„Nem élhetünk elefántcsonttoronyban”

Miért fontos egy oktatási intézménynek a tudománykommunikáció? Hogyan fér meg egymás mellett a hagyományos és az online publikálás? Cél-e a hallgatók ösztönzése az online tudományos platformok használatára? Évnyitó beszélgetésünk Koltay Andrással, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorával.

Két évvel ezelőtt vette át a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetését. Milyen célokat fogalmazott meg akkor az egyetem tudományos életének fejlesztésével kapcsolatban?

Nagy tisztelettel léptem be az egyetem kapuján, amely akkor hatéves volt, de ha a jogelődöket is nézzük, akkor sok-sok évtizednyi – a honvédtisztképzés esetében évszázadnyi – hagyomány, múlt, felhalmozott szellemi tőke és kapacitás állt benne rendelkezésre. Ezen a rektori vezetés érdemben, drasztikusan alakítani, formálni nem tud és ez nem is lehet észszerű célkitűzés. A cél inkább az, hogy a meglévő erősségeinket tovább erősítsük, és lehetőséget biztosítsunk a szellemi és tudományos kibontakozásra, színesítsük az egyetem életét olyan tevékenységekkel, kutatási területekkel, amelyek az egyetem alapításának lázában nem tudtak előtérbe kerülni. Amellett, hogy az életünkben jelen lévő hivatásrendek kultúráját, tudományos beágyazottságát, hagyományait tisztelve léptem be ide, szerettem volna az egyetemet a humán tudományok irányába jobban kinyitni. Olyan területekre gondolok, amelyek nem kapcsolódnak szorosan az intézményünkben zajló képzésekhez, ugyanakkor az államszervezet működéséhez, az állam szerepéről való gondolkodáshoz, a magyar társadalom előtt álló feladatok megoldásához szükségesek. Ezért jött létre az Eötvös József Kutatóközpont, több kutatóműhely, számos új kollégával, akik ezt a fajta tudományosságot nem a meglévő eredményeink, sikereink és erősségeink kárára vagy terhére, hanem azok mellé helyezve építik fel.

Hogyan viszonyul egymáshoz az egyetemen zajló oktatási és kutatási tevékenység?

Aki egyetemi oktató, az kötelezően kutat is. Ez egy íratlan szabály, és különböző ösztönző lehetőséggel próbálunk segíteni abban, hogy ténylegesen komoly kutatási eredményeket mutassanak fel a kollégák. Nehéz ügy, mert a magyar felsőoktatásból általában véve hiányzik az a teljesítményértékelés és ösztönzőrendszer, amely egyértelművé teszi az oktatóknak, hogy milyen szintű és mennyiségű eredményekre kell jutniuk. Az elmúlt két évben e tekintetben is próbáltunk előre lépni. Van egy nagyon cizellált teljesítményértékelési rendszerünk, és számos olyan pályázatot is meghirdettünk, amelyek anyagi ösztönzés útján próbálják a tudományos teljesítmény megszületését elősegíteni. Azt gondolom, hogy ha szisztematikusan végezzük ezt a munkát, akkor minden oktatónk fel fogja ismerni, hogy egyéni érdeke is a kutatásokban való részvétel. Akik ezt nem teszik, azok esetében előbb-utóbb elgyengül az őket az intézményhez fűző kötelék.

Fordítva is igaz ez? Azaz az Eötvös József Kutatóközpont esetében cél, hogy a kutatók bekapcsolódjanak az oktatói tevékenységbe vagy esetleg bevonják az oktatókat kutatásokba?

A Kutatóközpontban kilenc kutatóintézet van, mindegyiknek más a profilja, a személyi állománya,  vezetőjének habitusa. A kutató és az oktató nem élhet elefántcsonttoronyban, látniuk kell a valóságot, tudniuk kell mozogni a való világban. Ebből az következik, hogy ha mi olyan szellemi tevékenységet tudunk folytatni itt az egyetemen, amely reflektál a körülöttünk zajló eseményekre, ráadásul ezt kellő sebességgel tesszük, akkor a kutatóinkat közelebb hozzuk a világhoz. Nem szabad, hogy a szellemi szféra és a magyar közélet élesen elválasztva, mintegy külön világokban létezzen egymás mellett. Ennek a következő lépése, hogy ha a kutatóink reflektálnak az őket körülvevő valóságra – természetesen az alapkutatások mellett –, akkor szerencsés, ha ezt a fiatalabb generációk felé is megjelenítik, és részt vesznek az oktatásban is. A legtöbb kutatói státuszban lévő munkatársunk oktat is.

A tudományos munka egyik mércéjét a minőségi szakmai publikációk jelentik.

Igen. Azonban tudományos publikációk esetében nem mindegy, hogy pontosan hol jelenik meg egy anyag, és kihez jut el. Az én tudományterületem a jogtudomány, arról tudok felelősen nyilatkozni. Ismerem azt a jelenséget, amikor jogtudósok magyarországi jogtudományi folyóiratokban publikálják cikkeiket úgy, hogy közben egészen biztosak lehetne benne, hogy alig néhány, az adott területtel foglalkozó hasonló szerző fogja azokat elolvasni. Ha pedig az adott munka nem kerül fel ingyenesen elérhető formában az internetre, akkor ez a szám ennél is kisebb. A szakmai előre lépéshez elengedhetetlenek ezek a publikációk, de hatásuk a tudományos életben és párbeszédben, még inkább a társadalmi valóságban gyakorlatilag mérhetetlen. Ez komoly frusztráció a tudós emberek számára, amellyel ugyan megtanultak együtt élni, de akkor sem nevezhetjük normális állapotnak. Törekszünk arra, hogy a tudományos publikációkat nemzetközi térbe tudjuk helyezni: olyan anyagok jelenjenek meg, amelyek a nemzetközi vitákban, tudományos életben is értelmezhetők. Be kell szállnunk olyan vitákba, amelyek európai vagy univerzális szinten zajlanak, és amelyekben a mi kutatóink is tudják hallatni a hangjukat. Ez persze nehéz, hiszen nyelvtudás, kapcsolatrendszer kell hozzá, másfajta megközelítésmód az alkotás folyamatában, valamint nemzetközileg is értelmezhető problémák felismerése. Nem egyszerű feladat, de ebbe az irányba kell elindulnunk. Azt gondoljuk, hogy bőven van mondanivalónk Európa és a világ számára.

Miért volt fontos, hogy szakmai fórumok mellett a tudománykommunikáció több színterén közérthetően is megjelenjenek a kutatási eredmények?

Ez ismét attitűdváltást feltételez a magyar felsőoktatásban dolgozók esetében, mert az ilyen jellegű tevékenységekre eddig nem fektettek nagy hangsúlyt. Vannak persze biztató kezdeményezések, egyes kutatóintézetek már jó ideje blogolnak, de intézményesen, egyetemek szintjén ez még nem nagyon működik. Pedig az, hogy egy komplex szakmai problémát tömören, röviden, közérthető módon összefoglaljak, ezáltal gazdagítsam a közbeszédet, érvrendszert adjak azok kezébe, akik nem szakemberként érdeklődnek a probléma iránt és utána véleményt formálnak róla a családi asztalnál, baráti társaságban vagy a közélet porondján, nagyon fontos tevékenység! Persze meg kell találni az egyensúlyt a szakmai publikációk és a szélesebb közönségnek szánt anyagok között, de a kettő együtt bőven megfér egymással. Utóbbi cél elérésének eszköze a Ludovika.hu platform. Elindításával bízunk abban, hogy a magas tudomány vívmányai közérthetővé tehetők, és a kollégák rávehetők arra, hogy erre erőt, energiát szánjanak. Másrészt reméljük, hogy az egyetem számára olyan branddé tud válni, amely intézményünk jó hírét és megbecsültségét egyaránt erősíti. Harmadikként pedig azt szeretnénk, hogy olyan szerzők is felbukkanjanak itt, akiknek egyébként nincs formális köze az egyetemhez. Tehát olyan közéleti fórumot képzelünk el – nyilván idővel tud ez kialakulni –, amely nyitott, vitáknak ad terepet, ahol számos tudományos, ismeretterjesztő, közéleti párbeszéd zajlik. A polarizált közélet és társadalmi valóság miatt nemigen vannak hasonló fórumok az interneten, és mi szerettünk volna erre egy kísérletet tenni.

Mennyire veszik át az online platformok a hagyományos megjelenési formák szerepét? Lehet-e egyensúlyban tartani a hagyományos és az online publikálási formákat?

Minden tolódik át az online felé, de ez nem azt jelenti, hogy jellegében szükségszerűen más, ami ott megjelenik, mint az offline világban. A komolyan vehető tudományos folyóiratoknak jellemzően az online változata is elérhető. A könyvekkel hasonló a helyzet. Érdekes jelenség, hogy megmarad a papír tekintélye. Egy tudós ember még mindig azt tekinti könyvnek, ami kézbe vehető, de ez valószínűleg egyre kevésbé lesz fontos szempont. Azt is észrevettem nagy nemzetközi kiadóknál, hogy kiadják a könyveiket és a folyóirataikat papíron, de már nem feltétlenül cél, hogy nagy példányszámban adják el őket. Úgy árazzák be ezeket, hogy valójában arra ösztönzik az érdeklődőket, hogy az általuk működtetett óriási adatbázisokra fizessenek inkább elő, amin majd azok a tartalmak is elérhetők lesznek, amelyek egyébként papíron is megjelennek. Mi is nagy erőfeszítéseket teszünk a Ludovika Egyetemi Kiadó működtetéséért, hiszünk a könyvekben és a folyóiratokban. Erről nem szeretnénk lemondani, amellett, hogy az online kommunikáció cunamiszerűen sodorja magával a tudomány embereit is.

Mennyiben segítik ezek a tudománykommunikációs törekvések a közszolgálatot választó oktatók és hallgatók munkáját?

Nagyon remélem, hogy egyre jobban segítik. Azt hiszem, a magyar felsőoktatás kultúrájába intézményesen még nincs belekódolva az, hogy valaki szükségszerűen többet akarjon tudni vagy több mindent tegyen meg, mint ami az előmeneteléhez szükséges minimum. A hallgatók egy része a közgazdaságtani alapvetésnek megfelelően a lehető legkisebb erőbefektetéssel a legnagyobb haszon elérésére törekszik, azaz próbálja valahogy átvészelni az egyetemi éveit. Természetesen megvan az a réteg, amely ambíciózus és a szellemileg leginkább fogékony éveit arra akarja fordítani, hogy megalapozza a hosszú távú, sok évtizedes szakmai pályafutását. Alapvetően őket akarjuk megszólítani. Újra és újra meg kell találni hozzájuk az utat. Biztos, hogy jórészt a digitális technológiákon keresztül vezet ez az út, miközben a személyesség erejében is hiszünk, és azt sem akarjuk feladni. A kettőnek egy ügyes hibridjét kellene elérnünk az oktatásban és a tudománykommunikációban is.

Cél, hogy a hallgatókat is bevonják a tudománykommunikáció platformjaira?

Egyértelműen igen! Örülnék, ha olvasnák, néznék, letöltenék a tartalmakat, és ha olykor akár szerzőként is megjelennének rajta. A tudományos körökből, szakkollégiumokból jöhetnek ilyen fiatalok. Nekünk az a felelősségünk, hogy azokat a hallgatókat azonosítsuk, megszólítsuk és ellássuk munícióval, feladattal, akik a minimum elvárásoknál többet szeretnének. Fontos lenne, hogy minél több oktató kolléga is magáénak érezze ezt a platformot. Bízom benne, hogy meg fogják látni ebben a lehetőséget és felismerik a feladat fontosságát.

Kiknek ajánlaná a Ludovika.hu-t?

Mindenkinek, aki érdeklődik a magyarországi közélet iránt, Magyarország sorsa iránt, gondolkodik arról, hogy merre halad az ország és a nemzet, milyen megoldandó feladatok állnak előttünk. Szeretném, ha ez nemcsak a magyarországi olvasóközönséget jelentené, hanem eljutnánk majd oda, hogy a platform párhuzamosan angol nyelvű tartalommal is ellátott oldallá válik, ami adott esetben a hazánk számára fontos ügyeket – nem szükségszerűen csak a magyar ügyeket – meg tudja jeleníteni a nemzetközi térben is. Hogy kikhez szeretnénk szólni? Nagyon szélesre nyitnám ezt az ollót és nyilván ez nem könnyíti meg a feladatot. El kell rugaszkodnunk a szigorúan vett egyetemi teendőktől, a képzéseink szűken vett profiljától és sokkal tágabb perspektívában kell gondolkodnunk.

Rendhagyó tanévkezdés – interjú az NKE rektorával a Ludovika TV Célkeresztben című műsorában.