Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének következő tíz évét Csiki Varga Tamás, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet munkatársa segítségével térképezzük fel.
Közel egyéves megfeszített munka eredményeként született meg tavaly júliusban a NATO jövőképét, a kihívások és lehetséges válaszok dilemmáit vizsgáló dokumentum. A NATO 2030: United for a New Era című elemzés a szervezet főtitkára, Jens Stoltenberg vezetésével született, és meghatározza a következő évtized prioritásait: biztosítani, hogy katonailag erős maradjon a szervezet, politikailag még erősebbé váljon, és egy globálisabb megközelítés felé mozduljon el a jövőben. Az előrelépés feltétele a múlt tapasztalatainak feldolgozása, valamint ezek bedolgozása az új irányvonalakba.
Tartalmi megújulásra lenne szükség
„Európa biztonsági környezetében újra jelen vannak a nagyhatalmi konfliktusok, ezt a 2008-as grúz–orosz háború óta katonai hatalomként egyre látványosabban visszatérő Oroszország testesíti meg leginkább, de kihívást jelenthet közel-keleti szerepével Irán is” – jellemezte lapunknak az elmúlt időszak legjelentősebb kihívásait Csiki Varga Tamás. A Stratégiai Védelmi Kutatóintézet kutatója azt is kifejtette, hogy a „nagyok” mellett a gyenge, törékeny államok is (Szíria, Líbia) további nehézségeket gördítettek a szövetség útjába, de az ún. „nem állami szereplők” (például a terrorszervezetek) is komoly kihívást jelentenek manapság.
A katonai, védelmi problémákon túl van egy sokkal komolyabb és bizonyos értelemben nehezebb feladat is a szövetség előtt: a „belső tartalmat” illetően kell megújulni. „Enyhíteni kell azokat a belső konfliktusokat, amelyek megterhelik egyes gyakorlati intézkedések megvalósítását, mert a konszenzusos döntéshozatal követelménye egységet követel meg” – fogalmazott Csiki Varga Tamás, utalva ezzel egyebek mellett a török–görög vagy a török–francia konfliktusokra.
Ütközőzóna
A belső, politikai újrarendeződés azonban cseppet sem lesz könnyű feladat. A nagyhatalmak közül immár nem csak Oroszország az, amely felkerül a képzeletbeli boncasztalra, szorosan mellette ott terpeszkedik majd Kína is, aki nemcsak gazdasági és politikai kihívóként, de katonai fenyegetésként is jelen van egyes NATO-tagországok életében. Az Egyesült Államok Kínai iránti aggályát nem mindegyik európai szövetséges osztja. A Stratégiai Védelmi Kutatóintézet szakértője úgy véli: áthidaló megoldást jelenthet a globális partnerkapcsolatok szorosabbra fűzése például Japán, Dél-Korea és India felé.
Oroszország megítélése ezzel szemben kevésbé megosztó az NKE kutatója szerint: „A kollektív védelem megerősítésének központi eleme minden tagállam számára a lehetséges orosz katonai fenyegetés elleni felkészülés, az elrettentés erősítése.” Sem a transzatlanti, sem az orosz fél számára nem érdek a katonai konfliktus kiélezése, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy Közép- és Kelet-Európa továbbra is ütközőzónaként funkcionál nemcsak fizikai, de politikai értelemben is a két régió között. Nem véletlen az sem, hogy Washingtonból is érdeklődve figyelik az eseményeket, s kétség sem fér hozzá, hogy a balti államok, Lengyelország és Románia lelkes támogatói lesznek a bideni Oroszország-politikának.
Minőségi változás
Joe Biden elnöksége válaszokat adhat az elmúlt évtizedben felgyűlt kérdések egy részére, és segíthet megteremteni a légkört a további útkereséshez. „Minőségi változás lesz – sőt már tapasztaljuk is – magának az amerikai elnöknek a multilaterális intézményekhez fűződő álláspontja, a diplomáciai készségek alkalmazása, a politikai konzultáció megerősítése terén, és ami a legfontosabb: más lesz a stílus, mások lesznek az üzenetek” – véli a szakértő. A „tranzakcionalista” külpolitika gyakorlatának hátrahagyásával egy politikailag egységes, katonailag cselekvőképes szövetség újraélesztése a cél. Olyan, amely tartalmában is változásnak indulhat: új és régi-új elemek bevezetése a politikai konzultációba, valamint egy új stratégiai koncepció elfogadása, amely „tiszta lapot” nyithat a szövetség életében.
A már terítéken lévő, a lisszabonit felváltani hivatott, és várhatóan az idei brüsszeli csúcson elfogadásra kerülő új stratégiai koncepciónak azokhoz a problémákhoz kell iránymutatást adnia, amelyeket a 2030-ig szóló szakértői jelentés is kiemelt. A koncepció várható újdonságainak az erősödő technológiai komponenst, a tagállamok ellenálló képességének erősítését, valamint az éghajlatváltozás hatásait mérséklő célkitűzéseket tartja a szakértő. Az utóbbi években is részét képezte a jelentéseknek, de most talán hangsúlyosabban jelennek meg az energiahatékonysági vagy éppen a klímaváltozás által kiváltott katonai konfliktusok kezelésére vonatkozó tervek.
Egy új koncepció kidolgozása azért is időszerű, mert az idő múlásával párhuzamosan egy rendkívül gyorsan zajló haditechnikai forradalomnak, az állami szereplők képességfejlődésének is tanúi lettünk, ráadásul a technológiai fejlődés következményeként már nem állami szereplők is hozzáférést szereztek a legfejlettebb technológiákhoz.
A változó körülményeknek köszönhetően pedig már „olyan kérdések kerülnek napirendre, mint például a rakétavédelem és a légvédelem megerősítése, a mesterséges intelligencia integrálása a már létező és a jövőben fejlesztendő haditechnikai eszközökbe, a kvantumszámítás adta lehetőségek kihasználása a vezetés-irányítási rendszerekben, a kibertér védő és támadó képességeinek fejlesztése” – hangsúlyozta Csiki Varga Tamás.
A kutató azt is megjegyezte, hogy mindenképpen pozitív az a tendencia, amelyet Európa mutat a katonai képességek fejlesztése vagy éppen a védelmi ráfordítások tekintetében. A politikai szándék megvan, a gazdasági lehetőségek nagyban függnek külső eseményektől (mint a koronavírus), és a Biden-elnökség talán a megfelelő „légkört” is képes megteremteni ahhoz, hogy konstruktív válaszok szülessenek a már évek óta napirenden lévő kérdésekre.
A cikk a Bonum Publicum áprilisi számában jelent meg.
