Bontakozó muszlim és keresztény XXI. századi diskurzusok az ökológiáról
A jelen recenzió tárgyát képező könyv a Tübingeni Egyetem, a cambridge-i Muslim College és a St Andrews Egyetem közös szervezésében tartott 2019-es cambridge-i konferencián elhangzott előadások alapján készült.
A kötet egy újabb kísérlet napjaink ökológiai válságának vallási szemszögből való megközelítésére, és egyben arról is tanúskodik, hogy a környezetért aggódó világvallások készek az együttműködésre. Különösen a természetről szóló iszlám-keresztény teológiai párbeszéd kapott lendületet Ferenc pápa Laudato Si’ című, 2015-ben megjelentetett enciklikája óta, amely kiemelt fontosságot tulajdonít a környezetvédelem vallásközi szemléletének. Az ökológiai kérdések tárgyalása ma már nem korlátozódik az értelmiségiek és aktivisták egy szűk csoportjára, hanem teológusok és vallástörténészek is aktívan kutatják a különböző vallási hagyományokat, hogy forrásokat találjanak egy szisztematikus vallásos ökológia számára.
A könyv négy részre, tizenkét fejezetre és egy hosszú bevezetőre tagolódik. Ez utóbbi szerzője, Lejla Demiri a természeti világgal, különösen az állatokkal való együttérzést hangsúlyozó iszlám etikát vizsgálja. Az I. rész két fejezete a világegyetemben uralkodó harmónia és káosz, illetve a Homo Sensibilis témakörével foglalkozik. Az 1. fejezetben Rusmir Mahmutćehajić az iszlám teológiát a fizikával ötvözi és amellett érvel, hogy minden lénynek egzisztenciális szimmetriában kell élnie, dicsérnie kell Istent, és tartózkodnia kell a Föld kényes egyensúlyának felborításától, illetve a többistenhittől. A 2. fejezetben Rebecca S. Watson és Meric Srokosz a káosz és a kozmosz témakörét boncolgatja a változó világról szóló bibliai megközelítések fényében. Külön kiemelik a bibliai elbeszélésben a káosz és a rend forrásaként megjelenő víz szerepét. Érvelésük szerint a természet bibliai értelmezésének középpontjában az emberi cselekvés által megbontott isteni rend áll. A Biblia bizonyságot tesz arról, hogy Isten fenntartja a kozmosz rendjét, ugyanakkor elismeri az emberiség felelősségét annak veszélyeztetéséért.
A II. rész három fejezete a természetteológiáiról, az isteni gondviselésről és az antropocentrizmusról szól. A Dave Bookless által jegyzett harmadik fejezet a biológiai sokféleség helyét vizsgálja a keresztény gondolkodásban. Érvelése szerint a teremtésben, a szövetségben, Jézus Krisztus és az eszkatológiai beteljesedés történeteiben megnyilvánvaló bibliai perspektíva inkább teo-ökocentrikus, mint antropocentrikus. Az iszlám és az animizmus kapcsolatát elemző 4. fejezetben Ingrid Mattson az összes teremtett lény közösségével való kapcsolat megteremtése mellett emel szót. Az animizmus szerinte nem más, mint az a meggyőződés, hogy minden dolog összekapcsolódik és él, ideértve a természeti világban egymással egyfajta spirituális köteléket alkotó összes állatot és növényt is. A társadalmi és kozmikus egyensúly fenntartása érdekében hangsúlyozza továbbá annak fontosságát, hogy minden élőlényt tisztelettel és odafigyeléssel kezeljünk. Az 5. fejezetben Mujadad Zaman azt fejti ki, hogy az iszlám tudás hagyománya, valamint az adab és a jótékonyság elve révén megtanulhatjuk, hogyan éljünk harmóniában a természettel. Ezt úgy érhető el, ha a természethez egyfajta tanulói szemléletmóddal közelítünk, miközben a valóság transzcendens megtapasztalására törekszünk.
A szintén három fejezetből álló III. rész az anyatermészet témáját, valamint az ember és a természet közötti kapcsolat poétikáját vizsgálja. A 6. fejezetben Oleh Kindiy azt tanácsolja, hogy térjünk vissza Alexandriai Kelemen autarkeia elképzeléséhez, vagyis az önellátáshoz. Kelemen az önuralom és az Istennel való együttélés keresztény teológiáját dolgozta ki, ami lehetővé teheti számunkra, hogy megfékezzük a modern világ fogyasztási vágyát és kapzsiságát. A 7. fejezetben Ralf K. Wüstenberg Kálvinban és al-Ghazālīban az Isten fénye által vezetett hit természetes teológiáját fedezi fel. Isten tisztelete során az embereknek arra kell törekedniük, hogy megismerjék őt, értelmezzék az isteni jeleket, értékeljék a teremtés szépségét, és erkölcsös életet éljenek. Így a hit, a spiritualitás, a szépség és az etika egymásba fonódnak. A Munjid M. Murad által írt 8. fejezet a szakrálishoz való visszatérés mellett érvel a környezeti válság kezelése érdekében. Rúmit idézi, hogy kifejtse, a természeti világ minden teremtménye – élő és élettelen egyaránt – egy olyan közösséget alkot, melynek tagjai imádják Istent, szeretik az istenit és egymást, és amely az embertől független, teljes mértékben az istenitől függő, veleszületett spirituális értékkel rendelkezik.
A IV. rész a környezet és a gazdaság teológiai perspektíváit tárgyalja. Samir Mahmoud a 9. fejezetben az épített környezet iszlám teológiáját szorgalmazza visszatérve a fiṭra fogalmához, amely egy olyan emberi hajlam, amely segíthet az embereknek a természeti világ szépségének intuitív érzékelésében. Ez lehetővé tenné az építészek számára, hogy visszaadják az építészeti formák eredendő szépségét, miközben a hagyományok méltósága is kifejeződik. A 10. fejezetben Augustinos Bairactaris foglalja össze a protestantizmus és az ortodox kereszténység új teológiai felismeréseit a Föld megőrzéséről, a teremtés integritásáról és az ellenállás lelkiségéről. Ezek a felismerések segítenek a keresztényeknek az ökológiai válság kezelésében, amit a szerző a globális gazdasági igazságtalanság egyik elemének tekint. A 11. fejezetben Yaqub Chaudhary a technotudomány és a mesterséges intelligencia múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozik az ökológiai és éghajlati problémák vonatkozásában. Emellett a szerző kritikus álláspontot fogalmaz meg a szcientizmussal és a monizmussal szemben, és óva int a természet mechanocentrikus felfogásától. A kötetet Tim Winter utószava zárja, amely összefoglalja a korábban tárgyalt fejezeteket.
Ez a könyv főként elmélkedő, a szent szövegekre és azok tekintélyére összpontosító, de a vallástörténetben és a filozófiában is elmélyülő esszékből áll. Módszere fogalomközpontú, meghatározó teológiai gondolatokra fókuszál, és ezekből kiindulva tárgyalja részletesen a különböző helyzeteket és kérdéseket. Az írások középpontjában a teológia tudománya áll, és különböző módokon foglalkoznak a szent tanulmányozásával. Ez teszi a könyvet vonzóvá a vallás és az ökológia kapcsolata iránt érdeklődő tudósok, valamint a hagyománytisztelő vallásos közönség számára egyaránt. Az esszék értékes vallási fogalmak révén nyújtanak segítséget az olvasóknak napjaink környezeti válságának kezeléséhez. Valódi vallásközi párbeszédről tanúskodik, hogy a szerzők a másik vallás (legyen az iszlám vagy kereszténység) alapvető ismerete mellett saját vallási hagyományaik és teológiájuk alapos ismeretéről is tanúbizonyságot tesznek. Ezek az írások bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a teológia képes alkalmazkodni a változó körülményekhez, miközben őrzi hagyományos gyökereit. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a szerzők többsége az egyéni szintre koncentrált, vagyis arra, hogy az egyénnek milyen nézeteket és eszményeket kell vallási szempontból képviselni ahhoz, hogy környezettudatos legyen. A társadalom vagy a közösség perspektívája nem került kifejtésre.
A könyvvel egy átfogó köttet tart kezében az olvadó, olyan tudósok tollából, akik számára fontos az élet és a környezet, ugyanakkor mélyen elkötelezettek saját vallási hagyományaik (a kereszténység és az iszlám) mellett. Teológusoknak, vallástörténészeknek és az ökológiai válságra adott vallási válaszok iránt érdeklődő nagyközönségnek egyaránt ajánlott olvasmány.
