak nem kötelező és nem is indokolható közlések is, azaz a hivatalos csatornán a közéleti szereptől idegen, magánjellegű bejegyzések jelennek meg (cicás vagy kisgyerekes képek). A kutatás arra is kitért, hogy milyen új kérdéseket és dilemmákat vetnek fel a közösségi oldalon keresztül beérkező kérések és bejelentések. Egyelőre nincs annak kialakult gyakorlata, hogy ezeket hogyan kezeljék az önkormányzatok. Sokszor az alapvető digitális kompetenciák hiánya is megnehezíti mind a helyi lakosok, mind az önkormányzatok számára, hogy a mostaninál könnyebben boldoguljanak a platformokon.
Mitől lesz átlátható?
Hohmann Balázs az eddigiekhez is kapcsolódva a platformok átláthatóságát vizsgálta az állampolgárok és a jogi követelmények tükrében. Ma a közigazgatás számára a platformok a hagyományos állami, önkormányzati döntéshozó folyamatok helyettesítését, esetleg kiváltását kínálják. Mindezt azonban egy turbulensen változó társadalomban kell megvalósítani, ahol a platformok átláthatósága sem állandó, ráadásul az átláthatóság mellett új ügyfélelvárásként jelentkezik a személyesség is. Ugyanakkor Hohmann Balázs azt is hangsúlyozta, hogy az átláthatóság nem csupán egy állampolgári elvárás, de jogi kötelezettség is. A PTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszékének tanársegédje az átláthatóságot a következőképpen definiálta: olyan alkotmányos és jogállami követelmény, amely arra irányul, hogy az átláthatóság alanya (az állampolgár, de egyben akár az ügyintéző is) számára az átláthatóság tárgyát felfoghatóvá, érthetővé és folyamatában is értelmezhetővé tegye. Ennek megvalósításában még nagyon komoly kihívások várnak a közigazgatásra.
A platformok alapkérdései
A konferencia plenáris részében Török Bernát intézetvezető rövid köszöntője után az Alkotmánybíróság elnöke, Sulyok Tamás szólt a demokráciát és helyi közösségek értékeit veszélyeztető tényezőkről, majd Ződi Zsolt, az NKE Információs Társadalom Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa ismertette a platform fogalmának kialakulását. Kiss György, az NKE Emberi Erőforrás Tanszékének egyetemi tanára a platformokon kialakult munkavégzés, a haknigazdaság dilemmáit mutatta be. Ezt követően Péterfalvi Attila, a NAIH elnökének előadása egy új, adatvédelmi megközelítést javasolt a jogalkotóknak a platformokon a véleménynyilvánítás szabadságának megőrzésére. Koltay András, az NKE rektora a platformokon a szólásszabadsággal kapcsolatban felmerülő kérdéseket elemezte az európai jogi hagyományok szempontjából. Menyhárd Attila kutatóprofesszor záróelőadása végül arra a kérdésre kereste a választ, hogy abban az esetben, ha egy platform közreműködésével jut el az áru a fogyasztóhoz, felelhet-e a platform az esetleges károkért.