Hogyan hat a természet a gyermekekre?
Ha iskolára, óvodára gondolunk, többségünk épületet lát maga előtt csoportszobákkal vagy tantermekkel, falakkal és tetővel. Az iskola első írásos említése egy ókori kínai jóslócsonton olvasható: „Jó, ha a gyerekek iskolába járnak? Hazaútjukon esni fog az eső?” A rövid szöveg az útjuk közbeni megázástól féltette a gyermekeket, nem az iskolai tartózkodásuk alattitól – tehát feltehetően fedett épületben működött ez a legalább 3000 évvel ezelőtti iskola.
A tanuláshoz nyilvánvalóan előnyös a viszonylag kényelmes, zavaró hatásoktól védett beltér, a nevelés történetét tanulmányozva mégis újra meg újra felmerül a szabad terek használata, lelki szemeinkkel láthatjuk Comeniustól Montessorin át korunk sok neveléskutatójáig az udvarra mutató ujjakat. A napsütés ritkítja a kórokozókat, és hozzájárul a D-vitamin képződéséhez – ezek közismert tények. De önmagukban nem indokolják, hogy iskolák több mint 170 országból csatlakoztak az idei „Ki a tanteremből nap” figyelemfelhívó kezdeményezéshez, miszerint május 8-án, majd november 6-án legalább egy tanórát a szabadban tartsanak. Fel kell tenni a kérdést: hogyan segítheti a szabad levegő, a zöld környezet az oktató-nevelő munkát, illetve hogyan járulhat hozzá a gyermekek egészségéhez?
Ha a gyermek nem tölt elegendő időt a természetben, nem csak lemarad valami jóról, de árthat is neki. A természetben töltött idő ilyen módon hasonló szerepet játszik, mint a vitaminok. E jelenség hatásmechanizmusairól is egyre többet tudunk. A pszichológus Kaplan-házaspár 1989-ben publikálta figyelem-helyreállítási elméletét. Eszerint az agynak a figyelem fenntartásáért felelős rendszere, miután elfárad, természeti ingerkörnyezetben gyorsabban regenerálódik. Az iskola gyakorlatára lefordítva: ha az óraközi szünetet egy zöld, természeti környezetben tölti a gyermek (egy ilyen iskolai udvaron), a következő órán jobban oda tud figyelni. Ha kisgyermekkortól engedjük hatni a természetet, csökken a figyelemzavar és az allergiás megbetegedések kialakulásának esélye. Óvodáskorban kiemelendő, hogy a szabadban töltött idő hatására fejlődnek az érzékelési, ingerfeldolgozási képességek, összerendeződik a mozgás, erősödik a természet iránti érzelmi kötődés, ami nélkül a későbbi, felnőttkori környezettudatosság nehezen alakulhat ki. Iskoláskorban a tananyag tovább megmarad, jobb olvasási, írási, matematikai készségek és általában jobb osztályzatok várhatók. A természeti környezet a személyiség fejlődésére is hat: jobb vezetői, kommunikációs, problémamegoldási és térbeli készségekhez vezet. A természetben végzett irányítatlan szabad játék, felfedezés a kreativitás legjobb ösztönzője. Háromszáznál több híresen kreatív amerikai feltaláló, művész önéletrajzának elemzése során alig találtak közöttük olyat, akinek gyermekkorában a természeti játék ne lett volna jellemző időtöltés: lombsátor építése, ebihalak horgászása, indiánosdi az erdőben… A zöld környezet ugyanakkor stresszoldó, mentálhigiénés hatású: többek között hatékonyan csökkenti a – koncentrációt és a memóriába rögzítést is nagyban gátló, a tartós stresszel járó – kortizol (hidrokortizon) hormonszintjét. Ezek után nem meglepő, hogy az amerikai Richard Louv a természethiányt rendellenességként írja le (nature deficit disorder), amely pszichés zavarokhoz vezet, különböző betegségek kockázatát növeli, hasonlóan például a dohányzáshoz. A szabadtéri oktatás azért is népszerű, azért is tartanak ki mellette bölcsődei gondozóktól a tanárokig minden korosztály nevelői, mert saját szemükkel látják annak eredményeit.
A szabadtéri oktatásnak természetesen vannak kihívásai: nehezebb irányítani a folyamatokat, és nem is olyan egyszerű megtervezni, melyik matematika- vagy irodalomórai témát vihetjük ki az iskolaudvarra, és a pedagógustól is általában több elő- és utómunkát követel. A gyermekek, sokszor a kollégák is nehezebben fogadják el, hogy kinn nemcsak játszani, de feladatokkal dolgozni is lehet.
Szerencsére a szabadtéri tanulásszervezési módszerek már megjelentek a pedagógusképzésekben és -továbbképzésekben. Európai összehasonlításban a magyar óvodák, iskolák kevéssé szűkölködnek zöldfelületekben, emellett számtalan program kínál útmutatót és lehetőséget kinti tevékenységekre. A kirándulások, terepi gyakorlatok, tanulmányi séták mellett erdei iskolák sora várja óvodai, iskolai csoportok jelentkezését. A hazai óvodák, iskolák egytizedében művelnek kertet. A Zöld Óvoda, Ökoiskola címek elnyeréséhez is szükségesek a kinti tevékenységek. A Kárpát-medence legnagyobb fenntarthatóságra nevelési programja, a Fenntarthatósági Témahét is kiemelten ösztönzi a szabadtéri programokat, például a Kert-kóstolgató pályázat keretében. De a „természet rendszeres adagolása” nemcsak az intézmények, hanem a szülők, nagyszülők feladata is.
Peres Sándor A beszéd- és értelemgyakorlatokról vezérkönyv gyanánt című könyvében (1888; ma a Módszertani kézikönyv a környezetismeret tanításához címet kaphatná) olvashatjuk (gyors internetes keresés után): „A szabadban jobb tanítója van a gyermeknek, mint mi: – a természet és önmaga. Éppen azért bűn, hogy a szabadba oly ritkán, talán sohasem vezetjük tanítványainkat.”
Itt van tehát egy olyan ügy, amiért pedagógusok, szülők és nagyszülők evezhetnek egy irányba: ki a szabadba! Bónuszként a természet előnyös hatásait a felnőttek magukon is észrevehetik.
Nyitókép: James Wheeler / Flickr
