A járvány szinte mindannyiunk testi-lelki egészségét befolyásolta, s új akadályokat állított a mentális betegségekben szenvedők elé.
A pandémia idején az Egyesült Államokban tíz felnőttből négyen számoltak be szorongás vagy depresszió tüneteiről, de többen panaszkodtak alvásproblémákról és evészavarokról is, a tinédzserek, fiatal felnőttek, valamint a munkahelyüket elvesztők körében pedig nőtt az alkohol- és kábítószer-használat. A pandémia a fiatal felnőtteket viselte meg igazán. Ők az átlagosnál nagyobb arányban számoltak be egészségügyi nehézségekről és szerhasználatról is a pandémia idején.
A korábbi válságok – például a 2008-as gazdasági világválság – rámutattak: a munkahely elvesztése fokozott depresszióval, szorongással és alacsony önértékeléssel jár, és többen menekülnek a drog jelentette átmeneti megkönnyebbülésbe, sok esetben pedig csak az öngyilkosságban látják a kiutat. Szintén nagy nyomás nehezedett az alacsony jövedelmű háztartásban élő felnőttekre, de a kutatások felszínre hozták az anyák rossz mentális egészségét is, amely tovább fokozódott a köznevelési intézmények bezárásával. Egy, a közelmúltban napvilágot látott tanulmány azt is feltárta, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett egyének 18 százalékánál később mentális tünetek (szorongás, hangulatingadozás) jelentkeztek, amelynek elszenvedői főképp az idősebb korosztályból kerültek ki.
A járvány idején alkalmazott biztonsági és egészségügyi korlátozások a társadalmi elszigeteltség egy eddig ismeretlen fokát idézték elő. A szociológusok, pszichológusok már 2019 végén figyelmeztették az embereket arra, hogy a hosszan elnyúló elszigeteltség és a magány rossz mentális (és fizikai) állapothoz vezethet.
Nőtt a drogfogyasztók száma
Az Egyesült Államok lakosságának 13 százaléka számolt be új vagy fokozott droghasználatról, amelyet – saját bevallásuk szerint – a koronavírus kiváltotta stressznek tudnak be. A kábítószerek iránti megnövekedett igény különösen a serdülők körében mutat aggasztó tendenciákat: míg a pandémia előtt a középiskolás diákok 15 százaléka számolt be tiltott kábítószer-használatról, addig ugyanez az arány majdnem megduplázódott, részben a magány okozta rossz mentális egészségi állapotnak köszönhetően.
A kábítószer-használók fokozott kockázatnak voltak kitéve a pandémia idején: az egészségügyi ellátáshoz hasonlóan a kábítószer-problémával küzdők kezelése is akadozott. A szerhasználók körében magas a krónikus betegségben szenvedők száma, akik kiemelten veszélyeztetettek a súlyos légúti megbetegedésekkel szemben, így a koronavírus-fertőzéssel szemben is. A személyzet hiánya, az ellátás akadozása, a szabad mozgás korlátozása megnehezítette a droghasználók egészségügyi ellátását is.
Az Európai Unió 2021. évi európai kábítószer-jelentése ugyanakkor feltárta azt is, hogy csökkent a fogyasztók érdeklődése az ún. rekreációs eseményekhez kapcsolódó drogok (például az MDMA) iránt, viszont a nyár folyamán – az utazásra vonatkozó korlátozások enyhítésével és a közösségi események visszatérésével – ismét nő a használat mértéke. A jelentés kitért arra is, hogy megnőtt a kereslet az olyan szerek iránt, amelyeket esetleg alkalmasabbnak ítélnek otthoni fogyasztásra. Megváltoztak, diverzifikáltabbá váltak a drogkereskedelmi útvonalak is: a szárazföldi határlezárásokat kikerülve, a tengeren át érkezett nagyobb mennyiségben kannabisz- és heroinszállítmány Európába. A logisztikai változások miatt nehezebben beszerezhetővé váltak és egyben megdrágultak az illegális szerek; legnagyobb mértékben a szintetikus stimulánsok ára növekedett, hiszen az előállító kínai gyógyszergyárak hosszú időre leálltak.
Különösen érzékenyek a gyerekek
Mind a szülők, mind a gyerekek mentális egészségében drasztikus romlásról számolnak be a szakemberek. Az UNICEF Magyarország reprezentatív felméréséből kiderült: a szülők fele szerint romlott gyermekének mentális, lelki egészsége a járvány alatt, s a 11–18 éves korosztály különösen megsínylette az otthon töltött napokat. Alvásproblémákról (55 százalék), motiválatlanságról (23 százalék) és „befelé fordulásról” számoltak be legtöbben, míg a kisebbekre a figyelemzavar (26 százalék), a túlzott mozgékonyság és az engedetlenség, düh (25 százalék) volt jellemző.
A serdülők körében súlyosbodott a szorongással küzdők száma: romlottak a szociális készségeik, ráadásul – a bezárásoknak köszönhetően – a szükséges mentálhigiéniás szolgáltatásokhoz sem fértek hozzá (például iskolapszichológus). Felbomlott a napi rutin, a szociális kapcsolatok megszakadtak, a családtagok stresszesebbek lettek. A szülők több mint fele tart attól, hogy a gyerekek a bezártság miatt tartós hátrányt szenvednek el. Lassult az érzelmi és társas fejlődés, a mozgásfejlődés, illetve lemaradtak a tanulásban.
Mit mond a gyermek- és ifjúságvédelmi szakpszichológus?
Bogár Vivient, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet gyermek- és ifjúságvédelmi szakpszichológusát kérdeztük a mentális problémákról.
Fel van készülve a magyar egészségügy a problémák kezelésére?
A saját, gyermekpszichiátriai osztályon végzett munkám tapasztalataimra alapozva, és a szakmai körökben zajló információáramlások alapján úgy látom, hogy igyekszünk az egészségügyön belül, minden mentális ellátásban résztvevő színtéren, lépést tartani a megnövekedett beavatkozási igényekkel. Az elhúzódóan fennálló krízishelyzetből mi magunk, segítő szakmabeliek is sokat megéreztünk és tanultunk az elmúlt több mint egy év során. Szembesülnünk kellett azzal, hogy úgy kell a rendszerszintű, az emberi erőforrásbeli, a szakmai szempontokat szem előtt tartanunk, megőriznünk és a pszichés gondokkal hozzánk fordulóknak segítünk, hogy közben mi magunk, pszichológusként, pszichiáterként, egyéb segítő foglalkozásúként is az elnyúló krízis aktív részesei, érintettjei vagyunk. A rendszer résztvevői, a konkrét egészségügyi ellátóhelyek, így például a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztálya is, ahol dolgozom, igyekeznek az ellátási lehetőségeket átcsoportosítani a mostani szükségletekhez, így például a poszt-covid állapotokkal összefüggésben jelentkező mentális nehézségek feltérképezéséhez, kezeléséhez igazítani. Készülünk, rendeződünk, vissza és újra is egyszerre, ahhoz, hogy a korábbi rendszerű pszichiátriai és pszichológiai kezelések is fennmaradhassanak, de az új szabályokhoz és megváltozott vagy megnövekedett problémakörökhöz is alkalmazkodva állhassunk a mindennapokban a lakosság szolgálatában.
Milyen presztízse van ma Magyarországon a pszichológiának? Változott-e az emberek hozzáállása az évek alatt, illetve várható-e, hogy elfogadóbb lesz a társadalom a mentális problémákkal szemben?
Lassú, de folyamatos haladás zajlik a pszichológia elfogadottságának terén. Fontos kiemelni, hogy ez egy igazán változatos szakma és pszichológusokkal vagy hozzájuk hasonló, de más kompetenciakörökben mozgó segítő foglalkozásúakkal sokféle területen és formában találkozhatunk már. Ebből adódóan az, hogy milyen kép alakul ki a szakmánkról, úgymond milyen a presztízse, számos információforrásból állhat össze. A társadalmi szintű felvilágosítások, megelőző kampányok, amik a mentális egészség, a pszichés jóllét serkentését célozzák meg, egyre inkább az általánosan elfogadott „egészségképünk” részesévé válnak. Rengeteg tényező határozhatja meg azt, hogy egy adott országon, társadalmon belül, és annak is bizonyos rétegeiben, csoportjaiban milyen a hozzáállás a mentális problémákhoz és a hozzájuk kapcsolódó segítségkérési lehetőségekhez. Családi, tágabb környezeti vagy éppen társadalmi minták, médiahatások és persze egyéni szintű, személyiségbeli különbségek is jelentős hatást tudnak gyakorolni arra, ki milyen elfogadással, gondolkodással áll a szakmánkhoz és a kapcsolódó témákhoz.
A gyerekek nagyon megszenvedik (megszenvedték) a pandémiát, s az otthon töltött idő olyan hatással lesz a most felnövő generációra, amelyet még nem tudunk felfogni. A kérdés, hogy „orvosolhatók”-e a gyerekekben kialakult szociális problémák, illetve alkalmas-e, fel van-e készülve erre a közoktatás?
Itt sem hanyagolnám el szempontként, hogy mennyire sok tényezős folyamat és hatások összességének eredménye az, hogy kire/kikre milyen hatást gyakorol(t) a pandémia és az ezzel együttjáró társas távolságtartás, a megnövekedett otthon töltött idő. Az egészen biztos, hogy meglévő sérülékenységeket, fennálló társas problémákat, családi gondokat, kirekesztettségi élményeket például a gyerekek körében tovább tudta fokozni a járványhelyzet és a vele járó korlátozások. Az úgynevezett internalizáló típusú zavarok körében (mint például a depresszió, a szorongás) amúgy is veszélyeztetettnek mondható kamasz korosztályban például megemelkedett ezeknek a pszichiátriai problémák rizikója, jelenléte. De amíg felelős, a gyermeküknek vagy a velük kapcsolatba kerülő fiataloknak segíteni akaró felnőttek, különféle társas hálók személyei veszik körbe őket és egyre inkább tisztában vannak a problémák lehetőségeivel, addig annál könnyebb reagálni, szaksegítséget kérni a kialakult zavarokra vagy éppen a megelőzésére figyelmet fordítani. A felnövő generációra gyakorolt hatásban a jelenben adott reakcióink is nagy szerepet játszanak, nem csak az elmúlt egy év közös, nehéz élményei. A pandémia pszichés terheinek, a megváltozott, lecsökkent társas lehetőségek következményeinek „orvoslása” mindannyiunk felelőssége. Egyszerre kell nyitott szemmel és rugalmas alkalmazkodóképességgel jelen lennünk az orvosi, járványügyi tanácsokra hallgatva, és ha lehet szabadabban mozogni, akkor a fiataljainknak megteremteni ezt a lehetőséget, akár a mindennapi családi vagy éppen kortárs szabadidős formákban. Ha pedig újabb korlátozásokra kerülne sor, akkor minél értőbben, odafordulóbban, meghallgatásra ösztönzően segíteni a gyerekeket, fiatalokat az ebben való együttműködésben és a kellemetlen velejárók enyhítésében. Így például a barátokkal, társakkal való kapcsolattartások alternatív (akár online) útjainak megszervezésében is segítségükre lehetünk. Azt gondolom nem csak rendszerszintű kérdések vannak itt, például ezen a téren, hogy a közoktatás fel van-e készülve a szociális problémákra vagy a fiatal generációkra gyakorolt hatásokra. Továbbra is arról kell folyamatosan gondolkodnunk, abban kell aktívnak lennünk, hogy társadalmi szinten és ennek kisebb, általunk is átlátható, kontrollálható kisebb alegységeiben mi magunk tegyünk vagy tudjunk segítséget kérni a megfelelő helyen, a környezetünkben élő, velünk kapcsolatba kerülő gyerekek lelki egészségéhez kötődően. Persze, magunkat, mint felnőtteket, segítőket se hanyagoljuk el! Ha úgy hozza az élet, kérjünk bátran mi is támogatást, forduljunk pszichológushoz, pszichiáterhez a nehéz élethelyzetekben. Az a tapasztalat, hogy sokszor csak néhány, továbblendítő, az alkalmazkodási képességeinket serkentő alkalom formájában is jelentős segítséget tud ad. Ezzel nem csak példát mutathatunk a fiatalabb generációknak, hanem a saját pszichés egyensúlyunk helyreállításával nyilván jobban tudjuk őket segíteni hosszútávon is, civilként és szakemberként egyaránt.
A cikk a Kaiser Family Foundation (KFF) és az UNICEF Magyarország statisztikáinak felhasználásával készült és eredeti változatában a Bonum Publicum júliusi számában jelent meg.
