A Trump-adminisztráció és a nemzetközi pénzügyek

Amikor Trump hatalomra kerülésével a tengerentúlon előretört a protekcionista politika, az IMF válaszul a multilateralizmust kezdte hirdetni. Aztán vezetőváltás következett, majd beütött a pandémia. Hogyan tovább? Benk Szilárddal, a Nemzetközi Valutaalap helyettes igazgatósági tagjával Trump elnök és az IMF kapcsolatát elemeztük.

Melyek voltak az elmúlt négy évben a leghangsúlyosabb közös pontok, érdekek a Trump-adminisztráció és az IMF céljait illetően?

Először is azt szeretném leszögezni, hogy nem minden esetben beszélhetünk önálló IMF cél-ról, vagy IMF-álláspontról. Mert végső soron mit is gondolnak az IMF-ben – és értem ezalatt az IMF hivatalos álláspontját, ami gyakorlatilag az igazgatóság álláspontja? Azt, amit Washingtonban, Berlinben, Londonban, Tokióban, Pekingben a fő részvényesek gondolnak – illetve ezek valamilyen ötvözetét. Egy kis országgal szembe, mint amilyen Magyarország könnyebben elkülöníthetjük azt, hogy mi az IMF álláspontja, de a legnagyobb részvényes, és egyben vétójoggal rendelkező részvényes esetén másképp tevődik fel a kérdés, így az USA álláspontja óhatatlanul meg fog jelenni az IMF álláspontjában. A Trump-adminisztráció esetén csak az a kérdés, hogy milyen gyorsan, és milyen szűrőkön át tud vagy tudott ez becsatornázódni. Figyelembe véve például a trumpi gondolatok felhígulását vagy lemorzsolódását egyrészt a Treasury (az USA pénzügyminisztériuma) szűrőjén, vagy annak régebbi vágású hivatalnokain keresztül, másrészt pedig még az Obama-adminisztráció által az IMF-be delegált felsővezetés által. Igy aztán az IMF céljai lassan egyre inkább szinkronba kerültek a Trump-adminisztráció ideológiájával. Ilyen például a nemzetközi szervezetek súlyának és egyben finanszírozásának csökkentése, a források megvonása.

Az IMF-et viszont mintha elkerülték volna a Trump-kormányzat multilaterális intézményeket és kezdeményezéseket gyengítő lépései. Mi lehet a titka annak, hogy az amerikai kormányzat által generált viharfelhők az elmúlt négy évben nem érintették a Nemzetközi Valutaalapot?

Ez legfeljebb azért tűnhet így, mert az IMF-re vonatkozó hírek valamiért elkerülték a nagyközönséget, míg pl. a WTO-val vagy a WHO-val kapcsolatos hírek sokkal inkább reflektorfényben voltak. Mindeközben az USA folyamatosan és évek óta nyomás alatt tartja az IMF-et, két irányból is, és hozzáteszem, ez a jelenség nem a Trump-adminisztráció idején kezdődött. Egyrészt azzal, hogy nem, vagy nem megfelelő mértékben járul hozzá a szükséges tőke-, illetve a hitelnyújtáshoz szükséges finanszírozás növeléséhez, pl. blokkolja a kvótaemeléseket, és korlátozottan járul hozzá egyéb, multilaterális kölcsön jellegű források bevonásához. Másrészt pedig gyakorlatilag kivérezteti az intézményt azáltal, hogy az éves működéséhez szükséges intézményi költségvetést igyekszik olyan szűkre szabni, ami már veszélyezteti az egyébként magasan képzett szakmai stáb munkáját. Ez  végsősoron a szakmai munka minőségének a romlásához vezet, magának az IMF reputációjának és súlyának az erózióját is elősegítve. Sajnos ez utóbbi erőfeszítésében az USA-t kiválóan segíti a szövetségesi hálója is, így nem nehéz neki megszerezni az abszolút többséget az ilyen jellegű megszorítások kivitelezéséhez.

Az Amerika Tanulmányok Kutatóintézet szervezésében az elmúlt időszakban rendszeresen áttekintettük a kereskedelmi háborúk természetét, különösen az amerikai-kínai párviadal szempontjából. Van-e az IMF és a közgazdasági mainstream által is osztott alapja a kereskedelmi háborúzás során megfogalmazott amerikai kritikának, ezen belül is különösen a valutamanipulációra vonatkozó éles vádaknak? Visszatükröződnek-e ezek valamelyest az IMF által megfogalmazott ajánlásokban?

Azt kell mondanom, hogy a valutamanipulációra vonatkozó vádak jól rezonálnak az IMF mandátumára, vagyis a nemzetközi monetáris rendszer stabilitása biztosításának a szükségességével. Értelemszerűen az IMF az ajánlásaiban nem fogja támogatni az ún. valutamanipulációkat. Az viszont már más kérdés, hogy mit minősítünk annak, ebben már nagy a mozgástér, olyannyira, hogy ez nem csak politikai, de módszertani kérdés is. Én csak remélni tudom, hogy az egymással versengő és egymásnak akár ellentmondó módszertanok ütköztetésekor nem érvényesül politikai befolyás is. Az viszont egyértelműen megfigyelhető volt, hogy az USA mindig nagy gondot fordított az árfolyamok/árfolyamértékeltségek módszertani/szakmai oldalára is, illetve az IMF-ben folyó szakmai munkát szoros figyelemmel követte, és ez megint csak nem a Trump-adminisztrációnak a sajátossága. 

A Trump-adminisztráció a globalizáció kedvezőtlen hatásainak csökkentésére protekcionista megközelítésben reagál, míg az IMF nyilvánvalóan más válaszokban gondolkodik. Hol vannak a legnagyobb hangsúlybeli különbségek a két megközelítésben?

Amikor Trump hatalomra kerülésével előretört a protekcionista politika, az IMF válasza elég egyértelmű volt: a multilateralizmust kezdte hirdetni első helyen a legtöbb szakmai anyagában. Ugyanakkor a tavalyi vezérigazgatóváltás után ezek a hangok kicsit elhalkultak (a francia Christine Lagarde-ot a bolgár Kristalina Georgieva váltotta –a Szerk.). Sajnálatos módon viszont mire ténylegesen felállt az új IMF vezetés, a teljes csapat, addigra be is ütött a COVID-válság, így a válságkezelés mindent fölülírt. Érdekes kérdés lenne, hogy az új vezetés alatt vajon lett volna-e bármilyen hangsúlyváltás a multilateralizmus népszerűsítésében, ha nem üt be a válság.

Az IMF kulcsfontosságú globális szereplő pénzügyi válság idején. Bár az amerikai törvényhozásban 2017-ben elakadt az a republikánus kezdeményezés, amely blokkolta volna az amerikai támogatást a görög pénzügyi mentőcsomagban való további IMF-részvételt illetően, a törvényjavaslat mégis egy erős jelzés arra, hogy az amerikai támogatás pénzügyi válsághelyzetek esetén nem vehető automatikusnak.

Fel lehet fogni erős jelzésként, de nem tulajdonítok a görög esetnek nagy jelentőséget ebben a kérdésben. Az egyébként is egyértelművé vált, hogy az USA nem szereti kinyitni a pénztárcát, ha a nemzetközi partnerek támogatásáról van szó, gondoljunk akár a NATO-ra akár egyéb területekre is. Konkrétan a görög esetben szerintem teljesen jogos és érthető volt az USA hozzáállása, úgy gondolom ez sokkal racionálisabb volt, mint az az ámokfutás, amit az európai intézmények műveltek. Szerencsére az IMF valamelyest háttérbe vonult végül a korábbi trojkából a görög programok kapcsán, így a reputációján nem esett nagy csorba. Az USA (és más, tartalékvaluta kibocsátó országok) hozzáállása persze politikailag érthető: a választóknak nehéz eladni, hogy miért kellene „másokat” támogatni. Ugyanakkor a tartalékvalutát kibocsátó jellegből adódóan csak ők vannak abban a helyzetben, hogy egy komoly válság esetén is a hitelezői oldalon tudjanak maradni. Ne felejtsük, az IMF egy szövetkezet jellegű intézmény, nem bank, és nem jegybank, nem állhat minden tagja egyszerre és egyidőben csak a hitelfelvevői oldalon.

Az Egyesült Államok és az IMF kvóta- és irányítási reformja folyamatos feszültségpontként jelentkezik. Melyek a legutóbbi fejlemények és milyen várakozások vannak a közeljövőt illetően ebben a témában?

A 15. kvótafelülviszgálat lezárult kvótaemelés nélkül, mert ehhez az USA nem járult hozzá. A probléma gyökere az, hogy minden egyes kvótafelülvizsgálattal az USA súlya csökkenne, tekintettel arra, hogy a világgazdaságban betöltött relatív súlya csökken. Ideig-óráig lehet ügyeskedni részben azzal, hogy elodázzák a kvótafelülvizsgálatot (értsd: módosítást, újraelosztást), illetve a kvótaszámítási képletet úgy módosítgatják, hogy nekik kedvező eredmény jöjjön ki, de a helyzet az, hogy a fundamentumok szerint az USA kvótájának lassan de biztosan csökkennie kellene, és előbb-utóbb beesne 15 százalék alá, mellyel elveszítenék bizonyos lényegi kérdésekben a vétójogukat. Ezt érthető módon nem szeretnék. Most ott tartunk, hogy egyelőre halvány ígéretek vannak az USA részéről arra nézve, hogy a hamarosan megnyitandó 16. felülvizsgálat során belemennek a kvótamódosításba illetve az emelésbe, összekötve „természetesen” a kvótaszámítási képlet felülvizsgálatával is. Ezek eredőjét és a folyamat kimenetelét egyelőre nehéz megjósolni, de véleményem szerint még sok-sok évig meg fogják találni annak a módját, hogy ne veszítsék el a vétójogukat.

Az IMF egyik legfontosabb funkciója a gazdasági folyamatok monitoringja és értékelése, amelyet a tagországokban rendszeresen lefolytatott ún. Article IV-konzultációk keretében fejtenek ki. A legutóbbi gazdaságpolitikai konzultáció eredményei az Egyesült Államok tekintetében egészen frissek, a Valutaalap 2020 augusztusában publikálta azokat. Melyek a legfontosabb üzenetek, amelyek hatással lehetnek az elkövetkező időszak gazdaságpolitikai döntéseire?

A jelentés egyértelműen rögzíti, hogy az Egyesült Államok egy példa nélküli társadalmi és gazdasági válság kellős közepén van. Az is tény, hogy a pandémia az ország történelmének leghosszabb gazdasági expanziós időszakát siklatta most ki. A jelentés megállapítja, hogy az amerikai gazdaság leállítása márciusban szükségszerű volt annak érdekében, hogy életeket mentsenek és az egészségügyi ellátások biztosíthatóságát fenntartsák. És egyébként annak ellenére hatalmas volt a gazdaság által elszenvedett kár, hogy április végén fokozatosan elkezdtek könnyíteni a lezárási korlátozásokon. A jelentés kiemeli az elhalálozottak és a súlyos megbetegedések rendkívül magas számát, azt, hogy közel 15 millió amerikai veszítette el állását, sok vállalkozás pénzügyi nyomás alá került, valamint, hogy a jövőbeli kilátások rendkívül bizonytalanok. Az anyag óvatosságra int a gazdaság újranyitása tekintetében, amely enyhítheti a negatív gazdasági hatásokat, miközben a fertőzési arányszám folyamatos emelkedését is szükséges megakadályozni. A megfogalmazott előrejelzés szerint a gazdaság helyreállítása és a járvány előtti időszak aktivitási szintjéhez történő visszatérés várhatóan hosszú időt fog igénybe venni. A jelentés aláhúzza, hogy az amerikai gazdaság nehézségei a világgazdaság alakulása szempontjából is komoly kockázatokat hordoznak. Az IMF elemzése alapján elmondható, hogy a jelenlegi, nem túl rózsás kilátások nyilvánvalóan jelentős hatással lesznek az elnökválasztás utáni hónapok gazdaságpolitikai döntéseire.