Halápy Konstantin, a piarista rend egyik magyarországi felvirágoztatója, Ungváron született 1698. március 15-én, majd 1718-ban lépett a piarista rendbe. A vele kapcsolatban fennmaradt iratok és számos költeménye alapján egy elhivatott, ízig-vérig tanáregyéniségnek és a piarista rend odaadó szerzetesének képe bontakozik ki róla.
Kácsor Keresztély és Horányi Elek rendtörténetírók visszaemlékezéseiből úgy tudjuk, hogy ősei a Debrecen közeli Haláp községben laktak, de a hódoltság korában a család északra költözött. Tanítani 1720-tól kezdett az újonnan alapított debreceni piarista iskolában, tehát nagyon fontos szerepet játszott a piaristák debreceni megtelepedésében és a debreceni katolikus egyházi élet újraindításában.
Halápyra jellemző volt, hogy a rendalapító Kalazanci Szent József példájára a szabadidejét is a tanulók között töltötte, amiről a következő fennmaradt történet is tanúskodik. Debreceni tanítványainak egy ilyen alkalommal iskolai kirándulást szervezett a közeli Haláp községbe, hogy együtt tekintsék meg ősei szülőföldjét. Megtalálták Haláp egykori templomának romjait és a düledező templomtornyot. A tanulók körbejárták, majd Halápy valamiféle isteni sugallatra elhívta onnan a tanítványait, majd a rom közelébe letelepedtek a füvön, hogy elfogyasszák uzsonnájukat. Ekkor a torony, mintha csak azt várta volna, hogy a település leszármazottja egyszer utoljára meglátogassa, nagy robajjal összeomlott. A kiránduló csapat, azonkívül, hogy némi építési törmelék zúdult rájuk, sértetlenül tért haza a nap végén.
Halápy Debrecenben ismerkedett meg Szlopnyai Elek (1690–1752) piarista rendfőnökkel és tanárral. Szoros barátság szövődött köztük, és Szlopnyai, aki műveltségével, elhivatottságával és türelmével számos barátot és pártfogót szerzett, ismertette meg későbbi főrangú mecénásaival, akik segítették művei megjelentetését. A városban élő kálvinisták először gyanakodva tekintettek a piarista rendfőnökre, de a fennmaradt hivatalos levelek hangvétele bizonyítja, hogy nemes jellemének köszönhetően elfogadták és megkedvelték. Szlopnyairól az alábbi anekdota maradt fenn:
„Miután 1719-ben az első piaristák megérkeztek Debrecenbe, Úrnapján körmenetet rendeztek a városban, amelyet a református atyafiak gyanakodva szemléltek. Egy hónappal később egy tűzvész a város egy részét teljesen elpusztította. Ám épen maradt a katolikus templom környéke, illetve amerre az Oltáriszentség útja vitt, és Szlopnyai Elek plébános áldást osztott. Ezt a református polgárok varázsló mesterkedésnek tartották, de azért – biztos, ami biztos – a következő évek körmenetei során többen is így szólították meg az Oltáriszentséget vivő plébánost:
– Tiszteletes uram, ide, az én házamhoz is azzal a fényessel!”
Rendje Halápyt a debreceni évek után Nyitrára és Kecskemétre helyezte, amely utóbbi helyen a gimnázium igazgatója is volt, majd Privigyén a rektori és az újoncmesteri tisztséget is betöltötte, 1739-től 1742-ig pedig rendfőnök volt. Általában a rendre és a rendi oktatásra jellemző volt a gyakorlatközpontúság, ami megnyilvánult az erős matematikaoktatásban a novíciusok között, ugyanis a rendalapító Kalazanci Szent József kiemelten fontosnak tartotta ezt a tantárgyat. Privigyén Mösch Lukács tankönyvét használták (Arithmetica practica, 1697), és amelyik novícius nem csinálta meg a házi feladatát, az nem kapott bort.
1740-től Halápy Nyitrára költözött, ahol 1742-től rektor, amely tisztségéről kínzó köszvénye miatt lemondott, és 1746-tól 1752-ben bekövetkezett haláláig visszavonultan élt Privigyén. Nyitrai tartózkodása és rendfőnöksége alatt az országban pestisjárvány tombolt, a tanítás a legtöbb piarista iskolában szünetelt, körmeneteket tartottak, áldozatkészségük és segíteni akarásuk következtében több piarista is a járvány áldozata lett.
Halápy költészete kapcsán érdemes visszatekintenünk iskoláira és iskolai előmenetelére: a fennmaradt források alapján tudható, hogy Ungváron és Léván is tanult, de rendszeres adatok a nagyszombati jezsuita gimnáziumban töltött időszakától kezdve állnak a rendelkezésünkre.
Nagyszombati tanárai közül Schecz Péterrel volt a legszorosabb kapcsolata, akinek Metamorphosis Hungariae című műve egy verses mitologikus szövegkorpusz Magyarország földrajzáról és történelméről. A Schecz vezette poesis osztályban bőségesen volt alkalma megismerkedni a klasszikusokon kívül a jezsuita latin költők műveivel és az iskoladrámával; a verselést Josephus Juvencius jezsuita szerző Institutiones poeticae című tankönyve alapján tanulták, illetve a felsőbb osztályokban Masenius Palaestra című tankönyve volt használatban. Halápy verselői tehetsége már a nagyszombati időszaka alatt megmutatkozott. Privigyén folytatva tanulmányait olyan jó benyomást tett tanáraira, hogy engedélyezték számára, hogy rendszeresen használhassa a rendi könyvtárat, ami azért volt jelentős dolog, mert ez a könyvtár volt a piarista rend első nagyobb gyűjteménye Magyarországon.
Halápy Konstantin többkötetnyi, különböző műfajú (többek között elégiák, epigrammák, ódák, tanmesék), egyelőre széles körben még nem ismert latin nyelvű verses művet hagyott az utókorra részben nyomtatásban, részben kéziratban. Elégiáira jellemző a kimunkált latin nyelv, a választékos stílus, a meglepő fordulatok, az enigmatikus kifejezésmód, valamint költői eszközeinek egyéni világa. A vallásos tartalom mellett több elégiája is a költői szerepet, az ihletet és a költővé válás viszontagságos útját mutatja be, amelyet magának Halápynak is végig kellett járnia. Elégiáinak kétnyelvű modern kiadását hamarosan tanulmányozhatják az érdeklődők.
Nyitókép forrása: wikimedia.org
