Az 1990-es évek legelején Turgut Özal török államfő azt mondta, hogy a 21. század a türk népek[1] évszázada lesz. Ezzel pontosan reflektált arra a lelkesedésre, ami a török társadalmat akkor jellemezte: a Szovjetunió összeomlása miatt függetlenné váló türk államok (Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán) közötti együttműködés új távlatokat nyitott, ami nagyon jól rezonált a nemzeti érzelműek köreiben.
Az első, türk államok vezetői körében tartott találkozóra 1992-ben Ankarában került sor, ahol tárgyalásokat folytattak oktatási, kulturális, szállítási, energetikai, kommunikációs és mezőgazdasági együttműködésről és projektekről. A találkozók többé-kevésbé rendszeresen folytatódtak a következő években is (1994: Isztambul, 1995: Biskek,1996: Taskent, 1998: Asztana – ma Nur-Szultán –, 2000: Baku, 2001: Isztambul, 2006: Antalya, 2009: Nahicseván, 2010: Isztambul) és lassú intézményesülés is elindult. Így az 1996-os taskenti találkozó után létrehoztak egy titkárságot, amely a török államok közötti csúcstalálkozók koordinációját volt hívatott elősegíteni. A találkozók eredményeképp egyéb, elsősorban kulturális, oktatási és gazdasági szervezetek jöttek létre, így például a Türk Kultúra Nemzetközi Szervezete (TÜRKSOY), az 1996-os csúcs után alapított Türk Üzleti Tanács vagy a bakui csúcs után életre hívott Türk Kultúra és Örökség Alapítványa, a Türk Akadémia és végül a 2008-ban létrehozott Türk Nyelvű Államok Parlamenti Közgyűlése (TÜRKPA).
Közeledés, akadályokkal
A résztvevők által elfogadott hangzatos nyilatkozatokban foglaltak azonban csak részben teljesültek. Az 1990-es évek várakozásokkal telt első évei után lassan kiderült, hogy a nagy türk egymásra találásnak több akadálya is van: egyrészt Törökország nem volt elég erős, hogy biztonságpolitikailag támogassa a rászoruló államokat (lásd Azerbajdzsán vereségét az első karabahi háborúban), miközben a földrajzilag messze található közép-ázsiai államok különböző külpolitikai stratégiák mellett döntöttek. Türkmenisztán örökös semlegességét deklarálta, Kazahsztán és Kirgizisztán a két szomszédos nagyhatalom, Kína és Oroszország közötti diplomáciai lavírozásba kezdett, míg Iszlom Karimov alatti Üzbegisztán 2005 után fagyos viszonyba került Törökországgal, ami az együttműködésnek és magas rangú találkozóknak vetett jó időre véget.
Ezek a folyamatok kihatottak a magas rangú találkozókra is: az 1996-os taskenti csúcs után már sosem ült össze a hat türk ország államfője, illetve nagyobb hiátusokra is sor került a találkozók szervezését illetően: hiába fogadták el a 2001-es isztambuli csúcson, hogy Türkmenisztán lesz a következő szállásadója, a beharangozott asgabati találkozóra már nem tartották meg.
Intézményesült találkozók
A türk államok közötti együttműködés szorosabbra vonására 2009-ben került sor a nahicseváni nyilatkozat aláírásával, amely létrehozta a Türk Nyelvű Államok Együttműködési Tanácsát. Az 1990-es évekhez képest már másabb geopolitikai helyzetben voltak a szereplők: egyrészt Törökország gazdasági ereje és külpolitikai mozgástere is megnőtt. Másrészt ekkor már világossá vált több posztszovjet állam számára, hogy Oroszország nagyhatalmi ambíciói visszatértek, amit a 2008-as orosz-grúz háború jelzett is. Az oroszok vezette ázsiai védelmi szövetségek, majd a gazdasági szervezet, Eurázsiai Unió illetve a kínai-orosz Sanghaji Együttműködési Szervezethez történő csatlakozás mellett Kazahsztán és Kirgizisztán úgy látta helyesnek, ha a török kapcsolatait is erősíti. A rövidéletű török-örmény közeledés véget érte után egyre szorosabbá vált a török-azeri viszony, annak ellenére, hogy Azerbajdzsán hagyományosan a szomszédos hatalmak közötti lavírozásban határozta meg a külpolitikáját. Mindezek abba az irányba mutattak, hogy a korábbi, inkább ad-hoc jellegűnek tekintett államfői találkozók szilárd intézményi keretet kapjanak.
A Türk Tanácson belül más nemzetközi szervezetekhez hasonlóan több platformot is létrehoztak. Így ennek keretében működik az Államfők Tanácsa, a Külügyminiszterek Tanácsa, a külügyminisztériumok képviselőiből álló hivatalnoki testület, a Vének Tanácsa és az egész szervezet koordinációjáért felelős Titkárság. Egyúttal szervezet ernyője alá került a többi, korábban létrehozott, „pántürk” szervezet is.
A Türk Tanács államfői csúcstalálkozóira ezután szervezettebb keretben került sor; az elsőt 2011-ben tartották Kazahsztánban. Az államfői fórumokon túlmenően (a legutóbbi, informális találkozót 2021. március 31-én tartották) a külügyminiszterek is rendszeres (olykor más fórumok örve alatt informális) találkozóinak köszönhetően több nemzetközi ügyben is született közös állásfoglalás a tagállamok részéről.
Türk Tanács, magyar taggal
A Türk Tanács országai közötti kooperáció kulturális, oktatási, turisztikai és energetikai színterén kívül kiemelendő a logisztika. Mivel az országcsoport részese kíván lenni a kínai „út és övezetnek”, (Az Egy Övezet Egy Út program egy Kína által indított, több mint hatvan országra kiterjedő geopolitikai-stratégiai terv, mely politikai, gazdasági, védelmi célokat ötvöz – a Szerk.), emiatt erőfeszítéseket tettek a közlekedési hálózatok fejlesztésére. A logisztikai feltételek javításának pedig színtere volt a Türk Tanács is. A gyors szállítás kivitelezhetőségének érdekében kivételesen fontos szerepet játszik a Kaszpi-tenger két partjának összekötése. A tavaly ősszel zajló 2. karabahi háborút lezáró megállapodásban épp ezért is volt kulcsfontosságúnak tekinthető az Örményország déli részén kialakítandó korridor, hiszen ezáltal lehetővé válhat a különböző türk államok közötti zavartalan, és rövidebb szállítás.
Az utóbbi tíz évben folyamatosan erősödő szervezet nemrég bővülni is tudott. A vezetőváltás (2016) után külpolitikai nyitásba kezdő Üzbegisztán, élén Shavkat Mirziyoyevvel a 2019-es bakui csúcson teljes jogú taggá is vált. A szervezet továbbá egy európai taggal is bővült: Magyarország 2018-ban kapta meg a megfigyelői státuszt, majd pedig 2019-ben megnyitotta az Ybl-villában található Türk Tanács Európai Hivatalát.
Üzbegisztán csatlakozásával a szervezet tovább tudta növelni világpolitikai súlyát. Az öt tag népessége összesen több mint 150 millió fő, s dinamikusan növekszik, főként a közép-ázsiai népességrobbanásnak köszönhetően. A nemzetközi szállítási útvonalakba való fokozottabb integráció és a hatalmas földgáz és kőolajkészletek kiaknázásában érdekelt országcsoport szerepe várhatóan növekedni fog az EU és Magyarország szempontjából is. Noha az 1990-es évek elejéhez képest a földrajzi széttagoltság és a nagyhatalmak közötti kényszerű elhelyezkedés mit sem változott, a Türk Tanács és az egyre szorosabbá váló együttműködés révén ezen országok közelebb kerültek ahhoz, hogy a 21. század tényleg a türk népek évszázada legyen.
[1] Török nyelven a török és a közép-ázsiai török népekre (kazah, kirgiz, üzbég, türkmén stb.) ugyanazt a kifejezést használja (’Türk’). Az angol a két csoport közötti különbséget a Turkish és Turkic szavakkal fejezi ki. A hivatalos álláspont szerint a magyar nyelvben ezekre a népekre a török népek, nyelvükre a török nyelvek szavak használatosak, a türk szó pedig a középkori türk népekre, birodalmakra vonatkozik. Mivel azonban a magyar médiában és politikában az utóbbi években a Türk Tanács és türk népek kifejezés nyert egyre nagyobb teret, ezért a cikk a könnyebb érthetőség kedvéért a különböző török nyelvet beszélő népekre a türk népek kifejezést használja, töröknek csak a törökországi törököket tekinti.
Nyitókép: Baku, Azerbajdzsán (Forrás: flickr.com)
