A kisgyermekkori beszédfejlődés támogatása a magyar népi mondókák segítségével
„Apacuka, fundaluka,
Fundakávé, kamanduka,
Abcug, fundaluk,
Funda kávé, kamanduk.”
Álmomból ébredve is fújom ezt a kiszámoló mondókát, kitörölhetetlen a fejemből. Nagyapám tanította, aki a XX. század elején született egy kis faluban, sokadik gyermekként. Nem volt pedagógus, nem volt a tudományok doktora. Ösztönösen cselekedett, ahogy tanulta az édesanyjától, nagyobb testvéreitől. „Tetszik a gyermeknek, mosolyog, milyen ügyesen próbálja mondogatni.” Talán ezek a gondolatok fogalmazódtak meg benne. S milyen jól tette, hogy így játszottunk, mondókáztunk közösen!
A paraszti kultúrában az anya úgy fürdette, etette, gondozta gyermekét, hogy beszélt hozzá, altatódalt dúdolt, énekelt, mondókákkal, kedves szavakkal tanította ülni, járni, tevékenykedni. A csecsemőnek, a kisgyermeknek kialakított életrendjébe, mai nevén napirendjébe beépített ölbeli játékokból környezete biztonságot adó gondoskodását, szeretetét tapasztalta. Az altatódal dallama, a mondókák ritmusa, a beszéd üteme lekötötte figyelmét, megnyugtatta.
Ma már tudjuk, hogy kultúrkincsünk mondókái végtelen lehetőségeket kínálnak gyermekeink fejlődéséhez. A magyar népi mondókák évszázados hagyományon alapuló, játékos nyelvi eszközök, amelyek a kisgyermek számára természetes módon közvetítik a nyelv ritmusát, zeneiségét, és segítik a beszédkészség fejlődését sok egyéb pozitív hatásuk mellett.
A beszédfejlődés folyamatos, szakaszokra bontható út, amely már a születés előtt megkezdődik. A magzati korban a baba hallja az édesanya hangját, érzékeli a beszéd ritmusát, dallamát. A csecsemő először sírással kommunikál, majd megjelenik a gőgicsélés, gagyogás. Ezek a hangadások utánzással fejlődnek, és a környezeti ingerek, mint az éneklés, mondókázás, nagy hatással vannak rá. Az első szavak egyéves kora körül jelennek meg, majd fokozatosan gyarapodik szókincse; 18–24 hónapos kora körül képes egyszerű mondatokat alkotni. Ebben az időszakban a beszédértés is jelentősen fejlődik. Két-három éves korában összetett mondatokat alkot. Szókincse ugrásszerűen gyarapodik. A nyelvtani szerkezetek még kezdetlegesek, de az utánzás és a gyakori nyelvi helyzetek biztosítják a fejlődést ezen a téren is. Óvodáskorban beszéde fokozatosan összetettebbé és választékosabbá válik. Ma a gyermekeket nagyobb számban érinti beszédfejlődési zavar. Egyre gyakoribb a megkésett beszédfejlődés diagnózisának megállapítása, amely kihatással van az érzelmi és kognitív fejlődésre is. A korai szakaszban a legfontosabb mintaadó a szülő, a család, a gyermekeket körülvevő felnőttek. Különösen fontos, hogy gazdag nyelvi környezet vegye körül a gyermeket. A játékos beszédhelyzetek legjobb eszköze az ölbeli játékok, mondókák használata. A ritmus megkönnyíti a szavak megjegyzését, gyakori ismétléssel elősegíti a nyelvi szabályszerűségek belsővé válását. A mondókákhoz kapcsolódó mozgások: höcögtetés, tapsolás, simogatás pozitív érzelmi hatásával hozzájárul a nyelvi élmény létrejöttéhez, a figyelem összpontosításához. A mondókákban megjelenő szókincs segíti a nyelvi változatosság elsajátítását, a szavak alkotóelemeire, szótagokra, hangokra való bontásának a képességét, ami a későbbiekben az olvasástanulás előfeltétele.
Előfordulhat, hogy sok szülő számára nehéz az első időkben megtalálni a megfelelő eszközöket, hogy hogyan játsszon újszülött gyermekével. A mondókák ebben kiváló segítséget nyújtanak. Könnyen tanulhatók, nem igényelnek különleges eszközöket, és azonnali visszajelzést adnak a gyermekről. A szülő ilyenkor megtapasztalja, hogy képes hatni gyermekére, képes őt megnevettetni, megnyugtatni; ez pedig erősíti a szülő önbizalmát, és pozitív élménnyé teszi az együtt töltött időt. A mondókázás során a szülő és a gyermek között kialakul egy olyan közös élményvilág, amelyben a gyermek megéli, hogy a szülő figyel rá, jelen van, szeretetteljes és kiszámítható. Ez a tapasztalás különösen fontos a korai életszakaszban, amikor a gyermek idegrendszeri fejlődése szoros összefüggésben áll az érzelmi stabilitással, kapcsolati biztonsággal. A magyar népi kultúra eszköztárából választott mondókák, játékok erősítik a kulturális értékeink, hagyományaink folytonosságának biztosítását.
Ahogy a nagyapám által tanított mondóka él bennem, úgy él tovább a hang, a ritmus, az öröm emléke. Ezek az apró szavak, játékos dallamok nemcsak a gyermek nyelvét formálják, hanem hidat képeznek nemzedékek között, múlt és jelen között. Mikor kimondok egy sorocskát, nagyapám hangján is megszólal bennem – visszhangzik a szeretet, a gondoskodás, az örökölt tudás. A mondóka így válik többé, mint játék, mint anyanyelvi fejlesztő eszköz: kapcsolat, örökség, biztonság. Remélem, egy napon az a gyermek is így fogja továbbadni, akinek megtanítom – ösztönösen, szeretettel, tudatosan.
Nyitókép: Herald Post / Flickr
