2021. február 18.-án sikeresen landolt a NASA Perseverance marsjáró egysége a marsi Jezero-kráterben. E küldetéssel tovább bővülhet az égitestekről hozott minták száma. De vajon e mintagyűjtések jogalapot adhatnak az égitestek okkupációjára is?
Az USA és a Szovjetunió az 1967-ben aláírt Világűrszerződés II. cikkében meghatározta a világűr kisajátítás tilalmát. Az amerikai, a szovjet, a japán és a kínai mintagyűjtő küldetések kutatási célokat szolgáltak, e tevékenységet a Világűrszerződés I. cikke megengedi. Mindazonáltal a mintagyűjtő küldetések gyakorisága és sikeressége alapján kijelenthető, hogy az ipari szintű kitermeléstől messze áll az emberiség. (Az amerikai Apollo programban kb. 382 kg, a szovjet Luna programban 321 gramm, a japán Hayabusa programban kb. 6,4 gramm és a kínai Csang-o programban kb. 1,7 kg mennyiségű mintát gyűjtöttek.)
A Földre hozott minták utóélete
A mintagyűjtő államok tudományos vizsgálatokat végeznek a Földre hozott mintákkal – ez a Világűrszerződés szerint nem tiltott tevékenység. A minták pedig kutatási célból a mintagyűjtő államok tulajdonába kerülnek, s azok aztán sok esetben diplomáciai célokra is használták e ritkaságokat. A mintatulajdonos államok a diplomáciai kapcsolatuk erősítése céljából kőzeteket adományoznak a nemzetközi közösség számára. Nixon elnök például elsőként adományozott (,,Goodwill” (Jóakarat)) holdi kőzetmintákat a többi állam számára.
Ám nem mindegyik állam tudta megőrizni ezeket a mintákat. Írországban például a leégett helységgel együtt azok is megsemmisültek, Máltán ellopták őket, Romániában pedig Ceaușescu diktátor bukásakor tűntek el. Nicaraguában 5-10 millió amerikai dollár értékben elárverezték a kapott mintájukat. Mi, Magyarországon megőriztük őket.
Tisztázatlan tulajdonjogok
Az amerikai Apollo (1969 – 1972) és a szovjet Luna (1959 – 1976) programok kapcsán a nemzetközi közösség – preventív jelleggel – megalkotta az 1979. évi Hold megállapodást, amely tisztázta volna az égitestek erőforrásainak kereskedelmi célú szabályozását, de ez nem volt sikeres. Részben azért, mert a fejlett iparral rendelkező államok nem kívántak lemondani az égitestek erőforrásainak kisajátításáról. Nemzetközi szinten tehát nincs széleskörű elfogadottsága az 1979. évi Hold megállapodásnak.
Mindazonáltal 2015 óta az Amerikai Egyesült Államok, a Luxemburgi Nagyhercegség és az Egyesült Arab Emírségek nemzeti szinten elkezdték szabályozni az égitestek erőforrásainak tulajdonjogi kérdéseit, ez alapján immár magánszemélyek tulajdonába kerülhetnek az égitestek kereskedelmi céllal kitermelt erőforrásai. E nemzeti törvények ugyanakkor nem teljeskörűek és részletszabályokat sem tartalmaznak, valamint nem a nemzetközi együttműködésre építenek, hanem az ,,aki kapja marja”- elvet részesítik előnyben.
2020-ban Donald Trump amerikai elnök rendeletében nemzetközi támogatást kért az amerikai törvényhez, ezzel tovább erősítve a szabályozások nemzeti szintű jellegét. Az Amerikai Egyesült Államok bilaterális egyezményeket (Artemis Accords) kötött az iparilag fejlett államokkal (pl.: Egyesült Királyság, Luxemburgi Nagyhercegség, Egyesült Arab Emírségek) az amerikai Artemisz küldetés nemzetközi támogatása céljából. A bilaterális egyezmények rendszere egy olyan államok közötti konszenzus lehet, amely révén a Világűrszerződésben foglalt kisajátítás tilalma nem terjedne ki az égitestek erőforrásainak kereskedelmi célú kitermelésére.
Ellentmondásos helyzet
Az 1967. évi Világűrszerződés az űrtevékenységet végző államok számára nemzetközi felelősséget állapít meg nemzeti űrtevékenységük végzésekor, továbbá az űrobjektumok által okozott károkért való nemzetközi felelősségről szóló nemzetközi egyezmény külön rendelkezik az államok felelősségéről, valamint a nemzetközi jogi szabályokból levezethető a nemzeti szintű jogalkotás kötelezettsége is.
Alapvető jogelveket is érvényre juttat a Világűrszerződés III. cikke, így a polgári jogi ,,nemo plus iuris” elv (senki sem ruházhat át másra több jogot, mint amennyivel maga rendelkezik) és a ,,magánjogi szerződés nem érvényteleníthet közjogi szerződést” elve mind megerősítik az államokat abban, hogy kizárólag az ő égiszük alatt végezhetnek magánszemélyek világűrtevékenységet. Bár a nemzetközi közjogi szerződések alanyai kizárólag az államok, az ebben foglalt kötelezettségek a magánszemélyekre is vonatkoznak.
Általánosságban tehát elmondható, hogy főszabály szerint a világűrben területet okkupálni nem lehetséges, még a magánszemélyek számára sem. Kutatási célú minta gyűjtése azonban megengedett. A kereskedelmi célú kitermelés nemzetközi jogi szabályozása ugyanakkor még megoldásra vár – jelenleg az államok nemzeti szinten biztosítják a tulajdonjogokat. Ez pedig megoldatlan problémát jelent.
