Az idei rendkívül alacsony dunai vízállás miatt jelentősen korlátozni kellett a Paksi Atomerőmű teljesítményét. Bár a vízszint emelkedésével és egy gyors műszaki beavatkozással megkezdődhetett a blokkok fokozatos visszaállítása, a történelmi kisvíz hosszabb távú problémára irányította rá a figyelmet. Bíró Tibor, az NKE Környezeti Fenntarthatósági Intézetének igazgatója, a Víztudományi Kar egyetemi tanára a Ludovika TV-nek arról beszélt, hogy milyen vízjárásra számíthatunk a következő években, illetve milyen megoldások biztosíthatják hosszú távon az atomerőmű hűtését.
A Duna vízjárása az elmúlt évtizedekben egyre több szélsőséget mutat. 2026 augusztusának elején a folyó vízállása és vízhozama olyan alacsony szintre csökkent, amely már a paksi atomerőmű működését is jelentősen befolyásolta. A szakértő szerint a paksi szelvényben a vízhozam mindössze mintegy 700 köbméter volt másodpercenként, ami történelmileg is rendkívüli értéknek számít. Hasonlóan tartós kisvizes időszak legutóbb 2018-ban alakult ki, az akkori események pedig már jelezték, hogy a jövőben a Duna alacsony vízállású periódusai gyakoribbá válhatnak. A mostani helyzet azonban azért is figyelemre méltó, mert a hidrológiai modellekben korábban az ilyen mértékű kisvizeket inkább csak a 2040–2050-es évekre prognosztizálták. A 2026-os év így fontos figyelmeztetés: a korábban távolinak gondolt éghajlati és hidrológiai változások egy része már napjainkban is tapasztalható.
A hűtővíz mennyisége kulcskérdés
Az atomerőmű működésének egyik alapvető feltétele a megfelelő mennyiségű hűtővíz biztosítása. Alacsony dunai vízhozam esetén azonban egyre nehezebb úgy biztosítani az erőmű hűtését, hogy közben a folyó ökológiai és hőháztartási szempontjai is teljesüljenek. A probléma a jövőben tovább nőhet, különösen akkor, ha a jelenlegi Paksi Atomerőmű mellett a tervezett új blokkok is üzembe állnak. Bíró Tibor szerint egy kisvizes időszakban a hűtéshez szükséges vízkivétel a Duna teljes vízhozamához képest jelentős arányt képviselhet. Ez azért is fontos kérdés, mert az erőmű a felhasznált vizet felmelegedve juttatja vissza a folyóba. A melegebb víz visszavezetése pedig nem csak közvetlenül az erőmű alatt jelenthet problémát. A folyóban történő elkeveredés után a hőhatás az alsóbb szakaszokon is érzékelhető lehet. Minél kisebb a Duna vízhozama, annál nagyobb jelentősége van annak, hogy a hűtésből származó hőterhelés hogyan oszlik el a folyóban.
Önmagában a duzzasztás sem oldaná meg a problémát
Felmerülhet a Duna vízszintjének tartós megemelése, például egy duzzasztómű alkalmazásával. Egy ilyen megoldás biztosíthatná a szükséges vízszintet az erőmű vízkivételi rendszerénél, ugyanakkor újabb problémákat is felvetne. A lassabban áramló, visszaduzzasztott folyószakaszon ugyanis csökkenne a víz sebessége, ami kedvezőtlenül befolyásolhatná a felmelegedett víz elkeveredését. Ez azt eredményezhetné, hogy a folyó nagyobb mértékben melegszik fel. Ezért egy esetleges duzzasztás önmagában nem feltétlenül jelentene végleges megoldást. A VTK egyetemi tanára szerint ilyen esetben hűtőtornyok vagy más, kiegészítő hűtési technológiák alkalmazására is szükség lehet. Egy másik lehetőség az erőmű vízkivételi rendszerének átalakítása, például a vízkivételi művek és szívócsonkok módosítása. Ezek azonban hosszabb távú, komplex tervezést és jelentős beruházást igényelnének.
A mostani megoldás egyelőre átmeneti
A 2026-os rendkívül alacsony vízállás kezelésére gyors műszaki beavatkozásra volt szükség. Ennek részeként a Duna medrében egy fenékküszöb jellegű műszaki megoldást alakítottak ki, amely a vízszint helyi megemelésével segítette az erőmű vízellátását. A beavatkozás különlegessége, hogy rendkívül rövid idő alatt kellett megtervezni és kivitelezni. Bíró Tibor szerint ilyen körülmények között lényegében nem is volt lehetőség más, hosszabb előkészítést igénylő műszaki megoldás megvalósítására. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a most kialakított rendszer hosszú távon is elegendő lesz. A fenékküszöb várhatóan a következő évben is a helyén marad, amennyiben annak állékonysága megfelelő lesz, így egy újabb alacsony vízállás esetén ismét szerepet kaphat. Hosszú távon azonban a szakértő szerint olyan megoldásra van szükség, amely nemcsak a vízszintet, hanem az atomerőmű hűtési igényeit, a Duna hőterhelését és a folyó természetes vízjárását is együttesen kezeli.
A jövő kisvizei már a jelen problémái
A mostani helyzet hátterében elsősorban a Duna vízgyűjtőjén kialakult csapadékhiány és az átlagosnál magasabb hőmérséklet miatt fokozódó párolgás állt. A német és osztrák vízgyűjtő területeken tapasztalt időjárási viszonyok egyaránt hozzájárultak a vízháztartási egyensúly felborulásához. A következő évek vízjárását természetesen nem lehet pontosan előre jelezni. A klímaváltozás azonban egyre inkább arra figyelmeztet, hogy a szélsőséges hidrológiai helyzetekkel a korábban gondoltnál hamarabb és gyakrabban kell számolni. Az idei dunai kisvíz ezért túlmutat egyetlen nyári időszak problémáján. A kérdés már nem pusztán az, hogyan kezelhető egy rendkívüli vízállás, hanem az is, hogyan lehet hosszú távon összehangolni az energiatermelés biztonságát, az atomerőmű hűtési igényeit és a Duna vízgazdálkodási, valamint környezeti szempontjait. A 2026-os év pedig egyértelmű üzenetet küldött: amire korábban még évtizedekkel későbbre számítottunk, az ma már a mindennapi vízgazdálkodási kihívások része lehet.
Nyitókép forrása: Ludovika TV
