A keresztény realizmus fő képviselői a XX. század közepén alkotó amerikai protestáns lelkészek, teológusok, politikai gondolkodók voltak. Vajon alkalmazhatók-e nézeteik más kontextusban?
A keresztény realizmus alkalmazhatóságáról és hasznosságáról legalább annyi vita folyik[1], mint amennyi magáról a fogalomról[2]. Természetesen az alkalmazhatóság és a hasznosság két merőben különböző kategória; nem minden – illetve minden esetben – hasznos, ami alkalmazható. Ráadásul számos alkalommal pont a keresztény realizmusra adott definíció tartalmán múlik, hogy az mennyiben alkalmazható és hasznos. A fent említett vitát jellemzően amerikai[3] kutatók folytatják, tehát esetükben szinte „csak” az eredeti és az időbeli alkalmassági, illetve hasznossági kérdések merülnek fel, a térbeliek kevésbé. Ezen értelmezési keretből kilépve, a blogbejegyzés a keresztény realizmus mai általános alkalmazhatóságának kérdését firtatja[4].
Először is, mi a keresztény realizmus? Bár sokan kiterjesztően értelmezik a fogalmat és keresztény realistának hívják azokat a szerzőket, akik egyszerre keresztények és (politikai) realisták (pl. Szent Ágoston, Luther Márton, Kálvin János), a kifejezést leggyakrabban a XX. század közepén befolyásos amerikai protestáns lelkészekhez, teológusokhoz, politikai gondolkodókhoz, különösen Reinhold Niebuhrhöz (1892–1971), illetve követőihez kötik. Niebuhr, fenntartva a keresztény elvek (leginkább az igazságosság) társadalmi képviseletének szükségességét, amellett érvelt, hogy a társadalmi cselekvést a politika és az ember valódi természetének ismeretében kell végezni. Az emberi természet megértéséhez a keresztény realisták (Szent) Ágostonhoz fordultak és az ember bűnre való hajlamát hangsúlyozták, míg a politika esetében a tapasztalatból igyekeztek kiindulni, ami esetükben – tehát az 1930-as, 40-es és 50-es éveken – a konfliktusok és (nemzetközi) hatalmi kérdések körül forogtak.
Lényeges kiemelni, hogy a Niebuhr és társai (pl. John Coleman Bennett) által képviselt keresztény realizmus, különösen annak külpolitikai aspektusai jellegzetesen amerikaiak. Elsősorban amerikai problémákra igyekeztek amerikai válaszokat adni amerikaiak számára. Niebuhrt érdekelte Németország összeomlása az első világháború után, de Amerikának adott tanácsot a helyzet megoldására, hiszen – német felmenői ellenére – ő is amerikai volt és az amerikai nagyhatalmi pozícióban a megoldás kulcsát. Nem volt ez másképp a második világháborúban sem, ahol – többek között a Christianity and Crisis című folyóiratban, valamint a Christianity and Power Politics című kötetében – az amerikai pacifistákat kritizálta, és Amerika háborúba lépése mellett érvelt. Végül, az 1952-ben megjelenő The Irony of American History című könyvében is hazája, az Egyesült Államok ironikus történeti berögződéseit és annak következményeit összegezte. Mindez jogosan veti fel azt a kérdést, hogy egy ennyire Amerika-centrikus szerző és az általa kínált perspektíva – a keresztény realizmus –, mennyire alkalmazható olyan nemzetek számára, amelyek nem csak időben (tehát korunkban), hanem merőben más – geopolitikai – térben mozognak és hatalmi helyzettel rendelkeznek.
Legalább három tényező valószínűsíti a keresztény realizmus általános alkalmazhatóságát. Egyrészt a konkrét amerikai külpolitikát érintő meglátások és javaslatok mögött – amit értelemszerűen nem lehet alkalmazni más helyzetű nemzetek esetében – általános elvek húzódtak meg: a keresztény alapokon megfogalmazott normatív elvárások (pl. igazságosság elérése), az ágostoni emberkép (amelyben egyszerre jelenik meg az istenképmásságára való teremtettség és a bűnösség), és a realista politikafelfogás (amelyben a valóság megértése az elsődleges cél, s így a hatalmi tényezők, a konfliktusok természetszerűnek tűnnek); ezen alapelvek – amelyek az elmélet és az empirikus esetek összeegyeztetésével alakultak ki – a világ bármely pontján, s bármikor relevánsak lehetnek.
Másrészt annak ellenére, hogy az 1930-as évek amerikai politikai-társadalmi-etikai viták össztűzében szökkent szárba, a keresztény realizmus „reakcióját” kiváltó okok is általánosak, mondhatni a modern kor bevett jelenségei: továbbra is jellemzők az utópikus társadalomképek, az emberi természet optimista felfogása, valamint az a gondolat, hogy a társadalmi problémák a szeretet és az oktatás térnyerésével automatikusan megoldódnak. Ha nem is egy minden területre lefedő elméletként, de bizonyos túlzások korrekciójaként a keresztény realista gondolkodás alapkövei általánosan megjelenhetnek.
Harmadrészt a keresztény realizmus egy perspektíva, nézőpont és nem egy szigorúan vett elmélet, társadalmi doktrína vagy ideológia. Emiatt esetről-esetre rugalmasan kezelhető, ami értelemszerűen veszélyekkel is járhat (pl., ha az esetet érintő információk hiányosak vagy valamelyik alapelv túl van hangsúlyozva), ugyanakkor – ez a kontingenciára való nyitottság – az alkalmazhatóság valószínűségét növeli.
Bár nem túl gyakori, de megkezdődött a keresztény realizmus más nemzetekre való alkalmazhatóságát érintő dilemma tudományos diskurzusa. A Theology Today tudományos folyóirat 2020-ban egy különszámot szentelt Reinhold Niebuhr kínai kontextusban történő alkalmazási lehetőségeinek tárgyalására. Zhibin Xie kutató itt szó szerint amellett érvel, hogy az „általa (Niebuhr) az emberi természetről, szeretetről és igazságosságról, valamint a demokráciáról keresztény szempontból felvetett közéleti kérdések nemcsak az ő kultúrájában és társadalmában találhatók meg, hanem más globális kontextusokra is vonatkoznak, beleértve a kínai kontextust.”[5]
Mindez természetesen nem jelenti a keresztény realizmus automatikus, minden esetre kiterjedő általános alkalmazhatóságát, de a belső jellegzetességei miatt úgy tűnik, adódik tér ilyen irányú „terjeszkedésre.” Innentől kezdve az egyedi esetekre vonatkozó meglátások keresztény realista szemüvegen keresztüli vizsgálata az azt „viselők” felelőssége, tudatában lévén annak, hogy az alkalmazhatóság nem feltétlenül jelent hasznosságot.
Felhasznált irodalom
[1] Lásd pl. Robin Lovin (2009) Christian realism for the Twenty-First Century. The Journal of Religious Ethics, 37:4. pp. 669-682; Robin W. Lovin (2003) Reinhold Niebuhr in Contemporary Scholarship. Journal of Religious Ethics 31:3. p. 489-505.
[2] Lásd pl. Robin W. Lovin (1995) Reinhold Niebuhr and Christian Realism. Cambridge University Press: Cambridge.; Eric Patterson (2020) Eight Principles for Christian Realism. Providence Website.
[3] Itt és a továbbiakban – az egyszerűség kedvéért – az „Amerika” kifejezés (és annak módozatai) az Amerikai Egyesült Államokat (és annak módozatait) jelenti.
[4] A bejegyzés egy korábbi – „Christian realism – A corrective perspective for Hungary on the Russian-Ukrainian War” címet viselő – konferencia-előadás részkérdését vizsgálja bővebben.
[5] Zhibin Xie (2020) Human Nature, Justice and Society, Reinhold Niebuhr in Chinese Context, Theology Today, 77:3.
Nyitókép forrása: Pexels.com
