Az elmúlt hónapokban egymást követték a hírek súlyos árvizekről, földcsuszamlásokról, hőhullámokról, viharokról és más természeti katasztrófákról. Valóban több szélsőséges természeti esemény történik, vagy inkább csak sokkal többet hallunk róluk, mint korábban? Főként a csapadékkal vagy annak hiányával összefüggő káresemények száma gyarapodott csak? E témát jártuk körül Pálvölgyi Tamás klímakutatóval, az NKE Víztudományi Kar stratégiai és nemzetközi dékánhelyettesével.
A szélsőségek mindenhol jelen vannak
A szélsőséges vízjárás ismert jelenség, nem új keletű probléma. Számos tudományos publikáció és a biztosítótársaságok jelentései is egyértelműen kimutatják. Amiben változás tapasztalható, az két ponton érhető tetten. Az egyik a humán percepció, azaz a „felfogásunk”: hogyan állunk a szélsőséges jelenségekhez, hogyan fogjuk fel és érzékeljük őket. A másik pedig maga a természeti kockázat: valóban gyakoribbá és súlyosabbá válnak-e ezek az események. A szélsőséges vízjárás Európa-szerte, sőt világszerte megfigyelhető jelenség. Gyarapodik a szélsőséges események száma, legyen szó akár sok vízről, akár kevés vízről. Egyre gyakoribbak a szélsőséges áradások, az ezeket követő földcsuszamlások, és hallhattuk azt is, mi történt például Nepálban egy villámárvíz következtében.
Megváltozott a globális vízkörforgás!
Ennek nagyon egyszerű fizikai oka van. Közel ötven éve ismert, hogy ez be fog következni: a melegedő légkör több vizet képes befogadni, tehát több víz kerül a légkörbe, amelynek a hidrológiai ciklus során végül le is kell hullania. Annak is megvannak a fizikai okai, hogy ez miért egyre inkább szélsőséges formában történik. A jelenség természettudományos háttere tehát egyértelmű. Sokáig volt azonban vita arról, hogy vajon ezek természetes veszélyek-e, amelyek mindig is jelen voltak, vagy az emberi tevékenység rovására írhatók? Ma már egyre kevésbé vitatott, hogy nem pusztán erről van szó. A klímaváltozás, méghozzá az emberiség által okozott klímaváltozás hatását is láthatjuk a szélsőséges vízjárási, hidrológiai eseményekben.
Rekordok és tévhitek
Ha hazánk felé pillantunk, azt látjuk, hogy mind az árvizek, mind az aszályok gyakorisága növekedett. Az idei évben is számos rekord dőlt meg. Az augusztusi hőmérséklet korábban nem tapasztalt magasságokat ért el Magyarországon, a nyári átlaghőmérséklet pedig a legmagasabbak között volt. Csapadékhiány tekintetében pedig az eddigi mérések alapján is rendkívüli helyzet alakult ki.
Az emberek egy része komolyan veszi ezeket a jelenségeket és egyre nagyobb érdeklődést mutat irántuk. Sajnos azonban a közösségi média ebben az esetben is nagyon sokszor félrevezető információkat és téves következtetéseket közvetít. Az egyik ilyen, széles körben elterjedt tévhit a jégeső-elhárítással kapcsolatos. Magyarországon több mint harminc éve, különböző formákban működik egy jól kiépített jégeső-elhárítási rendszer. Ennek ellenére sajnos elterjedt az a téves elképzelés, hogy a jégelhárító rendszer működtetése csapadékhiányt okoz. Erről várhatóan tudományos bizonyítékok sora is rendelkezésre áll majd, hiszen a Magyar Tudományos Akadémia vizsgálja a kérdést. Egy alapos tanulmány várhatóan megerősíti majd, hogy a jégkár-elhárítás nem vezet csapadékcsökkenéshez.
Fokozódó klímaszorongás
Egyfelől hasznos, hogy az emberek érdeklődése megnőtt ezek iránt a jelenségek iránt, másfelől azonban az aggodalmuk is fokozódik. A szociológiában és a pszichológiában egyre gyakrabban találkozhatunk a klímaszorongás fogalmával. Ez arra utal, amikor a környezeti és éghajlati változások olyan mértékű aggodalmat váltanak ki bennünk, amelynek már pszichológiai hatásai is lehetnek. Itt ismét a tudás, a hiteles információ és a megnyugtató, megoldásközpontú válaszok jelenthetik a kiutat. Ne becsüljük le a képzés, oktatás és szemléletformálás lehetőségeit; ebben az NKE Víztudományi Kar is kiveszi részét!
Állami teendők: ahol jól állunk…
A katasztrófák kezelésében, elhárításában és az azokra való felkészülésben fontos feladata van az államnak. Ezen a téren európai összehasonlításban is jól állunk. Az árvízvédelem, a belvízvédelem és az aszályvédelem területén kiépült intézményrendszerrel rendelkezünk. Azok a több éve, illetve több évtizede létező szakpolitikai és jogi keretek is rendelkezésre állnak, amelyek eddig elsősorban az árvíz- és belvízvédelem területén segítették a védekezést. Ezen a téren tehát mind infrastrukturális, mind szakpolitikai és jogi szempontból megfelelő rendszerrel rendelkezünk.
Állami teendők: ahol további lépések kellenek…
Nem ugyanez a helyzet az aszállyal. Maga az aszály természetesen nem új jelenség, hiszen mindig is előfordult, a mértéke és gyakorisága azonban növekszik. Ráadásul az aszály elsődleges oka nem egyszerűen a csapadékhiány. Ismét egy közkeletű félreértéssel találkozunk: nem pusztán azért van aszály, mert nem esik elég eső. A probléma az is, hogy megváltozott a csapadék eloszlása, vagyis nem feltétlenül akkor és olyan időszakban érkezik a csapadék, amikor arra a legnagyobb szükségünk lenne, például a tenyészidőszakban. Az aszály másik – csapadékjáráson kívüli – oka a vízmegtartás hiánya, illetve a vizeket „nem kímélő” területhasználat és a talajművelés.
A válasz a talajban rejtőzik
Van egy másik probléma is, amelyről nem a természet tehet, hanem mi magunk: a társadalom és a gazdaság olyan környezetet alakított ki, amely nem megfelelően tartja meg a vizet. Pedig éppen az lenne számunkra kedvező, ha amikor esik az eső vagy a hó, a vizet meg tudnánk tartani, és később, amikor szükségünk van rá, fel tudnánk használni.
Ilyenkor az első gondolat általában az, hogy építsünk tározókat, tároljuk ott a vizet, és alakítsunk ki nagy öntözőcsatorna-rendszereket. Nem feltétlenül ez azonban az egyetlen megoldás. Az optimális megoldás az, amit mindenki ismer, akinek kertje van és foglalkozik a mikroklímával, a legjobb víztározónk ugyanis maga a talaj.
Ez sem új felismerés. Azt azonban látnunk kell, hogy a talaj víztározó képességét jelentősen befolyásolták a XIX. század közepétől végrehajtott folyószabályozások. Levágtuk a folyók kanyarulatait, egyenesebbé tettük a medreket, és ezzel gyakorlatilag azt segítettük elő, hogy az a hatalmas mennyiségű víz, amely Magyarországra érkezik, minél gyorsabban le is jusson az országból. A folyókat úgy szabályoztuk, hogy a vizet minél inkább a gátak közé szorítsuk. Ez az árvízvédelem szempontjából természetesen elengedhetetlen, ugyanakkor nem tettük lehetővé, hogy a folyók kanyarulatai, árterei és a természetes vízmegtartó rendszerek megfelelően betöltsék a szerepüket.
A városok sérülékenysége
A természettől, az erőforrásoktól, az infrastruktúrától és a gazdaságtól való függőségünk minden képzeletet felülmúl. Egy város életét például már egy két napig tartó áramszünet is teljesen meg tudná bénítani. Gondoljuk csak végig, milyen következményei lehetnek ennek a városi életben. New Yorkban volt már hasonló eset, és egészen drámai következmények alakultak ki: a liftekben történő beszorulástól kezdve egészen addig, hogy például a gyógyszertárak, orvosi rendelők sem tudtak kinyitni. Ez is alátámasztja a városok sérülékenységét.
Van azonban még egy nagyon érdekes dolog a városok és a klímaváltozás összefüggésében. A városokat tulajdonképpen hidrológiai sivatagokként képzelhetjük el. Ha leesik a csapadék a burkolt felületekre, mit csinálunk vele? Ahogy csak lehet, elvezetjük a csapadékvíz-elvezető rendszereken keresztül. Nem szeretjük, ha térdig gázolunk a vízben az utakon. Ennek van egy harmadik következménye is: az úgynevezett városi hősziget jelensége. A városok jóval melegebbek lehetnek a környezetüknél, ezt pedig remekül lehetne mérsékelni városi vizes élőhelyek kialakításával. Erre már vannak kiváló kísérletek: Bécsben például hoztak létre ilyen területeket, és jelentős mikroklimatikus hatásuk van.
Irány északkelet!
A harmadik, katasztrófáknak kitett terület – vagy inkább hatásviselő – a mezőgazdaság. Ez ismét világszerte jelentkező probléma, a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt. Itt egy figyelemreméltó elmozdulást látunk, amelynek a nemzetközi kapcsolatok és az államok egymáshoz való viszonya szempontjából is lehet jelentősége. A mezőgazdasági termelés optimális földrajzi helye ugyanis változik. Nemcsak a klíma változik, hanem az is, hogy hol lehet megfelelő körülmények között kukoricát, búzát, árpát vagy különböző zöldségféléket termeszteni. Ez az optimális termőhely északabbra és keletebbre tolódik. Ennek következtében Európa hagyományos éléskamrái – amelyek közé egyébként a Kárpát-medence is tartozott – fokozatosan veszíthetnek a jelentőségükből, miközben Ukrajna, Oroszország és Belaruszia egyes területei kedvezőbbé válhatnak a mezőgazdasági termelés szempontjából.
Ennek világpolitikai jelentősége is lehet. Már most látjuk annak jeleit, hogy Ukrajnában milyen kedvező termelési lehetőségek vannak. Nem véletlen, hogy Ukrajnát sokan az Európai Unió jövőbeni éléskamrájaként említik: kiváló talajokkal rendelkezik, és bizonyos területeken javulhatnak a klimatikus feltételek is. Hasonló folyamat figyelhető meg Oroszország Urálon túli területein is. A tajgavidék egy része a jövőben alkalmasabbá válhat mezőgazdasági termelésre.
Okos alkalmazkodás
Közkeletű téveszme, hogy Magyarország sivatag lesz, az viszont igaz, hogy jelentősen megváltoznak a mezőgazdasági termelés feltételei. Ez azt is jelenti, hogy ha a „Víz a tájban” program kiteljesedne, és ennek köszönhetően – remélhetőleg – javulna a talaj vízellátottsága, akkor is szükség lenne a mezőgazdasági termékszerkezet megváltoztatására. Az a szántóföldi termelésre alapozott mezőgazdaság, amely jelenleg jellemző Magyarországon, nem fenntartható; sem gazdasági, sem környezeti értelemben. Ez a területhasználatra és a termékszerkezetre egyaránt vonatkozik. Magyarországon a kukoricatermesztést valószínűleg fel kell adni. Gazdaságosan ugyanis egyre nehezebb lesz kukoricát termeszteni, vagy csak rendkívül nagy üzleti kockázat mellett lehet majd. Nyilvánvalóan ez azt is jelenti, hogy lehetnek olyan térségek az országban, ahol a kukoricatermesztés helyett más növények – például napraforgó – termesztése kerülhet előtérbe. Remélhetőleg az EU-s támogatási rendszerek versenyképes forrásokat biztosítanak a vizes élőhelyek létesítésére is.
Nyitókép forrása: realinemedia / depositphotos.com
