A Katolikus Püspöki Konferencia társadalmi szerepvállalása
A katolikus egyház hierarchikus felépítésű intézmény, amelyben a helyi és központi irányítási szintek elkülönülnek. A püspöki konferencia egyfajta összekötő kapocsként funkcionál, és gyakran hallatja hangját társadalmi kérdésekben.
A konferencia egy adott ország vagy régió püspökeinek állandó testülete, amely a katolikus fórumok között kiemelkedő szerepet tölt be a társadalmi kérdések megvitatásában. A helyi püspökök egyéni megnyilatkozásaival szemben a közös fellépés erejét képviseli, a Szentszékkel összehasonlítva pedig átfogóbb regionális ismeretekkel bír. Működésének hatékonysága nagymértékben függ az egyes püspökök elkötelezettségétől, képzettségétől, valamint az adott ország társadalmi és politikai berendezkedésétől. Ahol a jogállamiság sérül vagy a püspökök függőségbe kerülnek az állami intézményektől, ott a konferencia nem vagy csak korlátozottan tud élni a kánonjog által biztosított lehetőségekkel.
Történelmi visszatekintés
A püspökök regionális szintű együttműködése nem új keletű. A II. Vatikáni Zsinat (1962–65) előtt a regionális zsinatok jelentették a közös fellépés elsődleges fórumát. A XVIII. századra azonban ezek a zsinatok a Római Kúriával való nehézkes kapcsolattartásuk, az előzetes engedélyeztetés, a pápai követ jelenléte, valamint a dokumentumok jóváhagyási procedúrája miatt vesztettek hatékonyságukból. A XIX. században a helyi egyházi vezetők politikai befolyása is csökkent, ami tovább szűkítette a zsinatok mozgásterét. A regionális zsinatokat egyre ritkábban, sőt bizonyos régiókban egyáltalán nem hívták össze.
Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb igény mutatkozott a társadalmi kérdések helyi szintű megvitatására. A püspöki konferenciák ezt az igényt elégítették ki. Már a jogi szabályozásuk előtt az egyházi érdekvédelem fórumává váltak Európában, lehetővé téve a katolikus püspökök számára, hogy közösen lépjenek fel az állami hatóságokkal és egyházellenes szervezetekkel szemben olyan ügyekben, mint a katolikus iskolák, egyetemek, sajtó, egyházi társulások, hitvédelmi és lelkipásztori kérdések. A szociális enciklikák egyre inkább ösztönözték a helyi egyházi szervezeteket a társadalmi problémák megoldásában való részvételre. Ezekben a dokumentumokban olyan kormányzati elvek jelentek meg, mint a szubszidiaritás, valamint teológiai és etikai szempontok, mint a társadalmi igazságosság és a szabadság. A II. világháború idejére a püspöki konferenciák általánosan elterjedtté váltak, de jogilag és dogmatikailag még kiforratlanok voltak.
A II. Vatikáni Zsinat a püspöki konferenciát az egyetemes egyház állandó és kötelező jogintézményévé tette. A zsinat végrehajtására kiadott pápai rendelkezés részletesebben szabályozta a konferenciák működését, előírva, hogy a zsinat tanításának fényében alkossák meg vagy vizsgálják felül szabályzataikat. Később II. János Pál pápa az Apostolos suos kezdetű motu proprioban foglalkozott a püspöki konferenciák jogi és teológiai természetével, megerősítve, hogy a konferencia a püspökök közös küldetésének ellátására alkalmas szerv.
A konferenciák társadalmi szerepvállalásánál nem lehet eltekinteni a pápa egyházkormányzati elsőbbségétől. A pápák gyakran foglalnak állást társadalmi kérdésekben, és a pápa és a püspökök közötti teológiai kapcsolat miatt ennek követése nem csupán erkölcsi kötelesség. A püspökök és intézményeik, beleértve a püspöki konferenciákat, kötelesek támogatni a legfőbb pásztor munkáját. A konferencia és a Római Kúria közjogi kapcsolatban áll egymással. A legfőbb egyházi hatóság joga a püspöki konferenciák létesítése, megszüntetése és módosítása. A konferencia szabályzatának felülvizsgálatát a Szentszék végzi. Ferenc pápa kiemelten fontosnak tartja a helyi püspöki konferenciák és a Szentszék közötti interakciót. Már korai megnyilatkozásaiban hangsúlyozta a püspöki konferenciák szerepét a kollegialitás megvalósulásában. Később a teremtésvédelem és a békeépítés kapcsán is számít a helyi egyházak tapasztalataira. Ferenc pápa a vallások és nemzetek közötti párbeszédet szorgalmazza a globális társadalmi kihívások kezelésére, és ez az egyház belső életére is igaz, amit a püspöki konferenciákkal való intenzívebb kapcsolat is jelez.
Intézményi lehetőségek a béke és társadalmi igazságosság előmozdításában
A zsinat és az azt követő egyházi megnyilatkozások nemcsak a konferenciára vonatkozó elméleti alapokat fektették le, hanem a konferencia struktúráját is kialakították. A püspökök alulról szerveződő gyűlését eredetileg gyakorlati szempontok motiválták, de a jogi szabályozás számos olyan elemet tartalmaz, amely lehetővé teszi a társadalmi kérdések megoldásában való aktív részvételt. Ilyenek a konferencia közösségi fellépése és szerkezete, a bizottságai, a tagokra vonatkozó előírások, a hivatalos társulások és a konferenciák közötti együttműködés.
A konferencia minden országban vagy régióban kötelező és állandó intézmény, amely lehetőséget biztosít az információcserére és a közös fellépésre. Tagjai a terület összes megyéspüspöke, illetve azok, akik a jogban velük egyenlő elbírálás alá esnek. A konferencia az adott ország területének részegyházaira terjed ki, de a katolikusok alacsonyabb létszáma indokolhat eltérést. A régióban zajló fegyveres konfliktusok miatt egyes konferenciáknak kiemelten fontos szerep jut a társadalmi béke védelmében. Hasonlóan fontos szerepet töltenek be azok a püspöki konferenciák, amelyek konfliktusban álló országokat fednek le. A szudáni püspöki konferencia például az ország kettéosztása után is egységes maradt, a püspököket a régió békéjének előmozdítása motiválta.
A konferencia szervei kiemelt szerepet kapnak a béke és a biztonság előmozdításában. A teljes ülés a konferencia legfőbb döntéshozó szerve, amelyet évente legalább egyszer össze kell hívni, de a körülmények indokolhatják rendkívüli ülések összehívását is, például sürgős társadalmi kérdések esetén. A plenária a konferencia döntéshozatali és jogalkotó szerve. Egyes jogalkotási tárgyköröket a jog, másokat a Szentszék felhatalmazása utal a konferenciához. A társadalmi kérdésekben a teljes ülés inkább erkölcsi nyilatkozatokat ad ki, nem jogszabályokat. Az elemzéseket a konferencia bizottságai készítik, de a teljes ülés nyilatkozatainak akkor is különös súlya van, ha azok általánosabbak. A konferencia végrehajtó szerve az állandó tanács, amely rendszerint a konferencia elnökéből, alelnökéből és egyéb tagokból áll, és gyakran ad ki nyilatkozatokat a béke kapcsán, amelyek szintén erkölcsi állásfoglalások.
A tagok szerepe a béke előmozdításában
A konferencia nemcsak testületi jellege, hanem egyes tagjai révén is jelentős szerepet játszhat a béke előmozdításában. Külön kiemelést érdemel a pápai követ, a katonai ordinárius és a más rítushoz tartozó ordinárius.
A pápai követ nem tagja a püspöki konferenciának, de jelen van a rendes ülések megnyitásakor, és meghívást kaphat az ülés többi részére is. Másolatot kap az ülések tematikájáról és a konferencia aktáiról. Feladatai közé tartozik, hogy „igyekezzen előmozdítani azokat az ügyeket, amelyek a békét, a fejlődést és a népek együttműködését szolgálják”, valamint ápolja a kapcsolatot a püspöki konferenciával, és adjon meg neki minden segítséget. A pápai követ ismeri a Szentszék kül- és biztonságpolitikáját, közvetíti azt a konferencia és a helyi egyházak felé, és beszámol a Szentszéknek a helyi körülményekről. Gyakran olyan területeken is szolgál, ahol a békét számos biztonsági kihívás fenyegeti, így tapasztalataival segítheti a konferencia munkáját.
A más rítusú ordináriusok, főszabály szerint, nem tagjai a konferenciának, de tanácsadói joggal meghívhatók az ülésekre. Azonban a konferencia alapszabálya lehetővé teheti, hogy a területen székhellyel rendelkező keleti püspökök szavazati joggal tagjai legyenek a konferenciának. Ez általában azokban az országokban fordul elő, ahol az adott keleti katolikus egyháznak nincs saját szinódusa. Ezek az ordináriusok élő kapcsolatot ápolhatnak a Közel-Kelet és más régiók keleti katolikus egyházaival, amelyek a biztonsági kihívások miatt gyakran szerepelnek a püspöki konferenciák napirendjén. Az üldözött keresztény közösségekkel kapcsolatban a püspöki konferencia gyakran a jog által előírt lelkipásztori kötelezettségének tesz eleget, máskor önként vállalt humanitárius feladatot lát el, vagy deklarációk formájában hívja fel a politikai szereplők figyelmét e közösségek szenvedéseire. A keleti katolikus ordináriusok jelentősen hozzájárulhatnak ezekhez a kezdeményezésekhez, ezért ideális, ha részt vesznek a béke és az igazságosság előmozdítására létrehozott bizottságokban, és az üldözött keresztények támogatásában.
A katonai ordinárius, a katonák lelkipásztori ellátásáért felelős egyházi vezető a püspöki konferencia teljes jogú tagja. A biztonsági kérdésekről, regionális és kulturális különbségekről szerzett speciális ismereteivel segítheti a konferencia munkáját. Ideális esetben ő is részt vesz a püspöki kar békével foglalkozó bizottságaiban.
Konkrét meghívás esetén más papok, szerzetesek vagy világi hívek is részt vehetnek a konferencia ülésein, de csak tanácsadói joggal. Erre akkor kerülhet sor, ha a konferencia elnökének megítélése szerint tanácsaikkal elő tudják mozdítani a konferencia munkáját. A katolikus egyházban a világi hívek rendelkeznek a leginkább biztonságpolitikai és nemzetközi jogi ismeretekkel. Azon túl, hogy a bizottságokban és a kutatásokban részt vesznek, eseti jelleggel a plenária is meghallgathatja őket. Tevékenységük a többi állandó és ad hoc bizottság szempontjából jelentős.
Püspökkari bizottságok a béke előmozdítására
A konferenciának jogilag szabályozott intézményei és kezdeményezései lehetnek. A konferenciákat kötelezik, hogy a Szentszék által jóváhagyott szabályzattal rendelkezzenek, amelynek a bizottságok kötelező részét képezik. A hatvanas évektől jöttek létre a püspökkari Igazságosság és Béke (Iustitia et Pax) bizottságok. Tevékenységük sokféle lehet: imádságokat, virrasztásokat, liturgikus és paraliturgikus eseményeket szerveznek, de legjelentősebb feladatuk a konferencia háttéranyagainak elkészítése. A konferencia meghatározott biztonsági kérdésekre ad hoc bizottságokat is felállíthat. A bizottság tagjai lehetnek a konferencia tagjai, de emellett szakmai ismeretekkel rendelkező papok, szerzetesek és laikusok is részt vesznek a munkában. Utóbbiak bevonása, szaktudásuk miatt, különösen fontos. Szabó Péter szerint az egyetemes jog szintjén is szükséges lenne a püspöki konferenciához egy tanácsadó szervezet hozzárendelése, amelyben laikusok is részt vennének.
Mivel a humán biztonság egyre több területet fed le, a konferenciának is egyre több szakembert kell bevonnia a megalapozott válaszok kidolgozásához, legyen szó nukleáris fegyverekről, élelmiszer-, víz- vagy környezetbiztonságról, az oktatáshoz való jogról, a nők és gyermekek jogairól vagy a vallásszabadságról. A bizottságok munkái sok esetben visszaköszöntek a huszadik századi pápák dokumentumaiban. Sőt, a püspöki konferenciákat arra kérik, hogy ha egy nyugdíjazott püspök egy adott kérdés kiváló szakértője, akkor az illetékes bizottságban kapjon helyet. A nyugdíjazott püspök ugyan nem tagja a konferenciának, de ismereteit kamatoztathatja a szakterületén. Ezek a bizottságok gyakran együttműködnek egyházi vagy katolikus egyetemekkel, és konferenciákat is szerveznek a béke témakörében.
Krisztushívők társulásai a béke előmozdítására
A püspöki konferencia hatás- és illetékességi körébe tartoznak a krisztushívők országos hivatalos társulásai, amelyek akár alkalmi, akár állandó jelleggel felvállalhatják a társadalmi kérdések előmozdítását. Már a zsinat előtt is voltak erre irányuló kezdeményezések, amelyekben a világiak szerepe kiemelkedő volt.
A társulási jog magas fokú elismerése a zsinat utáni jog eredménye. A társulásokat az egyház céljainak előmozdítására hozzák létre, amely magában foglalja a „jótékony, illetve vallásos célt, továbbá a keresztény hivatás előmozdítását a világban”. A társadalmi igazságosság előmozdítása illeszkedik az egyház célkitűzéséhez. A püspöki konferencia hozhatja létre az illetékessége alá tartozó területen azokat a társulásokat, amelyek az egyház nevében tanítanak, vagy a nyilvános istentiszteletet mozdítják elő, vagy más olyan célokra törekszenek, amelyek megvalósítása természeténél fogva az egyházi hatóságnak van fenntartva. Előfordulhat, hogy nem fenntartott feladatokról van szó, de az erőkoncentráció és a képességnövelés miatt a püspöki konferencia mégis hivatalos társulást hoz létre. A társulások sokféleképpen segíthetik a békét (célzott gyűjtések, kapcsolattartás, társadalmi érzékenyítés, akadémiai szerepvállalás stb.). A hatályos kánonjog a társulási jognak széles lehetőséget biztosít, de az eredményesség erősen függ az államnak az egyházakhoz és a civil társadalomhoz való hozzáállásától. Erre példa a kommunista diktatúrák, amelyek erős ellenőrzés alatt tartották és tiltották az egyházi szerveződéseket.
Püspöki konferenciák szövetsége
A jogalkotó a „nagyobb jó” elérése érdekében szorgalmazza a szomszédos püspöki konferenciák közötti együttműködést, amely a béke előmozdítására is kiterjeszthető. Az Apostolorum Successores kezdetű utasítás az apostoli és karitatív élet kapcsán is utal a konferenciák közötti kezdeményezésekre, és megemlíti az ökumenizmust, a katolikus oktatást, a katolikus felsőoktatást, a társadalmi kommunikációt, valamint a hit és az erkölcs integritásának védelmét. Az együttműködés széles skálán mozoghat, de alapvetően két tipikus formája különböztethető meg: a történelmi sérelmek gyógyítása és az intézményesült együttműködés.
Ami a sérelmek gyógyítását illeti, a konferenciák több esetben voltak a népek közötti kiengesztelődés előmozdítói. II. János Pál a Reconciliatio et Paenitentia kezdetű enciklikájában a püspököket és a püspöki konferenciákat a népek közötti kiengesztelődésben kiemelt szereplőkként pozícionálja. Már a második világháború utáni években, amikor a konferenciák jogi és teológiai megalapozása még alakulóban volt, a német és a francia püspökök élen jártak a két nép megbékélésének elősegítésében. A katolikus egyház illeszkedett azokhoz a politikai és társadalmi folyamatokhoz, amelyek az európai népek kiengesztelődését célozták. A lengyel püspökök 1966-ban meghívták a német püspököket a lengyel egyház millenniumi ünnepségére. A püspökök kezdeményezése a II. Vatikáni Zsinat dialógus koncepciójára épült, de számos politikai és társadalmi kérdést akkor még nem tudtak a püspökök feloldani. Hasonlóan hosszú folyamat volt az északír megbékélés előkészítése, amelyben az ír püspöki konferencia részt vett. A rendszerváltást követően a kelet-európai országok is éltek az új egyházjogi lehetőségekkel, felismerve, hogy a kelet-európai népek sérelmeinek gyógyításában a katolikus egyház szerepet játszhat. A magyar és a szlovák püspöki konferencia rendszeresen tart találkozókat, és aláírták a kiengesztelődésről szóló memorandumot. Más esetekben a püspöki konferenciák állandó jelleggel találkoznak a béke előmozdítására.
Az intézményes együttműködés terén az Egyházi Törvénykönyv a szomszédos püspöki konferenciák szövetségéről beszél. Az új Törvénykönyv kiadása után egyre gyakoribbá vált a nagyobb régiókat és kontinenseket lefedő tömörülése a püspöki konferenciáknak (pl. Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa, Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága, Afrikai és Madagaszkári Püspöki Konferenciák Szimpóziuma, Ázsiai Püspöki Konferenciák Szövetsége, Latin-amerikai és Karibi Püspöki Tanács). Tevékenységük részben az egyetemes egyház által szorgalmazott, részben a régiókat érintő társadalmi kérdésekre irányul. A biztonsági kihívások dinamikus természete miatt azonban lehetetlen a statikusabb jellegű szabályzatokban minden területet lefedni. Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) például szinte minden komolyabb társadalmi kihívás kapcsán rendelkezik munkacsoporttal, de alapvetően az Európai Unió országait érintő kérdésekre összpontosít. A konferenciák tömörülése sok tekintetben hasonlóságot mutat a püspöki konferenciákkal: a Szentszék által jóváhagyott szabályzattal rendelkeznek, elnökségük, teljes ülésük, bizottságaik és munkacsoportjaik vannak. A konferenciák szövetségét nem kötelező azonban létrehozni, teológiai és kánonjogi elismertségük elmarad a konferenciákétól, különösen a jogi kötőerővel rendelkező dokumentumok tekintetében. Érdeklődési körükben inkább a társadalmi és biztonsági, és nem a szorosan vett teológiai kérdések állnak. A társadalmi kérdések nagyobb összefüggésekben való kidolgozása és a kezdeményezések sora azonban előremutató.
Következtetések
A püspöki konferencia a katolikus egyház kiemelkedő regionális intézménye, amelynek működésében a hierarchikus, a kollegiális és a szinodális elemek ötvöződnek. Elődintézményei elsősorban az egyházzal szembeni támadások elhárítására jöttek létre. A II. Vatikáni Zsinat szakított a defenzív hozzáállással, a pasztorális, illetve társadalmi célok megvalósításának összehangolására helyezte a hangsúlyt. A konferencia kiemelkedő képességekkel rendelkezik a béke és a társadalmi igazságosság előmozdításában, akár a hagyományos defenzív megközelítésből, akár a zsinat dialógus etikájából indulunk ki. Az egyházkormányzat olyan középszintje, amelynek tiszteletben kell tartania a megyéspüspök kormányzati autonómiáját és a pápa, illetve a Szentszék iránymutatásait. Ez sajátos integratív képességeket biztosít a konferenciának, ami megnyilvánul a társadalmi kérdésekben készített szakanyagokban és a humanitárius kezdeményezésekben. Az előbbiek a Szentszék dokumentumaiba is beépülnek, míg a humanitárius kezdeményezésekben gyakori az együttműködés a Szentszékkel.
Az Egyházi Törvénykönyv és a későbbi egyházi dokumentumok megerősítették a konferencia jogi helyzetét. A zsinat előtt a konferencia jogilag alulszabályozott és nem kötelező intézmény volt. A képességnöveléshez elengedhetetlen volt a hatásköri és szerkezeti szabályozás. A jogszabályokban elvi alapvetésekre került sor, meghatározták a konferencia szerveit, szerkezetét és hatáskörét.
A püspöki konferencia jogi személy, ami jelentős segítség a nemzeti és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartásban a közjó, a humanitárius tevékenység és a béke előmozdítása érdekében. A kánonjogi lehetőségeket azonban az intézmény csak a jogállami keretek között tudja kihasználni.
A konferencia legfontosabb, egyben jogalkotó szerve a teljes ülés, amely rendes vagy rendkívüli ülés keretében jogilag kötelező döntéseket hozhat. Ezek a dokumentumok tárgykörük alapján kerülhetnek kapcsolatba a társadalmi kérdésekkel. A béke tekintetében jellemzőbbek a püspökkari felhívások, üzenetek, körlevelek, amelyek jogi kötőerővel nem rendelkeznek. Az új típusú biztonsági kihívások megítélésében néha érzékelhető, hogy a konferenciák a Szentszéktől vagy a pápától eltérő álláspontra helyezkednek. Az Apostolos Suos kezdetű motu proprio arra figyelmeztet, hogy a társadalmi kérdésekben a konferenciák körültekintéssel járjanak el. Nehéz megmondani, hol húzódik a konferencia autonómiája, hiszen nem dogmatikai tételekről van szó, hanem olyan társadalmi kérdésekről (pl. migráció, vallás- és felekezetközi párbeszéd, nukleáris fegyverek), amelyek megítélése regionális perspektívában más képet mutathat.
A konferenciának minden nem nyugállományú püspök és megyéspüspök, illetve a vele egyenlő jogi elbírálású ordinárius tagja, ami önmagában nagy kapacitást jelent. A konferencia egyes tagjai, mint a katonai ordinárius vagy a keleti egyházak ordináriusai (ha a főszabálytól eltérően tagjai a latin konferenciának), sajátos képességekkel járulhatnak hozzá a biztonsági kérdések jobb megértéséhez és az operatív munkához. A pápai követ nem tag, de nagyban hozzájárulhat a konferencia törekvéseihez, ami egyben jogszabályon alapuló kötelezettsége is.
Az állandó tanács a konferencia operatív szerve, nem jogalkotó, de a szabályzatban lefektetett keretek között döntéseket hozhat, és végrehajtja a plenária döntéseit. Ebben az állandó hivatala segíti.
A társadalmi igazságosság előmozdításában kiemelkedő szerepet töltenek be a konferencia szakbizottságai. A bizottságnak lehetősége van állandó munkatársakat alkalmazni vagy eseti jelleggel megbízási szerződéseket kötni a biztonsági kérdések kidolgozására. A tagok között lehetnek a konferencia püspökei, papok és szerzetesek is, de a szakanyagok elkészítése leginkább a világi hívek képességeit feltételezi. A bizottságok jelentősége inkább csak az általuk készített szakanyagokból, de a jogszabályokból nem derül ki.
A konferenciának lehetősége van krisztushívők hivatalos társulását létrehozni a béke támogatására. A legtöbb konferencia hivatalos segélyszervezettel (katolikus karitász) is rendelkezik, amelyek gyakran felvállalják a humanitárius akciók lebonyolítását a konferencia nevében.
Az Egyházi Törvénykönyv egyetlen kánonban utal a konferenciák közötti együttműködésre. Jogi alulszabályozottságuk ellenére az elmúlt években sokat tettek a a társadalmi kérdések előmozdításáért, mind eseti jelleggel, regionális szinten, mind a konferenciák területi tömörülései révén. Utóbbiak sokszor egész kontinensnyi területek konferenciáit tömörítik, és fő fókuszuk a társadalmi igazságosság. Eredményességük feltételezné, hogy a jövőben az egyetemes joganyagban is alaposabb kidolgozást kapjanak.
Mind a konferenciák, mind a konferenciák szövetségei gyakran szerveznek liturgikus és paraliturgikus eseményeket, ahol a békéért imádkoznak. Ezek metajurisztikus elemek, de az egyházat az különbözteti meg minden más nemzetközi és nemzeti szereplőtől, hogy az emberi igyekezeten túl bízik az imádság erejében és a gondviselésben a béke előmozdítása kapcsán.
Nyitókép: C1 Superstar / Pexels