A történelem tanulságai és jelenlegi kihívásai
Mianmar történelme bonyolult és gazdag, jellemzően a vallási és politikai dinamikákon átívelő konfliktusokkal és együttműködésekkel. Az ország hagyományosan a théraváda buddhista elvek mentén haladt, melyeknek a politikai és társadalmi szférában is kiemelt szerep jutott. A brit hódítás megváltoztatta ezt a dinamikát, a dekolonizáció utáni időszak pedig feszültségeket és konfliktusokat hozott magával, különösen az etnikai és vallási csoportok között. A szocialista vonásokat hordozó katonai uralom és a demokratikus törekvések váltakozása tovább színezte az ország társadalmi és politikai palettáját. Ezen kihívások ellenére a vallási vezetők és közösségek számos esetben játszottak közvetítő szerepet a konfliktusokban és tűzszünetek megkötésében. A 2021-es katonai puccs új lendületet adott a vallási csoportok közötti politikai és társadalmi egységesítésnek, ami egyszerre hozta el a reménytelenséget a békéhez és reményt egy igazságosabb és befogadóbb társadalom felé vezető úton.
Mianmar (1989-ig hivatalosan Burma) a modern kor előtti történelmében sor királyság követte egymást, amelyeket a théraváda buddhista elvek irányítottak, és amelyek célja a buddhista tanítások fenntartása, a szerzetesi közösségen belüli rend fenntartása, valamint a buddhista hagyomány védelme és terjesztése volt.
A Brit Birodalom burmai hódítása a XIX. században megzavarta a vallás és a politika közötti hagyományos kapcsolatot, ami a buddhizmus befolyásának csökkenéséhez és egy újjáéledési mozgalomhoz vezetett.
A dekolonizációt követően Burmát a hadsereg (Tatmadaw) öt évtizeden át uralta, élén egy tábornokkal, elfojtva a demokratikus mozgalmakat és az etnikai fegyveres felkeléseket. Mígnem 2008-ban reformokat vezettek be, s a „fegyelmezetten virágzó demokrácia” irányába indult el az ország.
A 2011–2021 közötti kvázi-demokratikus időszakban Mianmar felvállalta a kapcsolatot a nemzetközi közösséggel, tűzszünetet kötött egyes etnikai fegyveres csoportokkal, és Aun Szan Szu Kji vezetésével lehetővé tette az ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért elnevezésű szervezet szabad működését. Ezt az időszakot beárnyékolta az erőszak, beleértve a muszlim közösségek elleni támadásokat és a rohingya népirtást. 2021-ben újabb puccs történt.
Mianmarban a théraváda buddhizmus a fő vallás, de a nat imádatot, egy animista vallást is gyakorolják, gyakran a buddhizmusba beépülve. Az iszlám és a kereszténység a gyarmatosítás előtti időszakban érkezett Mianmarba, a gyarmati időkben pedig a muszlim és keresztény népesség növekedett. A mianmari vallási demográfiai adatok pontos meghatározása politikai kérdés, a népszámlálási adatok hiánya és a vallási identitás önbevallásával kapcsolatos érzékenység miatt kihívást jelent. Mianmarban az etnikai identitás átfedésben van a vallási identitás határaival, a bamar etnikai csoport a többség, amely a théraváda buddhizmust gyakorolja.
Mianmarban 135 elismert etnikai csoport létezik, és néhány etnikai kisebbség jelentős keresztény népességgel rendelkezik. A muszlimok a lakosság 4%-át teszik ki, és sokféle etnikai háttérrel rendelkeznek, és jelen vannak további más vallások gyakorlói is. A versengő etnikai identitások és a történelmi sérelmek jelentős hatással vannak a közös vallási identitás körüli szolidaritásra.
A mianmari alkotmány különleges helyzetet biztosít a buddhizmusnak, és bár hivatalosan elismer más vallásokat is, de a vallásszabadságot a közrend, az erkölcs és az egészségügy miatt korlátozzák. Történelmileg a buddhizmus kiváltságos helyzetben van a kormányzás terén, a szászana (a buddhista tanok) szolgálatának kötelessége a kormányzati szervek különleges alkotmányos státuszában és gyakorlatában is tükröződik.
A Vallási és Kulturális Minisztérium felelős a szangha (buddhista gyülekezet) és a vallási kisebbségek ügyeiért, de munkáját a nem buddhisták gyakran diszkriminatívnak ítélik meg a buddhizmus javára. Mianmar legismertebb buddhista szerzetese manapság Sitagu Sayadaw, aki humanitárius segélyezési erőfeszítései és vallási tevékenységei révén vált ismertté. Azonban személye némileg megosztó, amiért igazoltnak láttatja a hadsereg rohingyák (főként muszlim vallású etnikum) elleni kampányát. Bo bíboros, Yangon katolikus érseke aktívan részt vett a mianmari társadalmi és politikai események, köztük a rohingya-válság kezelésében, és mind a Nemzeti Liga a Demokráciáért szervezettel, mind a katonai vezetőkkel kapcsolatba lépett.
Az állami ún. Szangha Maha Nayaka Bizottság, más néven MaHaNa egy államilag támogatott szerzetesi testület, amely felügyeli a szangha ügyeit Mianmarban. A Vallási és Kulturális Minisztérium alatt működik, a kormány által választott 47 taggal, elsősorban adminisztratív ügyeket intéz és vitákat old meg, de a 2021-es katonai puccs kapcsán nem fogalmaztak meg álláspontot.
Mianmart a második legjótékonyabb országként tartják számon a buddhizmusban az ún. dana (adományozás) gyakorlata és az önkéntes hálózatok létrehozása miatt, amelyek szociális szolgáltatásokat és segítséget nyújtanak a rászoruló közösségeknek. A burmai szangha történelmi és kortárs kapcsolatokat ápol egy másik ősi buddhista országgal, Srí Lankával, a burmai szerzetesek gyakran mindkét országban tanulnak.
Ezen kívül erős transznacionális keresztény szolidaritási hálózatok működnek az elnyomott burmai etnikai közösségekkel együtt, beleértve más keresztényeket csoportokat is, felekezeti kapcsolatokon, diaszpóra-tevékenységen és vallásszabadság-aktivizmuson keresztül. A mianmari katonai uralom elnyomta a vallások közötti együttműködést, de a 2008-as Nargis ciklon után a buddhista és keresztény hálózatok mozgósítása nemcsak hatásos volt, hanem a két vallás közötti kapcsolatok is erősödtek. 2011-ben a kvázi demokratikus reformok lehetővé tették a vallásközi munka új korszakát, U Thein Sein elnök támogatta a vallásközi baráti csoportokat és létrehozta a Vallásközi Tanácsot. 2012-ben a gyűlöletbeszéd törvénye és a közösségi erőszak fokozta a vallásközi párbeszéd fontosságát.
A burmai vallási gyakorlatok erősen nemek szerintiek: a buddhistáknál a férfiak teljes szerzetesi felszentelést kapnak, míg a nők „thilashin”-ként (szó szerint „az erkölcs birtokosa”) élhetnek közösségben, de alárendeltnek tekintik őket. A nők helyzete a keresztények, a katolikusok, valamint a muszlim és hindu hívők körében eltérő, de vallási vezetőként és oktatóként több vallási csoportban is szolgálhatnak.
Mianmarban több mint fél évszázada elnyomó katonai uralom és számos polgárháború dúl az kormány és az etnikai fegyveres csoportok között. E konfliktusokat mélyen meghatározza az etnikai és vallási identitás, mivel a bamar etnikai csoport kiváltságos helyzetet élvez a társadalomban és a kormányzatban. A vallási identitáson alapuló megkülönböztetés hozzájárult a konfliktusok állandósulásához, mivel a bamar közösség a buddhizmust gyakran a burmai nemzeti identitás és kormányzás alapvető elemének tekinti, elidegenítve ezzel más vallási és etnikai csoportokat.
Mindezek ellenére a vallási szereplők, eszmék, gyakorlatok és intézmények döntő szerepet játszottak a demokratikus reformok előmozdításában, a békefolyamatok közvetítésében, a pluralista nemzeti jövőkép védelmében és a szenvedő közösségek szükségleteinek kielégítésében. A mianmari polgárháború kezdetét gyakran az első miniszterelnökhöz, U Nu-hoz kötik, aki 1960-ban erőfeszítéseket tett a buddhizmus államvallássá tételére. Felfogásában a marxizmus materiális, a buddhizmus spirituális felszabadítást eredményezhet. Ez lényegében a politikai buddhizmus ideológiája volt. A vallási és etnikai kisebbségek azonban aggodalmukat fejezték ki a buddhizmus kisebbségekre való ráerőltetésével kapcsolatban, ami sértette a Panglong-megállapodást (legalábbis a Chin, Kachin and Shan etnikumok számára).
A vallási szereplők közvetítő szerepet játszottak a belső konfliktusokban, ezeknek számos esetben tűzszünetek megkötése lett az eredménye a katonai és etnikai fegyveres csoportok között. Kachin államban Lahtaw Saboi Jum baptista tiszteletes 1994-ben elősegítette a tűzszüneti megállapodást a Kachin Függetlenségi Hadsereg és a katonai kormány között. Karen államban a buddhista szerzetesek kiemelkedő szerepet játszottak az etnikai fegyveres Karen Nemzeti Unió és a mianmari hadsereg a Tatmadaw között régóta tartó konfliktusban.
A mianmari katonai puccs a vallási csoportokat politikai és társadalmi szolidaritásban egyesítette annak ellenére, hogy a kisebbségek szembenállása hosszú múltra tekint vissza. Buddhisták, muszlimok, keresztények és hinduk vettek részt a puccsellenes tüntetéseken, ami a jelenlegi politikai ellenzéki mozgalomban is tükröződik. A puccs után, 2021-ben megalakult az árnyékkormány, a Nemzeti Egységkormány, amely azt ígéri, hogy pluralista módon fog kormányozni, és hatályon kívül helyezi az 1982-es állampolgársági törvényt, amely kizárja a rohingyákat az etnikumok közül. Ez az elképzelés reményt ad egy igazságosabb és befogadóbb társadalomhoz, de még sok mindent ki kell dolgozni egy olyan államszerkezet és alkotmány megalkotása érdekében, amely csökkenti a vallási megkülönböztetést.
Nyitókép forrása: Gu Bra
