Vajon a nagy áttörés kapujában áll a mesterséges intelligencia (MI)? Mire fogjuk használni öt, tíz év múlva? Mire adhat esélyt Európának az öldöklő MI-versenyben? Miként fordíthatja saját előnyére a technológiát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE)? Végül: hogyan kerültek be MI-ről szóló sorok egy Krasznahorkai-novellába? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Rab Árpáddal, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Információs Társadalom Kutatóintézetének vezető kutatójával.
Talán távoli példával kezdem, de bízom benne, érthető lesz. A mesterséges intelligencia trendjeiről fogunk beszélgetni, ami szerintem jelenleg olyan helyzetben van, mint a mobiltelefonok az iPhone előtt. Akkor is volt már sokaknak készüléke, pici képernyővel, beépített billentyűzettel, WAP-böngészővel és valahol a kézikönyv 65. oldalán el lehetett olvasni, hogyan kell csoportos hívást kezdeményezni, de ezt voltaképpen senki nem használta, mert nem olvastuk a kézikönyvet. Aztán azt mondta Steve Jobs, hogy legyen a telefon egyszerűen használható mindenki számára. Mintha az MI esetében még nem jött volna el ez a pillanat.
Ez a bevezetés valóban több izgalmas felvetést is rejt magában. Lehet beszélni például azokról az alapvető emberi igényekről és kíváncsiságokról, amire az új technológiák valóban reagálnak. Az okostelefon nagyon sok ősi vágyunkat teljesíti: korábban telepátiának hívták volna, ma pedig egyszerűen felhívunk valakit, aki tőlünk távol van. A telefon segít, hogy ne tévedjek el, hogy megtudjam, ami fontos, sőt még abban is, hogy ne unatkozzak, mert nagyon nem szeretünk unatkozni. Ehhez korábban persze sok tanulásra volt szükség: megmutatták nekünk, hogyan kell használni a számítógépet, az internet oktatásának része volt a bekapcsolás, a merevlemez, az operációs rendszer és végül a böngésző. Én még a pasziánszot is használtam arra, hogy elsajátítsák a tanulók az egérhasználat mentális lépéseit. Az okostelefon mint eszköz a rajta futó szolgáltatások segítségével számos olyan képességet, tudást ad a kezünkbe, ami az eddigi évezredek során csak sok-sok tanulás segítségével volt megszerezhető. E mellett élménycentrum és a közösségi kapcsolattartás belépési pontja, hasznos megoldó eszköz a mindennapokban, nem véletlen, hogy ennyire szeretjük. Annyira szeretjük, hogy azon keresztül idegenekben is megbízunk és tudunk velük együttműködni, valójában ez az okostelefon és a digitális kultúra fő civilizációs célja. Nem telefonról, hanem platformról van szó, ahány szolgáltatás, annyi hasznos tipp és trükk jár vele, melyeket magunktól és másoktól is tanulunk.
„a technológia nem önmagáért létezik”
Ma viszont aligha tanulunk tippekkel és trükkökkel…
Nem, ma, a PC utáni korszakban nem kell így tanulnunk, minden kényelmes és könnyen hozzáférhető, a generatív mesterséges intelligencia korában már nem csak könnyen megszerezhető információkról, hanem kölcsönvehető tudásról beszélgethetünk. Fontos azonban magunkkal őszintének lennünk, tudnunk, hogy mikor használjunk képességpótlóként (nem tudunk valamit, de kölcsönvesszük a tudást), ilyenkor fontos, hogy ezt a kölcsönvett tudást építsük be, másképpen nagyon kiszolgáltatottak leszünk, termékké is válhatunk. Mint ahogy azt is látnunk kell, hogy mikor használjuk meglévő képességeink fokozására, ilyenkor azzal kell tisztában lennünk, hogy miért is fokozzuk a képességeinket – a jó szándéknak is lehet negatív következménye. Az alkalmazások üzleti szolgáltatások, ezért kényelmesen kiszolgálnak minket, másrészt viszont keresik is a kedvünket, hogy minél többet használjuk őket. A fontos lépés szerintem itt az, mint minden technológiánál, hogy fordítsuk le a való életre, közelítsük a valósághoz. A technológia nem önmagáért létezik, hanem azért, hogy lehetővé tegyen dolgokat. A közösségi média például már az elején szinte teljesen tönkre vágta az osztálytalálkozókat, mert már meg tudtuk nézni távolról is, mi van a másikkal. Aztán kiderült, hogy ki erre, ki meg amarra a célra használja a platformot. Van, aki orchideákkal foglalkozik, a másik egy zero waste csoportban ajánlja fel a fölösleges ételét másoknak, a harmadik híreket olvas és így tovább. Aztán azt is megtanultuk, ha ingyen kapunk valamit, akkor mi vagyunk a termék, azaz eladjuk az adatainkat cserébe a szolgáltatásért. Ez a jogászokat jobban zavarja, a hétköznapi embereket kevésbé. Azt is látjuk, hogy bár folyamatosan növekszik az aggodalmunk a közösségi médiával szemben, ezzel párhuzamosan nem csökken, sőt inkább növekszik a használat. Tudunk aggodalmaskodva, kissé félve, sőt alacsony értékhozzáadással is használni technológiákat. Magasabb tudatossággal azonban a negatív hatások jelentősen csökkenthetők, a megoldóérték – és ezzel életminőségünk – pedig növekszik. Ebbe a térbe érkezett meg a generatív mesterséges intelligencia, ami nem a legfontosabb típusú mesterséges intelligencia, ám ez hat közvetlenül leginkább a társadalmi alrendszerekre. Az új szolgáltatás ír, gondolkodik, rajzol, beszél, tanácsokat ad, figyel ránk. Valójában ezek közül egyiket se csinálja, ám nagyon jól utánozza e tevékenységeket. Most tartunk ott, hogy beépítjük ezeket a lehetőségeket a mindennapjainkba és a munka világába, megmérjük az előnyeit, hátrányait, tanuljuk a használatát. Itt már nagyon messze vagyunk attól, hogy egy kézikönyvben kilesünk egy érdekes technológiai funkciót. Azzal, hogy már ennyire összetett emberi viselkedéseket és eredményeket utánoz, immár nem a technológiai írástudásunkat kell fejleszteni, hanem előtérbe kerülnek, még hangsúlyosabbá válnak az emberi képességek. A generatív MI-szolgáltatás mindenkinek megvan. Az használja jobban, aki jobban tud kérdezni és aki a válaszokat alkalmazni tudja a valóságban. A jobb kérdezéshez nagyobb műveltség, kíváncsiság, problémaorintentált megközelítés kell, a válaszok felhasználásához pedig a valóság ismerete. Az új technológiai írástudás valójában az emberi tudás diadala. Máshogy tanulunk, de másra is van szükség az új eszközök használatához. Akik azt gondolják, hogy egy kézikönyvből kilesett okos prompt segítségével előnybe kerültek, ők igazából agyagra építik a házukat.
„nem lehet algoritmikusan megtanulni”
Ez komolyan érinti az oktatást is.
Igen, ez például engem, minket is érint itt, az egyetemen. Az MI az oktatás világának adott egy erős tükörbe nézési lehetőséget. Mi is az oktatás célja? Mi a számonkérés célja? Mi a mérhető tudás, mit hagyjunk a gépekre és mit „tápláljunk” a hallgatók fejébe? Nagyon izgalmas kérdések, amik valójában oda vezetnek el, hogy mi az oktatás: pusztán a tudástranszformáció vagy a nevelés, példamutatás, közösségépítés is? Így már könnyebben és logikusabban megtalálhatjuk azokat a részfolyamatokat, amiket gépekre bízunk és amiket megtartunk magunknak. Mivel az MI emberi viselkedést utánzó technológia, nagyon sokszínűen hathat az emberekre. Az okostelefon példájához képest ezért vannak fontos különbségek is. Az egyik az, hogy bár eszközt, valamiféle technológiát használunk az MI-vel, ám mivel az embert próbálja utánozni, már nem lehet algoritmikusan megtanulni. Nincs olyan, hogy idekoppintok, ez történik, odakoppintok, amaz. Nincs általános tétel, hogy mire figyeljek, sőt inkább összemosódik a határ a valóság és kibertér között, így aztán egyre nehezebb megítélni, hogy mi a valódi tudás és könnyebb is buborékba zárni valakit. Az MI-hez kapcsolódó eszközhasználati képesség sokkal jobban igényli az emberi intelligenciát, mint az eddigi eszközök. Hogy ennek pontosan mi lesz a hatása, például egy munkahelyen megnő-e a hatékonyság, esetleg okosabb lesz-e az emberiség ettől vagy butább, ez leginkább rajtunk múlik. Látjuk azt, hogy egy munkahelyen hatékonyabbá válik a levelezés, de azt is, hogy emiatt több, hosszabb levél születik, és az eddigi időveszteséget máshová toltuk át. Látjuk azt is, hogy igen, bármit lehet kérdezni, de ha nem tudom, mit kérdezzek és miért, akkor ez üres technológia. Fontos tehát megérteni, hogy mi nem passzív szereplőkként viseljük el a technológia térhódítását, miközben ez történik velünk és ilyen lesz a világ. Nem, mi használjuk az MI-t, így mi formálhatjuk képességeink szerint, és magunkat az új lehetőségek mentén. Benne van a lehetőség, hogy bizonyos emberi képességeket felemeljen. Ahogy mondtam, ha majd mindenki MI-t használ, akkor ennek a hozzáadott értéke zéró lesz. Ekkor merül fel a kérdés a munkaerőpiacon vagy akár a magánéletben is, hogy te személy szerint miben vagy más, miben vagy több, mint embertársaid. Mondjuk, én abban, hogy jobban tudok kérdezni, jobban tudok egy ügyet megszólítani, képviselni és annak az érdekében dolgozni. Az MI nem akar semmit csinálni az én ügyemben magától. De ha kérdezem, válaszol. De mit tudok azzal kezdeni? Hogyan építem be a valóság kontextusába? Ettől épül majd egy új vízcsatorna Szabolcs megyében? Valaki boldogabb lesz? Ez a jó forgatókönyv, de persze az is lehet, hogy a tudás elértéktelenedik, bekövetkezik a normaerózió és annak tovagyűrűző hatása. Ám ez rajtunk múlik. Az MI-írástudás, amit már nem is nagyon lehet eszközhasználatnak nevezni, mert főként fejben zajlik, nagyon izgalmas kihívás.
2026 főbb kihívásai
Ez lesz 2026 legnagyobb kérdése?
Ez az egyik, ám e mellé még két, három elem csatlakozott az elmúlt évek MI-trendjeiben, ami 2026-ot is nagyon meghatározza majd. Az egyik elem, hogy az MI bizony nagyon energiazabáló technológia, és mi nem szeretnénk, hogy ez egy újabb gyullasztó pont legyen a Földön. Ezért mérlegelni kell a hatékony használatát. A mesterséges intelligencia célja éppen az optimalizálás, hogy a megfelelő időpontban a megfelelő mennyiségű erőforrást használjuk valamire, ez a fenntartható jövő záloga, és nem az, hogy egy sok energiát fogyasztó rendszert mindenre használunk. Tényleg ezzel kell keressek az interneten? Tényleg az kell, hogy megrajzoltassak vele húsz képet egy baráti csetcsoportba poénból? Lehet, de közben tudni érdemes, hogy X liter vizet elégetett eközben. A másik fontos kérdése, kihívása a 2026-os évnek, hogy valójában mennyibe is kerül ez a technológia. Az ingyenes chatszolgáltatások bizonyára megmaradnak, ám valójában ez nagyon drága szolgáltatás, amivel végül pénzt szeretnének cégek keresni. Ha például egy vállalatnál saját szerverről futó, szuper profi titkárnő chatbotot szeretnénk majd használni, az, mondjuk, havi 200–250 ezer forintba fog kerülni, nem ingyen lesz. Nem az lesz a kérdés, hogy ingyenes MI kontra drága ember, hanem drága MI, ami talán olcsóbb, mint egy ember, viszont az embernek vannak más képességei is, az előbbi titkárnős példánál az, hogy egy ember segíti a vezető életét számos nagyon fontos mindennapi apróságban. Azt fogják majd a cégvezetők mérlegelni, hogy ez legyen-e vagy mégis egy ember, aki képes más emberekhez is kapcsolódni amellett, hogy a titkárnői feladatokat elvégzi a fizetéséért cserébe. A harmadik fontos kérdése ennek az évnek, hogy mennyi kontrollt adunk át és tartunk meg. Amit most tapasztalunk az MI kapcsán az az, hogy a részfeladatok felől (írás, rajzolás) halad az egyre komplexebb megoldások felé. A szűk mesterséges intelligencia egyszerre egy feladatot old meg, az általános már folyamatokban, párhuzamosságokban is gondolkodik, illetve nem csak megmondja, mit kellene csinálni, de el is végzi azt, ha kell. Megjelentek az MI-ügynökök, amelyek nem csupán informálni tudnak a teendőkről személyes adatok alapján, hanem cselekedni is képesek. Tehát nem csak elmondja, hogy melyek a legjobb horvátországi nyaralók, hanem akár le is foglalja az adott szállást. Ennek izgalmas leágazása egy nagyon sok MI-ügynököt tartalmazó webes környezet, ahol egymással beszélgetnek, új nyelvet és vallást alapítottak – persze lehet, hogy az egész csak céltalan szöveggenerálás, amibe mi látunk bele valamit. Ez is kiderül idén. Magyarországon is van már olyan szoftvercég, ahol a tulajdonos egy MI-csapattal dolgozik, ahol az egyik ügynök kiadja a feladatokat, a másik elvégzi, a harmadik dokumentálja és így tovább, a teljes szoftverfejlesztés négy-öt fontos szereplője mindegyike egy különböző képességű és tudású, stílusú MI, amelyek egymással együttműködnek. Komplett fejlesztőcsapat MI-ügynökökből. Mintha egy malomkövet dobnánk el, szinte csak annyi a kontrollunk: de mi van akkor, ha a legolcsóbb lefoglalt horvát szállás annyira mégsem jó nekünk? Mi van, ha nem látunk valamit, amit kellene?
„máshogyan kell okosan viselkednünk”
Ez újabb tanulási ciklus lesz, ha jól sejtem.
Így van! Bizonyos esetekben nagy segítség lesz a teljes automatizáció, hiszen hatékonyabbá, jobbá teszi az életünket, nem is tudunk fenntartható jövőt építeni e nélkül. Beszéltünk már a korai mobilok kézikönyvéről, amiben ott van, hogyan lehet csoportos hívást kezdeményezni. Ezt, ugye, nem olvastuk el, ahogy általában a jogi dolgokat sem szoktuk. A tudás inkább tapasztalati úton, átadható csomagokban terjedt: ti mit csináltok? Csoportos hívást. Az mi? Ilyet lehet? Megtanultunk lassan egymástól a könnyen átadható a hétköznapi praktikákat. Az MI esetén ez azonban jóval nehezebb, mert igényli, hogy legyen saját valóságérzékelésed, valamiféle kulturális tőkéd. Mert persze, megtaníthatom, hogy figyeljen arra, hogy hány ujj van a képen, hátha akkor rájön, hogy deepfake vagy valóság. Ez nem így fog működni, bölcsesség, kíváncsiság, kontextusértés fog kelleni. Már ma egy deepfake felismerése igazából azon múlik, hogy az alkotó mennyi energiát fektetett bele, ha sokat, akkor nem lehet felismerni. De ettől nem veszíthetjük el a bizalmunkat, csak máshogyan kell okosan viselkednünk. A világban lehetnek persze meglepő információk, de ha valami túlságosan is meglepő és fontos, akkor érdemes utánanézni, mi is az igazság, úgy van-e, ahogy az MI mondja. De ez már nem annyira könnyen átadható tudás, mint az, hogy figyelj, megnyomod ezt a gombot, és akkor a telefon még egy embert behúz a hívásba. Ám a nyereség is nagyobb. Az MI nagyon jó időütemet tud adni, hiszen hatékonyabb részfolyamatokban, ám sok olyan projekt is van, amiben dolgozom, ahol nem is föltétlenül időt nyerünk, hanem inkább jobb közérzetet, hiszen nem a rutinfeladattal megy el az idő, hanem az érdekesebb munkát végezhetjük. El lehet lassan gondolkodni mindenkinek, miben tud kitűnni az MI korában. Ez fontos különbség szerintem az eddigi digitális eszközhasználatokhoz képest. Ez ugyanis már nem pontosan eszközhasználat, hanem mondjuk úgy, hogy gyakorta kulturálisintelligencia-interakció.
Mennyit ér az MI a tőzsdén?
Talán ez az eltérő használat is oka lehet, hogy jelenleg a piacok bizalma megingott az MI-ben. A vezető cégek irdatlan befektetési számokat mutatnak, ám a piac erre azt mondja, lufit fújnak. Az is nyilvánvaló persze, hogy a korábbi dotkom-lufiban sem az internet semmisült meg, hanem a befektetők pénze.
Ez azért van, mert látszik, hogy van egy új technológiánk, ami elképesztően jónak tűnik, és látjuk, mennyi mindent meg tudunk változtatni vele. Egyelőre azonban még nem hozza a számokat, mert még nem működik elég jól, mert idő, amíg bevezeted, használod és meglátod az üzleti értéket, hogy valóban 10%-kal többet kerestünk-e. Mivel nagyon emberközeli technológiáról van szó, emberközeli visszahatásai is vannak. Azt mondják, ezzel hatékonyabb a levelezés, hiszen összefoglalja a leveleket, a cégen belüli levelezés emiatt 15%-kal meggyorsul. De nem, nem ilyen egyszerű, mert közben azt is látjuk, hogy emiatt a munkatársak hosszabb leveleket generáltatnak, ezért a végén lévő ember, aki a konkrét választ akarja tudni egy csoportos vitából, jóval többet dolgozik, időt veszít. Analóg kicsit a helyzet a kriptovalutával: látjuk, hogy szuper a technológia, fontos a közösségi pénzmegosztás stb. De ha nem kapcsolódik valahogyan a valósághoz, akkor hitalapú marad. Ha nagyon hiszünk benne, akkor a bitcoin sokat ér, ha nem hiszünk benne, nagyon keveset. A blokklánc technológiája azonban néha képes közelebb kerülni a valósághoz. Például, ha ezzel védem az orvosi leleteket, akkor nem kellenek annyira komoly szerverek a klinikákra az adatvédelem miatt, tehát megspóroltam egymilliárd dollárt, azaz a technológia másfél milliárdot ér (mert én is keresni akarok vele). Ez az árazás folyik most az MI körül is. Ennek egy része a tőzsdén zajlik, így relatíve keveseket érint, hogy mennyit ér ma az Nvidia-részvény. De azért lényeges kérdés, hogy mennyit ér egy olyan cégnek a részvénye, amely kvázi monopolhelyzetben van a legmenőbb technológia esetén. Nyilván sokat, bármennyit. De aztán jön az, hogy nagyon sok energiát használ, meg vannak a keresztbe számlázások, ami miatt zavarosak a számok. Akkor pedig a részvény beáll a valósághoz. Ez az árazás jelenleg is folyik, nyilván lesznek vesztesek is, ám szerintem a technológiai jövőjébe vetett hit nem roppan meg, mert az MI-t használni fogjuk. Azon túl persze, hogy a részvényesek veszíthetnek, érdemes belegondolni e hullámzás társadalmi hatásába is. Ha mondjuk, orvosi szolgáltatásokat fejlesztek egy adott nyelvi modellre, de közben tönkremegy a modellt fejlesztő cég, akkor ott állok majd megfürödve. Félév kiesés és rengeteg pénz lesz, míg újra talpra állhat a szolgáltatás, ami orvosok esetén óriási veszteség. Jelenleg még hitalapú az MI árazása, de a valóság helyreteszi majd és akkor nem kell félni egy gazdasági lufi kipukkanásától.
Mennyit ér az MI a mindennapokban?
Felmerülhet tehát, hogy valóban megéri-e az MI-re költeni.
Igen, csak gondolkodjunk előtte, ne csak egy szűk részfolyamatban, hanem végezzünk teljes költséghaszonelemzést és ne csak a mára vagy a holnapra, hanem a holnaputánra is. Ha kijön, akkor vágjunk bele! Ami most van, az aligha fenntartható, a felhasználó, aki ingyen hozzáfér az MI-hez, nagyon sokba kerül. Egyelőre hagyják ezt a cégek, mert egyrészt így tanul a modell, másrészt kell, hogy az emberek megszeressék, használják, hogy később majd fizessenek érte. A digitális üzletmenet ilyen. Először mindent ingyen kapsz, aztán egyszer csak felmerül egy néhány ezer forintos költség. Ez nem bűn, ez így működik. Az árazáson túl azonban most már azért az is látszik, hogy amire a társadalomnak szüksége van, azok a technológiák demokratizálódnak, jobban elérhetők. Lehet már akár saját nyelvi modellünk és egy egyszerűbb csippel már talán egy kórházat el tudok irányítani.
Három kontinens, három világ
A mai platformok azért megmaradnak a jövőben is? Lesz tehát kínai és európai MI, plusz az USA különféle üzleti szolgáltatásai?
Igen, leegyszerűsítve valóban három modellt láthatunk. Van az amerikai modell, ami üzleti fókuszú, van az európai, inkább szabályozóbb, értékközpontú, sokszínűbb. Van a kínai, ami robusztus adatmennyiségekkel operál, amit az MI nagyon szeret, így láthatjuk, nagyon jól is működik. Szerintem hosszú távon az európai hozzáállás a jó, mert valóságközelibb, hatékonyabb és az emberrel együttműködőbb szolgáltatásokat fog eredményezni a végén. Jelenleg azonban nem versenyképes, a határokat keresni az adatigény és az adatvédelem között nehéz, lassú. Olyan ez, mint az EU-s mezőgazdaság: azért nem annyira versenyképes, mert azt mondja, fontosabb, hogy jó minőségű élelmiszer legyen. A hatékonyságot és a sebességet feláldozzuk a minőségi életért cserébe, ami hosszú távon kifizetődő stratégia. Viszont az nem elég, hogy jó itt lakni, Európának meg kell erősödnie. Jelenleg MI szempontból gyengék, kiszolgáltatottak vagyunk, jellemzően amerikai szolgáltatásokat, kínai hardvereket használunk, a szakemberek túlnyomó többsége nem Európában van. Jelenleg nálunk a szabályozás van, ami szerintem előremutató, de ez a legolcsóbb, egyben a leggyengébb fegyver is, hiszen nem nálunk van a processzor és nem nálunk van a szaktudás. Akkor fogják betartani a szabályozási igényeinket, ha gazdag és erős piac vagyunk. Nem szabad függeni másoktól, szükséges saját kapacitásokat fejleszteni, ha fontosak számunkra az értékeink. Ez megint csak kicsit rajtunk is múlik. Mi például számos projektben a Mistralt használjuk, amit az Európai Unióban fejlesztenek. Használható, nyilván nem azonos a legújabb amerikai modellel, de amire nekünk kell, arra már elég jó. Mint a helyi zöldségkereskedő, akitől azért is vásárlok, hiszen egy faluban élünk, fontos nekünk egymás boldogulása. Ahol Európa versenyképes lehet, az az adatbázisok minőségének és robusztusságának a javítása. Hogy az MI ne hallucináljon annyit, hogy ne csak 80 százalékos megbízhatósága legyen, hanem 100 százalék, ha az életünket és a jövőnket akarjuk rábízni, akkor még sokat kell a minőségen fejleszteni. Ez fontos stratégiai irány, mert a még olyan pici országoknak is, mint Magyarország is nagyon-nagyon sok lehetősége van ebben részt venni, hiszen jó szakembereink, élenjáró tudásaink vannak ez EU-ban. A mesterséges intelligencia fejlesztésében most már eljutottunk oda, hogy a saját adatbázisokon tudunk jó műveleteket végezni. Az oktatás például eddig egy kicsit tehetetlenül állt a nagy nyelvi modellek előtt, de immár nagyon jól be tudjuk vonni akár az egyetem életébe vagy a hallgatók életébe is. Az oktatóknak most már tényleg érdemes kísérletezni, játszani, beszélgetni erről, hogy hogyan is képzelik el ma tanítást. Szerintem idén már nagyon sok olyan izgalmas fejlesztés lesz, amit érdemes kiélvezni. Túljutunk lassan a rácsodálkozáson és a passzív védekezésen, így hát MI-vel dolgozó szakemberként igenis lehet most már forradalmat csinálni. Az Információs Társadalom Kutatóközpont nyilván ebben a forradalomban él, ezt kutatja. De az egész egyetemnek rengeteg lehetősége van ezen a téren, számos olyan terület van (nemzeti identitás, védelem, kiberbiztonság, adatvédelem, humanoid robotok, vízgazdálkodás, ezer és ezer téma van nálunk), aminek az értéke a jövőben ugrásszerűen megnő, mi értünk hozzá. Fontos ez minden szempontból, nem csak az országnak vagy az egyetemnek, de a tanároknak és a hallgatóknak is.
Az Európa kontra Amerika történet kirajzolódik egy konkrét ügyben is: sokak találkoztak azzal a hírrel, hogy Grok, az xAI MI-je tavaly karácsony és újév között felhasználói kérésre nőket vetkőztetett bikinire. Franciaországban már házkutatás is történt a cégnél emiatt.
Ilyen ügyből milliónyi lesz a jövőben. A kutatótársaim többsége jogász, bizony látom a szemükön, amikor lángol ezektől az ügyektől, nagyon elkötelezettek. Elég csak arra gondolni, amikor az egyszerű – persze, miközben 400 ezer folyamatosan bekapcsolt számítógépet igényel – Google-keresés legelején már egy MI-válasz van. Ami ironikus, mert a Google tíz éve tanít bennünket algoritmikusan keresni… De ez az MI-válasz felvet hitelességi, szerzői jogi és tartalomszolgáltatói kérdéseket vagy épp a buborékba zárás jelenségét. A szabályozásnak ezeket a csatákat meg kell vívnia még akkor is, ha tudjuk, hogy nem elég hatékony és nem elég gyors. A szabályozásnak ugyanis nekivethetjük a hátunkat. Ám kell még a felhasználói tudatosság és a társadalmi felelősség is. Tehát, hogy nem csinálom meg, ami technikailag lehetséges. Ha valaki egy másik embert szégyenteljes helyzetbe hoz, nem védekezhet úgy, hogy ezt az MI csinálta. Hiszen ő csinálta az MI felhasználásával. Van a képgenerálásnak millió hasznos lehetősége is: megnézhetem, milyen leszek idősen és ezen nevetünk. De lehet régi történelmi fényképeken megmozgatni az embereket, így kötődni jobban az adott eseményhez. A technológiában egyszerre van meg a jó és a rossz.
Kié a felelősség?
Ahogy az emberben is…
Így van: éppen ezért az üzleti etika, a szabályozás sosem lesz elég, mindig kell a saját felelősségünk is, hogy mire használjuk. Amíg az európai felhasználók gazdasági súlya nagy, addig ezeket a hibákat gyorsan kijavítják. De ezek nagyon finom és nehéz ügyek. Látjuk például, hogy az MI segítségével könnyebb érzelmileg behálózni valakit a digitális térben. Egyik kutatótársam pont azon dolgozik, hogy a gyermekeket hogyan hálózzák be, aminek sajnos nagyon rossz vége is lehet. Hogy lehet ezt jól szabályozni? Egymásra kell jobban figyelnünk. Szürke zónák, törvénysértések, csalók mindig is voltak. Az MI csak könnyebbséget jelent. Eddig is lehetett, mondjuk, Photoshoppal képeket manipulálni. De kellett hozzá a szaktudás, az idő, a türelem. Ma ez egyetlen mozdulattá vált az MI-vel. Ezért futunk ki újra az emberi tényező fontosságához: én döntöm el, hogy végül megteszem-e. Nem várhatjuk el csak a hatóságoktól, hogy megálljt parancsoljanak. Ha zavar valami, szabj magadnak határt és beszélgess róla másokkal. Nagyon rossz vízió lenne, ha azt hinnénk, hogy passzív, az ügyeket elszenvedő, pajzs alatt kucorgó élőlények vagyunk. Szerintem abban kell támogatnunk a szabályozást, hogy tényleg úgy viselkedjünk, hogy legyen végül a szabályozásnak értelme. Amiért megtehetek valamit, azért még nem kell megtennem, az emberi, társadalmi normák rajtunk múlnak.
„ha több ilyen novellát olvasnánk, talán háború sem lenne”
Ha már emberi tényező, felhoznék egy személyes kérdést is. Tavaly januárban jelent meg egy novella a Jelenkorban, amit az azóta Nobel-díjas Krasznahorkai László írt. A méltatásában az szerepel, hogy a díját a lebilincselő és vizionárius életművéért kapta, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét. A tavalyi novella azért is érdekes, mert benne Rab Árpád technológiában bízó, nagyszerűbb jövőt jósoló mondatai képviselik az ellenpontot eme terror kellős közepén. Hogyan kerültek ezek az idézetek egy Krasznahorkai-szövegbe?
Rám írt. Az első kapcsolatfelvétel egy SMS volt éjszaka, azonnal tudtam, hogy valaki tréfát űz velem. De aztán kiderült, hogy nem. Utána sokat beszélgettünk, az életről, a technológiáról, az életünkről. Nagyon okos, nagyon érzékeny ember, aki – mint kiderült számomra – a digitális térben is elképesztően figyeli a világot. Rengeteg podcastet hallgat és követ, recens forrásokat olvas a jelen világról, technológiákról is. Az egyik első hosszabb beszélgetésünkben konkrétan engem elemzett. Elmondta, hogy melyik podcastban hogyan viselkedek, mit látott, szerinte melyikben éreztem jól magam. Rengeteget tanultam ebből. Személyesen is találkoztunk, meghívott a születésnapjára is, egy interjú után pedig azt írta, hogy hívhatom a barátomnak. Messze túlmutatott ez egy egyszerű szövegfelhasználási engedélykérésen (amit nyilván azonnal és örömmel megkapott), inkább egy kapcsolódás volt egy hanggal, zenével a sok közül, ami a fejében folyamatosan fut. Nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok ezért a kapcsolódásért.
És miért pont ezek a sorok kellettek neki?
Számára a szöveg ritmusán, zenéjén túl fontos az üzenete. Ő is tudta rólam, hogy nem azért vagyok pozitív, mert alapvetően mindenen vigyorgó személyiség lennék. Csak éppen sok olyan forgatókönyvet látok, ami jó, és hiszek az emberiségben. Nem csak forgatókönyveket szeretek látni, de még jobban aktívan dolgozni is bennük. Magam is kíváncsian olvastam a novellát azonnal, ahogy megjelent. A történetben két ember beszélget egy háborús lövészárokban, a szomszédságunkban zajló borzalmas háborúban. Az egyik súlyosan megsebesült, a másik pedig beszél hozzá, hogy ébren maradjon és tartsa benne lelket, illetőleg még talán azért is, hogy ő maga elhiggye, mégis van értelme ennek az egésznek. Érdemes elolvasni.
Nem volt olyan érzés, hogy Krasznahorkai kiforgatta az üzenetet?
Nem, egyáltalán nem. Azt érzem, hogy az én szövegrészleteim üzenetét és hangulatát két, három dimenzióval arrébb pakolta, megpörgette, magasabb szintre emelte ez a novella, az én szememben sokkal értékesebbé tette. Saját magammal való szembenézésre is kényszerített a novella, hálásan tanultam ebből. Szürreális élmény volt, amit ma is nehezen hiszek el, hogy valóság, de persze ott van a Jelenkor a polcomon. Amellett, hogy büszke vagyok erre, olyan értelemben meg is változtatott, hogy még felelősebbnek érzem magam. Egyébként pedig még optimistábbá váltam tőle. A művészet lélekbe markolóbb tud lenni, mint a tudomány. Ha több ilyen novellát olvasnánk, talán háború sem lenne.
Nyitókép forrása: Melpomene / depositphotos.com
