Laikusként hajlamos az ember azt gondolni, hogy egy szövetség éppen egy-egy külső fenyegetés hatására zár össze és minél erősebb a veszély, annál szorosabb a kooperáció. Egy fiatal magyar kutató, Mártonffy Balázs politikatudományi disszertációjában árnyalja ezt a képet. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédjének munkájára a nemzetközi szakmai közösség is felfigyelt: az idei Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián nemzetközi elismerésben részesült. A szakemberrel a díj apropóján az aktuális biztonságpolitikai történésekről is beszélgettünk.
Gratulálunk! Az ön személyében magyar kutató első ízben vehette át a John McCain-díjat, amely a legjobb transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó politikatudományi disszertációk szerzőinek jár. Tanulmánya rácáfolt a nemzetközi kapcsolatokról szóló elméletekre azzal, hogy bizonyította: egy szövetség akkor is széthúzhat, ha erős fenyegetettséget észlel. Mi alapján jutott erre a megállapításra?
Ennél picit cizelláltabb a kép. Korábban is tapasztaltuk, hogy a szövetségesek közötti összetartás annak ellenére csökkenhet, hogy nő a fenyegetettség. Azonban nem értettük, miért történik mindez. Eddig azt gondoltuk, csupán egyfajta fenyegetettség létezik, amely szintje szerint lehet alacsony, közepes, vagy magas. A kutatás során azonban kiderült: mindez ennél bonyolultabb, merthogy két különböző minőségű veszélyt érzékel egy szervezet, általános és specifikus fenyegetettséget. Egy szövetség pedig csak akkor zár össze, ha a fenyegetettség növekedését specifikusnak, önmaga számára konkrétnak ítéli meg. Ha csak az általános fenyegetettség szintje emelkedik, akkor csökken a kohézió – ez volna az analízis paralízis, ami a disszertációm címe is.
Ütközési pontok
Ha jól értem, ez hasonló ahhoz, mint amikor az emberek katasztrófahelyzetekben tartanak össze igazán?
Nem egészen. Egy politikai-katonai szövetség számára abban az esetben konkrét a fenyegetettség, ha nemcsak az ellenfél képességeinek növekedését érzékeli, hanem valamifajta szándék is egyértelművé válik. Amíg csupán a képességek növekedése tapasztalható az ellenfélnél, de nem tudni, mire akarják azt használni, addig csak általános a fenyegetettség. A szövetségen belüli tagok különbözőképpen értékelhetik a helyzetet, egymástól eltérően reagálnának rá, ezért blokkolódik a döntéshozatal.
Tudná ezt e példával illusztrálni?
Mindez megfigyelhető mondjuk az ukrán konfliktus esetén. 2010 és 2014 között a NATO észlelte, hogy az oroszok erőteljesebben fegyverkeznek és fejlesztik haderejüket, mégis kevés konkrét lépést tudott átnyomni önmagán belül a szövetség. Azonban 2014-ben, amikor egyértelmű lett a szándék a Krím-félsziget annektálásával, rögtön specifikussá vált a fenyegetettség a NATO számára, és egy sor egyértelműen szövetségi kohézióra utaló intézkedés született.
Mindezek alapján mit gondol, a tanulmány végeredménye hatással lehet a NATO fenyegetettség-észlelésére és döntéshozatalára a jövőben?
Megítélésem szerint első körben feloldja azt a szakpolitikai, szakértői vitát, amely arról szól, hogy mi okozhatja a kohézió hiányát egy szövetségben fennálló veszélyek ellenére is. Konkrét szakpolitikai javaslat akkor jöhetne létre, ha a szövetségesek együttesen, a NATO fenyegetettség-érzékelésére vonatkozó egységes álláspontot dolgoznának ki. Persze a megegyezésre való törekvés sok nehézséggel járhat, de egyértelműsítheti, hol vannak az ütközési és széthúzó pontok a szövetségen belül, amelyeken túljutva pedig később, egy éles helyzetben már lenne valamilyen konkrétum, amire vissza lehet utalni.
Erre mekkora esély van a valóságban?
Sajnos ez nem egy könnyű történet. Egy ország nemzetbiztonsági stratégiája, vagy egy nemzeti katonai stratégiája ugyan komoly egyeztetést kíván meg, azonban egyértelmű hierarchia van. Ha nem értenek egyet esetleg a minisztériumok, az állam- vagy kormányfő dönt. A NATO-n belül viszont nincs ilyen hierarchia, konszenzusos döntéshozatal van, így aztán inkább egy hasznos folyamat elindításáról beszélhetünk, még akkor is, ha nem lesz konszenzusos egyetértés. Reméljük, hogy az „álláspont egyeztetett fenyegetés percepció” nem csak egy általános szövegkörnyezetbe beemelt, jól hangzó leírás lesz, amit csúcstalálkozókon kiadnak, hanem egy valós érdek is.
Cselekvési étvágy
A díjátadóra egy magas rangú biztonsági konferencián került sor, több neves felszólalóval. Önt mi fogta meg a legjobban ezen a fórumon, mire lesz érdemes figyelni idén?
Magyarország számára két narratíva lehet érdekes. Az egyik az Egyesült Államok külügyminisztere és védelmi minisztere által hangsúlyozott döntéskényszer: az USA elvárja, hogy az európai szövetségesek döntsenek köztük és a kínai emelkedő regionális hegemón szerep melletti elköteleződés között. A másik kérdéskör az Európai Unió belső működését érinti. A brexit maga után vonja az EU egyik legkomolyabb haderejének kilépését is, ezért francia vezetői szerepfelerősödés várható. Az viszont kétséges, hogy a többi uniós tagállam megbékélne-e egy francia-német, vagy egy francia-német-lengyel vezetéssel biztonság- és védelmi politikai kérdésekben. Mindenesetre az Unió új külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borell és a német védelmi miniszter, Annegret Kramp-Karrenbauer is jelezték, hogy az Európai Uniónak immáron nem csak mondogatnia kellene, hanem ki is alakítania a cselekvési készséget. A főképviselő a konferencián úgy fogalmazott, hogy az európaiaknak egyfajta cselekvési étvágyra kellene szert tenni, ami csak úgy működik, ha meg is ízlelik a cselekvés valóságát.
Eggyel kevesebb szereplővel könnyebb lesz erre a talajra lépni, nem?
Mindkét irány elképzelhető. Mivel egy komoly euroszkeptikus hatalom lépett ki, egy közös álláspont kialakítása könnyebb is lehet, de az is előfordulhat, hogy a britek a NATO-n keresztül fogják megpróbálni azon kérdésköröket támogatni, amelyeket az EU-n belül is próbáltak átvinni. A következő időszak mindenesetre turbulens lesz, de az erőviszonyok beállása után könnyebb lesz az európai védelmi kérdések megoldása, bár lehet, szűkebb mozgásteret kapnak majd az illetékesek.
Névjegy
Mártonffy Balázs
Kutatási területek: a nemzetközi kapcsolatok elmélet, a
szövetségi politika és kohézió, NATO
Publikációk: MTMT
Családi állapot: nős
Hobbi: síelés, tenisz, squash
A John McCain-díjat az egykori republikánus szenátor
munkásságának elismeréseként, illetve az arról való megemlékezésként
alapították a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia (MSC) szervezői. Minden
évben két kutató részesülhet az amerikai és német egyetemi tanárokból álló
szakmai zsűri elismerésében. A díjazottak 20 ezer euróig terjedő pénzjutalmat,
publikációs lehetőségeket, és részvételi jogot kapnak az MSC rendezvényein. John
McCain több mint negyven évig rendszeres vendége volt az eseménynek; komoly
erőfeszítéseket tett azért, hogy az MSC a transzatlanti közösség fontos szakmai
rendezvényévé váljon.
