„Musa, sokoldalu férfiurol zengj éneket, a ki
Troja hires várát feldulván messzire bolygott.”
Idén 180 éve, hogy Szabó István – pilisi papi szolgálata mellett végzett műfordítói tevékenysége nyomán – elsőként ültette át magyar nyelvre, s így megismertette a magyar tanulókkal és olvasókkal Homérosz két eposzát: az Iliászt és az Odüsszeiát. A katolikus pap munkáit ifj. Kilián György kiadó és könyvárus egy kötetben jelentette meg 1846-ban Pesten.
A kiadvány előszavából megtudjuk, hogy a fordítás kiadója az ez évben bicentenáriumát ünneplő Magyar Tudós Társaság (a Magyar Tudományos Akadémia elődje), minthogy a kéziratot az Akadémia 1832 márciusában kiírt pályázatára nyújtotta be írója. A Tudós Társaság ugyanis ez időben sürgette a görög klasszikusok szövegeinek hiányzó magyar fordítását. A pályázatra érkezett 61 munkából Szabó István fordítását választották ki, amelyet többek között a jól ismert nyelvész, Hunfalvy Pál ajánlott kiadásra.
A kötetben maga a fordító is intéz „egy szót az olvasóhoz”. Mentegeti magát a nyelvezet egyszerűsége miatt. Arra hivatkozik, hogy Homérnak az egyszerűség volt „a fő jelleme”, s ő ezt az elvet a fordításában már-már az együgyűségig követi. A kor jellemző irodalmi ízlése ellenében fordításának nyelvezetében nem a divatot követi, hanem „szerény és csendes hangot” üt meg. Nemcsak az irodalmi ízlés formálásában járt élen, hanem tudatosan jelenített meg szövegében „nyelvbeli újításokat”.
Szabó Istvánt a XIX. század legkiválóbb hellenistájának tartották. Sorra fordította le az ógörög műveket, többek között Aiszóposz (Ezópusz) meséit, Hésziodosz műveit, a görög drámákat és Démoszthenész szónoklatait is az ő tolmácsolásában ismerhette meg a magyar olvasóközönség.
A kor irodalmi ítélőbírájának tartott Kazinczy Ferenc a felvidéki útján találkozott a pályája kezdetén Nógrád vármegyében szolgáló pappal. Megismerve a Karancs-völgyében tevékenykedő ógörög műveltségű fiatalembert, meglepetten jegyezte le naplójába:
„S ki hitte volna, hogy itt egy valaki görög nyelven olvassa az Anthologiát ’s a’ Meleáger’ virágait magyar földre ülteti által. »Hova is tévedtetek ide görög lélek’ szép mívei!« (…) Ismeretsége (…) mind kettőnknek igen kedves vala.”
A Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagjaként – tudósként, fordítóként és az antik verselés mintájára készült költeményeivel is – érdemeket szerzett magának. A kortársak köszöntőkötetet adtak ki munkásságának 50. jubileumán. Voltaképpen végigélte az 1800-as éveket, hiszen 1892-ben hunyt el egy kis Nógrád vármegyei faluban, Kazáron. Ezen a településen, ahol mintegy 40 évig szolgált papként, emlékszoba őrzi a kor legjelesebb hellenistájának szellemi és tárgyi örökségét.
Nyitókép forrása: wikimedia.org
