Emmanuel Macron néhány héttel ezelőtt váratlanul felvetette a nyugati csapatok Ukrajnába küldésének lehetőségét. A kijelentés katonai relevanciáiról kérdeztük Szenes Zoltán nyugalmazott vezérezredest, az NKE HHK Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék professzorát.
Mi állhat e kijelentés háttérében?
Macron elnök március elején, egy héttel az Ukrajnáról szóló párizsi konferencia után, Prágában arról beszélt, hogy „nem szabad kizárni annak lehetőségét, hogy nyugati csapatokat” küldjenek Ukrajnába. Európának meg kell tenni mindent azért, hogy Oroszország ne nyerjen az ukrajnai háborúban. Tíz nappal később a francia nemzeti televízióban megismételte ezt az üzenetet, amikor is kijelentette, hogy „Európa és Franciaország biztonsága forog kockán” Ukrajnában, és „ha a helyzet romlana, készek vagyunk biztosítani, hogy Oroszország soha ne nyerje meg ezt a háborút”. A politikai nyilatkozatokban biztosan benne van Trump republikánus elnökjelölt egyik kampány beszéde is, amikor azt találta mondani, hogy az Egyesült Államok nem fogja megvédeni azon európai államokat, amelyek a GDP 2%-a alatt költenek védelemre – Franciaország is ebben a helyzetben van. Macron Ukrajna-párti üzenete mögött azonban jóval súlyosabban esnek latba a honvédő harcot védő ország nehézségei, az erősödő orosz hadműveleti nyomás a fronton és a stratégiai bombázás során, a lőszer- és légvédelmirakéta-hiányok, az ukrán haderő személyi utánpótlásának nehézségei. A nemzetközi médiában azóta is találgatják, hogyan tudna Franciaország katonailag segíteni Ukrajnának.
Franciaország egyébként eddig miképpen támogatta, támogathatja Ukrajnát?
A nemzetközi sajtóban elsősorban a csapatok küldéséről volt élénk diskurzus, ami magába foglalhatja komplex francia fegyverrendszerek kiképző- és kezelőszemélyzetének kihelyezését, egészen egy kétezer fős katonai kontingens küldéséig például Odessza védelmére. Azt tudni kell, hogy Párizs február 16-án – ötödik európai államként – 10 évre biztonsági – védelmi megállapodást írt alá Kijevvel (ma már Ukrajna kilenc NATO-országgal kötött kétoldalú szerződést), amely igen tág beavatkozási lehetőséget nyújt az országnak. A 2023. évi biztonsági és védelmi stratégia 7000 fős gyorsreagáló erőt és 15 ezer fős intervenciós erő felállítását és fenntartását írja elő. Március végén a francia védelmi miniszter újabb segítségnyújtó csomagot jelentett be: többszáz régi VAB típusú páncélozott szállítóharcjárművet, 30 db Aster légvédelmi rakétát, 78 Caesar önjáró tüzérségi löveget és lőszert szállítanak a harcoló országnak. Franciaország ma Ukrajna harmadik legnagyobb európai támogatója Németország és az Egyesült Királyság után.
Miként magyarázható Macron pálfordulása? Hiszen az orosz-ukrán háború kirobbanása óta a békét szorgalmazta.
Ezt nem mondanám pálfordulásnak, inkább egy új reálpolitikai fordulatnak, amely már megfogalmazódott a 2023. évi stratégiában is: Franciaország példamutató ország szeretne lenni az euroatlanti térségben. Kétségtelen, hogy Macron a háború kezdeti időszakában közvetíteni akart a két ország között, és abban bízott, hogy sikerül kibékíteni a háborúzó feleket – mint 2008-ban Nicolas Sarkozy elnöknek, akinek békediplomáciája eredményes volt, Oroszország és Grúzia öt nap után befejezte a háborút –, de hamar rájött, hogy Putyin nem akar fegyverszünetet. Növekvő elkötelezettsége abból a felismerésből származik, hogy az amerikai választási kampány miatti döntésképtelenség egy új európai geopolitikai jövőképet, nagyobb világpolitikai befolyást kínálhat Európának. És ebben az európai politikában Franciaország – mint az európai stratégiai autonómia élharcosa – vezető szerepet játszhat. Gyorsan változó pozícióját a romló ukrajnai helyzet is alakítja, amely egzisztenciális fenyegetést jelenthet Európa számára. Macron megérti, hogy ha a Kremlt nem rettentik el Ukrajnában, mások is áldozatul eshetnek az orosz imperialista terveinek. Ezért új harcos politikájával lényegében példát mutat más európai kormányoknak. Határozott külpolitikai fellépését hazai támogatás is kíséri, mert a francia szavazók többsége Ukrajna teljes területi felszabadítását támogatja.
Fenn áll a lehetősége annak, hogy követik a példáját további nyugati vezetők?
Ez a kialakuló nagypolitikai helyzettől függ. Macron nyilatkozatai után egy féltucat ország vezetője – Németország, Görögország, Spanyolország, Svédország, Egyesült Államok, és hazánk is – elhatárolódott a közvetlen katonai csapaterővel történő beavatkozástól, de ez nem jelenti azt, hogy ez az álláspont örök érvényű lesz. Az is lehet, hogy Macron kemény nyilatkozatait csak azért teszi, hogy Putyin tudja: a NATO közvetlen beavatkozását Ukrajnában nem szabad kizárni. Ezért egyébként „megdicsérte” Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter, aki úgy fogalmazott: „Nagyra értékelem Macron elnök kezdeményezését, mert arról szól, hogy Putyin féljen tőlünk, ne pedig mi féljünk Putyintól.” 2022 májusában Macron javasolta az Európai Politikai Közösség létrehozását – amely jelenleg 44 országból álló fórum –, amelynek célja a politikai koordináció megerősítése az orosz agresszióval történő egységes fellépés érdekében. Az egyre erősebbé váló együttműködés hozzájárulhat Macron „szuverén Európájához” vagy Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök „geopolitikai Európájához”. Az ukrajnai háború ugyanis rávilágított Európa sebezhetőségére, katalizálta az újrafegyverkezéssel és a gazdasági biztonsággal kapcsolatos döntéseket. Egyértelművé tette a kontinentális integráció, az uniós bővítés folytatásának szükségességét. Ha Ukrajna, Moldova és a Nyugat-Balkán országai nem tudnak csatlakozni az integrációhoz, akkor tartósan védtelenek lesznek a külföldi hatalmak beavatkozásával szemben, ami veszélyezteti Európa többi részét. Ezzel szemben az Unióba való belépésük engedélyezése mindenki biztonságát erősíti.
A NATO-szövetségesek többsége határozottan elutasította a nyugati katonák bevetését az ukrán fronton. Ugyanakkor a balti országok üdvözölték a francia elnök megnyilvánulását. Mennyire egységes a szervezet?
A NATO-ban nincs e kérdésben egyetértés, és minden bizonnyal nem is lesz, mint ahogyan ma sincs NATO-határozat Ukrajna fegyverekkel történő ellátására. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kritikus helyzetben a segíteni akaró tagországok teljesen elzárkózzanak a nyílt vagy rejtett katonai beavatkozástól. Erre nemzetközi jogi felhatalmazást ad az Egyesült Nemzetek Alapokmánya, a Helsinki Záróokmány és a Párizsi Charta. Ma is 19 ország szállít kinetikus eszközöket Ukrajnába, pedig nincs NATO-határozat fegyverek szállítására, sőt ezen feladatok koordinációját nemsokára a NATO veszi át az Egyesült Államoktól.
Az USA háttérbe húzódni látszik. Ez csak a felszín?
Igen, valószínűleg a döntésképtelenség a választások végéig tart, mivel a két párt nem tudott megegyezni a nemzetközi támogatási programokban, amiből Ukrajna 61 milliárd értékű katonai segítséget kapna. Ez megnöveli Európa felelősségét, hiszen a legszükségesebb területeken pótolni kell a kieső amerikai támogatásokat. A NATO 75. születésnapi csúcstalálkozója július elején Washingtonban lesz, de nem valószínű, hogy ez megváltoztatja a Republikánus Párt álláspontját. A háború jövendőbeli eredménye nagyban függ az amerikai választási eredményektől. Ha Joe Biden nyer, akkor megerősödő amerikai támogatással számolhat Ukrajna és Európa. Ha viszont Donald Trump tér vissza a Fehér Házba 2025 januárjában, és nem támogatja tovább Ukrajnát, akkor Franciaország azon kaphatja magát, hogy vezető szerepet tölt be Európában a kollektív válasz előmozdításában. Egy nagyobb, egységesebb Európa geopolitikailag erősebb és felkészültebb lesz arra, hogy hozzájáruljon a háború befejezéséhez, és szembenézzen az új biztonsági fenyegetésekkel. Az orosz agresszió egyértelművé tette, hogy hol kezdődik és hol végződik Európa.
Kép: Portfolio
